Martonyi János külügyminiszter ezt nyilatkozta Orbán Viktor pénteki berlini látogatása előtt:
"A hatalmas átalakítások során elkerülhetetlenek a hibák, és a kormány soha nem is állította, hogy tevékenysége hibátlan."
Szeretem, amikor a kormány magukat européernek feltüntető tagjai előlépnek és csúsztatással vagy nettó hazugsággal állítják tekintélyük maradék részét az országot vezető diktátor szolgálatába. Az ilyen szituációkból lesznek a legjobb Poldi-bá posztok - más kérdés, hogy Magyarország külföldi tekintélyén, a még itthon élők "komfortérzetén" milyen nyomot hagynak az ilyen nyilatkozatok.
Vizsgáljuk meg a fenti mondatot.
"Hatalmas átalakítások".
Milyen hatalmas átalakítások? Most már két évre napról napra él az ország. Miniszter és háziasszony örül, ha ideiglenesen betömködi az éppen tátongó lyukakat. Következetes stratégia egyetlen területen készült és valósul meg: miként lehet intézményesen, parlamenti diktatúrával és a diktátorhoz várhatóan hű személyek révén bebetonozni, hosszú időre megtartani a hatalmat, még arra az esetre is gondolva, hogyha a választások nem sikerülnének. Ilyen körülmények között sem idő, sem energia, sem ész, sem politikai tisztesség (és tegyük hozzá: sem tényleges igény) nincs valódi országépítő stratégia, "hatalmas átalakítás" véghez viteléhez.
"A kormány soha nem is állította..."
Milyen kormány? Ez a mondat azt sejteti, mintha Magyarország működtetését a legutóbbi választáson kétharmados parlamenti többséget szerző politikai "kormány" elnevezésű testület útján látná el. Ezzel szemben mindenki tudja, hogy még a csekély jelentőségű ügyekben is Orbán Viktor miniszterelnök dönt. A kiadott feladat végrehajtását és a sajtó előtti magyarázkodást bízza a miniszterekre, akik latin nevükhöz híven szolgák, de nem a nép, hanem főnökük szolgái. Ha meg is kérdezik Martonyi urat a baltás gyilkos elengedésének várható következményeiről, utána nagy ívben szarnak arra, amit mond. Aztán magyarázhatja a bizonyítványt, hogy így jogszerűen jártunk el, meg úgy nem teljesítették a nekünk tett ígéretet. Ismerős, Martonyi úr? De hiszen így megy más ügyekben is, meg a többi tárcánál is, ahogyan arról nyilván értesülni tetszik nap mint nap. Az ad hoc intézkedéseket nem csak a törvényhozásra kényszeríti rá a Kedves Vezető, hanem saját államigazgatási apparátusára is. Ehhez járul még a politikai alapúvá tett személyzeti politika sara: "véletlenül" szüntetnek meg nyugdíjakat, amit aztán kínos magyarázkodással adnak vissza, pazarló, korrupt, tipikusan urambátyám "állami adminisztrációt" működtetnek, amelyben alapvető módszer az alkalmazottak megfélemlítése. Ön ebben a rendszerben biológiai díszlet, legitimáló dísztárgy, csinos bajszú kétujjas báb, akit fel lehet mutatni, mint az előadás egyik szereplőjét. Még súlya is van a szavának, hiszen a neve után oda lehet írni, hogy "külügyminiszter". Ha-ha-ha.
"...soha nem is állította, hogy tevékenysége hibátlan".
Tényleg nem. Csak soha, de SOHA nem ismerte be, hogy hibázott. Mindig a körülmények, a nemzetközi helyzet, a globális válság volt az oka annak, hogy nem teljesült az ígéret - már ha egyáltalán elkezdtek belebonyolódni annak megmagyarázásába, hogy valami miért olyan lett, amilyen lett. De általában inkább hallgatnak, másra terelik a szót, gumicsontokat szórnak a közvélemény elé, botrányokat kreálnak, hogy mindenről essék szó, csak arról ne, hogy miért baszták el megint és megint és megint.
