Jelentős kárörömmel figyelem, hogy az egykor szuperradikális Fidesz mit kezd a magyar nép "hagyományos" ünnepeivel. Nem mondhatni, hogy semmit, mert ez nem igaz. És éppen ez a szórakoztató.
Részben a praktikum szolgálatába állítja az ünnepi megemlékezéseket - megmutatja, hogy az "okos gazdálkodás eredményeként" jut itt pénz mindenre, amit ő (értsd: Orbán Viktor) támogatásra méltónak tart. Kihelyezett kormányülésen egy-két milliárd ide, egy-két milliárd oda. "Ezt majd tegyétek le az asztalra, ha a következő évi költségvetést tárgyaljuk, Misikém!" - meg ilyenek.
Évek óta zajlik a kreatív kutató munka, archívumokban turkálnak jól fizetett tanácsadók, s lopják le a Horthy-féle katonai parádék képi és tartalmi elemeit, hogy azokat "jogfolytonosságot" teremtve alkalmazzák a mai ünnepségeken. (Miközben a párttévé a Retrográd című műsorban gúnyolja a Kádár-korszak ünneplési szokásait...)
De a legszórakoztatóbb a kötelezően megtartandó politikai beszédek tartalma. Mert hiába próbálják meg ideológiájuknak megfelelő köntösbe öltöztetéssel aktualizálni a mondanivalót, kínlódás ez már, barátaim.
Nincs már új gondolat, szánalmas vergődés az egész, üres papírra izzadsággal írt sorok, a valóságtól elszakadt gondolatok, egyáltalán nem frappáns képes beszéd, az érzelmekre hatni akaró sok lózung.
Büszkén lehet sorolni az eredményeket: a magyar honvédség immár újra nemzeti. Amit például az is bizonyít, hogy már ők őrzik a koronát. Kolontár, árvíz, hóhelyzet - St. Áder János szép beszéde is ezt emelte középpontba. A saját szavaitól rendre elérzékenyülő köztársasági elnök a katasztrófahelyzetekből próbálja levezetni, hogy összefogásra, "kiegyezésre" van szükség, mert lám, együtt milyen erősek vagyunk.
Ezen vagy röhög az ember, vagy - ha komolyan veszi - sír, mert az a köztársasági elnök beszél a teljesítmény megbecsüléséről, egymás értékeinek és érdekeinek kötelező figyelembe vételéről, aki habozás nélkül (vagy állítása szerint olykor habozás után) ír alá törvényeket, amelyek ellehetetlenítik az emberek nagyobb tömegeit.
Képmutató, őszinteséget mímelő elnöki beszéd volt ez, St. Áder ismét eljátszotta a "valamennyi magyar elnöke" szerepet, miközben a "hétköznapokban" egyoldalú politikai tevékenységet folytat, folyamatosan megalázva az ország felét, immár vélhetően nagyobbik felét.
És hát akkor beszéljünk az újabb köztársasági elnöki hagyományról, "amejet" dr. Schmitt Pál elnök úr tett a legmagasabb közjogi méltóság szintjén úgyszólván nélkülözhetetlen tartozékká: a plágiumról.
Nem tudom, ki írta Áder János tisztavatási beszédét, de ha nem ő, az sem jelent mentséget. A politikai közéletben évtizedeket eltöltött, állítólag jogi diplomával rendelkező embernek ismernie kell a John Fitzgerald Kennedy-től származó legismertebb idézetet, amelyet még beiktatásakor mondott az egykori amerikai elnök:
" Ne azt kérdezd, hogy mit tud tenni érted a hazád, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazádért!"
Ez a mondat annyira ismert, hogy forrás nélkül használni, ellopni és átalakítva beépíteni egy augusztus 20-i beszédbe..., hogy is mondjam..., nem egyszerű plágium, hanem primitív ostobaság.
És nem lehet kétség afelől, hogy a beszédíró sajátjaként akarta feltüntetni a gondolatot, hiszen különben nem alakította volna át, méghozzá alaposan.
"Az állam ma mi vagyunk. Mindannyian. Mi vagyunk a garanciái annak, hogy erős, államalkotó nemzetként a jövőben is fennmaradjunk. |
Szegény Kennedy forog a sírjában, a Washington melletti Arlington temetőben, ahol márványlap közli születési és halálozási évszámát, s a síremlékhez tartozó falon ott az ominózus idézet...
