Matolcsy György bejelentette azokat az intézkedéseket, amelyek révén a kormány tartani reméli az Európai Unió által elvárt jövő évi paramétereket.
Az első hírek alapján úgy tűnik, a sajtótájékoztatón most hiányzott a politikai kirohanás az EU és a nemzetközi pénzpiacok, befektetők, multik, bankok ellen. Valahogy elmaradt a ciráda arról is, hogy "mink nagy unortodoxok" továbbra sem a lakosságot sarcoljuk, hanem más megoldást keresünk.
Nem kaptunk magyarázatot, miért kellett a kormányzati politikusoknak segget csinálni a szájukból (hetente), mire volt jó a nyárra elkészített jövő évi költségvetés, s valahogy azt is elfelejtette bevallani a miniszter úr, hogy a szuverén magyar kétharmados hatalom azért kénytelen újra felborítani saját, kőbe vésett terveit, mert különben sanszos, hogy jelentős uniós forrásoktól esünk el. De jaj, mit adok én tippeket. Már látom, hogy Matolcsy meg Orbán hamarosan az ország megmentőjeként fogja beállítani magát, hogy "rugalmas elszakadásukkal" eurómilliárdokat mentettek meg Magyarország számára. Hát így is meg lehet közelíteni.
Szóval a lakosság továbbra is él, mint Marci Hevesen, az eddig preferált középosztály (vagy inkább annál magasabban pozicionált réteg) tagjai nyilván örülnek majd, hogy ezentúl korlátlan tételű tb-járulékot fizetnek nulla ellenszolgáltatásért, a pedagógusok pedig örömtáncban törnek ki a Hoffmann Rózsa által annak élete árán beígért béremelés elhalasztása miatt. (A most bejelentett intézkedések egyetlen, társadalmilag erős szimpátiát kiváltó következménye lehet, ha Rózsika eleget tesz ígéretének és veszi a kalapját. Kíváncsian várjuk, így lesz-e.)
Készpénzt ugye akkor háromszor drágább sarcot teljesítve vehetünk ki az ATM-ből, mint ahogy csekken feladott pénzünket adóztatják. Természetesen a bankok majd nem fogják ránk hárítani ezt a többlet-terhet, na jó, legfeljebb a felét. Matolcsy "legalábbis erre számít a miniszter a bankokkal folytatott egyeztetések nyomán".
A segélyplafon bevezetése nyilvánvalóan arra kényszeríti majd a munkakerülő tömegeket, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyenek társadalmilag hasznos tevékenység végzésére és fejezzék be végre az élősködést.
A közszférában létszámstop lesz, a három év alatt (főleg nyugdíjba) távozó 22 ezer ember bére "megtakarítódik". Tehát az elmúlt másfél évtizedben többszörösen kivérzett államigazgatási szféra (minden kormány itt kezdte a takarékoskodást) még mindig jelentős tartalékkal bír, ennyi ember lógatja a lábát, hiszen - mint most kiderült - munkájukra vagy nincs szükség, vagy hatékonyságnöveléssel szét lehet osztani a többiek között azt.
Szó van még minisztériumi pénzek zárolásáról. "Az emberek ebből semmit nem fognak megérezni" - mondta Matolcsy, elárulva ezzel szintén azt, hogy ezek az eddig minden spórolást túlélt pénzek szintén teljesen feleslegesen kerültek oda, ahonnan most elvonják őket.
Szép jövőt ígér az uniós finanszírozással kapcsolatos módosítás. Ezt hétfőn, a parlament gazdasági bizottság előtt Varga Mihály még így kommunikálta: "Az uniós projektek finanszírozásának felülvizsgálatáról, a magyar kormányzati önrész hatékonyabbá tételéről van szó." Ebből péntekre az lett, hogy az uniós projektek 85 százalékos EU-részéhez a magyar állam az eddigi 15 százalék helyett csak 5 százalékot biztosít. Ez állítólag állítólag konkrétan 55 milliárd forintos megtakarítást jelent a jövő évre vonatkozóan és biztos, hogy a mintegy két-három napos ötlet megvalósításának következményeiről alapos hatástanulmányok készültek az elmúlt 24 órában, beleértve az így kieső uniós pénzek (projektek) hiányának értékfelmérését.