Martonyi külügyminiszter azt is mondta az interjúban, hogy "a médiatörvény a külföldi aggodalmakkal ellentétben nem korlátozta az újságírók szabadságát, az Alkotmánybíróság pedig hatályon kívül helyezte a jogszabály egyes részeit. Mindez azt mutatja, hogy a demokratikus intézmények működnek, az igazságszolgáltatás független, a sajtó szabad."
Most anélkül, hogy darabonként szétszedném a fenti hazugságokat, csúsztatásokat is, csak annyit jegyzek meg: bizony, demokratikus, jogállami rendszerben élünk. Jól van az úgy, hogy a miniszterelnök felébred és gondol egyet: ehh jobb lenne mégis prezidenciális rendszerben működtetni az országot, túl sok macera ez a parlamenti demokrácia. "Egy elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint egy parlamentáris rendszer" - nyilatkozza - természetesen külföldön, hiszen a magyar nép sorsát kevéssé befolyásoló kérdésről van szó. A parasztnak kuss, főleg ha a belvárosban él, na akkor meg különösen. Majd hozzászokik az új rendszerhez is, csinálunk neki tévécsatornát, meg stadionokat.
És ne legyen kétségünk, meg is csinálja, amit kigondol álmában - erre kellett neki a birkák által biztosított kétharmad.
De hogy a bajuszos miniszter mindezzel a háttérrel külföldön eljátssza az européer demokratát - na ez veri ki a biztosítékot, lejáratva nemzedékekre a Martonyi nevet.
FEJEZZÜK BE A MÚLTAT - Milla-tüntetés október 23-án
Berlini vizit - Martonyi is kinyitja a hazugságcsapot
2012.10.11. 11:22 Poldi bá
43 komment
Címkék: hazugság Martonyi János
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nandras01 2012.10.11. 12:26:20
meg a zemútnyócév, meg a gyurcsány, meg a pityipalkó, meg az akárki és akármi, de ők aztán soha!
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.10.11. 13:00:31
Elnöki köztársaság. Rendben.
De ha ez a megoldás, ha szerinte ez a jövő, akkor miért is nem ilyenben élünk?
Most alkotmányoztak. Még alig itta be a tintát a papír. És most jön azzal, hogy amit alkotmányozás címszó alatt csináltak, az nem jó.
Mi a fészkes fenéért nem alkottak olyan köztársasági alkotmányt, ami az USA mintáját követi?
(Jó, nyilván ez a hivatkozás csak nyelvbotlás volt Orbán részéről, mert ő azokat a fékeket, és ellensúlyokat amiket az amerikai elnök kap a nyakába egy percig el nem viselné.)
Ki érti ezt?
pástétom 2012.10.11. 13:22:40
milyen szép a Vértes, ó 2012.10.11. 13:29:13
Azt hiszem, kimaradtak a legfontosabbak: az IMF és a hazánk ellen összeesküvő irigy Külföldi Erők.
Sparhelt · www.sparhelt.hu 2012.10.11. 13:33:26
Jack Torrance 2012.10.11. 13:42:30
Martonyi meg mar regesreg lejaratta a nevet. A 3/3 uggyel is, meg amugy is. Legutobb a baltas ugyben asta meg melyebbre a godrot.
Muad\\\'Dib 2012.10.11. 13:44:08
nandras01 2012.10.11. 13:51:08
akkor, amikor már a legsötétebb alkeszek előtt is világos volt, hogy már csak percei vannak hátra rendszernek...
nem az a gond, hogy mszmp- s volt (más is van ezzel így...) hanem, hogy ennyi érzéke van a politikai realitáshoz :)
riverman 2012.10.11. 13:54:21
Muad\\\'Dib 2012.10.11. 13:57:35
Te tényleg ilyen hülye vagy, esetleg különórákat veszel? Biztos nehezedre esne megnézni a kommentjeimet, és megkeresni mennyire is vagyok fityeszes. A félprezidentális modell pedig pont azért tetszik sokkal jobban a parlamentárisnál, mert ott az elnöki felelősség elég egyértelmű, míg a miniszterelnök esetében ez könnyen szétkenhető.