Legyintsünk egyet és intézzük el azzal, hogy aki a Sándor-palotában lakik, annak természetes az ilyesmi. (Egyébként pedig szégyen...)
Ámde ez a beszéd sokkal hosszabb volt annál, mint amit a sajtó idézett. Szerencsére elolvasható St. Áder János úr honlapján. Így megtudható, miként pendített érzelmi húrokat (új) plagizáló elnökünk, amikor a különböző katasztrófahelyzeteket hozta fel példaként a "Nagy Nemzeti Összefogásra", ami egyben szükséges új kiegyezés, aminek mostan kellene majd lennie.
"Felidézek Önöknek három történetet. Számomra a legmegindítóbb történetek egyikét feleségem, Anita mesélte. Azokban a napokban három idős emberrel találkozott egy kis faluban. Koruknál fogva ők nem tudtak részt venni a nehéz fizikai munkában, de valahogy mégis segíteni akartak. Ezért napokon át százával készítették a szendvicseket, amiket fiatal önkéntesek vittek ki a gátakra. Egyikük kente, másik szalámival rakta meg, a harmadik csomagolta a kenyereket oly türelmesen, olyan büszkén és oly sok szeretettel, mintha minden egyes kenyér saját unokájának készülne. Isten áldja meg őket, és velük együtt mindazokat, akik az önzetlen tenni akarásra mutattak példát. |
Hát tényleg. Hiába. A szeretet nagyobb úr minden áradatnál. Szerelmeseket a gátra! (Innen is kívánom.)
De János! Ez már nem is a 70-es évek, hanem a 60-as, sőt - restelkedve írom le - az 50-es évek stílusa.
Most itten nem arról van szó, hogy szerencsétlen Miletics Andrea főtörzsőrmester és Füsi Csaba zászlós lett jelentősen kicikizve, nyilván nem a megkérdezésükkel. Hanem hogy mintha egy túlzott írói ambíciókkal terhelt, ámde tehetségtelenül fogalmazó politikus öntené ránk amatőr szárnypróbálkozásait (szándékos képzavar!).
Azt tudom mondani, János, amit az író, Tussinger elvtárs A tanú-ban mondott Virág elvtársnak: "Milyen jó írói vénád van, miért nem írsz?"
Államelnökként ránk lehet tukmálni ezeket a förmedvényeket, el is lehet érzékenyülni rajtuk, (mármint a szerzőnek, amikor felolvassa,) de ugye nincs harag, ha valaki kimondja: ez bizony gimnáziumi önképzőköri színvonal.
Szerencsére komoly dolgok is elhangzottak az augusztus 20-i beszédekben.
Nemzeti függetlenség vagy önfeladó integráció - ez lesz a kérdés a 2014-es választásokon - tudtuk meg Lázár János ünnepi szónoklatából. Igen, Lázár János mondta ezt, akinek jelenleg az (is) a dolga, hogy az európai uniós pénzeket minél hatékonyabban tudjuk behajtani, azok ugyanis elapadtak. De ez már egy másik szomorújáték.
Nemzeti groteszk.
toportyánzsóti 2013.08.21. 07:36:29
anonymand 2013.08.21. 07:59:56
Ihat egy felest az egészségemre aki tud olyat, hogy kitől nem, és mit nem lopnak.
Tisztelettel:
anonymand
Hertelendi 2013.08.21. 08:27:39
Ha én is az állam része vagyok és a többi majd' 10 millió, akkor igazán juthatna nekünk is valamennyi ebből a nagy jólétből és ne csak annak a pár ezer "trafikosnak", akik nagyon tudják mit szeretne hallani az alcsúti...
maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.21. 09:07:29
A Spanyol Inkvizíció 2013.08.21. 09:13:40
Bolsi Buster 2013.08.21. 09:19:26
czjanos 2013.08.21. 09:22:27
mim 2013.08.21. 09:28:01
kvadrillio 2013.08.21. 09:43:17
"A hotelcsődök és a piacra kerülő mind több ingatlan ellenére számos vidéki városban új fejlesztések indulnak, zömében uniós vagy magyarországi kormányzati források segítségével.