Jövőre 95 milliárdos áfabevételt remélnek (és próbálnak elfogadtatni az EU-val) csak abból, hogy mind a 400 ezer pénztárgépet összekötik a NAV-val. Ez úgy lesz, hogy Matolcsy hétfő reggel kiadja a parancsot: Pénztárgép és NAV, kötődj össze! Ha ez nem vezet eredményre, akkor a januári békemenet részvevőiből és a Kubatov-listán szereplő NER-állampolgárokból szerveznek önkéntes-hadsereget, amelynek tagjai rövid kiképzés után egyszerűen odamennek és összekötnek. Lehet, még az áramot is ők vezetik majd. Biztos, hogy nem írnak majd ki milliárdos pályázatot erre az összekötésre (amit aztán Fidesz-közeli cég nyer majd meg), tehát nem fog jövőre többe kerülni az intézkedés technikai megvalósítása, mint a remélt (elvárt) adótöbblet értéke.
Az élet felgyorsult, Matolcsy most már gyakorlatilag megszólalásonként mást mond ugyanarról. És amikor a legfrissebb ostobaságokkal áll elő, igyekszik úgy előadni, mintha a szájából kijövő tündérmese szerves része lenne a korábbi horrortörténetnek, annak sikeres végrehajtásából eredő pozitív következmény.
A baj csupán az, hogy Matolcsyn ma már csak az nem röhög, aki az átlagosnál nagyobb felelősséget érez az ország sorsáért. A gazdasági miniszter, a miniszterelnök, a feudális Fidesz-KDNP-hatalom hitelességét rég elvitte valami madár, ha nem a kánya, akkor a turul.Az Index tőle meglepően szokatlan, szinte már intellektuális gesztussal küldi inkább wellnessezni Matolcsy minisztert a sajtótájékoztatóról közzétett hírfolyamában
FEJEZZÜK BE A MÚLTAT - Milla-tüntetés október 23-án
Ez ugye még nem a megszorítás?
2012.10.05. 11:24 Poldi bá
106 komment
Címkék: megszorítás Matolcsy György
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

nandras01 2012.10.05. 11:51:30
röhögni ezeken az idiótákon meg soha nem lehetett...
látjátok feleim szümtükkel 2012.10.05. 21:11:52
Remélem, hogy mi a tökünk szorongatását azért túl fogjuk élni.
márta)) 2012.10.05. 21:49:46
Vagyis, mi a kérdés? De ez már megszorítás. Persze, csak a társadalom egy bizonyos csoportjának. szerintem.
Bezony.
:(
Májking 2012.10.05. 23:18:10
karpackie 2012.10.06. 04:21:01
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.06. 10:13:20
1. nem akarják ismerni a szót, illetve a jelentését
2. simán csak nem ismerik, és nem használják.
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.06. 10:23:02
Béla!
A szavaknak van jelentősége.
A melegek is feleslegesen ragaszkodnak ahhoz, hogy házasság legyen az övék is; meg kell elégedni az élettársi kapcsolattal, és akkor béke van.
A megszorításoknak ki örül?
Senki, még a mélyfideszes sem.
Erre azért van szükség, amúgy, mert a szocik tönkre tettek mindent 8 év alatt. A libsikkel együtt.
Ja, amúgy én is liberális lennék, kossuthi értelemben.
rohadjmegARCgeci 2012.10.06. 10:27:43
Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.10.06. 10:27:52
Nem! Most hallottam a Kossuth Rádió híreiben, hogy a kormány EGYENSÚLYJAVÍTÓ intézkedéseket fogadott el!
Éééérteeeeeeeeeed, EGYENSÚLYJAVÍTÓ!
rohadjmegARCgeci 2012.10.06. 10:29:51
7919nünü 2012.10.06. 10:40:32
Indriq 2012.10.06. 10:45:29
Nem taggyűlés volt · http://coub.com/view/3zq19 2012.10.06. 11:01:23
Nem taggyűlés volt · http://coub.com/view/3zq19 2012.10.06. 11:04:52
hazaeshaladas.blog.hu/2012/10/06/megszoritas_hitelre?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_06&utm_campaign=index
Egész jó írás, a droidok nem fogják érteni, bár amúgy se olvassák.
bananarepublica 2012.10.06. 11:05:42
csak haladek amit a kesobbiek folyamam viszakell csongetni magasabb % aranyban.
flippant 2012.10.06. 11:06:48
Szívjanak csak.
