A minden idők Orbán-kormányainak egyik legízléstelenebb törvényével létrehozott 98 százalékos különadó egy még annál is ízléstelenebb jogszabállyal megszűnik. Ez az adó "kivezetődik". Megszüntetése azonban nagyon nehezen magyarázható meg a pofátlan végkielégítések ellen nem is olyan régen még vehemensen harcoló hatalom részéről.
Az adó bevezetésének tervét a kétharmados politikai hatalma teljében nagy magabiztosságú Orbán Viktor jelentette be 2010 nyarán, gazdasági akcióterve 29 pontjának egyikeként. Az elfogadott törvény egységesen 98 százalékos különadóval sújtotta (volna) az állami alkalmazottak munkahelyükről való távozásakor felvett jövedelmének 2 millió forint feletti részét. Az ürügy a társadalmat valóban felháborító néhány vezető (például a BKV személyzetiseként elhíresült hölgy) pénzének visszaszerzése volt, azonban gyorsan kiderült, hogy a törvény nagyon sok egyszerű, tisztességes, munkáját évtizedeken át lelkiismeretesen végző embert is érint.
A jogszabályt az Alkotmánybíróság megsemmisítette - ekkor kezdte meg háborúját Orbán Viktor a taláros testülettel: a kétharmados hatalom korlátozta az AB hatáskörét és újra benyújtotta a 98 százalékos törvényt. Az időközben megerősödött társadalmi nyomásra az új jogszabályban a végszavazás idejére differenciáltak: vezetők számára maradt a 2 millió forintos határ, nem vezetőknél 3,5 millió forint feletti rész került a 98 százalékos adóalapba. Viszont a jogszabály hatályát 2005-ig visszamenőleg akarták kiterjeszteni, s emiatt a törvény újólag elbukott az alkotmánybírósági próbán. (Pedig a bírák ekkor már kizárólag egyes alapjogok, például az emberi méltóság védelméhez való jog szempontjából végezhették el a vizsgálatot.)
A látszólag bátor AB-döntés ellenére az alkotmánybíróság örök szégyene marad ez a történet. Nem csak azért, mert úgy csűrték-csavarták a jogot, hogy 2011-ben meghozott határozatukban jelezték, 2010-re ki lehet vetni ezt az adót, mert a határozathozatal pillanatában még nem járt le a 2010-es adóbevallások határideje. Más jel is mutatott arra, hogy az időközben volt fideszesekkel feldúsított bírói testület összejátszott a hatalom képviselőivel. A megszokott hét eleji határozatismertetés helyett teljesen szokatlan időpontban, pénteki napon közölték döntésüket, amely tehát meghagyta a kiskaput, nem zárta ki a 98 százalékos adó alkotmányos bevezethetőségét 2010-i hatállyal. Ehhez azonban új jogszabályt tartott szükségesnek, mert a régit egységesen meg kellett semmisítenie.
Első hallásra mindenki úgy értelmezte a hírt, hogy 98 százalékos adó a közelgő adóbefizetési határidő miatt visszamenőlegesen már nem lesz, ez azonban nem így történt. Az AB-határozat tartalmát valószínűleg valószínűleg már a nyilvánosságra hozatal előtt ismerhette a kormány, ugyanis a kihirdetés után egy-két órával beadta az új törvénytervezetet a parlamentnek, még a látszatra sem ügyelve.
Az AB azóta is sokat vitatott kiskapujával élve harmadszor is elfogadták a jogszabályt, amely ma is hatályban van.
Felvethető a kérdés: ma már nem irritálja a közvéleményt a pofátlan végkielégítés, hogy meg lehet, meg kell szüntetni a 98 százalékos különadót? Tényleg el lehet adni pozitív lépésként, adómegszüntetésként a nem is oly rég elvi alapon, a "köz nyomására" kierőszakolt kötelezettség eltörlését?
A hétfő délutáni parlamenti "szeánsz" (azonnali kérdések és válaszok órája) során egy képviselői kérdésre válaszolva Navracsics Tibor kitért erre a kérdésre, s megadta a választ. Ártatlan arccal azt mondta, hogy az adórendszer folyton változó külső viszonyokhoz igazításáról van szó. "Azóta új végkielégítési szabályokat alkottunk, amely (sic) ma már lehetetlenné teszi, hogy valaki 2 millió forintnál nagyobb pénzt vegyen fel végkielégítés címén a közszférában, következésképpen a 98 százalékos adó már célját vesztette, azt ott, akkor, a magas végkielégítések miatt kellett bevezetni."
Természetesen mindkét állítás nettó hazugság. "Azt, ott, akkor" azért kellett bevezetni, mert kormányváltás volt, amely után az új hatalom (más néven NER) kisöpörte a közszférából mindazokat, akiket nem akart ott látni. Emellett a sajtóban Orbán Viktor kedvenc törvényeként aposztrofált jogszabály kéjes elégtétel volt az emútnyócévér', amit az is bizonyít, hogy egy zárószavazás előtti módosító indítvánnyal hatályát kiterjesztették a parlamenti képviselőkre, akik egyébként természetesen nem voltak sem közalkalmazottak, sem köztisztviselők, jogállásukat ma is külön törvény szabályozza. Nem meglepő a hivatalos statisztika: a 98 százalékos különadó 2010-es parlamentiképviselő-érintettjeinek több mint 90 százaléka MSZP-s vagy SZDSZ-es képviselő volt.