A Napi gazdaság hétvégi számának cikke
Miközben a tulajdonosok vagy a működtető cégek felszámolói több száz szállodát és panziót árulnak az országban, és a szállásadók jelentős része − különösen az év egészét tekintve − egyre kevésbé tudja kihasználni a már meglévő kapacitásokat, sorra épülnek az új létesítmények − döntően állami és uniós forrásokból. Arra is akad példa, hogy a beruházás ugyanazon a településen valósul meg, ahol több, az újhoz hasonló paraméterű hotel és fogadó ajtajára a közelmúltban került lakat."
czjanos 2013.08.21. 09:47:33
csakhalkanszólok 2013.08.21. 09:49:31
Én momentán minden kormány alatt unom, hogy a nemzeti ünnepek alatt, aminek éppen össze kellene tartania, van egy sor outsider, aki mindent lefikáz. És ez oldalfüggetlen!!!
Aug 20 arról szól, hogy mintegy ezer éve van itt egy állam, és van mire büszkének lenni. Nem birodalom, amelyek össze szoktak esni, hanem egy jól megfogható állam.
Politikusok jönnek-mennek, de ez tény marad.
Továrisi, konyec! 2013.08.21. 10:09:14
Bolsi Buster 2013.08.21. 10:10:21
Bolsi Buster 2013.08.21. 10:11:41
Továrisi, konyec! 2013.08.21. 10:14:07
Az államalapítás ünnepe hazug, mivel Árpád fejedelem alapította Magyarországot, amit legkésőbb a pozsonyi csata után a ránk rontó szomszédok is felfogtak.
Augusztus 20. az új kenyér ünnepe. Lehet ilyenkor persze más is ünnepelni, csak azt nem kéne államalapításnak hívni.
czjanos 2013.08.21. 10:16:16
Bolsi Buster 2013.08.21. 10:20:59
J.László 2013.08.21. 10:31:10
Az eredeti szöveg így hangzik:
"A homlokom az anyámé, az orrom az apámé, az állam én vagyok."
Plágium!
J.László 2013.08.21. 10:37:13
"Szerintem meg a kifogásolt idézet annyira ismert és elterjedt, hogy nyugodtan lehet forrásmegjelölés nélkül idézni."
Így van. Láttam már német nyelvkönyvben ilyen fejezet címet: "Ich bin ein Berliner". Ott sem volt forrásmegjelölés, ha már Kennedynél tartunk.
politikailagnemkorrekt 2013.08.21. 10:50:53
Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.08.21. 10:52:26
Jobb lenne, ha megosztó, acsarkodó politikai támadást intézett volna ellenségeik ellen?...
csak egy néző 2013.08.21. 11:02:45
"ott a libatolvajoknak levágták a kezét" tudta ezt mondani ez a főtolvaj.Lajoskám, csak a történelmi hűség és a te kedvedért nem ártana tudnod, hogy nem csak a libatolvajok kezét vágatta le. Ha ez ma is így lenne, te sem tudnád megtörölni a szád szélét a seggnyalás után, sőt a parlamentben is csak az orrukkal tudnának gombot nyomogatni a képviselő urak(?)
Ja és ezt sem ártana ellesni a nagy elődtől Viktorkának és bandájának :
Kálti Márk Képes krónikája (a magyar történelem egyik fontos dokumentuma, amely 1358–1370 között íródott) szerint ezüst dinárokkal teli erszényt hordott az övén, és mikor szegényt látott, saját maga gondoskodott róla.
Poldi bá 2013.08.21. 11:04:49
Józsi bá' - a képmutatás a baj, az, hogy valójában megosztó, acsarkodó, ezt bizonyítja a "munkássága", de úgy tesz, mintha nem így volna...
monddazigazatmar 2013.08.21. 11:22:14
Poldi bá beszopta rendesen. Meg lett tartva a tüzijáték, a szél se mosta el, nem is halt meg senki. Az alföldi is bemutathatta a szarját, nem verték szét a rendőrök. Hát ilyenkor miről lehet irni? Hát arrol bazmeg, hogy 50 éve valaki már ugyanazt a gondolatmenetet elmondta. Pff.