Kapják azt jutalmul, amit a nemzeti oldal büntetésül!
avanivi/ 2012.10.06. 11:07:42
@Dr. Furia: Annyi esze sincs, hogy amit nem üt be a gépbe a bóótos , azt nem tudja nyomon követni :))))
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.10.06. 11:10:18
"Ja, amúgy én is liberális lennék, kossuthi értelemben. "
Te egy elmeroggyant seggnyaló majom vagy, klinikai értelemben.
Ja, olvastam, feltaláltad a hiperhajtóművet! :DDD
Poldi bá 2012.10.06. 11:11:36
16horsepower 2012.10.06. 11:12:21
2llkedő 2012.10.06. 11:16:28
"""""""9. Milyen intézkedéseket javasol a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a probléma kezelésére és miért?
A szocialista úttal szemben, melynek alapvető jellemzői a hitelfelvétel, a szociális megszorítások és a gazdasági recesszió, a Fidesz a válságkezelés európai útját választaná. Ez olyan gazdasági növekedést ösztönző politikát jelent, mellyel ki lehet törni a negatív spirálból, és munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel tartóssá lehet tenni az ország felemelkedését. A Fidesz gazdaságélénkítő programcsomagja három egymással összefüggő elemre épít: szociális biztonság, pénzügyi egyensúly, gazdasági növekedés. """"""
Blogger Géza 2012.10.06. 11:19:15
nick066 2012.10.06. 11:20:56
Ami bevételt eddig eltitkoltak, azt nem a pénztárgépet buherálva (hiszen nem az történt, hogy a gépbe már beütött tételt törölte egy számítógépes/elektronikához is értő zseni, az online bekötés csak ennek a megakadalyozására jó) tették, hanem egyszerűen nem ütötték be a gépbe, az online bekötött gépen talán kamera lesz, amin keresztül a kuszaszemű közgazgasági zseni fog kukkolni ?
Tehát olyan visszaélés megakadályozására jó az online bekötés, ami szinte soha nem történt.
A másik kérdésem, hogy hogyan lehet ezt a bevételt 95 milliárdként kiszámítani, miért nem 94 vagy 96 ?, ha becsült érték, akkor meg miért nem mond 100 milliárdot ? Mi ez a hasracsapkodós önámítás a számokkal? ..a sarki zöldséges jobb közgaszdász mint ez a selejtes banda.
azbesztos 2012.10.06. 11:26:21
Indriq 2012.10.06. 11:26:47
ezért:
"- Egyszer, amikor lovaskocsival jöttem át a Kárpátokon - meséli Kohn -, 99 farkas rohant rám üvöltve.
- Miért pont 99? - kérdezi Grün.
- Tulajdonképpen százat akartam mondani, de akkor azt hitted volna, hogy túlzok."
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.10.06. 11:39:09
Mert minket azért nem fizet a Miniszterelnökség. :)
NYJetsTD 2012.10.06. 11:40:45
- Tessék, vegyetek még ebből a mákos rétesből! - kínálgatja vendégeit a háziasszony.
- Köszönöm - szabadkozik egyikük - én már hatot megettem.
- Volt az nyolc is, de ki számolja?
@nick066: Mivel ez egy teljesen barom megoldás, csak azt tudom gondolni, hogy a bekötésekből és a pénztárgép cserékből bejövő összeget számolták ki. Arra viszont még a nagyeszűek sem jöttek rá, hogy mivel az on-line kapcsolat nem mindig működik, ezért eszméletlen mennyiségű papírmunka is fog hozzá társulni. Vagy lehet, hogy nem csak a pénztárgép businessben, de a papír-írószerben is van már simlicska érdekeltség?
Más: a kínai árusok számológépeit, amivel "számlát" adnak, mire kötik rá? : )
Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.06. 11:44:23
Mondjuk a Cowboys se sokkal jobb.:((
avanivi/ 2012.10.06. 11:45:37
Kedves kormány !
Ami után a kereskedő nem akar adózni, azt nem üti be a gépbe, vili ??? Egy qurva fillért sem fog hozni ,lehet törni az agyatokat további nem megszorításon.
Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.06. 11:45:55
Hiszen ez a nemmegszorítások kormánya!
avanivi/ 2012.10.06. 11:46:15
NYJetsTD 2012.10.06. 11:47:59
Már megmondtam, unortodox győzelem volt ez!
Csak ti nem értitek.... : )))
No de majd a következő tündérmese fordulóban...
nick066 2012.10.06. 11:51:46
nick066 2012.10.06. 11:55:26
Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.06. 11:57:49
Az húzós lesz.