Akkor az egy-két tucatnyi valóban pofátlan menedzserszerződést hangsúlyozták túl, megetetve a közvéleményt, elhallgatva, hogy a jogszabálynak sok tízezer olyan érintettje van, aki évtizedek becsületes munkájával szerzett jogot juttatásaira.
Most ott csúsztatnak, hogy bár az év közepén életbe lépő új munka törvénykönyvével valóban megváltoztatják a végkielégítés szabályait (és ezzel megint egyszerű emberek tíz- ha nem százezreinek zsebéből veszik ki pofátlanul azt a pénzt, amiért megdolgoztak, amire szerződésük volt az állammal...), a 98 százalék nem csak ezt terheli... Egyrészt ugye az állami szférában 2 millió forint a fizetési plafon. Pontosan ennyi összeg nem tartozik jelenleg egy, a munkahelyéről távozó ember 98 százalékos adójának alapjába, ha az illető vezető. Minden ezt követő forint viszont már igen! A felmondási idő nem munkával töltött idejének bére, az esetleg ki nem vett szabadság pénzbeni megváltása és minden, ami nem tartozik azon elemek közé, amiket nevesít a jogszabály. Vagyis nem igaz, hogy ma már senkinek nem keletkezik a 98 százalékos adó alapja alá tartozó jövedelme.
Szűkíthetjük is a kört: a két éve pitiáner bosszúból parlamenti képviselőkre is kiterjesztett jogszabály most kolonc. Hiszen a 2014-es választások után nem lesz 200 főnél több képviselő, és ha azok mind fideszesek lennének (amire erős igény mutatkozik a jelenlegi hatalom részéről), akkor is búcsúzni kell majd néhány olyan cimborától, aki jelenleg hűségesen bólingat, gombnyomogat a padsorokban. Mégiscsak kínos lenne ezt a 98 százalékos adót pár héttel a parlamenti ciklus vége előtt annullálni. Így talán átcsúszik valahogy fű alatt, ebben a nagy Széll-csomagban, különösebb visszhang nélkül.
De hát úgy tűnik, hogy nem. A dolog talán túl mély nyomokat hagyott az emberekben, lehet, nem is maga a jogszabály, hanem annak arrogáns, diktatórikus, alkotmányellenes, majd alkotmánymódosításos keresztülverése, s az Alkotmánybíróság ehhez nélkülözhetetlen meggyalázása. A hírrel kedden este még az RTL Klub híradója is foglalkozott, felelevenítve az elmúlt két év ezzel kapcsolatos történéseit.
A hvg.hu ugyancsak kedden este arról számolt be, hogy Orbán Viktor zsebében 2014-es távozásakor (amire viszont a mi részünkről jelentkezik elementáris igény) 9 millió forint "lelépési pénz" marad majd, annak köszönhetően, hogy most eltörlik a 98 százalékos adót. Hát micsoda vircsaft ez, kérem!?
Mégis hogy gondolja Navracsics Tibor, hogy feláll a Parlamentben, belehazudik az arcunkba, majd elégedetten leül és másnap újra bemegy a dolgozóba, mintha mi sem történt volna?! És elvárja, hogy tiszteljék őt az emberek, ne fikázzák csak azért, mert politikus! Ráadásul ugye ő még a jó rendőr az Orbán-rezsimben, a rossz rendőr szerepét Kövér László játssza (magyar hangja Lázár János).
(Tényleg, az megvan még, hogy mit hebegett-habogott Navracsics úr a brüsszeli EP-vitában, amikor Neelie Kroes a szemébe vágta: a szobájában még azt mondta, hogy a Velencei Bizottság ajánlásait fenntartás nélkül átvezetik, bármik is legyenek azok. Bizony azt, hogy ő csak annyit mondott: amennyiben azok az ajánlások nem sértik a magyar jogrendszert és alkotmányosságot. Mi történt azóta, drága Navracsics úr? Hogy halad a nem alkotmánysértő, ámde önöknek rém kellemetlen ajánlások jogszabályba foglalása?)
A már idézett parlamenti megszólalását követően, most hétfőn Navracsics Tibor egy másik kérdésre is válaszolt. Lelkesen mondta el, hogy a "külhoni régiók magyar óvodáiban" milyen módon akarják elterjeszteni az itthoni jó gyakorlatokat. A példák között említette (és nem viccelek) az "interaktív meseszövést".
Simán küldhetne a pedagógusoknak néhány ilyen parlamenti videót...:
Navracsics: 98 százalék, interaktív meseszövés
2012.04.25. 01:29 Poldi bá
162 komment
Címkék: navracsics tibor különadó 98 százalék
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2012.04.25. 14:19:00
@dr Kangörény: Lehet hogy nem erkölcsösek, de majd jól beleírják az alkotmányba hogy mégis az. Na.
Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.04.25. 14:22:50
És már megint a szokásos forgatókönyv:
I.: Újfent kiderül valami egetverően nagy fityiszes disznóság.
II.: Születik róla egy poszt.
III.: Megjelenik egy naridroid, aki bedob valami tök mást, hogy elterelje a szót a bálványaira nézve rettenetesen kínos és védhetetlen szemétségről, a többi kommentelő pedig szépen besétál az utcájába és elkezdenek csámcsogni a narancshuszár gumicsontján.

2012.04.25. 14:28:50
@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Nem sétálunk, menjenek a picsába. Gusztustalan, a törvényeket (és az alkotmányt) a saját zsebükhöz igazító geci banda. Így jó? :-)
Valaki gründoljon már egy normális jobboldali, konzervatív pártot. Mert igény az lenne rá.
Valaki gründoljon már egy normális jobboldali, konzervatív pártot. Mert igény az lenne rá.
samo541 2012.04.25. 14:51:19
erről Sickratman egyik műve jut eszembe, amit egy kis frissítéssel újra időszerűvé lehetne tenni:D
Sickratman : Mi a szar ezen a magyar ugaron?
Egy kérdéssel kezdem, figyelj nagyon:
Mi a szar ezen a magyar ugaron,
mi a szar ezen a magyar ugaron?
Hogy mindenki hülye a jobboldalon.
Az Orbán Viktor itt a pápa,
az apjának meg elég a bánya,
a Pokorni Zozi aki folyton hazudik,
az édesapja meg csendben besúgik.
A rusnya bajszú, a Kövér a köteles,
a szocikat segítette győzelemre, röhejes.
Vagy ott van a Lovas, a nemzet gyöngye,
miért nincs a szívén még a sírhant göröngye?
Vagy a Csurka István, a zsírsámán,
a szívében miért nem pihen a jégcsákány?
Vagy a Bencsik András, a kommunista múltú,
az ítéletem kés általi búcsú.
Vagy az a féleszű Grespik László,
zsinórt a nyakába azt' lógjon a tapló.
A k*rva apjukat vagy k*rva anyjukat,
II: a k*rva anyjukat a k*rva anyjukat. :II
Na, újra veszem, hogy kit mire ítélek,
és az ítéletvégrehajtásra mindenkit felkérek.
Ha mentek az utcán, és jönnek a tetvek,
az ítéletem rájuk ezek lesznek.
Orbán Viktort élve megnyúzni,
Lovas István kiherélni, kibelezni,
Kövér Lászlót lámpavasra kötni,
Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni,
Bencsik Andrást késhegyre szúrni,
az összes Magyar Nemzet-est torkon rúgni.
Mit tettek a parasztok, hogy így beszélek?
Na, találomra, gyorsan egy példát nézek.
....
(Ezt a részt inkább törlöm, mert olyannak néznének amilyen nem vagyok)
Üssed, verjed, kúrjad, szúrjad, vágjad, akasszad!
Élve ne hagyjad! Figyelj, én tőled csak egyet kérek,
tisztítsd meg tőlük az emberiséget,
balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!

tarackos 2012.04.25. 14:55:02
@[megmondoember]: Bízom benne, hogy ezt tennék a diákok de biztos azért nem lennék benne. Sajnos.
Lasombra 2012.04.25. 14:55:23
@_zulu_:
normális pártra minden oldalon igény volna. ld párt nélküli szavazópolgárok aránya.
persze a legégetőbb probléma ezeknek a seggszájú retardáltaknak - akik épp a teljhatalomban lubickolnak - a cseréje volna.
de sajnos én pesszimista vagyok. félek, hogy a fidesz zrt. tényleg a magyar szellemi és erkölcsi rögvalóság tökéletes leképeződése. :(

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 14:57:09
"A minden idők Orbán-kormányainak egyik legízléstelenebb törvényével létrehozott 98 százalékos különadó egy még annál is ízléstelenebb jogszabállyal megszűnik" - jaj, ne nevessétek már ki magatokat, demokretének... Ha titeket sújt, az ízléstelen, ha másokat nem, az is?
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 14:57:58
"A minden idők Orbán-kormányainak egyik legízléstelenebb törvényével létrehozott 98 százalékos különadó egy még annál is ízléstelenebb jogszabállyal megszűnik" - jaj, ne nevettessétek már ki magatokat, demokretének... Ha titeket sújt, az ízléstelen, ha másokat nem, az is?
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 14:58:48
@_zulu_: nincs rá. Ha mégis, akkor gründolj te magad.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 14:59:58
@Szélmalomharcos: :DDD Gyurcsány 2014-ben?! 3014-et akartál mondani, igaz? :DDDDDD
papageno 2012.04.25. 15:00:50
@_zulu_: egy normális baloldali is ugyanannyira lenne szükség. Nem?
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:06:14
No, gyerekek, mivel kezdek arra gyanakodni, hogy Poldi bá' tényleg nem tudja az igazságot (és szokásával ellentétben ezúttal nem szántszándékkal hazudozik), valamint megsajnáltam a szegény, tudatlan (ám tudatlanságukban gátlástalanul, görcsösen fröcsögő) posztolókat is, beavatlak benneteket az igazságba.