Cikizni kell, hogy voltak akik esküvő helyett védekeztek, te rohadt libsi szar? Neked milyen fontos merengeni valód volt akkor a hétkerben?
monddazigazatmar 2013.08.21. 11:37:29
kekec8 2013.08.21. 11:38:43
vajdasagi 2013.08.21. 11:44:27
Inkább írtál volna a Kósa ellen valamit - azzal nyerhetsz új szimpatizánsokat. Ha nindenkire tüzelsz válogatás nélkül, azzal inkább veszítesz.
Ezt egy jóindulatú kommentelő írja most Neked.
Poldi bá 2013.08.21. 12:05:56
Poldi bá 2013.08.21. 12:10:19
Miből gondolod, hogy szimpatizánsokat akarok nyerni? Dehogy akarok, nem ezért írok.
Kósa az Kósa. Amit mond, az egyértelmű. Áder viszont eljátssza, hogy mindannyiunk elnöke (akar lenni). És nem eszerint cselekszik. Ezért írok róla és nem Kósáról. És mert sokan vannak, akik azt hiszik, hogy ő a "jobbik fajta fideszesek közül való".
eßemfaßom meg áll 2013.08.21. 12:33:19
tárgy: mai feladat
Hölgyek! Urak! Elvtársnők! Elvtársak! És vaskohászok!
Itt van ez az Áder szöveg, van benne egy Kennedy mondat idézőjel és forrásmegjelőlés nélkül. Ez egy jó hír. Ha vannak blogger ismerősök, akkor érdemes ezen aláfestő gondolatokat is eljuttatni hozzájuk. Elvtársi üdvözlettel: Török Zsolt, aki egyben Bernát :)
Poldi bá 2013.08.21. 12:48:07
s 2013.08.21. 13:02:33
s 2013.08.21. 13:03:45
s 2013.08.21. 13:14:44
s 2013.08.21. 13:15:49
Továrisi, konyec! 2013.08.21. 13:18:13
2004. december 16-án jelent meg a mértékadó, tekintélyes HVG online felületén a Nemzeti groteszk című cikk a kitűnő Koltai Tamás tollából.
Poldi bá megfogta a címet, elétette a tegnapi dátumot némileg modoros formába átírva, majd hatásvadász, Index-címlapvárományos posztot készített belőle a forrás megjelölése nélkül.
Mongyon le, de tüstént!
s 2013.08.21. 13:19:12
Az a baj, hogy látszani akart csak, lenni nem.
Továrisi, konyec! 2013.08.21. 13:20:59
Jól tolja Töcsi, már geszthi is bepróbálkozott egy topiknyitással a fórumon. Borsosalmákokhoz viszont nem jutott el a levél.
s 2013.08.21. 13:22:14
Magyarország jobban teljesít! Az idő is jobb volt, a vak is megláthassa . . .
s 2013.08.21. 13:24:37
Hát, igaz ami igaz. Nagyon ki van már válogatva. (Ezt öreg nénik mondják a piacon, amikor már csak rothadt szilvát találnak.)
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.21. 13:24:51
Makkasz 2013.08.21. 13:26:41
Viszont nincs szó plágiumról. Attól hogy valaki kimondott egy gondolatot, nem lesz a nevére levédetve.
Az hogy első legyen mit tehetsz a közösségért (család, iskola, haza) és nem az hogy az mit tehet érted ősrégi alapgondolat. Akik szeretik megfordítani a logikát, úgy is helytáló-e,körülbelül a második napon gyakorolva jutnak erre.
Példa:
1. Barátaim örültek, lehet nyurgaponty telepítésre pályázni. Fordítva: Nyurgaponty telepítésre pénzt szednek EU adófizetőktől?
2. Eu-s milliárdok jönnek moi porjektektre, 98%-a a beruházásoknak EU által finanszírozott (sikerpropaganda része volt év elején). Fordítva: Ezek szeirt a zuhanó beruházásokadatainűl is rosszabb a kép vállalkozói szférát illetően.
