Mikor e sorokat írom, a forint euróárfolyama 297,72. Épp tíz perce jelent meg az Indexen az MTI tudósítása egy parlamenti bizottsági ülésről, amelyen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt magyarázta meg nekünk, hogy miért nem érdeke Magyarországnak az IMF-tárgyalások gyors befejezése.
Azt mondja Orbán Viktor közgazdasági zsenije (hm, legutóbb Szabadi Béla viselte ezt a címet, de őt aztán bekasztlizták), hogy aki a nemzeti érdeket feladó gyors tárgyalást kíván a Valutaalappal és az Európai Unióval, az ahhoz járulna hozzá, hogy a magyar kormányt, a gazdaságpolitikát gyámság alá helyezzék.
Bejelentette, hogy a kormány a nemzeti érdeket óvó tárgyalási folyamatot választott. Csak "lépésről lépésre". (Hozzátehetnénk: egy lépést előre, kettőt hátra, majd folytatva, azonos ütemben ugyanezt.)
Felvetődik a kérdés, hova siet miniszter úr, elég lenne ezt a titkos taktikai szamárvezetőt (nem is értem, hogy merte megírni az MTI...) a küldöttség elutazásának napján közzétenni. Vagy még akkor sem kellene.
Matolcsy György őszintén megmondta a közvéleménynek, hogy a magyar vezetés NEM AKAR gyors megállapodást. Érzékeltette azt is, hogy a majdan (egyszer, talán) megkezdődő tárgyalások azért fognak elhúzódni, mert ők nem engedik Magyarországot gyámság alá helyezni. Tehát az elhúzódás az jó lesz nekünk, a mi érdekünket fogja szolgálni. Jó, ha ezt már most az agyunkba véssük!
A miniszter ebben a kis szereplésben kísérletet tesz arra is, hogy a nagy Duna partjáról összeugrassza az Európai Központi Bankot és az Európai Bizottságot. Leleplezte ugyanis az aljadék európai bankárok mesterkedését. Emígyen:
"Közölte, hogy az Európai Központi Bank (EKB) által kifogásolt jegybanktörvénnyel kapcsolatos pontokból azokat terjesztették az Országgyűlés elé, amelyeket az Európai Unió joganyaga alapján az Unió bizottsága megalapozottnak tartott. ,,Ezzel sok mindent kimondtunk, azt is, hogy az Európai Központi Bank felvetéseinek többségét az Európai Unió joganyaga alapján az Európai Unió Bizottsága nem tartotta képviselhetőnek,,- mondta a miniszter."
Végezetül felállítja unortodox képletét, amely szerint a magyar akadékoskodás európai érdek, hiszen "Ha mi azonnal minden pontot elfogadunk, azzal nemcsak a nemzeti érdek feladásának ösvényére tértünk volna vissza, amelyre nem fogunk, hanem nagyon rossz példát is adtunk volna az Európai Unió számára. Akkor a bizottság minden országgal szemben, minden vitás területen a magyar példára hivatkozva mondhatta volna a következő néhány hónapban, évtizedben a tagállamoknak: nézzétek, a magyarok is belementek abba, hogy az Európai Unió joganyagával nem megalapozott kifogásokat jogszabályi módosítással kezelték."
Kétség nem fér hozzá: Matolcsy úr komolyan gondolja, amit mond. Becsülendő, hogy őszinte is. Szokatlanul tág résen engedett most betekintést gondolkodási mechanizmusába. Ez becsülendő. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket, amelyekre nyilvánvalóan új adónemek (kötelező járulékok, díjak, hozzájárulások) formájában még az idén számíthatunk. De szigorúan csak a mi érdekünkben!
Breaking! Matolcsy őszinte volt!
2012.05.29. 14:52 Poldi bá
204 komment
Címkék: matolcsy györgy imf tárgyalások
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

nandras01 2012.05.29. 16:49:52
butus 2012.05.29. 17:27:41
bepe22 2012.05.29. 17:28:17
dr. Bubó 2012.05.29. 17:28:37
államforma: Köz(gép)társaság
mit találtak ki megint a "doktorok" ?
amugy mikor lesz keresztapa választás?
butus 2012.05.29. 17:28:52
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.05.29. 17:32:28
fel, fel, te éhes proletár!
A győzelem napjai jönnek,
rabságodnak vége már.
A múltat végképp eltörölni
rabszolgahad indulj velünk!
A föld fog sarkából kidőlni:
Semmik vagyunk, s minden leszünk!
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!
Védelmező nincsen felettünk,
se isten nem véd, sem király:
A közjó alkotói lettünk –
hát vesszen el, ki ellenáll!
Pusztuljon ez a rablóbanda,
a rabságból elég nekünk.
A lángot szítsuk, rajta, rajta!
A vas meleg, hát ráverünk.
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!
A gazdagoknak kedve-kénye
erőnkből szívja ki a vért,
csaló az államok törvénye,
mert minden bajt szegényre mért.
Kíndolás most a munka bére,
de már ebből elég, elég!
Szerszámot hát az úri kézbe
s ide a jognak a felét!
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!
Mi milliók, mi munka népe,
mi alkotunk a földtéken,
mienk lesz még pompája, fénye
s a munka nem lehet szegény.
A tőke még a húsunk marja,
de már a gyáva had remeg –
kelőben már a munka napja
s ragyogni fog a föld felett.
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!
Hajrá éhező magyar dolgozók!!
nandras01 2012.05.29. 17:44:07
spontan · http://erdekessegek.info 2012.05.29. 17:47:14
butus 2012.05.29. 17:48:37
boyob 2012.05.29. 17:54:49
Csak a Fidesz! :)
butus 2012.05.29. 17:59:02
butus 2012.05.29. 17:59:51
dr. Bubó 2012.05.29. 18:03:27
de egyébként a többieket be félcsd...
létre hoztak egy SZÖVETSÉGET (bűnszervezetet) a Köz(gép)kassza megszerzésére és megtartására...
bármi áron... mindegy hány birka hullik el a kanyarokban...
drzorvbán-drsimicska-drpintér-drkósa-drlézerdzsonni
a doktor mafia túszul ejtette a zországot.... MAFIAkormányzás...
Még jó, hogy FIDESZ! 2012.05.29. 18:07:35
s 2012.05.29. 18:12:36
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:16:46
Patreides · patreides.blog.hu 2012.05.29. 18:17:24
És van még egy hasonló dobása 2014-ben. Egy még ennél is JOBB választási lehetőség.
Az ismert vicc mottójával: "Na lássuk, Uram Isten, mire megyünk ketten!"
Tönkre, persze, de ez kit zavar?
Anti Anyag (törölt) 2012.05.29. 18:17:44
Elég nyilvánvaló, hogy a Fidesz kormányoz, ezért övék a felelősség is. Nem az IMF-re és nem az EU ballibsi felére fognak itt szavazni 2014-ben.
Az úgy nem megy, hogy alig ült le az új kormány, már meg is zsarolta őket az IMF és EU, hogy itt írjátok alá, mi majd megmondjuk mit csináljatok.
Aki pedig azt hiszi, hogy az IMF kölcsön megold itt valamit, hát jó nagyot téved. Ugyanúgy lettek volna megszorítások, ennél jóval nagyobbak, ráadásul annyi különbséggel, hogy most nem jó pár magyar cég lenne helyzetben, hanem jó pár külföldi, mint Bajnaiék idejében.
Elég nyilvánvaló, hogy ezeknek a feltételeknek lefeküdni felelőtlenség és nem magyar virtusból nem feküdtek le Orbánék, hanem azért mert van józan eszük.
Eljutottak odáig, hogy nincs szükség IMF hitelre, akkor mi a fenének vegyék fel. Az egész hiszti politikai, célja az, hogy a külföldi érdekeltségek visszaszerezzék pozicióikat. Ezek az érdekeltségek bedobtak mindent, az EU ballibsijeit, a hazai ballibsiket, a Ft-al kapcsolatos tranzakciókat, de nem jött nekik össze.
Én csak röhögtem azon, amikor az index "pénzügyi szakértői" tavaly októberben azt írták, hogy ha nem lesz megegyezés, januárra összeomlik a magyar gazdaság.