Az Unió kiemelt követelése volt a szabály azonnali eltörlése, enélkül Magyarország nem kaphatna hitelt az IMF-től.
Az Unió kiemelt követelése volt a szabály azonnali eltörlése, enélkül Magyarország nem kaphatna hitelt az IMF-től.
2012.04.25. 15:07:18
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Mert szerinted az teljesen normális, hogy a fiúk úgy módosítanak törvényeket, hogy az ő zsebüknek jó legyen? Ez etikus, erkölcsös magatartás? Elmennek a büdös k. anyjukba.
Észmegálló 2012.04.25. 15:07:35
@Szabó Zoltán fél évet kapott: "Ha titeket sújt, az ízléstelen, ha másokat nem, az is?"
Ennyire egyszerű nem lehetsz! Elképzelni sem tudom, hogy ennek az abnormalitását - normális ésszel gondolkodó - valaki ne fogja fel. Vagy mégis? Ezt teszi a narancsköd? Hihetetlen!! Ha így van, nagyobb a baj, mint hittem.

2012.04.25. 15:08:46
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Az hogy mire van igény, majd kiderül. De ha mégis van, és lesz, akkor a fidesznek annyi. Az MSZMP is azt hitte, hogy örökké tart, aztán lám lám...
2012.04.25. 15:09:18
@papageno: Nekem nem, mert nem vagyok baloldali. Ettől még persze másoknak lehet ilyen igénye.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:10:07
@Észmegálló: most éppen fröcsögsz, vagy ez már az érvelés? Nem érted?! Ha eltörölnek egy, a kommunisták szerint ízléstelen törvényt, az ízléstelen? Meghozni is, megtartani is, eltörölni is ízléstelen? Csak egy pókpukinyit nem vagytok szemellenzősök? ;)
2012.04.25. 15:10:19
@Észmegálló: Lehet hogy közéjük tartozik a koma. Akkor nem feltétlenül buta, csak bandabéli.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:11:32
@_zulu_: nem, szerintem ez abszolút természetellenes és visszataszító. Nagyon sajnálom, hogy Barroso-ék ilyen ocsmány törvényeket csikarnak ki a magyar törvényhozókból. :(
Stringer 2012.04.25. 15:12:00
Sebaj.
Amíg a zemberek elhiszik, bólogatnak, "Vik-tor, Viktor" és békamenet van, amíg mindenért úgyis a nyócév meg gyurcsány a hibás - addig miért ne csinálnának azt, amit akarnak? A zistenatta nép úgyis megválasztja őket, ha másképp nem, hát 1 fordulóban, 1/3 arányban - a győztes mindent visz elve alapján 200/200 arányban.
Navra, Kubatov, Kövér, Lázár - megteszik mindig, amit kell. És ne legyenek illúziók, a másod-harmadvonalbeliek sem különbek, csak (még?) nem jutottak ilyen szerephez.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:12:27
@_zulu_: no ez pl. hányadék. Az, hogy szemtől szembe egy szirénázó belvárosi nem mer nyilatkozni.
tomwar 2012.04.25. 15:12:54
@Szabó Zoltán fél évet kapott:
A visszamenoleges hatalyu torvenykezes, na az izlestelen es jogtalan.
A nagyosszegu vegkielegitesek visszaszerzesenek ezen modja szinten az.
A cimborak kimentese vegkepp.
Az eltorlese pedig igy ebben a formaban az utolso csepp a poharban.
Embert baratjarol...ha barki ezert vedi a Fideszt, epp oly utolso aljas gazember, mint azok.
Mint te...

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:13:14
@Stringer: nem kellett volna csattanósan veszíteni. Ráadásul hosszú évtizedekre!
2012.04.25. 15:13:34
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Na, mondom én hogy bandatag vagy. Ilyen bennfentes csak az lehet.
Ami meg a fröcsögésünket illeti komám, az az idiótaságotok következménye, és örüljetek, amíg csak fröcsögünk. Az meg hogy te bennfentesként több infomációval rendelkezl mint mi, z nem a te szed, hanm a mi szavazataink következménye. Úgyhogy hátrébb az agarakkal tahó fideszes politikus barátom.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:14:18
@_zulu_: ha van igény egy normális baloldali pártra, akkor hol marad már? Csak nem "rettegtek"? :DDD
Észmegálló 2012.04.25. 15:14:40
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Ha neked ez fröcsögés, akkor fröcsögök. Te tényleg nem érted??? És még én vagyok szemellenzős??? Sőt, az én ..... anyámat! Hihetetlen .... Nem tudom, hogy sajnáljam vagy megvessem az ilyen észjárásúakat.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:15:01
@tomwar: tipikus gyurcsányista "érvelés", gondolom, von Haus.
milyen szép a Vértes, ó 2012.04.25. 15:16:11
@Szabó Zoltán fél évet kapott:
Nem csak a kommunisták (kik is azok?) szerint ízléstelen, és nem önmagában az eltörlése ízléstelen. De örüljünk, hogy ennyi aggyal annyit fel tudsz fogni, amennyit, Barbi.