Sajnos nekünk is vannak ilyen unortodox győzelmeink.
Meg unortodox labdaszerzések amiket a bírók sajnos labdavesztésnek minősítenek.:))
2llkedő 2012.10.06. 12:10:47
"""""Megkezdődött a szavak jelentésének félremagyarázása, a cinikus relativizálás, az önigazolás és a felelősség minél szélesebb körre történő kiterjesztése. Az ezáltal gerjesztett feszültség végül a lehető legkártékonyabb folyamatokat eredményezte: felszámolta a kimondott szó hitelét, ellehetetlenítette az őszinte beszédet, megfojtotta az igazságot, lebénította a demokratikus intézményeket,"""""
Wl 2012.10.06. 12:12:40
Kombi 2012.10.06. 12:30:12
Egyúttal bevezetném a szabad tv csatorna választást a kábeltévés csomagok helyett. A közvetlen egyedi csatornaválasztással jobban lehetne ösztönözni a jobb műsorokra, új filmekre a tv csatornákat, mert a film ismétlésekből már nagyon elegem van.
azbesztos 2012.10.06. 12:32:33
Lencsés István 2012.10.06. 12:37:05
nincs1itt 2012.10.06. 12:57:17
Kérlek, vezess be minket a NER-kommunikáció rejtelmeibe, értelmezd számunkra - -eccerű NER_ellenes, anti-klerikális, komenista csőcseléknek -, hogy miért jó, ami nem az!!
Az ötletelések, mamástmondokminttegnep,de a zemúttnyóccév marad, mint állandó klisé. Közben akkora a baj, hogy már unortodox kormányod és közgazdasági takarékláng-elmékből verbuválódott csapatka is kénytelen beismerni, hogy a jelenlegi 1,5%-os gazdasági recesszióból sem képesek kimászni, mi több a tündérmekete 1,6%-ot is künytelenek, 1%-ra "mérsékelni".
na4 2012.10.06. 12:57:55
nincs1itt 2012.10.06. 12:58:20
csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.10.06. 12:59:15
És nincsenek megszorítások, nem az emberekkel fizettetik meg. És Viktor még soha nem hazudott, a tündérmese pedig egyre tündéribb...
Pop40 2012.10.06. 13:00:42
Ne magatokból indulj ki, elvtárs.
Abból, hogy a hozzád hasonló segghülye narancsdroidoknak mindegy, mit szar a nyakatokba a vezér, lényeg hogy ő szarja, ne hidd, hogy mások is így vannak ezzel.
Ebben csak egy öröm van, hogy a hozzád hasonló majmok is megkapják azt "jutalmul", amit az épeszűek büntetésül.
Az elvtárs köszönést meg jobb, ha csak a pártközpontban alkalmazod, elhiszem, hogy megszoktad, hogy ott csak elvtársakat látsz, bármerre nézel, de ez ahogy kilépsz onnan, már nem így működik.
NYJetsTD 2012.10.06. 13:04:51
De például áramszünet esetén idáig is számlatömbből kellett folytatni a nyugtaadást. Ez az on-line kapcsolat megszakadásakor ugyanúgy plusz munkaként felmerül. Kérdés, hogy a vállalkozó honnan a francból fogja tudni, mikor ment át adat és mennyi, mikor nem. Vagyis mint ezidáig is, a forgalmat csak a beütött és a számlatömbbel kiegészített adatokkal tudja igazolni az adózó, illetve a nav is csak ezt fogja látni.
Magyarán az intézkedésnek értelme semmi, pénzügyi és adminisztratív költsége óriási. Zsenik.
Kombi 2012.10.06. 13:15:06
A hirdetésekre, reklámra kivetett adókkal meg ellehetne kerülni a legszerencsétlenebbek további megszorítását.
Ha NAV-val összelehet kötni a pénztárgépeket egyedileg, akkor talán az egyéni tv csatorna választás is megoldható műszakilag.
Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.10.06. 13:17:43
milyen szép a Vértes, ó 2012.10.06. 13:33:19
De gondolom, akinek van egy olyan érzése, hogy a pályázat feltételeinek kizárólag az előző nap létrehozott Computerösszekötőkáefté-Közgép konzorcium fog megfelelni, és az alaptörvénybe is bekerül, hogy csak ők alkalmasak, az nemzetgyűlölő magyaráruló. :)
NYJetsTD 2012.10.06. 13:41:36
Igen, vagy ez lesz, vagy megint csak egy belebegtetett intézkedés, amin felbassza magát a legtöbb érintett, majd mivel ők is tudják, hogy baromság meg sem csinálják...azt a 95 milliárdot meg a papír elbírja egy darabig...
