Bizony, nem is egy üzenete van a kétharmados parlamenti többség hétfői alkotmánymódosításának. A választói regisztráció alaptörvénybe iktatásáról van szó. És ugye választásra regisztrálni kizárólag személyes megjelenéssel lehet majd. (Ugyanis internetes ügyfélkapu megnyitásához is személyesen kell megjelenni egy Okmányirodán.)

Vegyük sorra ezeket az üzeneteket.

1. A kétharmad azért kétharmad, hogy érvényesítse akaratát. Ezen az elmúlt két év összes tapasztalata nemhogy nem változtat, hanem egyenesen kijelöli a követendő utat. Vagyis a mostani döntés szerves része a jogállam teljes lebontásával végződő folyamatnak.

Történészek majdan alaposan fogják elemezni, hogy mennyire volt egyenes ívű Orbán Viktor ámokfutása, voltak-e benne pillanatnyi megtorpanások, a jelekből ítélve akadt-e egyáltalán józan pillanata a miniszterelnöknek, amikor felmérte, hogy mit tesz és az milyen következménnyel jár. A nyilvánosság előtti fellépésekből (az ő megnyilatkozásaiból és a politikájának ideológiai főcsapásait imamalomszerűen ismételgető főcsinovnyikok szerepléseiből) arra következtetek, hogy igen, voltak. A hektikusságnak számos jele van, napokon belüli egymásnak ellentmondó érvelések nem csak orvosi tünetek lehetnek, hanem tükrözhetnek egyfajta belső vívódást, gondolkodást, határozatlanságot. Ha egyenként végigvesszük Orbán Viktor fontosabb döntéseit, sok olyat találunk, amelynél hirtelen értelmetlenné válik a közvetlen előzmény, megmagyarázhatatlanul lett kacskaringós a kivitelezés. (Részben emiatt végeznek sorozatban karakteröngyilkosságot vezető emberei, akik szemrebbenés nélkül képesek saját magukat meghazudtolni egy héten belül akár háromszor is, ugyanabban a témakörben.)

Ha a sok kilengést távolabbról nézünk és csak a "hivatalos tényekre" koncentrálunk, akkor megállapíthatjuk, hogy OV egyenes ívben halad előre, nem engedi magát eltántorítani semmilyen külső befolyástól. Minden antidemokratikus döntése most is ugyanabból a feltételezésből fakad: neki (sic!) azért adott sosem látott hatalmi eszközt a magyar nép, hogy saját belátása szerint érje el célját, emelje fel az országot. A körülmények sajnos nem voltak a legkedvezőbbek, s azóta is állandóan romlanak, az eredmények nem jönnek, így hát szükség is van a kétharmad folyamatos igénybe vételére.

2. "A dolgaimba nincs belepofázás." Sem itthonról, sem külföldről.

Lehet játszani a demokráciát, elmondhatjátok a napirend előttieket, válaszolok néha az interpellációkra is. Majd csak rájöttök, hogy semmi értelme, magatokat járatjátok le.

Nem lennék meglepve, ha Orbán Viktor azt tartaná egyik legnagyobb államférfiúi teljesítményének, hogy szisztematikus önképzéssel ránevelte magát, hogy leperegjen róla minden kritika. Az is, ami indulatból fakad és az is, ami tényeken alapul, nincs különbség. "A lényeg a lényeg, az pedig az, amit csinálok." A kutya ugat, a karaván halad - de a kutyába ültetett chipazonosítót ellenőrizzük ezért jó lesz vigyázni az egész kennel biztonságára. (Vesd össze a földtulajdon kapcsán felemlegetett fenyegetőzéssel: Pintér-sintér.)

Ja, mert még nem mondtam? De irni már írtam róla: a miniszterelnöknek több mint két évvel a hatalom megragadása után is az egyik legnagyobb motiváló erő a bosszú. Mit élhetett át addig, hogy a génjéig beivódtak a néhány évtizedes politikai pályafutás sérelmei, megaláztatásai? Okos ember lévén tudja, hogy a bosszú bosszút szül, ez egy fél-ázsiai ország, Turul-gyökerekkel, s ez még inkább egyértelműsíti a 3. pontot.

3. Csak előre van menekülési út, a hátam mögött minden felégetve. Ez máris ad egyfajta felszabadultságérzetet, nem kell számolni következményekkel, hiszen azok úgyis elviselhetetlenek lennének, lehetetlen, hogy bekövetkezzenek.