Nem csak a kommunisták (kik is azok?) szerint ízléstelen, és nem önmagában az eltörlése ízléstelen. De örüljünk, hogy ennyi aggyal annyit fel tudsz fogni, amennyit, Barbi.
2012.04.25. 15:16:54
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Olvassál már figyelmeseben, hol igényeltem én baloldali pártot? Rettegni meg szerintem nem nekem, a becsületesen éhbérért dolgozó magyar embernek kell, hanem a sok megélhetési politikus gecinek. Pártállástól függetlenül.
papageno 2012.04.25. 15:17:29
@_zulu_: Mindkét oldalra, és mindkét oldalon normális, képzett politikusokra lenne szükség.
Csak a kettő együtt létezve lehet(ne) garancia egy demokratikus rendszerre. Aztán, hogy a választók közül ki a jobb és ki a baloldali, az eldől a szavazásnál.
Éltél, ill. nagykorú voltál már, amikor csak egy "oldal" létezett és komédia volt a szavazás?

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:18:25
@_zulu_: látom, kapkorászol a billentyűzet után. Viszi el a nővérke? Vagy Minidúcse tiporja a sajtószabidat?
:D
Ezekkel az információkkal ti is rendelkeztek, ugyanis megküldtük a ballib sajtó maradék roncsainak. De nini, "elfelejtették" közölni...
:D
Ezekkel az információkkal ti is rendelkeztek, ugyanis megküldtük a ballib sajtó maradék roncsainak. De nini, "elfelejtették" közölni...
Észmegálló 2012.04.25. 15:18:27
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Ha a fideszben lett volna egy "pókpukinyi" (idézet tőled) tisztesség, akkor azt a jogszabályt 2015. január 1. hatályba lépéssel hozzák meg. Ezt sem érted ugye?
tomwar 2012.04.25. 15:20:00
@Szabó Zoltán fél évet kapott:
Te vakon es suketen hogy a faszba tudsz gepelni!?
98%-os kulonado, kiveve a cimborak (Szasz es masik gyoker), majd ket ev utan semmi ilyesmi, nehogy a tobbi haver is rosszul jarjon. EZEK A TENYEK, es ebben semmi gyurcsanyista nincs.
Mindezt az Unio kovetelte.

2012.04.25. 15:20:13
@papageno: Igen nagykorú voltam. S én nem azt írtam, hogy egy oldal, egy párt kell, azt írtam hogy NEKEM mire van igényem. De teljesen természetes számomra, hogy MÁSOKNAK meg másra lehet. Ez a demokrácie, nem?
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:21:19
@_zulu_: érdekes irányváltás... Figyelni fogunk rá.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:22:48
@Észmegálló: mint írtam, az eltörlés szerintem is ízléstelen, pedig ha valaki, akkor aztán én nem vagyok komcsi. Ismerkedj a betűvetéssel, öreg!
milyen szép a Vértes, ó 2012.04.25. 15:23:20
@tomwar:
A fideszes szabadrablásért részben Gyurcsány a felelős, részben az Unió miatt kénytelenek. Nem ismered a mélyszerencsétlenek "érv"rendszereit? :)
A fideszes szabadrablásért részben Gyurcsány a felelős, részben az Unió miatt kénytelenek. Nem ismered a mélyszerencsétlenek "érv"rendszereit? :)
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:24:36
@milyen szép a Vértes, ó: ízléses gyurcsányista egyenesség... :(
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:25:33
@Észmegálló: mit tudsz te a Fideszre nehezedő nyomásról az Unióban, tacskófüles? :(
tomwar 2012.04.25. 15:26:22
@milyen szép a Vértes, ó:
Nos, ket partra biztosan tudtam, hogy nem voksolok 2010-ben: MSZP es Fidesz.
2014 ez kisse bovul, a DK-val es a Jobbikkal.
Az MSZP kapitalis bune, hogy rankszabaditottak ezt a saskahadat.
Nos, ket partra biztosan tudtam, hogy nem voksolok 2010-ben: MSZP es Fidesz.
2014 ez kisse bovul, a DK-val es a Jobbikkal.
Az MSZP kapitalis bune, hogy rankszabaditottak ezt a saskahadat.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:26:44
@tomwar: nem mindezt. Csak aaz eltörlést. Mert annyira azért nem idétlenek, mint Poldi bá'.
genyamagyar 2012.04.25. 15:27:20
@Szabó Zoltán fél évet kapott: "mit tudsz te a Fideszre nehezedő nyomásról az Unióban"
Majd visszasírják ezt a fideszesek a börtönban. Ott egy kicsit más nyomás lesz! :DDDD
Majd visszasírják ezt a fideszesek a börtönban. Ott egy kicsit más nyomás lesz! :DDDD
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:27:51
@tomwar: LMP? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
tomwar 2012.04.25. 15:28:15
@Szabó Zoltán fél évet kapott:
Meg megsajnalom szegenyeket...