Egyébként azt hiszem a mai trolldíj nyertese a személyedben meg is van...
Muad\\\'Dib 2012.10.11. 14:01:04
Ja, értem 64 hozzászólás, ilyen magasságokban:
"inkább menj vissza, ide hozzád hasonló barmokat be ne hozz, báz..."
"hiszen primkó gyökér vagy. tehát nem téves a következtetés."
"Sooorvaaaaaggggyyyy eeeeeeel!"
pr0gramm.com/data/images/2012/09/double-facepalm.jpg
felcsutisuttyo 2012.10.11. 14:01:38
a KORRUPT , hazug maffia banda??????? EZ A KORMÁNY????
Alkotmányunk sincs, Választási törvényünk sincs!!!!!!!!! EZ MIND A SAJÁTJA A FIDESZ MAFFIÁNAK...AZ EMBEREK NEM ISMERIK EL !!!!!!
Már rég az 1/3 ad sem ismeri el Magyarország kormányának ezt a Nemzeti Szart!!!!!!MINDENKI CSAK AZON GONDOLKODIK, MENEKÜLJÖN AZ ORSZÁGBÓL VAGY MEGDÖNTSE A MAFFIADIKTATÚRÁT???????
vackor1 2012.10.11. 14:02:21
Mindenki érti. ( tudom, hogy csak költői kérdés volt, értem az iróniát , de akkor is )
Már persze csak ha van szeme a látásra, füle a hallásra és főleg van AGYA, amivel a hallott,látott, megtapasztalt dolgokat átlátni/megérteni/elemezni képes és levonni a konzekvenciákat.
Az emóciókról nem is beszéltem..
riverman 2012.10.11. 14:03:17
Muad\\\'Dib 2012.10.11. 14:12:24
Tehát tévedtél, semmi baj, jó, hogy elnézést kértél...
riverman 2012.10.11. 14:17:26
Muad\\\'Dib 2012.10.11. 14:21:46
Tudod külön szórakoztató az olyan ember, aki nekitámad valakinek, majd miután kiderült, hogy abszolút nincs igaza (esetünkben, soha az életben nem voltam fityeszes)azután sem képes visszavenni. De jó szórakozást, én mókásnak tartom a vergődésed, pici troll.
De mivel nem akarom szétoffolni a blogot, bármennyire is szórakoztatsz, ezért búcsúzom:
www.bssns.co.uk/wp-content/uploads/2012/01/2467767.jpg
nemsirunk 2012.10.11. 14:28:24
Régóta látható, hogy Orbán nem akar egyszerű mezei miniszterelnök lenni, ezen felül akar emelkedni. smittpalit is csak ideiglenesnek szánta az elnöki poszton, amíg meg nem erősíti és át nem veszi azt. Persze leválthatatlanul, sok-sok időre odabetonozva, erős jogkörökkel körülvéve. Pali bácsi túl korán került a süllyesztőbe, helyére kellett egy másik bábfigura, Áder, aki ugyanúgy le lesz váltva, ha eljön az ideje. Az sem véletlen, hogy a miniszterelnök mellett az elnököt védi Orbán személyes testőrsége, a TEK.
Persze a végső célja valami félázsiai türkménbasi-típusú diktátori poszt, ahol élet-halál ura lehet.
Muad\\\'Dib 2012.10.11. 14:32:04
Na, ne keverjük bele az Orbán meg a fityesz hatalommániáját abba a kérdésbe, hogy jók e a prezidentális rendszerek. A franciák például elég jól elvannak vele. Persze egy ilyet csak akkor lehetne bevezetni, ha tényleg minden demokratikus erő egyetértene a kérdésben, plusz még nyilván népszavazáshoz is kellene kötni. A köztársaság szó megléte, vagy hiánya pedig teljesen lényegtelen, nem ezért vacak jelenleg a helyzet az országunkban, az államformánk mit sem változott.
