Saját beosztottjának húsz évvel ezelőtti nyálas köszöntőjével ünnepeljük lemondott köztársasági elnökünket, hetvenedik születésnapján.

Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor téptem ki újságból cikket. Ez az éppen ma húsz esztendeje megjelent írás ezek közé tartozott. Ma is jól emlékszem, időutazónak éreztem magam az aznapi Nemzeti Sportot olvasva: basszus, ilyen lehetett az ötvenes évek legkeményebb időszaka!

A cikkben nemes egyszerűséggel ünnepeltnek nevezett "Pali" már az első ötvenben kivívta Vad Dezső elismerését. (A cikkíró emlékezetem szerint sajtófőnök volt a MOB-ban, Schmitt alatt.)

Azóta még tovább nemesedett az ünnepelt lelke, munkabírása sem csökkent, nincs tehát ok arra, hogy ne idézzük részletesen az egykori méltatást ezen a szép napon.

Az ünneprontás legcsekélyebb szándéka nélkül kérjük elnök urat: fontolja meg a lemondást ex-államfői kiváltságairól, nemzetközi Fair-play-díját pedig szép csendben adja vissza a NOB-nak.

ISTEN ÉLTESSE, ELNÖK ÚR!

SCHMITT PÁL (1942. május 13-án született) párbajtőrvívó, Mexikóvárosban és Münchenben volt tagja az akkoriban méltán világhírű, olimpiai bajnokságot nyert csapatnak.

Második, Münchenben aratott sikerének magam is szemtanúja lehettem. A rövid utak olimpiájának nevezett ötkarikás randevú talán egyetlen, a központot jelentő olimpiai toronytól távol eső helyszínen, a Bayernhalle pástja mellett lelkesedtem a vívók sikeréért. Örvendeztem, hiszen a visszahívott Bay Béla gárdája megnyerte a Nemzetek Nagydíját. Elérzékenyülve hallgattam a himnuszt. Boldogan néztem, amint Csanádi Árpád a NOB nevében köszönti a párbajtőrcsapatot. Fenyvesi Csabát, Kulcsár Győzőt, Erdős Sándort, Osztrics Istvánt, és Schmitt Pálnak, a mai ünnepeltnek is a nyakába akasztja a fényesen csillogó aranyérmet. Ki gondolta volna,  akkor, hogy a magyar sportélet méltán világhírnévnek örvendő vezetője utódának gratulál? Csanádi Árpád ugyanis tizenegy évvel később itt hagyott bennünket, s utóda az általa Münchenben köszöntött bajnok, Schmitt Pál lett. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságba előbb "csak" tagként, majd a végrehajtó bizottságba is beválasztották. Ahogyan, hazai téren is előrelépett, hiszen főtitkárból a négy évtized után  végre ismét önálló és független Magyar Olimpiai Bizottság választott elnöke lett.

...

A Petőfi nevét viselő patinás Werbőczi Gimnázium diákjaként szerette meg a sportot. Igaz, Paulinyi Jenő tanítványaként ez természetes volt. Az atlétikát mindenek fölé helyező Jenő bácsi kedvére gerelyhajítással kezdte, s bár második lett az országos középiskolás bajnokságon, hamarosan a háromtusához pártolt, öttusázónak készült. Ma már bevallja, hogy a futás nem volt ínyére, a lovaktól meg félt, s így hamarosan a vívásnál kötött ki. Úgy érezte, hogy fizikai képességeivel párosult szorgalmát, összpontosítókészségét a páston tudja leginkább érvényesíteni. A mai fiatalok számára talán talány, hogy a versenyzés már akkor növekvő elfoglaltsága mellett miként jutott ideje az iskolára, a nyelvtanulásra, a zongoraleckékre. De mindig jeles bizonyítványt vitt haza, s orvos édesapja kívánságának eleget téve két nyelvet tanult, s ha a baráti társaság kedvéért odaül a zongora mellé, ma is élvezet hallgatni a játékát.

De maradjunk még a pást mellett. Viszonylag későn, 16 évesen kezdett komolyan vívni. Élete egyik nagy csalódását jelentette, hogy Tokióba nem jutott ki, s tulajdonképpen csak az azt követő fiatalítás, a Bárány, Gábor, Krausz-trió lassú visszavonulása után került a csapatba. Az első világbajnokságon, 1966-ban, 24 évesen vehetett részt. Megbízható csapatember vált belőle. Egyéniben 1971-ben aratott csak igazi sikert, amikor a párbajtőrözők Világ Kupa pontversenyét is megnyerte.

...

Az az akkori csapat a francia klasszikusok világhírű figuráit, Dumas testőreinek, a gascognei-legényeknek emlékét idézte, a jó ügyért vívott győztes csatákkal, a kacagtató, mai szóhasználattal élve, vagány csínytevéseivel együtt. Bécsben világbajnokság során esett meg, hogy amikor éppen az ünnepelt ellen nyújtott be óvást a csapat által különben tisztelt Rerrich Béla, a svédek nevében, addig a társak asztalt kerítettek, s a páston osztották a lapot, forgatták az ördög bibliáját. Vérbeli profik voltak. A nagy versenyeken tudásuk legjavát nyújtották, de igazi bohémok lévén, tréfáktól, kilengésektől sem riadtak vissza. Szerették és meg is itták a sört, később a fröccsöt - írta az Arany évtizedek című könyvében kollégánk, Dávid Sándor. És ahogyan nagy elődeik között is volt olyan, aki egy nehéz döntő előtt megivott egy kupicával, ők is koccintottak egyet, amikor kellett, amikor lehetett. De azért inkább csak akkor, ha nagyon melegük volt. És körülbelül abban a mennyiségben és természetességgel, ahogyan a franciák és az olaszok mindig is itták a bort. Meg ha fogadtak, akkor nem tökmag, hanem pezsgő volt a tét, amit tisztességgel meg is ittak.

