Miután a magyar politikai közbeszéd egyre inkább az irracionalitás jegyeit mutatja, sosem volt talán fontosabb, hogy a szóvirágok lefejtésével előbányásszuk a puszta tényeket és rávilágítsunk: a helyzet talán rosszabb, mint valaha.

Kormánypárti politikusaink azt a látszatot keltik, mintha az élet annak rendje, s módja szerint zajlana az országban. Miniszterek cserélődnek, rendőri vezetőket vesznek őrizetbe, csökken, majd ismét emelkedik a benzin ára.

A számukra pozitív hírek hatására megint előkerül, hogy mi vagyunk a zsenik, lám csak, érdemes volt ellenállni az EU-nak, "bebizonyítottuk" (sic!), hogy a sokat kritizált gazdaságpolitikánk sikeres.

Sztárpolitikusaink mesedélutánokat tartanak, felszabadultan viccelődnek hallgatóságukkal, a parlamenti bársonyszékben ülő szolgák (miniszterek) mind bátrabban engedik meg maguknak, hogy az őket kemény hangnemben kérdező parlamenti képviselőket gyakorlatilag elküldjék a picsába, meg se kíséreljenek válaszolni az interpellációra, kérdésre.

Közben a józanul gondolkodók (értsd: nem elbutított) emberek a szemüket dörzsölgetik, s nem akarnak hinni a fülüknek sem. Európa (az EU) legrosszabb gazdasági mutatóiról naponta hallhatják, hogy milyen jó adatok. Átalakult az életünk. A legjobb kabaréműsorok ma már a híradók (a kereskedelmiek is), vicclap helyett elég elolvasni a nemzeti kérdőívet, vagy mi az izét.

Szóval az élet úgy zajlik, ahogy a Fidesz szeretné, minden rendben van.

De maradjunk szűken a tényeknél.

Európa nagyobb szarban van, mint néhány héttel ezelőtt. A görögök kilépése az eurózónából ma már nem lehetőség, hanem a valószínűbb verzió. Spanyolországról olyan felvételeket látunk a tévében, mint amilyenek a 2006. október 23-i Budapestről járták be a világot.

A forintárfolyam ingadozása napok alatt jelentősen felgyorsult és az irány nem a "lefelé". Saját szavaival szembesítjük Orbán Viktort: azért van szükségünk az EU és az IMF által nyújtott védőhálóra (nem, nem pénzre!), hogy ha az európai helyzet romlik, ha a válság tovább mélyül, akkor ne kerüljünk bajba.

Barrosóval folytatott brüsszeli megbeszélése április 24-én zajlott le. Diadalittasan jelentette be az áttörés hírét, közölve, hogy a tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételek teljesítése "napok, legfeljebb hetek kérdése".

Már a következő napokban világossá vált, hogy a pénzpiacokon is érzékelhető pillanatnyi fellélegzést időhúzásra akarják felhasználni.

A Barrosó-tárgyalás óta több mint egy hónap telt el, s az egyéb kérdésekben oly gyorsan döntést hozó törvényhozás csak a jövő héten tervezi elfogadni a jegybanktörvény függetlenségének helyreállítását szolgáló módosításokat. Csakhogy ezek a módosítások nem felelnek meg leendő tárgyaló partnereink által támasztott elvárásoknak. (Ezt egyértelműen közölte az Európai Központi Bank és az IMF is.) De még az sem, amit Matolcsy miniszter ma (pénteken) nyújtott be a kormány nevében! Kormányunk most álnaivan azt játssza, hogy az EKB kérései túlmennek a Bizottság igényén. Mintha nem tudná, hogy az EKB szava döntő fontosságú a sorsunkat illetően. Matolcsy jogászkodik, sőt, megpróbálja egymásnak ugrasztani a központi bankot és a Bizottságot (hehe). De ettől a tény tény marad.

Orbán minden jel szerint arra készül, hogy a módosítások jövő heti elfogadása után tágra nyílt szemmel, csodálkozva nézzen a kamerába: hát hogyhogy még mindig nem jön a tárgyaló delegáció?? Minden kérést teljesítettünk, a felelősség mostantól aztán már nem a miénk.

De ekkor már várhatóan 310 és 315 forint között lesz az euró. És lassan valóban elkélne a védőháló, mert az orbáni magasságból különösen nagyot lehet esni...