Szálljunk magunkba, van bizonyos alapja a kormányoldal sértettségének, nekünk ballibeseknek semmi nem jó. Ha kreatív számzsonglőr és unortodox adóbajnok felel a pénzügyekért, akkor abba kötünk bele, ahelyett, hogy büszkénk lennénk. Ha végrehajtó adminisztratív nénit, könnyűsúlyú háziasszonyt állítanak egy fontos minisztérium élére, azt is csak fikázni tudjuk. Ha délceg tus-ember testesíti meg a nemzet egységét, akkor is csak a rosszat keressük benne, mint mindenben, amit egyébként a mi érdekünkben csinálnak, hogy nekünk jobb legyen.

Szijjártó Péter türelmét irigylem, én az ő helyében már régóta sokkal durvább szavakat használnék. Így csak az arcán (meg Kovács izé agitprop-sajtófelelős arcán) látszik az undor, amikor le kell ereszkednie velünk beszélni - persze csak a közvetítők, a társaságukra eleve érdemtelen sajtómunkások útján.

A centrális erőtér sajátja, hogy a döntéseket egy ember hozza. A leadott hatáskörök esetében is ugyanez érvényes. Ennek (is) következménye, hogy hibás döntés semmilyen szinten nem létezik. Ha a helyzet máshogy alakul, mint kellene, akkor a kommunikáció feladata megváltoztatni akár az eredeti célmeghatározást, és bizonyítani, hogy hiszen mi pont ezt akartuk!

Arcbőr-vastagság kell ehhez és nyilván nagyon-nagyon erős erkölcsi-politikai-anyagi-személyes függőség. Fel kell húzni egy belső védelmi rendszert és ki kell zárni minden olyan hatást, amely rombolja az önegót. Szemrebbenés nélkül kell tudni a fehérre azt mondani, hogy fekete, s amikor kiderül, hogy fehér, mintha mi sem történt volna, jókedvűen kell újra kiállni a nyilvánosság elé.

Persze a dolgok nem itt dőlnek el, de a hitelesség rombolása egyértelműen visszahat az "ennél fontosabb" ügyek menedzselésére.

Nem érti a magyar politikai vezetés, hogy miért nem hisznek nekünk külföldön, mire ez a nagy bizalmatlanság? Hogy van az, hogy ha mi mondunk valamit, akkor azt nem kezelik készpénzként?

Hát lehet-e annál nagyobb legitimitása Matolcsy Györgynek, és Némethné izé miniszter-asszonynak, mint hogy a kétharmados parlamenti többséggel kormányfői székbe került Orbán Viktor választotta ki őket?

Ha fent nevezett úr és hölgy valamit mond, akkor arra a Nyugat akár mérget is vehet, hiszen ők az ország teljhatalmú vezetőjének jobb és bal kezét testesítik meg. Csak tán nem arról van szó, hogy Orbán Viktornak nem hisznek?

A miniszterelnök halogatja a kormányátalakítást, ami pedig még normál körülmények között is esedékes szokott lenni a második év vége felé. A probléma nem egyszerű. Ha mindenért az első ember felel, vagy a leadott hatáskör gyakorlójáért személyesen áll ki, ezzel magára vállal minden felelősséget is. Orbánnak rutinja van, hogy az ilyen helyzetből kivágja magát, ezt láthattuk a Schmitt-ügy alamuszi kezelésében is. A kérdés az, hogy ez meddig megy, a végtelenségig nyilván nem.

Ha Orbán Viktorra labdarúgó szakemberként tekintünk, logikusnak érezhetjük, hogy a cserékkel megvárja az első félidő végét. De középcsatárunk már most az idegbaj jeleit mutatja. Meccs közben kiszalad az oldalvonalhoz és leteremti a cseleit szerinte rosszul értelmező tudósítót. A hatodik bekapott gólnál villámnyilatkozatot ad, miszerint "Végre! Ezt vártuk mióta már! Hogy ilyen egységes legyen a csapat, s ennyire megbecsüljenek minket az ellenfelek!"

A centerhalf meccs közben tudja meg, hogy a játék neve nem kézilabda, hanem foci ("Tisztelt bíróság!" megszólítás a parlamenti bizottsági ülésen), a kapus pedig komolytalan, a partjelző is röhög azon, hogy huszadszor tart monológot, bizonygatva, mennyire elkötelezett a csapat a gólszerzésben, ahelyett, hogy rendesen védene.

A játékosok a fülükön veszik a levegőt, akármit tesznek, semmi nem sikerül. Közülük többen már szinte rimánkodnak a cseréért, de az edző könyörtelen. Sőt! Egyre nehezedő feltételek mellett egyre többet követel. Aki nem bírja, lerogy a földre és magában beszél, "oligarcha, oligarcha". (Kiviszik hátul.)

Közeledik a félidő, az eredmény siralmas, pedig a cél legalább a hosszabbítás kiharcolása. Ehhez gyökeresen új játékfelfogásra kellene átállni, ám a vezetőedző nem tagadhatja meg önmagát, tovább erőlteti a sikertelen szisztémát. A meccs elmegy, ki fogunk esni, de nincs baj, a találkozó utáni sajtótájékoztatón mindent meg lehet magyarázni.