Ezeket az embereket egy normális cég az első ilyen ötletcsomag után egyből kirúgja. Ezeknek pedig már ez legalább a hatodik. De kormányzati állásban jutalmat kapnak. Meg pár nick nevet, hogy védjék a mundér becsületét. A tehetségtelenség jó nyelvcsapásokkal megkapja jutalmát minden érában. Már csak mosolyogni érdemes rajtuk...
milyen szép a Vértes, ó 2012.10.06. 13:49:13
Ugyan, ne panaszkodjunk, végre egy intézkedés-csomag, melynek csak 'negyedéről' látszik egyből, hogy baromság. ;-)
dr kíváncsivagyok 2012.10.06. 13:49:36
"Erre azért van szükség, amúgy, mert a szocik tönkre tettek mindent 8 év alatt. A libsikkel együtt.
Ja, amúgy én is liberális lennék, kossuthi értelemben. "
Úgy hiányzott egy kis " elmúttnyócévezés " ,..mint egy falat kenyér !
Nem veszed észre , hogy majd' három éve Orvbán diktál ?!
A "Kossuth téri libsi " ... az Nácit jelent , úgy - e ???
Lencsés István 2012.10.06. 13:51:06
dr kíváncsivagyok 2012.10.06. 13:51:14
Mi lesz ebből ?
Megnézem Én ezt a 23 . i tüntetést...
dr kíváncsivagyok 2012.10.06. 13:51:57
"Milyen Turul és milyenné ? "
Anyádat háTURUL....
dr kíváncsivagyok 2012.10.06. 13:54:23
" Nem nyugszik ez a rohadt IMF és EU, hogy pusztulnának el. Meddig tűrjük még ezeket a mocskos, ingyenélő, korrupt maffiákat? "
Hülyegyerek ! Az IMF a Mi bankunk - Orvbán vezér mondta !!
Az EU - ba meg Mi kértük a felvételt !
Seggarc...
King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.10.06. 13:55:32
Lencsés István 2012.10.06. 13:55:33
Poldi bá 2012.10.06. 14:05:41
kewcheg 2012.10.06. 14:11:13
King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.10.06. 14:12:34
Én arra is kíváncsi lennék, hogy honnan lesz ehhez sávszél kapacitás? Mert abban az esetben, ha mobilneten kapcsolódnak a kasszák, rendesen le fogják terhelni a szolgáltatójuk hálózatát. Vezetékes net meg nem mindenhol található, és annak a kiépítése is sokkal drágább.
dr kíváncsivagyok 2012.10.06. 14:13:50
Birka népség....
( Jó részük szintén a Fideszre szavazott... )
Squid 2012.10.06. 14:14:13
Ebből lett -1,5%!
Mit tudhat Orbánról hogy a helyén van még? (hülye kérdés, a Gripen ügy természetesen)
kewcheg 2012.10.06. 14:14:54
Kopi3.14 2012.10.06. 14:14:56
Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.10.06. 14:16:35
Maga az elképzelés hangzatos de szerintem nem fogják tudni kiszűrni azt a típusú csalást hogy egy egy tételt nem ütnek be a gépbe. Az egyik ismerősnek egy nagy forgalmú (éves szinten több milliárdos) jövedéki nagy és kiskere van. Van olyan időszak hogy egymást tapossák a népek és van olyan hogy egymást nézik az eladó lányok. Ilyenkor majd kiszáll a NAV kommandó hogy ellenőrizze tényleg nincsenek-e vásárlók?
Kopi3.14 2012.10.06. 14:18:35
Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.06. 14:29:17
Tudod,a negatív növekedés is növekedés....:))
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.06. 14:30:30
Nem IgNácnak hívnak.
NYJetsTD 2012.10.06. 14:31:15
@King of Shadows: valószínűleg az új mobilszolgáltatótól... : )
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.06. 14:31:59
"ha mobilneten kapcsolódnak a kasszák"
Ne aggódj, hamarosan indul a 4. mobilszolgáltató.
aham?
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.06. 14:32:59
Pityu, te itt vagy?
Nem kapálsz?