Orbánnal rábasztak, ő nem az a készséges kis majom mint Bajnai és nem az a hatalomért bármit odadobó típus mint a volt kommunisták. Megvásárolva sincs mint a libsik. Pech és jól látható, hogy ezek az érdekcsoportok mind távolabb kerülnek a magyar befolyástól és az is jól látható, hogy a mögöttük álló befektetők egyre kevésbé hajlandóak számukra pénzügyi és politikai segítséget nyújtani.
Anti Anyag (törölt) 2012.05.29. 18:18:21
Elég nyilvánvaló, hogy a Fidesz kormányoz, ezért övék a felelősség is. Nem az IMF-re és nem az EU ballibsi felére fognak itt szavazni 2014-ben.
Az úgy nem megy, hogy alig ült le az új kormány, már meg is zsarolta őket az IMF és EU, hogy itt írjátok alá, mi majd megmondjuk mit csináljatok.
Aki pedig azt hiszi, hogy az IMF kölcsön megold itt valamit, hát jó nagyot téved. Ugyanúgy lettek volna megszorítások, ennél jóval nagyobbak, ráadásul annyi különbséggel, hogy most nem jó pár magyar cég lenne helyzetben, hanem jó pár külföldi, mint Bajnaiék idejében.
Elég nyilvánvaló, hogy ezeknek a feltételeknek lefeküdni felelőtlenség és nem magyar virtusból nem feküdtek le Orbánék, hanem azért mert van józan eszük.
Eljutottak odáig, hogy nincs szükség IMF hitelre, akkor mi a fenének vegyék fel. Az egész hiszti politikai, célja az, hogy a külföldi érdekeltségek visszaszerezzék pozicióikat. Ezek az érdekeltségek bedobtak mindent, az EU ballibsijeit, a hazai ballibsiket, a Ft-al kapcsolatos tranzakciókat, de nem jött nekik össze.
Én csak röhögtem azon, amikor az index "pénzügyi szakértői" tavaly októberben azt írták, hogy ha nem lesz megegyezés, januárra összeomlik a magyar gazdaság.
Orbánnal rábasztak, ő nem az a készséges kis majom mint Bajnai és nem az a hatalomért bármit odadobó típus mint a volt kommunisták. Megvásárolva sincs mint a libsik. Pech és jól látható, hogy ezek az érdekcsoportok mind távolabb kerülnek a magyar befolyástól és az is jól látható, hogy a mögöttük álló befektetők egyre kevésbé hajlandóak számukra pénzügyi és politikai segítséget nyújtani.
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:20:30
dr. Bubó 2012.05.29. 18:22:16
ezt mindenki tuggya 2010 óta... ezek ÁLAMCSŐD ben utaznak...
ennek a hitvány mafiának semmi sem szent... gázolnak le mindent
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.05.29. 18:23:49
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:23:54
patkányarcúáginéni 2012.05.29. 18:24:02
manipulatív a fotó is, a szöveg is...
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:25:18
dr. Bubó 2012.05.29. 18:25:24
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:26:46
Anti Anyag (törölt) 2012.05.29. 18:31:49
Ajánlom mindenkinek ezt a linket. Ebből az nézne ki, hogy Orbánék állami felügyelet alá vonják a lakossági (és kisvállalati) pénzügyi mozgásokat, beleértve az állam felől érkező (pályázati támogatások, kölcsön) pénzmozgásokat is.
20 éve meg kellett volna ezt tenni, ugyanis ezek díját, nyereségét külföldi bankok aratták le.
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:31:59
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:32:32
Poldi bá 2012.05.29. 18:33:58
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:38:56
butus 2012.05.29. 18:41:23
Poldi bá 2012.05.29. 18:48:25
s 2012.05.29. 18:48:47
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:49:39
vkaresz6 2012.05.29. 18:50:32
És engedtessék meg hogy az adóemelések esetében is korlátozottan morgolódjak. Elfogadom hogy szükség van rájuk. Ha ez van akkor ez van, én könnyen vagyok még nem vagyok 30 éves se előbb utóbb úgyis vége lesz. Viszont ha megszorítunk akkor kurvára ne építsünk stadiont. Különösen ne hármat. Ne vezessük be az egykulcsos adót ami csak azokon segít akik köszönik de enélkül is jól megvannak ne konzultáljunk olyan kérdésekkel amikbe benne van a válasz is milliárdokért stb stb stb. Ha nem megy az enyhítés akkor nem megy és kész de akkor viselkedjünk is úgy.
Valamint el kell végfre fogadnunk hogy nem mi szartuk ki a spanyolviaszt. És különösen nem a zorbán.
butus 2012.05.29. 18:51:01
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:52:43
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:55:50
Ennyi.
Makkasz 2012.05.29. 18:56:12
Hogy lehet azt benyelni, hogy multicegek, abnkok erdekenben teszi EU avgy IMF azt amit tesz? Nem lehetetlen. jobban megnezve, valaiert EU es IMF is azt akarja, prosperaljon az orszag, legyenek biztositekai a visszaviszetesnek. Mint minden hitelezo.
A logikaja amit irsz nagyot borul azon, hogy nem az IMF-EU paros konyorog nekunk, hogy hitelt adhasson, es cserebe logikatlan nemzetkozi multierdek erdekeben belepofazhasson a nagy nemzetgazdasagi politikaba (ami ad hoc otletek alapjan toreteno penzbeszedest jelent nalunk), hanem mi gazsulalunk nekik. Uzengethet Matolcsy meg Orban, nem szarnak be egy mini banankoztarsasagtol, hiaba egy diktator van hatalmon bizarr bekemenetevel.
A masik ahol borul amit irsz, hogy EU tagok vagyunk, joggal elvaras hogy EU jogrenddel, melynek a demokracia, a szolasszabadsag (a regionalis egyuttmukodes:)) az alapjai, es a magyaros kiallas igenis veszelyezteti ezeket az erdekeket.
Ha Matolcsy nagyapocsomcsakosszementahidegbenatmenetileg agyember azt mondja, hogy nem engedhetunk, mert ez lesz a pelda tobbi tagorszaggal szemben, akkor hulyeseget beszel, mert EU megugysem engedhet, azonos okokbol, rossz pelda lenne (csakugy IMF). Ismetelten jelzem, mi kerjuk a hitelt, nem ok akarjak ranktukmalni, pedig egyszer elkuldtuk az anyjukba oket, hogy nem kell a hitel. Most meg megis, de nem adjuk am konnyen magunkat.
Uzleti eletben ilyen targyalot kinevetik, esetleg nem alazzak porig, nehogy arcvesztese miatt ne lehessen vele kesobb egyuttmukodni.
Osszessegeben tudatlan kis majmocskaink aldozatai vagyunk.
dr. Bubó 2012.05.29. 18:56:25
azt hiszem pár nullával benézte a kölcségvetést...
ez van ha 1/2eszűket választ meg a nép...
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:56:33
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:57:29
dr. Bubó 2012.05.29. 18:57:37
dr. Bubó 2012.05.29. 18:58:40
a két fogyatékosság FÜGGETLEN ! 1/2eszű... + handzsa bandzsa...
butus 2012.05.29. 18:59:18
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 18:59:23
butus 2012.05.29. 19:01:10
dr. Bubó 2012.05.29. 19:01:52
a LÁZárMÉRŐ (aminek a skáláján milliárdok vannak jelölve...) által mutatott érték (vagyis mindenki anynit ér amenynije van... az nem arányos az OKOS sággal...
sőt...
egyet elfelejtettél... a NORMÁLIS EMBEREKBE beépített gyári tartozékot az ERKÖLCSI gátlást és LELKIISMERETET...
butus 2012.05.29. 19:02:29
dr. Bubó 2012.05.29. 19:03:57
GÁTLÁSTALAN, aljas g@ci ... törtető mafiatag gázol át mindenkin...
butus 2012.05.29. 19:05:23
Makkasz 2012.05.29. 19:05:31
A valsagadokban ssem jol latod a kerdest. Egyreszt a stadionok epitese csak a jeghegy csucsa. Az ellopott kozpenz milliardok, melyekbol meg stadion sem epul, legfeljebb maganuszoda es maganrepulo. Az ellopott nyugdujpenztari vagyon, a folyamatban levo foldek ellopasa jovatehetetlen es nem elszamoltathato bunok.
