Mert valami történt. A harangozás ügyében nyilvánosság elé került konfliktus csak a jéghegy csúcsa lehet.

Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár, az állami ünnepek fő szervezője azt kérte az egyházaktól, hogy a nemzeti összetartozás napján délután, a trianoni szerződés aláírásának időpontjában konduljanak meg a templomok harangjai, s szóljanak egy percig a megemlékezés részeként.

A választ a három nagy keresztény egyház vezetői közös levélben utasították el, de levelüket csak a megírást követő negyedik napon hozták nyilvánosságra, június 2-án, két nappal az emléknap előtt.

Már az furcsa, hogy egy ilyen visszautasítás a nyilvánosság előtt "zajlik", azonban ha kicsit a dolgok mélyére nézünk, azt érzékeljük, hogy komolyabb és mélyebb ellentétek felszíni megjelenésének tanúi vagyunk a harangozás visszautasításának esetében.

"Kérésének sajnos nem áll módunkban eleget tenni, mert templomi harangjaink istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak" - írta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a végül nyilvánosságra hozott levélben.

Kovács Zoltánnak kikerekedhetett a szeme, amikor ezt a levelet először olvasta.

Nyilvánvaló, hogy a rendezvények szervezésekor elővette a korábbi Trianon-megemlékezési forgatókönyveket, amelyekben alapvető kulissza volt a harangzúgás, így tehát az egyházfőknek sima udvariassági levelet küldhetett, szinte amolyan emlékeztetőt: Hé, figyu, ne felejtsetek mán el délután harangozni! Szóval biztos, hogy nem ilyen választ várt.

Várakozása nem volt megalapozatlan, hiszen az „igazságtalan trianoni békediktátum" kilencvenedik évfordulójára, 2010. június 4-én délután fél ötre a református zsinat elnöksége és az evangélikus egyház országos elnöksége elrendelte a harangok megszólaltatását, és bár a katolikus egyház nem csatlakozott, egyéni "buzgólkodások" történtek, például a Szent István-bazilikában zúgott a harangszó a megadott időben. (Mondjuk, ott már 2003-ban istentiszteletet tartottak Horthy Miklós emlékére...)

Az akkori és a mostani megemlékezés előkészítésében felfedezhető kísérteties hasonlóság, hogy mind 2010-ben, mind pedig most a jobbikos Szegedi Csanád kezdeményezte a harangzúgást, mint hangulatos megemlékezési elemet.

Hogy ezért vagy másért, nem tudjuk, de tény, hogy az állami megemlékezések hivatalos programjába is bekerült a harangszó, s nem tűnt el onnan még az egyházvezetők elutasító levelét követően sem. Ott volt még a megemlékezés napjának reggelén is. (Nem kizárt, hogy az idézett levelet az egyházi vezetők éppen ezért hozták nyilvánosságra - valahogy mégiscsak értesíteni kellett a helyi papokat arról, hogy a főnökség hogyan foglal állást az ügyben!)



Mindezek után hab a tortán, hogy a Duna Televízió az élőben zajló parlamenti közvetítést megszakítva adta be hétfőn fél ötkor a harangzúgást, nagy-Magyarország térképét, az egykori magyar városokat mutatva. 

Az egyház és a kormány (de nyugodtan mondhatjuk: az egyház és a Fidesz) viszonyát illetően joggal nevezhetjük kínosnak ezt az incidenst. Lehet sajnálatos félreértésnek minősíteni (bár olyan nagyon egyik fél sem akarta megmagyarázni), azonban más jelei is vannak annak, hogy valami nem stimmel a világi hatalom és a klérus jelenlegi vezetőinek kapcsolatában.

Én magam is írtam már arról, hogy a református lelkész Balog Zoltán kinevezése a legnagyobb (történetesen az egyházpolitikát is magában foglaló) minisztérium élére furcsa református túlsúlyt teremt ebben a katolikus többségű országban. Azonban a konfliktusok ennél is mélyebben gyökerezhetnek.

A pünkösdi ünnep környékén szinte valamennyi számottevő egyházi vezető interjút adott világi újságírónak. Ilyenkor általában megpróbálják világiasítani a szentlélek eljövetelének jelentőségét, s néhány semmitmondó, ám pátoszos, ünnepi mondattal érzékeltetik, hogy keresztény ünnepünk fontos kell, hogy legyen még a nem hívők számára is.

Idén azonban itt is furcsa dolog történt. Ezek az egyházi interjúk nagyjából egy időre estek a 2010-ben megalakult kormány félidei számvetésével, s az egyházi vezetők meglepő mondatokkal járultak hozzá az orbáni mű értékeléséhez.