Emellett segíti egyértelműsíteni a helyzetet a frontvonal innenső oldalán: osztályharc van, folyamatos vészhelyzet, ilyenkor a sorok összezárása nem egyszerűen követelmény, hanem alapvető életfunkció. Ez a szituáció fegyelmet szül, segít elkerülni a belső szétesést, egy tényezővel kevesebb, amivel foglalkozni kell (Mármint egészen addig, amíg a legfőbb vezetőn el nem uralkodik az ilyen emberekre nagyon jellemző üldözési mánia.)

A "mindent egy lapra feltenni" politikája cinkossá teszi a normálisabb követőket is, hitbeli alapon vagy egzisztenciális kényszerből, mindegy is, de megkérdőjelezhetetlen minden döntés, amit ÉN hozok. Verseny abban lehet, hogy ki tudja jobban, ésszerűbben, meggyőzőbben kommunikálni az újabb blődlit.

4. utolsó üzenet: értsd már meg végre, hogy véged van! Akármit is csinálsz, megtalálom a (látszólag) jogállami módját annak, hogy amit nagy nehezen felépítettél, a kisujjammal megbökve két másodperc alatt összedöntsem.

Ha Angliában sima többséggel megszüntethető a királyság intézménye, ki vonhatja kétségbe, hogy a kétharmadommal BÁRMIRE jogosult vagyok? Ha nem elég a választókörzetek valószínűleg nekem előnyös átalakítása, a választás egyfordulóssá tétele, hogy ne tudjanak kellő információ birtokában összefogni ellenem a második fordulóra, ha nem hoz eredményt a választáson részt vevők előszűrése, a fizikai és szellemi cenzus (személyes regisztráció), akkor változtatok még. Bármit. Bármikor. Ha kitaláltok valamit, rátromfolok. A határ a csillagos ég. MINDIG az enyém az utolsó szó.
----------------------------------------------------------------------------
Az elempések kék cédulákat, pontosabban kékcédulákat szórtak a karzatról az alkotmánymódosítás szavazási eredményének kihirdetésekor. Okos, látványos akció volt, felemelő pillanata az orbáni alkotmányos diktatúra elleni harcnak. Mintha csak a Fiatal Demokraták Szövetsége éppen parlamentbe került tagjainak szocialistapolgár-pukkasztó gegjét láttuk volna, 1990-ből.

És ez felveti bennem a gondolatot. Nem kellene elolvastatni Orbán Viktorral Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című művét? Annak főhőse még csak 26 éves volt, amikor az utcán sétálva találkozott egykori, 18 éves önmagával. És csak hebegett, amikor meg kellett volna magyarázni, hova lettek az álmai, miért nem tudta véghezvinni mindazt, amit egykor eltervezett.

Orbán Viktor már elmúlt 25, amikor a FIDESZ megalakult, s modern Petőfiként, a rendszerváltás egyik jelképeként írta be magát a legújabb kori magyar történelembe. Jövő tavasszal 50 lesz (el lehet kezdeni varrni a díszpárnákat, festeni a képeket, szoborni a szobrokat, hátha lesz egy gyűjteményes kiállítás az ajándékokból. Lehet, addigra már nem lesz ez sem anakronizmus.)

Több mint háromszoros az időbeli különbség a két Karinthy-énhez képest, szorozzuk tehát meg hárommal azt a rossz érzést, amit közvetít a zseniális író ebben a remekműben.

Hiszen még arra is ügyelt, hogy elég legyen két idézetet idemásolni, hogy minden világos legyen 2012-ben is.

"- Hol a büszke és szabad Magyarország?

- Kérlek alássan... igazán furcsa vagy... dolgozunk rajta... én is... de az nem megy olyan hamar... az embernek élni is kell."

(...)

"- Emlékezz rá, hogy egyszer még, utoljára, találkoztál velem... És ha van még benned valami belőlem, mártsd be tolladat a lenyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik... írd meg ezt a találkozást... és írd meg nekik, hogy hagytalak el, és hogy tűntem el, beleolvadva az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne lássalak többé..."

Karinthy megírta a találkozást.

De honnan tudjuk meg, mit gondol mostani és egykori önmagáról Magyarország miniszterelnöke?