Jelentős kárörömmel figyelem, hogy az egykor szuperradikális Fidesz mit kezd a magyar nép "hagyományos" ünnepeivel. Nem mondhatni, hogy semmit, mert ez nem igaz. És éppen ez a szórakoztató.

Részben a praktikum szolgálatába állítja az ünnepi megemlékezéseket - megmutatja, hogy az "okos gazdálkodás eredményeként" jut itt pénz mindenre, amit ő (értsd: Orbán Viktor) támogatásra méltónak tart. Kihelyezett kormányülésen egy-két milliárd ide, egy-két milliárd oda. "Ezt majd tegyétek le az asztalra, ha a következő évi költségvetést tárgyaljuk, Misikém!" - meg ilyenek.

Évek óta zajlik a kreatív kutató munka, archívumokban turkálnak jól fizetett tanácsadók, s lopják le a Horthy-féle katonai parádék képi és tartalmi elemeit, hogy azokat "jogfolytonosságot" teremtve alkalmazzák a mai ünnepségeken. (Miközben a párttévé a Retrográd című műsorban gúnyolja a Kádár-korszak ünneplési szokásait...)

De a legszórakoztatóbb a kötelezően megtartandó politikai beszédek tartalma. Mert hiába próbálják meg ideológiájuknak megfelelő köntösbe öltöztetéssel aktualizálni a mondanivalót, kínlódás ez már, barátaim.

Nincs már új gondolat, szánalmas vergődés az egész, üres papírra izzadsággal írt sorok, a valóságtól elszakadt gondolatok, egyáltalán nem frappáns képes beszéd, az érzelmekre hatni akaró sok lózung.

Büszkén lehet sorolni az eredményeket: a magyar honvédség immár újra nemzeti. Amit például az is bizonyít, hogy már ők őrzik a koronát. Kolontár, árvíz, hóhelyzet - St. Áder János szép beszéde is ezt emelte középpontba. A saját szavaitól rendre elérzékenyülő köztársasági elnök a katasztrófahelyzetekből próbálja levezetni, hogy összefogásra, "kiegyezésre" van szükség, mert lám, együtt milyen erősek vagyunk.

Ezen vagy röhög az ember, vagy - ha komolyan veszi - sír, mert az a köztársasági elnök beszél a teljesítmény megbecsüléséről, egymás értékeinek és érdekeinek kötelező figyelembe vételéről, aki habozás nélkül (vagy állítása szerint olykor habozás után) ír alá törvényeket, amelyek ellehetetlenítik az emberek nagyobb tömegeit.

Képmutató, őszinteséget mímelő elnöki beszéd volt ez, St. Áder ismét eljátszotta a "valamennyi magyar elnöke" szerepet, miközben a "hétköznapokban"  egyoldalú politikai tevékenységet folytat, folyamatosan megalázva az ország felét, immár vélhetően nagyobbik felét.

És hát akkor beszéljünk az újabb köztársasági elnöki hagyományról, "amejet" dr. Schmitt Pál elnök úr tett a legmagasabb közjogi méltóság szintjén úgyszólván nélkülözhetetlen tartozékká: a plágiumról.

Nem tudom, ki írta Áder János tisztavatási beszédét, de ha nem ő, az sem jelent mentséget. A politikai közéletben évtizedeket eltöltött, állítólag jogi diplomával rendelkező embernek ismernie kell a John Fitzgerald Kennedy-től származó legismertebb idézetet, amelyet még beiktatásakor mondott az egykori amerikai elnök:

" Ne azt kérdezd, hogy mit tud tenni érted a hazád, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazádért!"

Ez a mondat annyira ismert, hogy forrás nélkül használni, ellopni és átalakítva beépíteni egy augusztus 20-i beszédbe..., hogy is mondjam..., nem egyszerű plágium, hanem primitív ostobaság.

És nem lehet kétség afelől, hogy a beszédíró sajátjaként akarta feltüntetni a gondolatot, hiszen különben nem alakította volna át, méghozzá alaposan.

Szegény Kennedy forog a sírjában, a Washington melletti Arlington temetőben, ahol márványlap közli születési és halálozási évszámát, s a síremlékhez tartozó falon ott az ominózus idézet...


Legyintsünk egyet és intézzük el azzal, hogy aki a Sándor-palotában lakik, annak természetes az ilyesmi. (Egyébként pedig szégyen...)

Ámde ez a beszéd sokkal hosszabb volt annál, mint amit a sajtó idézett. Szerencsére elolvasható St. Áder János úr honlapján. Így megtudható, miként pendített érzelmi húrokat (új) plagizáló elnökünk, amikor a különböző katasztrófahelyzeteket hozta fel példaként a "Nagy Nemzeti Összefogásra", ami egyben szükséges új kiegyezés, aminek mostan kellene majd lennie.

Hát tényleg. Hiába. A szeretet nagyobb úr minden áradatnál. Szerelmeseket a gátra! (Innen is kívánom.)

De János! Ez már nem is a 70-es évek, hanem a 60-as, sőt - restelkedve írom le - az 50-es évek stílusa.

Most itten nem arról van szó, hogy szerencsétlen Miletics Andrea főtörzsőrmester és Füsi Csaba zászlós lett jelentősen kicikizve, nyilván nem a megkérdezésükkel. Hanem hogy mintha egy túlzott írói ambíciókkal terhelt, ámde tehetségtelenül fogalmazó politikus öntené ránk amatőr szárnypróbálkozásait (szándékos képzavar!).

Azt tudom mondani, János, amit az író, Tussinger elvtárs A tanú-ban mondott Virág elvtársnak: "Milyen jó írói vénád van, miért nem írsz?"

Államelnökként ránk lehet tukmálni ezeket a förmedvényeket, el is lehet érzékenyülni rajtuk, (mármint a szerzőnek, amikor felolvassa,) de ugye nincs harag, ha valaki kimondja: ez bizony gimnáziumi önképzőköri színvonal.

Szerencsére komoly dolgok is elhangzottak az augusztus 20-i beszédekben.

Nemzeti függetlenség vagy önfeladó integráció - ez lesz a kérdés a 2014-es választásokon - tudtuk meg Lázár János ünnepi szónoklatából. Igen, Lázár János mondta ezt, akinek jelenleg az (is) a dolga, hogy az európai uniós pénzeket minél hatékonyabban tudjuk behajtani, azok ugyanis elapadtak. De ez már egy másik szomorújáték.

Nemzeti groteszk.