Erdő Péter kifejezetten megragadta az alkalmat, hogy cáfolja a feltételezést az állam és az egyház összefonódásáról. Sőt. Panaszkodni kezdett az interjúban. Felrótta, hogy bizonyos törvények végrehajtása nem kezdődött meg, például nem ismert a közoktatás finanszírozásának módszere sem. Márpedig az egyházi iskolák rendszere azon az alapon épült ki, hogy biztosítják az egyházi intézmények számára az államiakkal való egyenlő finanszírozás elvét. A bíboros egyenesen kijelenti: „Ilyen körülmények között az iskolaátvételt mérlegelni nagyon nehéz.” Ha ebbe a kijelentésbe belegondolunk (főként abban, hogy egy MTI-interjúban látott napvilágot), nagyon mély problémákat feltételezhetünk a háttérben.

Azt is megjegyezte Erdő Péter, hogy ők bizony nem kérték, hogy változzon meg a hitoktatás helyzete az iskolákban. Épp csak azt nem mondta, hogy az új törekvés, az erőltetett kötelező hittan/erkölcstanoktatás púp a hátukra. Fontosnak tartotta közölni azt is, hogy új egyházügyi törvényt sem akartak, s végképp nem kérték, hogy bármely más egyház jogállása megváltozzék. Figyelmeztető, hogy a jelenlegi politikai hatalom által bevezetni szánt sok változás miatt szerintük a kormánynak a Vatikánnal is tárgyalnia kell, meg kellene szereznie a szentszék jóváhagyását.

A református Bölcskei Gusztáv ugyan egyetért az egyházügyi törvény reformjával, azonban ő is kifogásolja az egyháznak átadni tervezett iskolák finanszírozási kérdéseinek rendezetlenségét, azt, hogy az egykulcsos adó miatt körülbelül a felére, 16 milliárdra csökken a református egyház 1 százalékokból befolyó állampolgári támogatása, ráadásul a kormány egyszerűen tartozik megítélt támogatási pénzek kifizetésével. Hiányolja az együttműködést, pont úgy panaszkodik arra, hogy a kormányzat meg sem hallgatja a véleményüket őket érintő kérdések eldöntése előtt, mint bármelyik mezei pedagógus-szaszervezeti vagy egészségügyi érdekképviseleti vezető...

Interjújában az evangélikus Gáncs Péter is megpendíti, hogy "elmélyültebb" állam-egyház viszonyt vár. "...őszintén el kell mondani, az elmúlt két esztendőben is akadtak zavarok a kormányzat és az egyházak kommunikációjában” - teszi hozzá.

Felvetődik a kérdés, hogy miként viszonyul a fenti jelenségekhez a Fidesz koalíciós partnere, a Kereszténydemokrata Néppárt, amelyet általában hajlamosak vagyunk nem létezőnek tekinteni, de a magyar történelem már sokszor bizonyította, hogy ilyen helyzetben lévő politikusok, szervezetek, pártok okozhatnak meglepetést.

A koalíciós partnerek viszonya a külsőségeket nézve felhőtlennek tűnik, de a KDNP jó néhány keserű pirulát volt kénytelen lenyelni az elmúlt időszakban, miközben természetesen folyamatosan biztosítja a kétharmados parlamenti többséghez szükséges szavazatokat.

Derült égből villámcsapásként érte őket az abortusztabletta engedélyezése, s a kármentésből csak a következmények enyhítésére telt, pr-szempontból mindenképpen bukták a dolgot. Elveszni látszik egy másik, számukra nagyon fontos ügy is: úgy tűnik, nem sikerül elérni, hogy vasárnap senki ne mehessen plázába vásárolni, húzzon csak el szépen a misére, aztán esetleg a Fradi-meccsre, de inkább üljön otthon a seggén.

Az egyházak fent idézett panaszlistája is sok fejtörést okozhat nekik, hiszen mégiscsak ők a vallási szervezetek "felkent" képviselői a magyar politikában.

Mindemellett újabb óriási veszélyt hozhat számukra a Gulyás Gergely által meglebegtetett kettős ügynöklista, aminek alapján majd a Fidesz dönti el, hogy ki volt áldozata a beszervezésnek és ki teljesített önként. (Ugye előbbinek a neve titokban marad, utóbbié nyilvánosságra kerülhet.) Márpedig köztudott, hogy ha beszervezett jelentéstevőkről van szó, akkor a volt magas egyházi méltóságok között nem sokat kellene kutakodni, amíg áldozatot (vagy bűnöst??) nem találnak a Fideszhez hű történészek.

De az is lehet, hogy az egészet túlbonyolítom, és semmi más nem történik, mint hogy a Fidesz bizonyítja - ennyit tud. Az unortodox gazdaságpolitika technológiája általános síkra került és nemes egyszerűséggel fogalmazva: nem megy a kormányzás. Se itt, se ott.