Szóval nem idézet, csak gondolkozni kell. Olyan mint hogy reggel felkel a nap, este lenyugszik
Nem mintha bármit szeretnék fideszben, csak ez a plágiumosdi erőltetett.
s 2013.08.21. 13:27:33
Most, hogy bezár sztálinvárosban a vasmű, mégis mi a retkes faszt csináljanak szerinted? Cikizik a buzi kis ádert, más dolguk úgysincs.
s 2013.08.21. 13:28:44
barli 2013.08.21. 13:33:04
Vegy kezdjen el ötletelni a semmiről, mint a feri? Az a baj, hogy nem hívott barikádra a patás ellen? Nem értem :(
monddazigazatmar 2013.08.21. 13:34:24
Ha leirod, hogy talán nem kéne eltulajdonitani azt ami a másé, akkor az plágium, mert bent van a Bibliában, hogy Ne lopj?
Legalább a fogalmakkal lennél tisztában, mielőtt fikázol. Szánalom.
monddazigazatmar 2013.08.21. 13:38:41
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.21. 13:43:32
Az meg, hogy obersovszky volt a konferanszié a tv adáshoz csúcs...
s 2013.08.21. 13:45:06
Ja. Nekem is attól van ki jobban a fejem, ha nem gondolatot lopnak, - abból van nekem is elég - hanem pénzt.
"Ne azt nézd, hogy tőled mit lophat el az állam, hanem azt, hogy te mit lophatsz el az államtól." Azt gondolom, ezt levédetem, bár szerintem másoknak már eszébe jutott ez előttem is.
s 2013.08.21. 13:46:29
s 2013.08.21. 13:49:28
monddazigazatmar 2013.08.21. 13:58:12
qwertzu 2013.08.21. 14:08:16
Eszem faszom megáll, ahogy Ford Fairlane, magyar hangja Nagy Feró, mondta az azonos című filmben.
s 2013.08.21. 14:09:41
s 2013.08.21. 14:13:53
Köztársasági elnökként előhozakodhatna valami újabbal. Nincs olyan kurva sok alkalom. Van ez most, a Karácsony, meg az új esztendő. Ennyi gondolata azért lehetne a Tekintetes Úrnak.
qwertzu 2013.08.21. 14:17:24
s 2013.08.21. 14:27:37
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.21. 14:28:24
csakhalkanszólok 2013.08.21. 14:38:29
Ne érts félre, én a Koppány oldala vagyok, de az nem állam volt, hanem inkább szövetség. Nem biztos hogy nem lett volna jobb, de ezt már soha nem tudjuk meg.
Hogy sikeresebb lett volna-e a másik út, azt nem tudom, ez végül is sikeres volt. Próbáltak párszor eltüntetni a föld színéről, nem jött össze. Ha így nézzük Vajknak igaza volt, de hangsúlyozom, nem tudom a "mi lett volna ha" végeredményét. Végül is ez nem történelmi kategória....
csakhalkanszólok 2013.08.21. 14:39:42
J.László 2013.08.21. 14:48:03
s 2013.08.21. 14:49:33
s 2013.08.21. 14:53:44
s 2013.08.21. 14:56:35
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.21. 15:03:52
Pedig senki nem katona és finoman szólva se vagyok katonaság mániás.
anonymand 2013.08.22. 05:03:08
Tisztelt s!
Ha lesz egy kis ráérős időm, majd iszom neked!
Is.
Tisztelettel:
anonymand
látjátok feleim szümtükkel 2013.08.22. 09:05:27
Ez a magyar piacgazda(g)ság.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.24. 22:21:14
nandras01 2013.08.26. 15:32:02
"Jajj, hát az ilyen ünnepi szövegek mindig, mindenhol sablonok, közhelyek. Nem kell ezt komolyan venni."
birca, behúzhatsz még egy strigulát a dolgokhoz, amiben egyetértek veled :)
az ünnepi beszéd mindig, minden korban és rendszerben dagályos, unalmas és közhelyekkel terhelt.
maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.26. 15:39:27
A 80-as évek közepén ismerősök tartottak amolyan illegális megemlékezést október 23-ról. Egy haver elment, aztán csalódottan mesélte: szar volt, versek, meg zene, meg zászló, pont ugyanaz a dögunalom, mint egy április 4-i ünnepségen, csak a szöveg volt más.
:-)