Muad\\\'Dib 2012.10.11. 14:33:00
Na, ne keverjük bele az Orbán meg a fityesz hatalommániáját abba a kérdésbe, hogy jók e a prezidentális rendszerek. A franciák például elég jól elvannak vele. Persze egy ilyet csak akkor lehetne bevezetni, ha tényleg minden demokratikus erő egyetértene a kérdésben, plusz még nyilván népszavazáshoz is kellene kötni. A köztársaság szó megléte, vagy hiánya pedig teljesen lényegtelen, nem ezért vacak jelenleg a helyzet az országunkban, az államformánk mit sem változott.
csárli hárper 2012.10.11. 14:34:47
szonár 2012.10.11. 16:03:43
Alig lehet sikeresen tagadni, hogy hatalmas átalakítás az egész alkotmányos rendszer újraírása (vagy nem is írták újra? - ez esetben Poldika egyenesen azt a népszerű liberális tételt tagadná, hogy veszélyben a demokrácia...). az meg, hogy minden kérdésben Orbán Viktor dönt (valójában nem, csak a fontosabbakban): a magyar kormányzás tipikus jellemzője, szinte a rendszerváltozás óta. Hogy Poldi bá ezt sme tudja, az rendben van, de akkor miért nyit közéleti blogot?
komissarlajos 2012.10.11. 16:06:47
komissarlajos 2012.10.11. 16:08:32
zgabi 2012.10.11. 16:09:38
komissarlajos 2012.10.11. 16:12:19
franjo 2012.10.11. 16:31:37
Túl vagyok mindenen, mi jöhet még?
Mintha a cél csak az volna,
Ki jut előbb a pokolra.
2. Kőkorszak ez itt, nem a jövő,
Múlik az idő, az emberölő.
Bennem a remény hamuvá lett,
Pörög az élet mint az orosz rulett.
R. ||: Rabszolgák rabszolgáljatok,
Rabszolgák meg ne álljatok!
Rabszolgák - szolgáljatok! :||
3. Magamért jöttem vissza, nem titok,
Megtanulom tőled, amit nem tudok.
Kivárom az időt és olyan leszek,
Hogy drágán adok és olcsón veszek.
4. Sok beszédnek sok az alja,
Csak az nem érti, aki nem akarja.
Tízmilliónyi Isaura
Legyen már végre a maga ura!
Bikini: A szabadság rabszolgái (1997!)
Azóta eltelt 15 év.....
nemsirunk 2012.10.11. 16:40:22
A köztársaság szó eltüntetése nagyon is fontos PR tevékenység. Ami kikerül a mindennapokból, az lassan feledésbe is merül.
puffatag 2012.10.11. 17:39:20
Zolker 2012.10.11. 18:06:52
Csak az a baj, hogy Poldi bá' is csúsztat. :)
Levezetem.
Nézzük, mi szerepel a blogposztban az elnöki rendszerről:
'Jól van az úgy, hogy a miniszterelnök felébred és gondol egyet: ehh jobb lenne mégis prezidenciális rendszerben működtetni az országot, túl sok macera ez a parlamenti demokrácia. "Egy elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint egy parlamentáris rendszer" - nyilatkozza - természetesen külföldön, hiszen a magyar nép sorsát kevéssé befolyásoló kérdésről van szó.'
Szóval, a Handelsblatt című német lapban megjelent Orbán-interjúról van szó ugye, be is van linkelve a vonatkozó Index-cikk, amely az MTI-n alapul.
Na most ott így szerepel ez a felhorgadást keltő mondat Orbántól:
'A kormányfő hozzátette: a jelenlegi demokratikus rendszerek beépített problémája a vezetés gyengesége. "Egy elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint egy parlamentáris rendszer." '
Ha megnézzük az eredeti Handelsblatt-honlapot (www.handelsblatt.com/politik/international/ungarn-praesident-orban-sieht-keine-pflicht-zum-euro-beitritt/7237152.html), ott ezt látjuk:
'Spätestens in fünf Jahren werde sich die Euro-Krise sich zu einer politischen Führungskrise ausweiten. „Unsere heutigen demokratischen Systeme haben eine eingebaute Führungsschwäche. Ein Präsidialsystem ist wahrscheinlich geeigneter als ein parlamentarisches System, wenn es darum geht, schwierige Reformen durchzusetzen“, sagte Orban.'