Meg megsajnalom szegenyeket...
milyen szép a Vértes, ó 2012.04.25. 15:28:24
Ez mondjuk érdekes: ha az Unió követelése volt a dolog, akkor miért felejtették el ezt eddig megemlíteni, és miért magyarázzák más hülyeségekkel (amikor lassan minden lopásukra azt mondják, hogy a zunijó kényszerítette őket)?
genyamagyar 2012.04.25. 15:28:25
@tomwar: "Az MSZP kapitalis bune, hogy rankszabaditottak ezt a saskahadat."
Tévedés! A náci fidesz-sajtónak és a buta magyar embereknek a bűne.
Tévedés! A náci fidesz-sajtónak és a buta magyar embereknek a bűne.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:28:30
@genyamagyar: Ott leszel, hogy ilyen jól tudod?
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:29:06
@milyen szép a Vértes, ó: nem felejtették el, csak ti hallgattok róla.
papageno 2012.04.25. 15:29:42
@_zulu_: Nekem mindkettőre igényem lenne, mert egyik nélkül a másik nem is értelmezhető!
Nem állítottam, hogy az egyik, vagy a másik a jobb. Az emlékeim szerint, amióta van választék, amire szavazni lehet, azt tudjuk csak eldönteni, hogy melyik tartjuk a kisebb rossznak. Ennek megfelelően csak vesztesek voltak. Ahogy látom, '14-ben sem lesz jobb a választék. Sajnos

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:30:01
@tomwar: nem várja tőled senki, hogy szeresd a hazádat. Emiatt ne aggódj!
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:31:27
@genyamagyar: ja igaz, ha buktok, mint félvak Romwalter a piros ultit, akkor a kártyapartner és szurkolói a g×ládák.
tomwar 2012.04.25. 15:31:48
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Es a Fidesz megroppant a koveteles sulya alatt...tudom, mar irtad....
Az, hogy vegtelenul igazsagtalan volt, es hazug, es jogtalan, az nem zavar. Ez a bajom.
Az, hogy vegtelenul igazsagtalan volt, es hazug, es jogtalan, az nem zavar. Ez a bajom.
milyen szép a Vértes, ó 2012.04.25. 15:32:16
@Szabó Zoltán fél évet kapott:
Mármint van rá forrásod is, hogy ez uniós elvárás volt?
És az az apróság, hogy lelkesen magyarázzák mással (hülyeségekkel értelemszerűen)? Á, gondolom, ennyire bonyolult dolgokkal már nem kellene próbálkoznom. :)

tomwar 2012.04.25. 15:33:01
@Szabó Zoltán fél évet kapott:
Nem csak parlamenti partok leteznek....
Nem csak parlamenti partok leteznek....
tomwar 2012.04.25. 15:33:58
@Szabó Zoltán fél évet kapott: EZ HOGY JON IDE?
Szeretem a hazam, epp ezert faj ennek a csurhenek a garazdalkodasa, mert eroszakot tesznek a hazamon.
Szeretem a hazam, epp ezert faj ennek a csurhenek a garazdalkodasa, mert eroszakot tesznek a hazamon.
Észmegálló 2012.04.25. 15:35:09
@Szabó Zoltán fél évet kapott: "rugdald a fejét és lődd ki a szemét. Abban már van gyakorlatotok."
Mi vaaaaaan??? Megártott a kannás bor? Áruld már el, hogy ezt melyik hsz-emre írtad!
Tacskófüles? Ez szép. Azt, most hagyjuk, hogy ezért az unokám bokán rúgna, de arról mesélj, hogy honnan veszed a bátorságot mások sértegetéséhez. Az anonimitásból? Bátor helytállás, gratulálok hozzá.
Amúgy meg elárulom neked, hogy a Fideszre az Unióban nehezedő nyomásról lehet némi fogalmam, ha másból nem, akkor azért mert közel 40 éve jogász vagyok. Van némi fogalmam, a nemzeti és az Uniós jogról, így a jogtiprásról is.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:37:06
@tomwar: mint írtam, zavar. Olvasni, olvasni, olvasni, és csak utána fröcsögni.
milyen szép a Vértes, ó 2012.04.25. 15:37:06
@Észmegálló:
Fidesztroll a legaljából - aki a szerelmeit kritizálja, az komcsi, zsidó, libsi, illetve Gyurcsánnyal együtt lőtte ki ezrek szemét (biztos van még más is) ;-)
Fidesztroll a legaljából - aki a szerelmeit kritizálja, az komcsi, zsidó, libsi, illetve Gyurcsánnyal együtt lőtte ki ezrek szemét (biztos van még más is) ;-)
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:37:48
@genyamagyar: arról ismersz meg, hogy másfélszer erősebb vagyok nálad.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:39:09
@tomwar: a Toronyőrbe próbálsz életet pumpálni? :DDD Vagy... csak neeeem?:) Az SzDSz-be? :DDDDDDDD
tomwar 2012.04.25. 15:39:36
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Ha en frocsogni kezdek, az nem ez lesz...szoval hatrebb az agarakkal.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:40:59
@tomwar: Gyurcsány zavart? Akkor merre jártál?
tomwar 2012.04.25. 15:41:38
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Nos, hogy en kire-mire gondolok, legyen az en titkom. De ha megkacagtat, legyen a Ketfarku Kutya Part.