Mert szerintem ha valtozas lesz nem elszamoltatni kell. Arra ott vannak a torvenyek es majd fuggetlen oreirk. A politika nem elszamoltatasra valo, csak diktaturakban. A visszamanoleges jogalkotas, kollektiv bunosseg (vegkielegitesek adoja) a legsotetebb diktaturakat idezi.
Mielott valaki jon, hogy igen, de itt szabad pofazni, szolok, Kinaban is. Ettol ez meg egy rakat szar, demokratikus ertekek nelkul.
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 19:05:45
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 19:08:55
Ráadásul totálisan negatívumként kerülnek be a történelemkönyvekbe is,nem pedig mint reformerek.Ez utóbbi mégrosszabb lehet.
Makkasz 2012.05.29. 19:09:06
Szerintem nem tudatosan ilyen a figura, egyszeruen hisz abban, hogy jo amit csinal.
Szerintem azert tud hitelesen a fidesz igy politizalni, mert a felsovezetesben sokan annyira hisznek, hogy a tenyek sem zavarjak meg oket.
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 19:13:51
Lehetnek dolgok,amikre nem látunk rá és amiket nem tudunk.Én a fidesz helyében csinálnék egy hirtelen fordulót és kitálalnám a valós politikai folymatokat feketén és fehéren a nép elé.Feltárnám hogy mindenki lássa az igazságot.Nem virágnyelven,nem finomkodva hanem velősen és egyszerűen.Aztán beismerném a hibáimat,elnézést kérnék és alázatot gyakorolnék a nép felé.
Tényleg kevés történelemkönyvet olvashattak amúgy,mert a népet ilyenekkel kurvára lehetne manipulálni.
NYJetsTD 2012.05.29. 19:15:26
Ha orbánék nem lebegtették volna be 323-as eurónál az IMF tárgyalást (tudod, amit ők nem is akarnak...) akkor már régen megtaposták volna őket. Kell a blöff, csak szerintem már senki sem veszi be.
De mivel te hívő vagy, ezt nem kell elfogadnod. Csak úgy megjegyzem, a következő 323-ra legyen mit fellapoznod...
dr. Bubó 2012.05.29. 19:15:35
a lóf@szt... lehet hogy kb tavaj decemberig meggyőződésből és félretudásból gázolt át a zországon. de azóta a FŐDAKOTA és a Kusza Szem terve megváltozott... azóta "tervezett álamcsődön" dolgoznak... na persze ennek a megvalósításában is hisznek...
szóval arra már rájöttek hogy az országnak ŐK jót tenni sosem lesznek képesek... sebaj... így maradt a maguk számára előnyös végkimenet megtervezése...
@Dr. Furia: én is azt hiszem sz@r érzés lesz... pont mint a plagi bá (aki LÓTETŰ) amit tett azt nem érzékelte... hogy ABNORMÁLIS és katasztrófálisan hitvány !!!! viszont az azt követő ORSZÁGOS EGYSÉGES MEGVETÉST és lesajnálást már érzékelheti a szerencsétlen po:cs... bujkál is rendesen... kapcarongyból már sose lesz ember ujra... leköpi mindenki...
butus 2012.05.29. 19:17:10
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 19:18:57
Feltételezem hogy osztottak és szoroztak,mielőtt a csőd mellett döntöttek,ha így van.
vkaresz6 2012.05.29. 19:22:36
"megszunt (vagy soha letre sem jott) a demokracia, egy demokracia parodianak vagyunk szemtanui."
Egyetértek. De más okokból. Egyszerűen szerintem a kommunista diktatúrából nem 1-2 évtized alatt épül fel egy ország. Annak az utóhatásait nyögjük de attól még nincs diktatúra.
Látom a többi problémát is csak nem akartam sokoldalas kommentet írni és ez a leglátványosabb és amibe a legvadabb fideszhívő sem tud belekötni. de a lista szinte végtelen.
A harmadik bekezdéseddel tökéletesen egyetértek. A politika nem tud elszámoltatni. Különösen ott nem ahol az elszámoltatást végzőkön is lenne mit elszámolni. Ennek mindig politikai vetülete lesz. Politikai előny szerzése lenne a cél nem pedig az igazság megfelelő feltárása.
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 19:22:45
erre felsoroltak kapásból 10 dolgot amit nem árulhatok,inkább könnyebb lett volna felsorolni amit árulhatnék(zöldség,meg zöldség, és a változatosság kedvéért zöldség),és dettó mint ha visszarepültem volna az időben 25 évet.A piacos szipirtyó főmufti titkárnő mint ha egy retro daraja lett volna a kellékeknek.A szám tátva maradt,szó szerint.Nincs szüksége a fővárosnak a pénzre,ott rohadjon meg az összes piacos placc üresen,de akkor is csak zöldségeket lehet árulni,slusz!
Martian (törölt) 2012.05.29. 19:24:49
Ha ez igaz, akkor az európai pénzügyi gyakorlat gazdáit kellene oltott meszes gödörbe tarkón lőni, a központjukat pedig atommal hamuvá lőni.
Ekkora tartalékból ki lehetne fizetni az összes adósságot és nem kéne mindenféle extra adóval meg újabb hitelekkel b@szakodni... merthogy az IMF sem kamat- (és belepofázás) mentesen adja a hitelt.
dr. Bubó 2012.05.29. 19:26:28
mint aki bexart... vagy mint a kisgyerek aki rájött hogy nagyon nagy elqrást csinált...
és ő a mini sztár elnök (/keresztapa) hót sápattan próbálta az "ünneplő" fides mafiatagokat megnyugtatni hogy "kézben tartyák az eseményeket, tervezett fojamatok vannak..."
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 19:27:26
Szarok az elszámoltatásokra és felőlem Lakatos Gazsi is lehet miniszterelnök, akár körbemetélt pöccsel is,ha én képes vagyok megélni a 8 órás munkabéremből és megengedhetek mellette legalább 5 évente egy belföldi nyaralást.Továbbá be tudom fizetni a számláimat és nem okoz problémát ha bedöglik a mosógép.
Minden más mellékes blabla és katyvasz!
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 19:28:58
és véleményem szerint ezt már nem lehet megállítani.
ha csak nem azonnali gazdaságélénkítő intézkedéseket vezetnek be.
de nagyon gyorsan.
NYJetsTD 2012.05.29. 19:29:52
dr. Bubó 2012.05.29. 19:30:10
"amit nem tucc megakadájozni, annak állj a zélére"
(ügynökök a paradicsomba mennek...)
a fides maffia a pradicsom(levesbe) megy !
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 19:31:07
Ki használja a pénzt?
Nekem mindig volt egy olyan érzésem is,hogy csak vetítés megy itt a csóróságról külföld felé és a nép felé.
Az oka mint ha a trianoni szerződésben lenne.
De ez csak sejtés.
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 19:33:26
Vagy beszolgáltatni x mennyiségű pénzt,vagy ilyesmi.
De olvassatok utána légyszíves.
butus 2012.05.29. 19:36:21
dr. Bubó 2012.05.29. 19:39:30
csak a STATUÁLÁS végett...
mellesleg az új "társadalmi erő" pár ponttal fog nyerni, ebből az első pont az lesz hogy aki eddig valaha is 1 évnél többet töltött párt tagjaként, vagy osztveztől felfelé álami/köz alkalmazásban az SOHA TÖBBET nem mehet KÖZPÉNZ KÖZELÉBE...
csak érvényesüljönek a nayg tehetségükkel a versenyszférában... :) reszkessenek a taxisok és a pékek jön a tehetséges konkurencia...
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 19:41:09
De minden ilyen esetben többségében az ártatlan emberek szívnak ám a legtöbbet.Ezt azért tudni kell.
közcélú orbanodroid 2012.05.29. 19:41:28
butus 2012.05.29. 19:43:42
butus 2012.05.29. 19:45:14
dr. Bubó 2012.05.29. 19:46:40
1989 ben vitya kizavarta az oroszokat... az a FÜGGETLENSÉG miatt volt fontos...
a rencerváltás másik fele a haza ELIT elzavarása... sajnos késett 22 évet...
közcélú orbanodroid 2012.05.29. 19:47:01
Anti Anyag (törölt) 2012.05.29. 19:48:16
repecs 2012.05.29. 19:48:39
INDEX/MTI:
amely szerint az EU/IMF-megállapodás két százalékpontos hozamcsökkenést eredményez, akkor a negyedéves csúszás évente 24-30 milliárd forint kiadási többletet jelent.