Fordítás (a lényegre koncentrálva, nem törekedve az irodalmi tökéletességre): Legkésőbb öt éven belül az euró-krízis politikai-irányítási krízissé szélesedik majd ki. "A mai demokratikus rendszereink beépített irányítási gyengeséggel bírnak. Egy elnöki rendszer úgy tűnik, megfelelőbb a parlamentáris rendszernél, ha arról van szó, hogy nehéz reformokat kell végrehajtani", mondta Orbán.
Nos tehát, itt Poldi bá' csúsztat, mert az MTI bár viszonylag jól visszaadta a lényeget (Orbán nem Magyarországról, vagy bármilyen országról beszél, hanem általánosságban!), olvasni nem tudunk, tehát ugrunk rögtön arra, hogy "elnöki rendszer", és jaj, Orbán be akarja vezetni Magyarországon! :)
Pedig, mint látjuk, szó sincs arról, hogy Orbán szerint kies hazánknak szüksége van az elnöki rendszerre. Lehetséges, hogy ezt gondolja, de nem ezt mondta - ergo csúsztatás azt állítani, hogy mégiscsak ezt mondta.
Plusz: mindez nem újdonság. Kormányoldalról nem egyszer elhangzott, hogy így az elnöki rendszer, meg úgy az elnöki rendszer.
En voila.
Poldi bá 2012.10.11. 18:48:31
Blogger Géza 2012.10.11. 18:53:07
És mindezek tetejébe képes egy még ennél is gyengébb posztját "legjobb Poldi-bá posztnak nevezni" :))) Úristen, akkor milyenek lehetnek a gyengék???
Parajpuding 2012.10.11. 18:54:03
1. nem arra kell figyelni, amit a patás mond, hanem amit tesz (tenni fog) Nem tudtad? Pedig ő mondta.
2. mindig is voltak a történelemben olyan naív (ostoba) emberek, akik életük utolsó pillanataiban döbbentek rá, hogy rózsaszínben nézegették eddig a sötét valóságot.
Cserélj szemüveget, vagy agyat.
Mariann19 2012.10.11. 19:05:42
Nem szükséges szavazás az elnök kinevezéséhez.
Pontosan ez a cél!
antiforradalmár 2012.10.11. 19:16:43
Kopi3.14 2012.10.11. 19:22:22
Zolker 2012.10.11. 19:52:07
Aha, betűhíven. A második mondatot.
Az előtte lévőt nem idézted, amelyből kiderül, hogy nem konkrét országról beszél a Patás, pláne nem Magyarországról. "A mai demokratikus rendszereink" - többes számban. Európában, Amerikában stb.
Ez az egyes számú csúsztatás.
A második ebből következik, miszerint külföldön pofázik, "hiszen a magyar nép sorsát kevéssé befolyásoló kérdésről van szó" - írod ironikusan.
Pedig valóban: kevéssé befolyásoló, hiszen nem arról beszél, hogy ő bevezetni készül Mo-on. :)
Ez így csúsztatás, amelyre a poszt második fele épül.
Asszem, érthetően levezettem, de azért szívesen elmondom a második után harmadszor is. :)
Zolker 2012.10.11. 19:57:09
1. paranoid skizofrénia, abból is az üldözéses verzió. Előre félünk valamitől, ami nincs is.
Ráutalás sincs, a szavakon kívül. Választási rendszer maradt parlamentáris (más kérdés, hogy narancsuralomnak kedvező). Ha csak ugatnak az elnöki rendszerről, akkor nincs baj. Ebből következően kár az idegeidet károsítani az aggódással.
