Vágjunk a közepébe: Orbán apuka tehet a dologról.

Mégpedig azért, mert a slendrián diktatúrát választotta. Ha valaki élet és halál ura, hatalmával nemcsak bármit megtehet, hanem meg is tesz, s nem akarja közben a tisztesség szobraként láttatni, az emberekért dolgozó áldozatos közemberként feltüntetni magát, akkor joggal várhatja el a kellő tiszteletet az alattvalóktól. Tiszta viszonyoknál mindenki tudja, hogy gazsulálni kell, nem csak a királynak, hanem a családjának, közeli-távoli rokonainak, a környezetében élő talpnyalóknak, azok rokonainak és így tovább. Még formálisan sincs félreértés, hogy esetleg valami jogállami megoldással ki lehet kerülni az uralkodó hálójából.

De az ilyen király maga is tudja, hogy despota, utálja a népét, s nem is nagyon igyekszik meggyőzni a "közvéleményt" ennek ellenkezőjéről.

Magyarország jelenlegi királya viszont nem ilyen. Ő nem csak a történelemkönyvekbe szeretné nagy betűkkel beleíratni a nevét, hanem egyúttal áhítozik a szeretetünkre, azt akarja, hogy ismerjük el az erőfeszítéseit, méltányoljuk, hogy értünk tevékenykedik ő éjjel-nappal. Hát nézzük meg az arcát: nem abban fáradt meg ez az ember, hogy a saját családjának boldogulását segítse, minket valamennyiünket akar ő fölemelni. Ebből következik az igény: ne tekintélyuralmi módszerek miatt tiszteljük őt és a környezetéhez tartozókat, hanem tiszta emberi érzésektől vezéreltetve, azt méltányolva, amit értünk magyarokért, valamennyiünkért tesz.

Ma már csak egyes szám első személyben beszél. "Azt én nem akarom", "ezt, meg ezt kell megoldanom" stb. Semmilyen kétség nincs bennem, hogy ő ezeket komolyan gondolja. Jót akar azoknak, akik őt szeretik, s számára azok jelentik a magyar népet, akik őt szeretik. Ezt sokszor tisztázta már velünk.

Nem tudni, mi végre ez a nagy szeretetéhség, de tény, valószínűleg fontos szerepe van abban, ahogy Orbán Viktor politizál.

Orbán Ráhel elhitte, hogy jogállamban él (amikor itthon tartózkodik), szent meggyőződése, hogy neki jogai vannak, ezért perrel taníthatja móresre mindazokat, akik a facebookról "elorzott" családi fotóival "visszaélnek". Apja hitette el vele, hogy ez nem diktatúra, s a jog alkalmas arra, hogy segítségével kiharcoljuk a magunk igazát. Csakhogy a hatalmas erő, amit a magyar nép újra és újra a fater mögé állít a választásokon, egyben azt jelenti, hogy a jog olyan, mint a jogar, kézben tartható, a társadalom működésének vezérelve tetszés szerint alakítható, formálható (lásd még a korábbi orbáni hasonlatot a békáról, amit nem a tűzforró vízbe dobnak bele, hanem szép lassan melegítik fel a vizet, ahol észrevétlenül várhatja tragikus sorsát). Ezt pedig mindenki látja Orbán Ráhelen kívül.

Az Orbán-lány nem érti a közfelháborodást, hogy az ő egyszerű kis élete miért csípi annyira mások szemét. Hát tehet ő arról, hogy az édesapja megmenti ezt az országot? Miért kell elviselnie a hálátlan emberek tömegének sértő megnyilvánulásait. Most megmondom: azért, mert ez egy nagyon látványos szimbólum. Miközben emberek százezreit, millióit kisemmizte Orbán Viktor, visszaélve a szavazópolgárok adta bizalommal, bunkósbotként használva a jog eszközét, az emberek azt látták-látják, hogy a környezete megmagyarázhatatlan módon gyarapodik.

De még ez is elmenne, a magyar nép megtanult alkalmazkodni a mindenkori helyzethez az elmúlt ezer évben. Ám amikor a nyilvánvaló igazságtalanságot akarják igazságként beállítani, amikor Ráhel a jogra hivatkozik, s a nyilvánosság előtt rendre olyan elvárást fogalmaz meg, hogy tiszteljék benne az önálló lábra állt, saját erejéből, okosságából boldoguló tisztességes asszonyt, akkor betelik a pohár, kinyílik a bicska az éppen Orbán Viktor által lenullázott emberek zsebében.

Megdöbbentő, ahogy Ráhel perrel fenyegető megnyilvánulása kapcsán elszabadultak az indulatok az internetes fórumokon. Az elkeseredett emberek úgy rohannak neki szegény Ráhelnek, mintha ő ennek a despota, igazságtalan és undorító rendszernek (NER-nek hívják) a legfőbb szimbóluma lenne.

Pedig ott van az egész panoptikum, Lázártól Rogánig, dr. Schmittől Áderig, G. izétől Gajdics izéig.

Nincs kétségem afelől, hogy Ráhel őszintén úgy gondolja, hogy igaza van. Nem érti, hogy az embererek gyűlölete először valóban az apja miatt érte őt, majd már egyre inkább saját ostobasága, értetlensége miatt. Nem fogja fel, hogy hol él, hogy az "induló adottságai" eleve irigységet szülnek, ráadásul ezek az "adottságok" más emberektől elorzott javakként jelennek meg azok szemében, akiket apja kirekesztett a társadalomból.

Apuka pedig elgondolkodhat azon, hogy mi is vár az egész pereputtyra, ha ő bukik. Hogy érdemes volt-e feladni az "élni és élni hagyni" bölcs politikai fundamentumát, amivel annak idején indulni méltóztatott.

Persze itt van még a másik verzió, a mellébeszélés befejezése, a nyílt politikai diktatúra, ahol nem szeretetből, hanem a tekintélye miatt kell bókolni a vezérnek.

De ez már az utolsó szakasz, a vég kezdete, ráadásul itt Európa közepén kicsit körülményes lenne az átállás.

Na és utána mi következne?

(Az Orbán-gyerekek fényképét a miniszterelnök hivatalos weboldaláról kölcsönöztük, abban a reményben, hogy nem perel be minket a dinasztia.)