Nem rosszabb a mostaniaknal.
Nem rosszabb a mostaniaknal.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:42:05
@Észmegálló: a sértegető, mocskosszájú trollokat szoktam visszakézből móresre tanítani. Ez történt veled.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:42:42
@milyen szép a Vértes, ó: ki zsidózott? Az anyád? :DDDD
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:43:25
@tomwar: már meg is ijedtem, gyurcsányzombi.
2012.04.25. 15:44:28
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Nagyon megleplek, ha elárulom neked hogy soha nem voltam baloldali, és 1998-2010 között mindig a fideszre szavaztam?
Na bazmeg, ennyire arrogánsak és szarok vagytok, hogy már a törzsszavazóitok is lemorzsolódnak. Szopás lesz itt, nem megnyert választás. Mehettek Fletó után a levesbe.
Na bazmeg, ennyire arrogánsak és szarok vagytok, hogy már a törzsszavazóitok is lemorzsolódnak. Szopás lesz itt, nem megnyert választás. Mehettek Fletó után a levesbe.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.25. 15:49:46
@_zulu_: jól ismert népszavás trükk. "Idáig megrögzött fideszes voltam, de mot Orbán átlépett egy határt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban" - írta régi, kedves olvasónk.
:DDDD
:DDDD
tomwar 2012.04.25. 15:49:46
@Szabó Zoltán fél évet kapott:
Gyurcsanyzombizol, mikor egyertelmuen leirtam, hogy NEM vagyok a hive, s nem voltam.
Mi ezen a bonyolult?
Gyurcsanyzombizol, mikor egyertelmuen leirtam, hogy NEM vagyok a hive, s nem voltam.
Mi ezen a bonyolult?
nu pagagyí 2012.04.25. 15:54:10
Nem a végkielégítések voltak pofátlanok, hanem a 98%-os adó a törvény szerint járó kifizetésekre. Ami irritálta a közvéleményt az törvénytelen is volt, mint a BKV gazdasági vezetőjének engedélyezési utat kikerülő, saját maga részére kiutalt extrajuttatása. Utóbbi esetben elégséges lett volna bíróságra adni az ügyet.
2012.04.25. 15:55:06
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Nagyon el vagy tévedve. Én igazat írtam, ha nem hiszed el a te bajod. Bele fog még érni a kezetek a húgyos vödörbe, ne agódj.
Farkantoán Chatpartner 2012.04.25. 15:55:44
@Szabó Zoltán fél évet kapott: úgy látom, komám, nagyon belelovallottad magad Ovi sejhajába...
Farkantoán Chatpartner 2012.04.25. 15:56:32
@Szabó Zoltán fél évet kapott: ez itt nem alkalmas, mert zulu nem azt írta, hogy fideszes. (Vagy kár beléd a szó?)
tomwar 2012.04.25. 15:56:41
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Ez a kulonbseg kozottunk, en nem tagadnam.
Csak nem lenne igaz.
De ez szamodra ugy is ertelmezhetetlen.
Csak nem lenne igaz.
De ez szamodra ugy is ertelmezhetetlen.
2012.04.25. 15:56:56
@Farkantoán Chatpartner: Ha érvényesülni akar a galeriben, kénytelen. Ott csak egy hím szopat, a többi csak szop.
Farkantoán Chatpartner 2012.04.25. 15:59:09
@milyen szép a Vértes, ó: valószínű, hogy fidesztroll, viszont nem zsidózott, úgyhogy te se legyél sunyi.
Egyébként pont az ilyen alantas szemétségek etetik a trollt, amit idetettél.
Egyébként pont az ilyen alantas szemétségek etetik a trollt, amit idetettél.
Lasombra 2012.04.25. 15:59:57
látom, megérkezett az ügyeletes narancs munkatárs.
gyerünk, Szabó elvtárs toljad, dolgozz meg a pénzedért. ahogy nézem még csak két hónapos a regisztrációd, nem telt még le a próbaidőd az agitprop osztályon. hajrá...
@Szabó Zoltán fél évet kapott: amúgy nem az a gusztustalan, hogy eltörlik ezt a szart, hanem hogy így időzítik, hogy csak a másik szopjon. amikor meg ők is belecsúsznának, hogy legalább egál legyen (lásd a Ki mint vet c. mondást), akkor hirtelen jön az "EU kiemelt követelés volt" kártya.
mintha eddig nem fostátok volna le magasról, hogy mit akar az EU. a másik hatszáznyolcvan EU követelést ilyen jó fiú módjára végrehajtottátok?
akkor meg?
mondok egy párhuzamot:
Mostantól minden kommentelő kap egy kurva nagy sallert. Ebben semmi részlehajlás nincs, mindenkire univerzálisan alkalmazzuk, ábécé sorrendben visszafelé haladva.