King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.10.06. 14:40:27
King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.10.06. 14:48:24
Kapcsolódó cikk. :)
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.06. 14:51:25
A bankok nem fognak itt vergődni, mert annyi van belőlük, mint a pelyva.
Te kikre szavaztál, írd már le. 2012.10.06. 15:15:33
Lencsés lstván 2012.10.06. 15:16:12
Lencsés lstván 2012.10.06. 15:17:09
Lencsés lstván 2012.10.06. 15:18:53
Wеgаm 2012.10.06. 15:21:23
nem várt fordulat 2012.10.06. 15:25:35
de azt még jobban nem értem, hogy hogyan maradhatnak még mindig ott, ahol vannak.
komolyan nincs egy valamire való vízágyú ebben az országban, amivel ki lehetne mosni ezeket a férgeket a helyükről?
vénkujon 2012.10.06. 15:25:35
King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.10.06. 15:43:36
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.06. 16:06:39
Egy szóval megmondom:
Lopik.
NYJetsTD 2012.10.06. 16:31:27
NYJetsTD 2012.10.06. 16:34:25
Kezdhetek aggódni, hátha disszociatív identitásom van? : )
apanna 2012.10.06. 16:36:48
Ha annyira vágytok a német precizitáshoz, adózáshoz, hát itt van.
Több bevétel lesz, és remélhetően a tiszta bevételek után végre csökkenhetnek a járulékok.
Hogy példával illusztráljam. Címeket nem írok, pedig be jó lenne: Egy ismerősöm fia már az 5 ik helyen dolgozik, ahol nincs bejelentve. Csak akkor kap pénzt ha dolgozik, nincs betegállomány, és nincs szabadnap, mert azt ugye nem fizetik.
Lehet ám mindenen hőbörögni, bizony ,van aki szereti az állóvizet és változatlanságot, de akkor mindig lesznek ilyen feketén dolgoztatók, meg pénzmosodák, és soha nem lesz normális bérünk, sem nekünk, sem a közalkalmazottaknak, akiket az adóinkból fizetünk, ugyan úgy mint a kényelmünket szolgáló közvilágítást, iskolát, ovit, bölcsit....
apanna 2012.10.06. 16:37:36
apanna 2012.10.06. 16:41:34
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.06. 16:47:53
Hagyj engem békén, te nyilvántartott őrült!
NYJetsTD 2012.10.06. 16:50:25
"Több vásárló nem lesz, de vége annak, hogy Nemzeti sportot űztünk adócsalásból."
Vagy nem jársz vásárolni, vagy direkt nem akarod megérteni: ettől nem lesz fehérebb a gazdaság egy centivel sem. Ami nem volt beütve eddig sem, az ezután sem lesz...
A fehérítést a normális mértékű járulékok és adók, kiszámítható gazdaságpolitika, erőteljesebb de ésszerűbb ellenőrzések szolgálnák.
NYJetsTD 2012.10.06. 16:52:21
"Ha annyira vágytok a német precizitáshoz, adózáshoz, hát itt van."
De kérnénk hozzá azért egy picivel közelebb álló német bérezést is...
apanna 2012.10.06. 16:56:03
Aki idáig eladott 500 pizzát /nap feketén, az most legalább 100 at kénytelen lesz beütni a pénztárgépbe....
Ez is valami.
apanna 2012.10.06. 16:56:44
NYJetsTD 2012.10.06. 17:02:35
Mondom, ezzel semmi sem változik, azon kívül, hogy egy "baráti" cég majd nagyon-nagyon jól jár...
apanna 2012.10.06. 17:05:22
NYJetsTD 2012.10.06. 17:15:40
Lehet védeni ezt az intézkedést, de csak bohóckodás...
King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.10.06. 17:19:27
2llkedő 2012.10.06. 17:35:41
No, te anonim Lencsés István! Vezesd elő azokat a tényeket!
bananarepublica 2012.10.06. 17:55:43
az ugyfelkapuhoz ,ami pozitiv lenne.
Lencsés István 2012.10.06. 21:36:20
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.06. 21:42:04
Pedig ugy nezel ki.
Lencsés István 2012.10.06. 22:17:57
azbesztos 2012.10.07. 15:41:48
belekotty 2012.10.10. 07:39:46
@Kara kán:
Szúrófény 2012.10.28. 02:54:07
Petőfi megszorítása kéne! "Új tipusú nyakravaló, nem cifra, de jó szoros!"