PORTFÓLIÓ:
75-100 milliárd forint az IMF-megállapodás negyedéves számlája
MIVEL ETETNEK EZEK MINKET?
butus 2012.05.29. 19:50:19
Mellékesen a Fideszt is az MSZMP hozta létre.
butus 2012.05.29. 19:51:46
Martian (törölt) 2012.05.29. 19:53:06
butus 2012.05.29. 19:54:00
Martian (törölt) 2012.05.29. 19:57:09
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 19:57:20
becike4 2012.05.29. 19:58:09
dr. Bubó 2012.05.29. 20:01:30
rohat komcsi bagázs ez MIND
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 20:01:56
butus 2012.05.29. 20:04:09
butus 2012.05.29. 20:08:03
(1989 júnuis 22.BM.III/III-2/a)
Erre mondja, hogy csak próbálták beszervezni. Persze. Te is ezt mondanád, nem?
butus 2012.05.29. 20:09:04
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 20:11:30
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 20:12:12
butus 2012.05.29. 20:12:38
butus 2012.05.29. 20:13:24
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 20:15:36
NYJetsTD 2012.05.29. 20:15:48
Izladról már pár blogon kivitatkoztam magam, egy 320 ezer lakosú, Európa perifériáján fekvő ország nem lehet etalon senki számára. A görögök pedig saját magukat hozták ebbe a helyzetbe. Ahogy mi is most csináljuk.
Óriási kockázat lenne a 36 milliárd euróhoz hozzányúlni. A spekulánsok simán letámadnának minket. Utána mi marad? Már csak a bankbetétek, illetve az einstand. Villanyt leolt.
pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.05.29. 20:16:57
pontosabban a magyar vezetés szeretné megállapodást, de az abszolút hatalmat meg annál is jobban szeretné, az imf+eu meg nem tárgyal egy épülő diktatúrával.
dr. Bubó 2012.05.29. 20:19:12
ki a lóf@sz hisz ezeknek a gennyes senkiházi mafiatagoknak ???
ha halottnak tetetik magukat és nem lélegeznek azt sem fogom elhinni... csak ócska komcsi trükk...
Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.05.29. 20:20:05
Makkasz 2012.05.29. 20:20:28
Ha a valasztasok megszuntetesenel, akkor sincs.
Ha az allampolgarok kiszolgaltatottsaganal, allnado fenyegetettsegenel, az necces.
Ha a politikai megrendelésekre történő letartóztatásknál már megvan a diktatúra. Ha a fékek és ellensúlyok rendszerének megszüntetésénl, akkor megvan, ha a visszamenőleges jogalkotásnál, akkor megvan. Ha a sunyimódon más választással való hatalomátvétel meggátlásánál, akkor nagyon közel, vagy megvan.
Ugye itt még csak a tudományos diktatúra-demokrácia vonalon táncolunk, de mindenkinek megvan a saját elvárása, elképzelése hogy meddig gondolja, demokráciában él, vagy ez már diktatúra. Nálam a végkielégítéssel megközelítették, nyugdíjelkobzással lépték át a határt, a további határátlépések kínos mosolyra fakasztanak, mint hogy kötelező az óvoda??? Mi elsz még heti kötelező körömvágás? Ennyire az államnak nem szabad belenyomakodnia az állampolgár életében, mert akkor mindenki hangya lesz, ahol Orbán a királynő. Szerintem ez a diktatúra, de hozzáteszem, nem véres diktatúra.
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.29. 20:20:30
MNB elnöke kifejtette: Magyarország viszonya az Európai Unióval kettős: egyrészt tagállam, így köteles betartani az EU alapszerződésében foglaltakat, másrészt hitelkérelmező. AZ EU pedig, mint hitelező megfogalmazhat olyan feltételeket a hitelfelvevőnek, amelyek nem az EU alapszerződéséből fakadnak hanem abból, hogy a hitelező így látja biztosítottnak a hitel visszafizetését.
Üljél az asztalnál kisköcsög és várd őket gőgösen. Ha te kérsz illedelmesnek kéne lenni.
Persze a magyar nép meg tönkremehet a bóvlist Orbán miatt!
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 20:21:45
Szerintem egy sakk matt helyzet állt elő.
Az eu-nak szüksége van a perifériára,akármilyen demokráciaellenes is az,hiszen ha kihullunk akkor széthullik az egész eu,ez pedig a multiknak és a nyugati hatalmaknak nem biztos hogy jó hír.
Viktorék meg kavarnak mint állat,nem tudni ki hazudik és ki nem.Az IMF vagy a fidesz?Az egyik vár, a másik nem jön,a másik vár,emez nem megy.Szóval a helyzet átláthatatlan,de az biztos hogy Mo csődje az eu-nak baromira nem lesz jó.Nekünk sem,ez tény,de mi nem vagyunk brazilok,lehet hogy sokkal csendesebben zajlana le mindez,akár a bolgároknál,hisz ott is volt valami államcsődféle,amit szépen elsikáltak és már rég elfelejtették.És nincsenek rosszabb szinten mint mi magyarok.
butus 2012.05.29. 20:22:02
rohadjmegARCgeci 2012.05.29. 20:23:45
Az lehet hogy nem akarna tárgyalni,csak muszáj lesz nekik tárgyalniuk.
Különben pápát inthetnek a buzi eurojuknak.D
Makkasz 2012.05.29. 20:25:22
Természetesen, egyik végén sem jártunk még soha.
pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.05.29. 20:26:37
Mert amit írsz az csak egy ima.
Martian (törölt) 2012.05.29. 20:28:28
Persze nem kell ilyen messzire menni, de legyen ez a mottó: "Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot."
(Benjamin Franklin)
Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.05.29. 20:28:49
Makkasz 2012.05.29. 20:34:59
Változtatnák a belépési feltételeken biztosan, és nem sok örömünk lenne a kiválóan versenyképes, vámoltatott termékeinkkel. Mercedes? Audi? Felejtős.
Nem az EU veszíthat, csak mi.
Mondjuk ehhez nem kell gazdasági ismeret, csak nézzünk a térképre.
Azt hogy ki hazudik, lehet jól tudni, mind a két fél, tárgyalás előkészítésként, pozíciót akar fogni.
A fájdalmas az, hogy a mi vezetőink ebben hihetetlen gyengék, mert nem mérték jól fel tárgyalási lehetőségeiket, potenciáljukat (ami majdnem kimerül az általad is szépen leírt zsarolási potenciálnak, amikor egy pattanás a seggemen fenyegetőzik hogy kifakad ha vakarom és nem hájjal kenegetem).
Megvilágítom: elzavarták EUt, IMF-et, hogy nem kell a hitel, ezt nemzeti szabadságharcnak kiáltották ki utólag (nem előre hírdették meg!!!). Utána újra hívogatja Orbán őket, gazsulál a hitelért.
Szerinted ez tárgyalási taktika? Fejjel nekiment a falnak, most vérzik, nem elég a kért antibiotikum, már fásli is kell.
Balfaszok.
nemecsek ernő áruló 2012.05.29. 20:46:13
Hm... Ahogy az angol mondja: That's the point!
Erről van szó! Ezért szükséges! Te dilettáns fasz!
vkaresz6 2012.05.29. 20:46:26
Nálam a diktatúra a szabad választások eltörlésénél kezdődik, nyílt cenzúra bevezetése, a BTK nyílt politikai színezete stb. Ugyanarról beszélünk csak a te ingerküszöböd alacsonyabb egy fokkal.
A nyugdíjvagyon államosítására én szükséges roszként nem diktatorikus történésként tekintek. Az ami diktatorikus szinezetet ad neki az a kommunikáció. "megmentjük a nyugdíjvagyon". Ehelyett mondhatták volna
"Bocsánatot kérünk a néptől de erre a pénzre szükség van és nem szeretnénk a polgárok vásárlóerejét és életét egy 3000 milliárd forintos megszorítással tovább keseríteni. A nyugdíjrendszer további magánosítását jelen körülmények között nem vagyunk képesek folytatni."
Ennek a pénznek a további sorsa már a korrupció és inkompetencia kérdésköre.
Viszont:
Jegybanktörvény.
Médiatörvény.
Alkotmánybíróság.
Visszamenőleges törvények.
Választási törvények.
Sőtt az alkotmány bizonyos pontjai is.
És nem utolsó sorban a szenny ami a médiából ömlik
mind mind erősen csorbítják a demokráciánkat.
Összefoglalva a Fidesz:
Korrupt
Leépíti a fékeket és ellensúlyokat.
Borzalmasan cinikus
Hazug
Részben illegitim.
Rugalmatlan, vezérközpontú.
Soha ennyire demagóg kormányunk még nem volt.
Inkompetens.
És bizony komoly szereptévesztésben van. (bár lehet itt a demagógia zavar meg és kívülről nem tűnik úgy mintha megpróbálnánk spanyolviaszt szarni ipari méretekben)
Makkasz 2012.05.29. 20:47:06
vkaresz6 2012.05.29. 20:48:31
dr. Bubó 2012.05.29. 20:48:51
-manyup ÁLLAMOSÍTÁS
-a koncentrált hatalomra (diktatúrára) irányulnak (lásd alkotmány)
mellesleg az utóbbi miatt BÁRKI MEGÖLHETI bármejik fid eszest... jogilag és erkölcsileg nem elítélhető... SŐŐŐŐT... országmentő tett
NYJetsTD 2012.05.29. 20:50:41
A szabadság pedig mítosz. Mindig is függtünk a körülöttünk lévő környezettől, 2012-ben pedig ezt nem érteni egyszerűen csak butaság. Európa egy óriási gazdasági övezet is egyben, logikai bukfenc lenne úgy üzletelni benne, hogy a mi gazdaságunkra ne legyen hatással. Szóval felejtsd el ezeket a törekvéseket, mert ezek egyszerűen nem létezhetnek.
Az "Eu-t magunkkal rántjuk a mélybe" megjegyzésedre már nem is érdemes betűt szánni. Egy picit kevesebb öntömjénezést ajánlok.
Parajpuding 2012.05.29. 20:54:04
butus 2012.05.29. 20:55:10
vkaresz6 2012.05.29. 20:57:56
dr. Bubó 2012.05.29. 20:59:40
nincs mit ragozni...
ez előre megfontolt, bűnszervezetben elkövetve !!!! minimum HALÁL
Makkasz 2012.05.29. 21:00:10
Én meg azt, minden nap mossunl fogat!
A nyugdíjvagyon államosítása nem volt szükségszerű, hiszen lehetett volna helyette IMF megállapodás.
A nyugdíjvagyon államosításában valóban a legbántóbb a cinikus, demagóg kommunikáció volt, hogy hülyére vették az embereket.
De alternatívája( most ne gondold, hogy a nyugdíjvagyon mindenáron való magánvagyonként való megtartása miatt, csak egy rövid brainstorming):
- IMF hitelmegállapodás,
- Állam szerepének csökkentése, kisebb állam, bürokrácia leépítése,
- Állami szolgáltatások csökkentése,
- További egyéni felelősség növelés (egyéni egészségbiztosítás megkezdése),
- Felesleges vásárlások (Rába, MOL), elhalasztása,
- További privatizáció,
- Közbeszerzések visszafogása,
- Magánnyugdfíjszámlára fizethető % csökkentése,
- Ha ezek után is piszkálni kell a magánnyugdíj vagyont, akkor kötelező protfolio elemmé kell tenné a kasszáknál az állampapírt, megadott arányban.
Miért jobbak a fentiek? Hosszabb távon érvényesül jótékony hatásuk, gazdasági növekedést segít, javítja a versenyképességet, szakít a mára 63 éves kommunista álommal, hogy mindenkinek egyenlően jusson, pedig valójában mindenki magáért felelős, elbizonytalanítja az állampolgárokat, a tehetősek mentik a vagyonukat, egy nagyon jó puffert, biztosítékot kivesz a rendszerből. Óriási hiba volt, amihez a töredékáron való elprivatizálás, közösből lopás sem múl felül. Megbocsáthatatlan.
De ilyen felelőtlen, tehetségtelen, hazug bandára rábíznád a pénzed ha van választásod?
Én nem tettem.
Hertelendi 2012.05.29. 21:01:28
Vagy mind a kettő!
Makkasz 2012.05.29. 21:09:02
Demokratikus még a nyugdíjvagyonnál, a népszavazás, döntsön róla a nép közvetlenül, hiszen mindenkit érint (közvetlenül vagy közvetve), alapjaiban érinti az alkotmányt (magánvagyon kontra állami tulajdon), egész berendezkedésünket.
Persze ha nem a kormány által támogatott ötletet szavazzák meg, akkor le kell mondani. Ilyen egy demokrácia szerintem.
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.05.29. 21:15:14
Gyurcsány elvtárs állj az élre a harcunkban!! Meg kell védenünk a Nemzetünket, mert semmivé lesz!
A munkás bére az égre kiált!
No_Fidesz_No_Problem 2012.05.29. 21:21:47
"Távol álljon tőlem hogy védjem,de attól még hogy bandzsa vagy nem egy kifejezetten jóképű pasi,még nem biztos hogy hülye."
*
Ha SOHA nem láttál volna képet róla, csak a döntéseit, a nyilatkozatait és mindezek következményeit ismernéd, akkor mit gondolnál róla?
Martian (törölt) 2012.05.29. 21:24:13
Ha tényleg akkor tartaléka van a Nemzeti Banknak, minek bárkitől is kamatra kérni pénzt az adósságok görgetéséhez? Nem egyszerűbb "csont nélkül" visszafizetni az adósságokat, mint bármilyen hitelmalmozás és ennek alárendelt restrikció?
Hertelendi 2012.05.29. 21:29:45
Igen, akkora tartaléka van, de nem arra, hogy a gyökerek szétosszák egymásközt. Biztos lehetsz abban, hogy abból egy fillér se menne adósság törlesztésre.
Alfonse · http://www.ahonapkonyve.hu 2012.05.29. 21:49:55
Nem halljátok ki minden mondatából. Minden egyes szavából. Minden hangsúlyából a Nagy Vezér beszédmodorát?
Ő csak szinkronhangja a Hatalmas Tekintélyű Mindent Tudó Bölcs Vezérnek. Most mondta, néhány órája, a Megcáfolhatatlan, az Óriási Ülep, amelybe csak Beleomlani Illik, hogy egész Európa az Ő Szavát követi majd.
Adalberto Gellenzeeri 2012.05.29. 21:51:06
dr. Bubó 2012.05.29. 21:52:52
hitvány csaló alkalmatlan gerinctelen alja mafiabandák mind !
Martian (törölt) 2012.05.29. 21:55:10
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.29. 21:55:45
Amikor bevezette miért nem kérdezte a népet, most mikor megint hazugságon fogják mert 3 év múltán nem vezeti ki, rátolja a népre.
Ember, polgár térj észhez!
dr. Bubó 2012.05.29. 21:57:10
ha véletlen az országos (keresztapa) választás hamarabb jönne el mint az államcsőd+felkoncolásuk....
akkor anyni hogy SENKI nem megy szavazni, csak az a 8-10% fides birka...
na az nagyon legitim lesz...
vkaresz6 2012.05.29. 21:57:10
Mindemellett az én szemembe az egyik legjellemzőbb és legundorítóbb lépésnek tekintem. (amit az ügy kommunikációja okoz)
Még a forradalmi retorikába is belefért volna. (forradalomban áldozatok vannak)
De az hogy a nyugdíjvagyon elkobzását a nyugdíjvédelmi megbízott vezényli le az egész egyszerűen undorító és felháborító. Ez az egyik sokat vitatott ügy amiben hajlandó vagyok bizonyos fokú megértést mutatni de NE NÉZZENEK KÉTFILLÉRES GYÖKÉRNEK!!
menőmano 2012.05.29. 21:58:09
:)
dr. Bubó 2012.05.29. 21:59:37
varanus.blog.hu/2012/05/29/az_lmp_megtalalta_a_toket/fullcommentlist/1#c16852512
varanus.blog.hu/2012/05/28/cim-nelkul_7006/fullcommentlist/1#c16848174
menőmano 2012.05.29. 22:00:26
Szomorú valóság.
arckönyv 2012.05.29. 22:00:49
vkaresz6 2012.05.29. 22:01:17
menőmano 2012.05.29. 22:03:04
Nekem totálisan a magyar reménysugár a Bajnai Gordon!!! Szerintem.
:)))
dr. Bubó 2012.05.29. 22:04:28
menőmano 2012.05.29. 22:07:43
Hát ez jó!! Én totálisan arra gondoltam, hogy talán a miniszter úr látja már azt a bizonyos fényt, az alagút végén.
:)))
vkaresz6 2012.05.29. 22:11:24
És hogy Orbán Viktor szavaival éljel az ami most folyik az kutya füle bokros lajos hátizsákjához képest.("Olyan megszorításokat kapnak hogy Bokros Lajos hátizsákja kutya füle lesz ahhoz képest")
A tisztánlátás kedvéért: Akkor még nagyon fiatal voltam. Ilyen jellegű emlékeim nincsennek.
Makkasz 2012.05.29. 22:16:47
Hasonlót éreztem, mikor a 300 Ft-os viztdíjat bevezették, meg szándékozták azt, hogy a kórház ad számlát (lehet ez így is van, de hál istennek nem kellett oda mennem). Kiabáltam, toporzékoltam, hogy mi a büdös szar ez, balos barátaim pedig azt mondták hogy filéreskedő vagyok, stb.
Nem dolgozta fel az agyuk, hogy elfogadom a kommunikációt, ha ennyivel csökkentik a eü járulékot (az átlagossal, ugyanis azt kommunikálták, nem bevételnövelés a cél, hanem ésszerű mértékű használat, ami állítólag be is jött, nem járt le a mama a negyedikről minden nap a háziorvoshoz beszélgetni). A másik tényező, hogy 300 Ft az nagy büdös semmi, egy vizsgálat legyen már 1500 Ft, vagy legalább az óradíj érje már el egy autószerelőjét. 300 Ft. Többe kerül mint amennyit hoz. Beteges barmok. Meg lopás ellen széf a kórházba. Ugyanilyen meztelen volt a király mint ma.
Akkor én havi több mint 200.000 Ft eü járulékot fizettem. Nekem ad a kórház számlát, hogy lássam milyen drága a kezelés? Ennyi pénzét olyan biztosítást köthetek világ legdrágább helyén, ha nincs bajom hetente felhív a doki jól vagyok-e, ha nem házhoz jön, vagy küld egy masszőrt.
Más felháborító balfaszságok, cégautónál autópálya díj magánhasználati része után szja, ugyanez mobiltelefonra. Pitiáner balfasz banda.
Ha adót fizetsz (pl. gépjármű)., legyen rajta hány Ft megy oktatásra, útra, segélyre. Így számláznak másutt! Aaaaa
Martian (törölt) 2012.05.29. 22:16:59
menőmano 2012.05.29. 22:20:14
Nos! hát mindenkinek van/lehet véleménye. Amit Én maximálisan tiszteletben tartok.
Sajnálom, de a véleményem nem fogom megváltoztatni.
captain morgan 2012.05.29. 22:36:50
röhögő 2012.05.29. 22:49:53
Kanstruktív 2012.05.29. 23:01:44
vkaresz6 2012.05.29. 23:07:31
@Makkasz: Húúú az eü be nem kell belemenni az nálam szakmába vág. Végeláthatatlan téma. A borozást meg majd megbeszéljük ha egy hónap múlva is összefutunk. (államvizsga)
röhögő 2012.05.29. 23:07:51
Kanstruktív 2012.05.29. 23:12:08
bazd meg 2012.05.30. 03:39:27
röhögő 2012.05.30. 05:57:26
röhögő 2012.05.30. 05:58:57
rohadjmegARCgeci 2012.05.30. 07:41:38
rohadjmegARCgeci 2012.05.30. 07:42:58
apanna 2012.05.30. 07:44:18
Hát még ha felveszik a hitelt, na az mennyibe fog fájni az állampolgárnak.....
Komoly itt drukkoltok, hogy végre felvegyék a hitelt?
Roy 2012.05.30. 07:45:55
Ideáig senki nem vette észre, hogy amit csinálnak azt nem azért, mert nem értenek hozzá, hanem szándékosan.
Egy megnyomorított, kifosztott népet könnyebben lehet irányítani, terrorizálni.
Így volt ez a Rákosi rendszerben is.
röhögő 2012.05.30. 07:49:06
Erre már Eltocsiék is rájöttek, ezét mondták hogy nem bocsájtanak ki több deviza alapú államkötvényt.
Te magadtól vagy ennyire hülye, esetleg ez valami génsebészeti bravúr, vagy van annyi pénz amiért ilyennek tetteted magad?
nandras01 2012.05.30. 07:54:45
"Komoly itt drukkoltok, hogy végre felvegyék a hitelt?"
akkor, csak itt, csak most, csak neked, elárulok egy nagy titkot: a mijókormányunk naponta veszi fel a hitelt az államháztartás finanszírozására a piacról, államkötvény formájában, amelynek kamata jelentősen magasabb, mint az imf által nyújtotté.
lehet, hogy neked megéri, hogy a te adódból(is) sokkal többet kell fizetnünk, de azért, hidd el, ez nem egy jó üzlet...
apanna 2012.05.30. 08:00:23
Ha valaki nem ért veletek egyet az már narancszombi? Idióta barom......
apanna 2012.05.30. 08:01:35
rohadjmegARCgeci 2012.05.30. 08:02:16
rohadjmegARCgeci 2012.05.30. 08:04:41
bananarepublica 2012.05.30. 08:05:09
nemzeti pantlikaval elatott bank szerzes lenyege , hozzaferhetoseg a MOL paketthez.
nandras01 2012.05.30. 08:05:14
én pedig már azt hittem, hogy kíváncsi vagy a tényekre...
Martian (törölt) 2012.05.30. 08:07:23
apanna 2012.05.30. 08:07:33
No_Fidesz_No_Problem 2012.05.30. 08:11:32
"Azt gondolnám,hogy nem hülye,de ő egy bábu, akinek azt kell tennie,amit mondanak neki."
*
Ez demagógia.
Semmit nem KELL tennie.
Le is mondhatna, mehetne vissza az átlagemberek közé, és akkor nem kellene naponta szembeköpnie magát.
Ki tartja vissza?
nandras01 2012.05.30. 08:11:50
elfogultságnak a tények felsorolásakor nincs helye. szerinted az államkötvények kamata alacsonyabb, mint az imf kölcsöné..?
vagy mit tartasz elfogult és igaztalan állításnak?
röhögő 2012.05.30. 08:16:27
röhögő 2012.05.30. 08:17:38
ob.szerver 2012.05.30. 08:30:25
mojszipupi 2012.05.30. 08:31:04
apanna 2012.05.30. 08:33:29
Tehát ha nem érdekel más titka, akkor bizony csak fideszes lehetek.
Ezek szerint te egy volt besúgó lennél? Ugye, hogy nem te fasz!
apanna 2012.05.30. 08:35:00
röhögő 2012.05.30. 08:39:45
röhögő 2012.05.30. 08:40:34
apanna 2012.05.30. 08:42:06
"Beszéljünk az bizalomról.
Végiggondoltad-e már egyszer is, miért segít a fiskális politikán a készenléti hitelmegállapodás? Egy árva petákot nem kapunk, ugye, csak a lehetőséget, amit rendkívüli helyzet esetén használhatunk fel. Szóval, miért is erősíti a fel nem vett pénz a magyar pénzügyeket? Hisz az csak egy plusz teher, ami után a készenléti kamatokat fizetni kell. Kb. annyival javítaná a helyzetet, mint annak a cigánynak, aki majdnem kapott, viszont a többiek nem kaptak semmit. Mellékesen javaslom végiggondolni, vajon miért szeretné az IMF, hogy mégis inkább valódi hitelpénz mozogjon és nemcsak lehetséges :-))
Ez az egész történet egy klasszikus védelmi pénz akció. Pontosan az történik, mint amikor az ukrán maffiózó megfenyegeti a bolt tulajdonosát, hogy fizet, vagy... jönnek a hitelminősítő intézetek. A rendszer működtetői pontosan tudták, hogy a pénzügyi befektetők nem hagyhatják teljesen figyelmen kívül a hitelminősítő intézetek előrejelzéseit - noha mindenki már csak legyint rájuk -, mivel pl. a CDS biztosításban az konkrétan megmutatkozó plusz teher, és a nagy Hedge Fund-ok nem nélkülözhetik e biztosításokat a befektetéseiknél. Hovatovább bizonyos besorolás alatt a befektetés eleve tiltott. Az EKB-IMF páros és a mögöttes pénzügyi körök pontosan ezzel a fenyegetéssel élnek, és ezt ráadásul mindenki tudja is az egész földön. A bizalom tehát, amiről itt hablatyolsz, egyszerűen nem létezik. Fenyegetés van helyette. Kb. olyan, mintha az ukrán maffiozónak szurkolnátok és legszívesebben a kedvükbe járnátok, holott ők csupán a pénzedet, igen-igen, a TE pénzedet akarják.
Az is nyílt titok, hogy a monetáris rendszer működtetői azután próbálták megszívatni a magyar kormányt, akarom mondani téged és a többi magyart, hogy a különadók, a végtörlesztés, a kamatgát és a többi trükk segítségével mintegy 600 milliárd extraprofitot vettek ki a zsebükből - neked. A szívatás mérlege eddig kb.: 200/600, előny Magyarország :-) A szívatást sem nevezném épp bizalomépítésnek, de ez legyen ízlés kédése.
A világon folytatott pénzforgalom túlnyomó része az ún. Carry-Trade-ben realizálódik. Ennek az a lényege, hogy a befektető az alacsony kamatozású (pl. Jen-ben) felvett hitelét, magas kamatozású állampapír vásárlásba fordítja. A Carry-Trade-ben érdekelt befektető, így a pénzügyi rendszernek is alapérdeke, hogy a magas kamatkülönbség fennmaradjon, hisz az hajtja a hasznot. Ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy érdekükben áll fenntartani a különbséget a fejletlen és a fejlett országok között. Sőt érdekükben áll hullámoztatni azt: válságot, pénzhiányt, majd pénzbőséget gerjeszteni ciklikusan. Az árfolyamkülönbség hátterében valójában a bizalmatlanság intézménye áll, vagyis az az igény, hogy legyenek kevésbé megbízható országok, térségek. Azaz pont a bizalmatlanság konzerválásában érdekeltek. Ha ui. egyformán megbízható lenne a világ összes gazdasága, a busás hasznot hajtó spekulációk 85%-nak búcsút mondhatnának a befektetők, ami akkora pénz, hogy három USA-t lehetne vásárolni belőle. Ennyire vágynak hát valójában a befektetők a "bizalomra". A valódi megbízhatóság számukra egyenlő lenne a csőddel.
Nézzük tovább. A 2008-as gazdasági válság után bizalomról beszélni önmagában dőreség. Valójában az derült ki, hogy a magánbefektetők és az alapkezelők jobban bíztak befektetéseikben, mint e pénzeket kezelő bankok. Még a szakembereket is meglepte, milyen gyorsan hullámzott végig az amerikai (majd az európai és távol-keleti) bankrendszeren a válság. Elég volt egyetlen nagyobb bankcsőd, a Lehman-é, és kártyavárként omlott össze az egész rendszer. Vajon miért? Nyilván azért, mert a bankok pontosan tudták, hogy a befektetések mögött nincs valós tartalék, hogy az egész csupán egy hatalmas átverés, egy óriási csalás. A bankok tehát ennyire bíztak egymásban: semennyire. Ellentétben az átlagemberekkel, a politikusokkal, veled, ők tudták az igazságot.
Még nincs vége :-) Nézzük a magyarországi helyzetet. Tudtad-e, hogy két nagy befektetési alap összesen 110 ezer károsultat számlál? Ezek az ingatlanalapok, és bizonyos távol-keleti befektetések. Nos, e csodaintézmények a befektetők pénzét nullára lerabolták. Törvényesen, természetesen. Egy ügyvéd levelében azt olvastam: "felháborító csalás, de törvényes".
Szóval addig, amíg a magyar törvények szerint a felháborító csalás az egyébként törvényes, bizalomról csak az beszéljen, aki tök hülye. Külön oldaluk is nyílt PSZÁF oldalán, ahol kisbefektetők, vállalkozó kedvű nyugdíjasok panaszkodtak arról, hogy egész életük összes megtakarított pénzét vitte el a rendszer. Ezek a társasagok pontosan tudták, hogy azok a magyar befektetők, akik a pénzt nekik átadják, soha egy pátakat nem látnak abból viszont. És nem a válság miatt, arról akkor még szó sem volt. A szerződés 600-ik oldala legaláján ott volt - kisbetűvel ugyan, de fehéren-feketén -, hogy a befektetés bármikor felszámolható, csak épp a kezelőnek jogában áll ilyenkor 20 év költségét, ismétlem: húsz év költségét abból előre levonni :-)
Szóval: aki ebben a rendszerben, annak bármelyik szereplőjében megbízik, az egy sült hülye. Aki pedig azt is elhiszi, hogy a bizalom okán fektetnek be a hazájában, annak még ráadásul tollas is a háta.
PS: Mindennek természetesen nincs semmi köze a stratégiai befektetésekhez, amelyekben nem csupán a pénz mozog, de vállalkozások jönnek létre, munkahelyeket teremtenek, stb. Egyre élesebb a különbség a tisztán spekulációs szándékú befektetések és a valódi, érték- és munkahelyteremtő beruházások között..."
röhögő 2012.05.30. 08:42:45
apanna 2012.05.30. 08:43:37
röhögő 2012.05.30. 08:46:04
Az pedig Gyurcsányék legnagyobb bűne volt, hogy engedték ezt az eszement hitelfelvételt. Csak egy törvényt kellett volna hozniuk, hogy mindenki csak a jelzálog erejéig felel a hitelért, a bankok rögtök sokkal óvatosabban adtak volna hitelt.
röhögő 2012.05.30. 08:47:02
röhögő 2012.05.30. 08:49:42
sTormy 2012.05.30. 08:51:06
kvadrillio 2012.05.30. 09:07:12
"Így bukunk az IMF-vitán tízmilliárdokat
Simor: Megállapodás csúszása miatt negyedévente 24-30 milliárddal megy több adósságtörlesztésre."...pfff..
kvadrillio 2012.05.30. 09:09:23
Martian (törölt) 2012.05.30. 09:14:23
Különben az IMF is csak kamatra ad pénzt... lassan úgy néz ki az egész, hogy a teli víztartályon (NB) ülve halunk szomjan.
Ezt a rendszert megváltoztatni, az lenne végre az igazi rendszerváltás... nemcsak nálunk kéne, hanem az egész világon.
dr. Bubó 2012.05.30. 09:23:02
be nem fizetni nem akkora nagy dolog ... kiírod magad a NER ből...
ez pusztán a közös terhekből "nem részesülés"
az álam már felrúgta az "együttműködést" amikor ÁLAMOSÍTOTA a maynupot
de a befizetett adókat ELLOPNI.... na az a bűn... főleg előre megfontoltan, szövetségben, bűnszervezetben
közgépdrsimicskadrzorvbándrkósadreltolcsidrlézerdzsonnidrsintér...
na ez nagyon komoly bűncselekmény...
ergó adót be nem fizetni pedig BŰNMEGELŐZÉS...
Spiro 2012.05.30. 09:50:03
Az MNB deviza tartalékára (~38 MRD EUR = ma ~11400 MRD Ft) nem lenne szükség, hiszen a külker forgalmunk a sajátunkkal szinte teljesen azonos devizában zajlana.