Ez már eleve egy hülye szabály, joggal idegesít fel mindenkit alapból is.
De még sokkal idegesítőbbé válik, amikor miután végigpofoztam a többieket, a M betűnél kitalálom, hogy ez igazából egy hülye szabály volt, ezért eltörlöm.
Majd az összes M-Zs betűstől, aki szóvá tette, megkérdezem ártatlan szemekkel, hogy most akkor az a baj, hogy bevezettem vagy az hogy eltörlöm, döntsétek már el! Nektek semmi sem jó.
Elég olcsó, átlátszó, óvodás eljárás.
Kábé ezen a szinten dagonyáztok a pártnak álcázott bűnszövetkezeteddel.
Csak szólok.

Farkantoán Chatpartner 2012.04.25. 16:05:20
@Lasombra: tegyük fel, mindenki megérdemelte Z-től Á-ig (úriember Zs-t nem mond). Akkor azért legalább a részsikernek örüljünk...
sanyix 2012.04.25. 16:12:21
@milyen szép a Vértes, ó: és milyen igaz... ki miatt is kapott a fityisz 2/3-ot? Hát igen a pinokkió gyűlölet hozott nekik legalább 1/3-ot ebből.
Lasombra 2012.04.25. 16:13:26
@Farkantoán Chatpartner: ha ezt tesszük fel, akkor valóban örülhetünk egy "erősen szelektív" részsikernek.
de félek, még ez a premissza sem helytálló. mármint, hogy mind megérdemelte. (ld néhány több évtizedes munkaviszonnyal rendelkező közalkalmazott, pl tanár)
de félek, még ez a premissza sem helytálló. mármint, hogy mind megérdemelte. (ld néhány több évtizedes munkaviszonnyal rendelkező közalkalmazott, pl tanár)
látjátok feleim szümtükkel 2012.04.25. 19:59:29
@Ludovikás Levente: "98%-os adorol nincs valami mondandod..."
Dehogynem, a szomszédom a Fletó embereként pont érintett volt benne. Azóta szegény csak panaszkodik, meg azt mondogatja hogy lesznek még itt változások. Remélem nem úgy ahogyan ő gondolja. Ekkora gennyládát én még a Fideszben se láttam, vagy az lehet hogy más környéken lakom "
Nekem sajnos a látókáim már nem húszévesek, de egyiket szívesen kölcsön adom, hogy jobban lásd a tényeket. Meg a gennyládákat " ...a Fideszben..."
Most mondják, hogy a 98 %-os adót nem megszüntetik, hanem kivezetik. Mit gondolsz a szomszédod kedvéért? Hiszen igaza van szegénynek, tényéeg lesznek ( vannak ) változások. csak azt nem akarod meglátni, hoyg nem a nép, hanem a haverok ( te is? ) kedvéért.
Mondjuk és a nem első osztályu szemeimmel egy gennyládát sem láttam még egyik pártban sem, a Fideszben sem. Megírhatnád, hogyan is néz ki.

látjátok feleim szümtükkel 2012.04.25. 20:01:37
@troll ellenpólus: "Az utóbbiak kemény munkáját pedig meg kell becsülni: nem százmilliókkal meg nokiás dobozokkal, hanem tisztességes fizetéssel. Amibe a tisztességes végkielégítés is beletartozik. "
Most röhögjünk, vagy sírjunk a tisztességes munkán?
Most röhögjünk, vagy sírjunk a tisztességes munkán?
látjátok feleim szümtükkel 2012.04.25. 20:09:56
@_zulu_: "Valaki gründoljon már egy normális jobboldali, konzervatív pártot. Mert igény az lenne rá. "
Te nem vagy valaki?
Te nem vagy valaki?
látjátok feleim szümtükkel 2012.04.25. 20:14:16
@_zulu_: "Az hogy mire van igény, majd kiderül. De ha mégis van, és lesz, akkor a fidesznek annyi. Az MSZMP is azt hitte, hogy örökké tart, aztán lám lám..."
Hát! Elég lassan kezd a kismacska szeme kinyílni.
Hát! Elég lassan kezd a kismacska szeme kinyílni.
látjátok feleim szümtükkel 2012.04.25. 20:23:16
@Szabó Zoltán fél évet kapott: "arról ismersz meg, hogy másfélszer erősebb vagyok nálad."
Igaz nem nekem írtad, de azért örülök, hogy nem 2/3-szor vagy erősebb másoknál. Számolj csak gyorsan utána!
Igaz nem nekem írtad, de azért örülök, hogy nem 2/3-szor vagy erősebb másoknál. Számolj csak gyorsan utána!
Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2012.04.26. 09:06:44
@Rick Astley: igen elolvastam. és te?
ha a hozzászólásomat is olvastad, láthattad, hogy nem a mozdonyvezetőkkel, bányászokkal, tanárokkal van bajom, akik végigdolgozzák az életüket, és utána kapnak végkielégítést, hanem a politikusokkal, akik elüldögélnek a parlamentben 4 évet, kormányváltáskor felveszik a végkielégítésüket, és 8 év múlva ez megismétlődik...

Az utolsó 100 komment: