Azt írja a Népszava online, hogy Orbán már "le akarja váltani" Schmittet, akinek legesélyesebb utódjelöltje Martonyi János. Hét órával azután írja, hogy a HVG részletesen megzenésíti: a Schmitt-téma a kormánypártnál tabu, Orbán nem hajlandó bántani Plagi bá-t, ami egyre kínosabb a fideszes berkekben.

Nos. Amikor Horn Gyula megmentette a Magyar Nemzetet (Avar [köhögős] János szerint: "a  Magyar Nemzet címen megjelenő" lapot), ezt a jobboldal két dologgal hálálta meg. Egyrészt a pénzügyi svungot is felhasználva tovább építette magát, kialakította sajtóbirodalmát, szervezetileg biztosította a mindenkori megbízható hátteret, onnantól már arra is jutott idő, hogy finomítsa a dolgokat, kádereit megfelelő árnyalatok szerint helyezze el, hogy ha éppen úgy adódik, kellő személyi átcsoportosításokat hajthasson végre a különböző árnyalatú szerkesztőségek között.

A másik újdonság a politika szemérem nélküli, dicsőségként vállalt szolgálata volt, de nem úgy, mint a szocialista időkben (felülről vezérelve, jórészt deklarált szabályrendszer, vagy szokásjog szerint), hanem kreatív eszközökkel, az újságírói-szerkesztői szakma lehetőségeinek újraértékelésével. A sajtóirányítás alól felszabadult média nem találta meg új önmagát, a szolgálatvezérelt újságírás viszont valósággal tobzódott a számára kinyílt világban. Közben előkerültek a küldetéstudatos káderek, akik a korábbi háttérbe szorítottságból kiszabadulva - ismerjük el, nem egyfajta tehetség híján - megkapták végre a lehetőséget és éltek vele. Új műfajok születtek, gondoljunk a televíziós valódi élő jelenlétre (tévészékház ostroma), vagy arra, ahogy politikai érdekek szolgálatába állították az oknyomozó riport eszközét. A polgári és liberális újságírás legjobb hagyományait kezdték ötvözni az ideológiai vagy direkt napi politikai érdek kiszolgálásával. Legális eszközök (a jog ismerete és felhasználása, a nagyon alapos felkészültség, a munkára rászánt kellő idő) keveredtek fél-legális (még a nyugati demokráciában is vitatott) "beugratási" módszerekkel, láthatóan vagy feltételezhetően alvilági "technikákkal". Az eredmény rendre igazolt mindent, a magyar sajtó egészének állapota pedig alkalmatlan volt arra, hogy szakmai gátat szabjon az elszabadult médiahadnak.

A fenti folyamat része volt alkalmazni azt a kis turpisságot, hogy egy adott politikai helyzetben bedobunk valami álértesülést. Valós alap nélkülit, de olyat, ami megmozgatja a dolgokat. Lehetőleg lépéskényszert hoz létre, kiugrasztja a nyulat a bokorból, vagy csupán reagálásra, védekezésre, "mentegetőzésre" kényszeríti az érintettet.

A nepszava.hu kedden délután írta ezt:  "A Népszava úgy tudja, Orbán Viktor frakciótársai előtt már nyíltan beszélt arról, hogy le kell váltani Schmitt Pál köztársasági elnököt. Forrásaink szerint már a lehetséges utódokról is tárgyalnak, jelenleg a legesélyesebb jelölt Martonyi János külügyminiszter."

És mintegy alátámasztva a közelebbről meg nem nevezett forrásból származó értesülést, máris hosszan közli Martonyi János életrajzát, bőven kitérve a jelenlegi külügyminiszterrel kapcsolatban felvetődött emlékezetes ügynökvád korabeli fejleményeire.

Természetesen bocsánatot fogok kérni a Népszavától, ha kiderül, hogy nem magyarnemzetes módszerre emlékeztető álértesülésről van szó. Most még azonban csak a fejemet csóválom.

Hogy érdemes-e beáldozni ilyen akciók kedvéért a lap nevével mégiscsak megörökölt megbízhatóságot, elkötelezettséggel együtt is hitelesnek elismert aurát? Én nem tudom...