Mivel a 11400 MRD Ft-ot kb. 6-7%-os hitelből biztosítjuk (amikor a deviza kamatok 0-1% körüliek), így minimum 5-6%-ot (~580-684 MRD Ft) vesztünk évente. Azaz nem lenne szükség semmiféle különadóra (még az 1 kulcsos SZJA mániát sem kellene feladni) és egyensúlyi költségvetést lehetne csinálni.
Az EUR bevezetésével, illetve az ehhez szükséges lépésekkel jelentősen javulna a CDS felárunk (~2-4%-kal), ami a fenti lépés után megmaradó 9100 MRD Ft államadóságon (ma~ 20500 MRD – 11400 MRD Ft) 182-364 MRD Ft kamat megtakarítást jelentene. Azaz a GDP 35%-ra csökkenne az államadósságunk a jelenlegi 80%-ról.
Azaz az EUR bevezetése esetén csak ez a két tényező 762-1048 MRD Ft éves kiadás csökkenést jelentene.
Ha az állam nem ragaszkodna a földalaphoz (pláne a veszteséges áron történő haszonbérletbe adásokhoz), akkor ez is ~1000 MRD Ft-tal csökkentené az államadósságot. Ennek éves szinten ~50-60 MRD Ft finanszírozási költsége van, amit a bérleti díjak nem fedeznek!
Ha a MOL, RÁBA, Takarékban, stb. hülyeségektől megszabadulna az állam, akkor minimum 500 MRD Ft-tal csökkenhetne az államadósság. Ennek éves kamat költsége 25-30 MRD Ft.
Amennyibe a magán nyugdíj vagyonból még meglévő ~1000 MRD Ft-tal törlesztenénk, akkor további 50-60 MRD Ft éves kiadástól szabadulnánk meg.
Summa summarum az ilyen és ehhez hasonló lépésekkel 2-3 év leforgása alatt ~5000-6000 MRD Ft-ra (~20 MRD EUR) lehetne mérsékelni az államadósságot. Ráadásul a ~900-1500 MRD kamatmegtakarításunkból ez évente 200-600 MRD Ft-tal törleszthető lenne megszorítások és külön adók nélkül.
Na ez lenne a forradalmi ,és „szabadság” felé tett nagy lépés.
A jelen helyzetünkben pedig CDS biztosítást kellene eladnia az államnak illetve a ker.bankoknak, mert az ebből kapott prémium csökkenti a finanszírozási költséget és csőd esetén úgysem tudunk helytállni (azaz nincs mit veszítenünk, de a CDS felárat megnyerhetjük).
Másrészről a Görög példából is látszik, hogy a CDS piac 2-3%-át fedi le egy ország teljes adósságállományának, azaz ezek árazásából, egy ország kockázatosságát, finanszírozási képességét levezetni egy kissé merésznek tűnik.
menőmano 2012.05.30. 10:12:45
Isten ments "
Hát! ez jó! Nem tőlem kell, hogy megmentsen Téged.
szerintem
s 2012.05.30. 11:01:55
Martian (törölt) 2012.05.30. 11:21:31
Ez úgy lenne kerek, ha a kormánytól eleve elvették volna a hitelfelvétel jogát is, mert ezen elvek szerint az is sérti a monetáris stabilitást. Sőt, a költségvetés tekintetében is fontos lenne a MNB kontrollja, esetleg vétójoga.
A jelenlegi félmegoldás sehogy sincs rendben - a kecske is éhes marad, de a káposzta is fogy.
"A te dolgod meg az, hogy visszafizessed a kibaszott sok adósságot, amibe az eddigi kormányok belerángattak."
Ló**szt, fizesse az, aki felvette... legalább Fletó és a többiek vagyonát elkobozhatták volna a visszafizetésre.
s 2012.05.30. 11:34:37
"Ez úgy lenne kerek, ha a kormánytól eleve elvették volna a hitelfelvétel jogát is, mert ezen elvek szerint az is sérti a monetáris stabilitást. Sőt, a költségvetés tekintetében is fontos lenne a MNB kontrollja, esetleg vétójoga."
A kölségvetési tanácsot nemrég herélték ki teljesen. ovi diktatúrájában ez semmiség, akár csak az alkotmánybíróság kicsinálása. A kormánynak - tehát voltaképpen a népnek - joga van hitelt felvenni, mert adódhat úgy, hogy ezen végül is - a beruházások előre hozásával - nyer. A felelőtlen, politikai hatalom megtartása érdekében történő hitalfelvétel viszont probléma. Itt teljesen világos, hogy a hatalmat gyakorló kormány a saját érdekeit az őt megválasztó közösség érdekei elé helyezi, ennek költségeit vele fizetteti meg. Az ilyen kormányt minél előbb le kell váltani. Kérdés, hogy kire, mert nálunk mintha csak ilyen volna . . .
"Ló**szt, fizesse az, aki felvette... "
Te vetted fel. Képviseleti demokráciában a megválasztott vezetők testesítik meg a nép többségének akaratát.
Martian (törölt) 2012.05.30. 11:55:17
Mivel nincs megbízási szerződésem a képviselőkkel, miniszterekkel, úgy egyék is meg, amit főztek.
Tőlem heti 80 órás közmunkával is ledolgozhatják a kamatokat... :)
hegyilány 2012.05.30. 14:07:25
Amilyen a megitélésünk", nem fogják elkapkodni, attól nem kell tartani.
(Hozzátehetnénk: egy lépést előre, kettőt hátra, majd folytatva, azonos ütemben ugyanezt.)"
Pontosan. Ha rendben" mennének, haladnának a tárgyalások, már rég meg lenne az a "fránya" :) IMF hitel. Csak hát ilyen-olyan akadályok közbejönnek/jöttek, mert hát olyan a megitélésünk, amilyen.Szerintem.
:(
menőmano 2012.05.30. 17:55:13
Hahó! Kedves bubó!
Hát ! Elnézést, hogy ilyen gyorsan ? :) reagálok a kérdésedre, de most néztem meg, most szembesültem igazán azzal, hogy a TG. CSAK a Facebook-on kommentelteti a posztját.
Több , mint furcsának találom, hogy egy "tollvonással" írt felül mindent. Zárt le egy időszakot.
Igy röviden, tömören ennyi. Azt hiszem, ebben a néhány gondolatban minden benne van.
Ha így gondolja, hát legyen így. osztjónapot!!! ennyi.
vkaresz6 2012.05.30. 18:29:06
"Hát! ez jó! Nem tőlem kell, hogy megmentsen Téged.
szerintem".
Hát ha te csak így tudsz vitatkozni tudok ilyet is.
Úgy gondolom neked kéne tanulni egy kicsit arról hogyan lehet mások véleményét elfogadni mert nem az én véleményem volt merev hanem te támadtál nekem mert nem 100% ban osztom a véleményedet. Bajnaiból eddig nem sokat láttunk. Volt egy rövid ideig miniszterelnök amíg igyekezett a lehetőségeihez mérten helyesen kezelni a válságot. Míg Bokros már egyszer kapott egy teljes lehetőséget hogy végrehajtson egy csomagot amit sikeresen véghez is vitt. A baj mindkettőjükkel hogy liberális technokraták akik kivezetnének ugyan minket a válságból és hosszú távon tapasztalnánk az előnyeit de rövid távon őket nem érdekli a nép sorsa. Bajnai a tetejében még erkölcsileg is támadható.
Így jobb?
menőmano 2012.05.30. 21:53:45
Hát persze, hogy jó/jobb.
Persze, persze, a Bajnai támadható, mert ez a tévtan él a fejekben. Pontosítok) Némelyek fejében.
Azoknak" a fejében, kik azt sem tudják hogy a politikát eszik e vagy isszák. Kik még a napi politikai események értelmezéséhez sem nőttek fel. Tágabb értelmezéshez meg mégúgy sem.
Arról a társadalmi rétegről írok, kiknek nincs lehetőségük, hozzáférésük, esetleg nem tudják kellő képpen értelmezni, mert nem jutnak el hozzájuk a felvilágosító politikai, gazdasági üzenetek. Elég annyi, hogy lopott a másik. Szerintem.
menőmano 2012.05.30. 21:55:56
Elnézést! Úgy gondoltam, hogy a kommented jobb, vagyis , hát érthetőbb.
Így jobb?