2. mindig is voltak olyan emberek, akik imádtak a paranoid skizofréniában fürödni. Úgy érezték, hogy fontosak a világnak, hiszen ők már előre tudták... :)
Már régen cseréltem. Feketére. Én már tudom, mi lesz itt, azért nem fogok csalódni. Sem pozitívan, sem negatívan. A reménytelen embernek ugyanis bármilyen eredmény "valami". :)
Zolker 2012.10.11. 20:02:56
Felvetésed filozofikus.
Egy politikus nyilatkozata külföldön, hivatalos látogatáson, egy helyi jelentős lapnak bármi lehet, és nem feltétlenül csak és kizárólag "jóslófájás". :)
Az adott helyszínen és adott újságnak nyilatkozott szavak nem biztos, hogy a saját területen megvalósítandó dolgokról szólnak.
PR, kommunikáció, imázs, stb. Amiben pont gyenge a narancsuralom, dehát ez van.
De még egyszer: teljesen lehetséges, hogy valójában Orbán nagyon is szeretne elnöki rendszert Magyarországon. Meg Németországban, meg akárhol. Tökmindegy.
Hiszen, mint írtam, ez nem először merült föl.
atv.hu/cikk/video-20120403_majdnem_elnoki_rendszer_lett_2010_ben_magyarorszagon
Ha akkor, 2010-ben nem vezette be a Patás Ördög, akkor miért pont most állna neki? Költői kérdés volt. :)
Poldi bá 2012.10.11. 20:20:56
Összegezve: mindkét csúsztatási vád kilőve, ezzel szemben neked kéne megmagyarázni, miért csúsztatsz és miért állítod azt, hogy ennek az orbáni agyrémnek nincs köze ahhoz az országhoz, amelynek ő a miniszterelnöke.
hy3 · http://n-p.blog.hu/ 2012.10.11. 20:43:01
Ez jut eszembe némelyik hozzászólásról.
Zolker 2012.10.11. 22:05:38
Ja, hogy ez valamiféle módszer, hogy téged csúsztatáson kapnak, lebuksz, aztán a kérdezőt megvádolod ugyanazzal? :) Rémesen fantáziátlan.
Meg sem próbáltad megérteni, miről beszélek, pláne belátni, hogy hibáztál. Ja, hogy akkor nem volna blogposzt, se generált hiszti. :)
Semmit sem "kell" megmagyaráznom. A dolog magáért beszél.
Orbán, nagy ügybuzgalmában és fontoskodással, mint mindig, mondott valami "ütősnek" szánt izét. Hogy lám, ő milyen gondolkodó. Ennyi történt. Nem több.
Te meg szándékosan, avagy hanyagságból rosszul kontrollcéztél az Index-hírből, valamint nem néztél utána az eredeti Handelsblatt-cikknek sem.
Holott a nyilatkozat teljesen más fényben tűnik fel a te verziódban, illetve a Handelsblatt cikkében az inkriminált rész.
Ez pedig Poldi bá' csúsztatása. Annak klasszikus, minősített esete. Ami egy véleményformálónak szánt blog esetében csúnya hanyagság. Mondjuk a szellemi állapotokat elnézve végül is beleillik a képbe ez is... :)
Azt írod: "ennek az orbáni agyrémnek nincs köze ahhoz az országhoz, amelynek ő a miniszterelnöke"
Igen, nincs. Akkor többedszer is leírom: általánosságban beszélt.
Ismétlem: nem azt mondom, hogy Orbán mit akart, akar és akar majd, mert azt senki sem tudja kábé. :)
Csak azt, hogy egy általános kijelentésből ne próbáljunk már meg logikai csavargatásokkal olyat kihozni, hogy "na, a Zorbán mingyá bevezeti az elnöki rendszert Magyarországon".
Ezt nem megérteni szíved joga, nem az én problémám: a tiéd. :)
Csupán a hiszti zavart egy picit engem, de azon is túlteszem magam. :)
pityipalkó 2012.10.12. 08:27:11