Ez a poszt csupa találgatás. Még szép.

Kapkodjuk a fejünket. Egyre több információ lát napvilágot alvilági körök és a magyar rendőrség rendszerszerű, igen jól szervezett "együttműködéséről".

Amerikai filmeken nevelkedett magyar állampolgárként olyan nagyon nem csodálkozunk, a piszkos zsaruk a fogyasztói társadalom részét képezik, normális ügymenetben kapják az ingyenkávét, a védelmi pénzt - mármint a mozivásznon, a tévéképernyőn.

Hogy nálunk is így ment (megy) a dolog, azért az kicsit meglepő. És ahogy a részletek egyre-másra válnak nyilvánossá, úgy döbbenhetünk rá: Magyarország bizonyos területeken elérte a legmagasabb szintű hatékonyságot, szervezettséget. Kár, hogy ez nem a termelői szféra, s hogy statisztikailag nem érzékelhető "munkahelyek" működtetésében nyilvánul meg.

Nagy a kísértés, hogy elmélázzunk olyan fonákságokon, mint például hogy az állam kisebb vagyonokat költ drogprevencióra, miközben alkalmazottai ügyelnek feketepénzért arra, hogy a kereskedelmi lánc végén, amikor maga a fogyasztó jut a szerhez, minden rendben menjen. Meg hát ott vannak a tisztán erkölcsi kérdések, a rendőrségbe vetett hit, a testület iránti bizalom, satöbbi, satöbbi.

Most azonban a dolognak a "nagypolitikai" vonatkozását szeretném kicsit piszkálgatni.

Tudjuk, hogy a Vizoviczki-ügy felgöngyölítése személyesen Orbán Viktor érdeme. 2010-ben kapott egy aktát, s ő maga döntött arról, hogy az abban foglaltak nem mehetnek így tovább. Dicsérjük meg Orbán Viktort: igen, ez államférfihoz méltó döntés, ha tisztességes, élhető országban akarunk élni, akkor az ilyen hálózatoknak még az írmagját is is kell irtani.

De vajon tényleg csak a tisztességes társadalom nemes eszménye vezette miniszterelnök urat, amikor a felgöngyölítésről döntött, felmérve az ezzel nyilvánvalóan járó súlyos következményeket is?  

Orbán Viktor a kétharmados hatalom birtokában sokszor felbillentett már évtizedek alatt kialakult egyensúlyi helyzeteket. A gazdaságban, a szociálpolitikában, a kulturális életben és sorolhatnám, valószínűleg a társadalmi élet minden területén. Ezt tehát joggal nevezhetjük tudatos politizálásnak, OV (egyik) névjegyének.

A bátor beszállás eddig nem piszkált ügyekbe, többféle előnnyel jár. Egyrészt konkrét hozadéka van, hiszen mindig olyan területen "borul a bili", amelynek látványos felforgatása érdeke a hatalomnak - így vagy úgy. Emellett elvi természetű haszon is keletkezik, hiszen mit ér a hatalom, ha nem gyakorolják? A rendszer (nevezzük az egyszerűség kedvéért NER-nek) működtetői kell, hogy kapjanak folyamatos impulzusokat: itt ám nem egy elaggott, lusta hatalom ügyködik, hanem a dolgokat szigorúan kézben tartó, a kilengéseket könyörtelenül megbüntető felsőbbség. És van úgy, hogy a lojalitás sem elég, ha esetleg más érdekek fontosabbak. A sajtóhírek szerint Vizoviczki hiába igyekezett az új hatalom kedvében járni, szervezett rendezvényeket, adott teret a Fidelitasnak, ez eltörpült valami más mellett.

Vagy talán az egész történet nem is annyira a társadalomnak szóló üzenet, mint inkább a kétharmados hatalom működtetésében részes emberek (az adminisztráció tagjai, politikusok, önkormányzatoknál, állami szférában dolgozók stb) figyelmeztetése?

Talán megtudjuk egyszer, talán soha sem.