A más sportágbeliek azonban érthetően lázongtak a kiváltságok ellen a tatai edzőtáborban, és Bay Bélától, a kapitánytól retorziót is követeltek.

- Mi a fontosabb? A teljes absztinencia vagy az aranyérem? - kérdezte ekkor a tapasztalt szakvezető.

- Mind a kettő... - hangzott állítólag Csanádi Árpád válasza.

- De a kettő együtt nem megy - folytatta Bay doktor.

- Akkor az eredmény - mondta szegény Csanádi Árpád beletörődve. S a csapat ezután az edzőtáborban is engedéllyel itta a fröccsöt, de mint tudjuk, megnyerte az olimpiai bajnokságot...

...

Münchent követve azonban megszakadt az igazi sikersorozat. Az ünnepelt bajnok Montreal után kezdett új életet. Édesapja hivatását ugyan nem követhette, az orvosi egyetemről származása miatt a Közgázra irányították. A belkereskedelmi szakot elvégezve, klubja, a Bp. Vörös Meteor segítségével az Astoria szálló igazgatóhelyettese lett. A pástot elhagyva, a munka mellett további nyelvtanulásra koncentrált. Már megkapta kinevezését az épülő Fórum szálló igazgatóhelyettesi székébe, amikor 1981-ben a Népstadion élére került. Felfelé ívelő pályája - midőn két évvel később a sporthivatal elnökhelyettese, az olimpiai bizottság főtitkára és a NOB tagja lett -, 1986 őszén tört meg, amikor a Stadion szálló két kis szobájába költöztetett olimpiai iroda vezetőjévé száműzték. Az újabb három év azonban nagyon gyorsan eltelt. Az azóta sajnálatosan megszüntetett esti TV-tornák főszereplői, Alexa, Petra és Gréta lányai is eladósorba kerültek, akiknek akkor az olimpiai ezüstérmes feleség, Makray Katica vezette a kedves gyakorlatait. Az ünnepeltből pedig a négy évtized után újra titkos szavazással rendezett tisztújítás során elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke lett.

...

Háromévi elnöki tevékenységével minden reményt és várakozást túlszárnyalt. Ma már minden túlzás nélkül leírható, hogy a Schmitt Pál vezette Magyar Olimpiai Bizottság a magyar sport igazi bástyája, mentsvára lett az elmúlt időszakban. A rendszerváltás kezdetén, amikor a sport igencsak háttérbe szorult, az olimpiát, a magyar olimpiai szereplést kézlegyintéssel, lekicsinylő megjegyzésekkel intézték el egyes politikusok, a Magyar Olimpiai Bizottság szerény eszközökkel a maga lehetőségeinek maximális kihasználásával a szó igazi értelmében harcolt a sportért, a versenysportért. Úgy tűnik, sikerrel. Mindennek motorja maga az ünnepelt elnök volt, és maradt.

Reggelente elsőnek érkezik a Balogh Tihamér utcai székházba. Ajtaja mindig, mindenki előtt nyitva áll. Naponta átlagban százan hívják telefonon. Tárgyal, nyilatkozik, szerződést köt, pénzt szerez, ahova csak hívják, mindenhol megjelenik a testület képviseletében. Az élet számtalan más, bizony, meghökkentő példájára rácáfolva a MOB elnökének a hivatal, a rang előnyére változtatta személyiségét. S remélem, nem veszi barátságunkkal való visszaélésnek, ha az isztambuli Bosphorus szállóbeli decemberi beszélgetésünket idézem:

- Tudod - mondta ekkor -, óriási kihívás volt számomra ez az elnökség. Lényegében a saját főnököm lettem. Sok mindent megengedhettem volna magamnak, de egyetlen napra, egyetlen órára sem lazítottam. Nagyon szigorú voltam önmagamhoz.

Másokhoz pedig megértő, segítőkész - ember! Ha úgy tetszik, barát. A magyar olimpiai mozgalmat - leírom bátran - új utakra vezető, kiváló elnök, akinek - és az általa vezetett testületnek - működését az olimpiai eredmények remélhetően igazolják. Az elnök, azaz Pali, hiszen az elnök iránt érzett tiszteletet azért megőrizve így szólítjuk valamennyien, ezért mindent megtett. S utána? Most még utolsó simításokat végzi olimpiai tárgyú doktori disszertációján, de a következő napoktól a versenyzőkkel együtt Barcelonára koncentrál. A többi majd elválik. Remélem, köztünk marad.

Tisztelettel, szeretettel köszöntjük ötvenedik születésnapján.

Vad Dezső

(Nemzeti Sport, 1992. május 13.)