Nincs mese, a köztársasági elnök útelágazódáshoz érkezett. Fürkésszük ki Schmitt Pál gondolatait.

Valamennyire normális, hogy leperegtek róla a korábbi csetlés-botlások miatt kapott "humoros megjegyzések" - bár álllamfőről szerintem a világon sehol nem írtak még ilyen dehonesztáló cikkeket. Egy kicsit tudatosan maga vállalta fel a bohóc szerepét, szinte karikírozva önnön-magát, az ember néha nem tudta, ez most paródia, amit lát, vagy a róla készült paródia persziflázsa. (Olyan ez, mint Bajor Imre alkoholizmusa, vagy az, amikor Havas Henrik eljátssza, hogy mindenhez ért, mert ő már minden szakmát magas szinten kipróbált, nélküle nem zajlott fontos esemény e hazában - személyiségépítő kis geg, ami aztán valahogy rajta marad az adott emberen).
 
Aki higgadt fejjel, indulatok és előítélet nélkül végiggondolta, mit is mond ez az ember, amikor megnyilatkozik - mármint a köztársasági elnök -, annak réges rég kinyílott a bicska a zsebében. Szokás humoros felhanggal említeni álllamfői ars poeticáját, miszerint a törvényhozásnak nem gátja, hanem motorja kíván lenni, de egyszer nézzük meg tételesen, mit is tett valójában eddigi "uralkodása" alatt, legfőképpen: döntéseit hogyan indokolta.

Skicc Pali, a már szabadabb légkörű szocializmusban karriert szerzett pártkatona, a kis magánbizniszek és nagy csajozások legendás alakja a köztársasági palotában - maga a vicc. Egy jogállami intézmény, valamint a történelmi múlt  megszentségtelenítése. Feladatát odaadóan, kötelességtudóan teljesíti, s néha még arra is tesz egy-egy suta kísérletet, hogy mindannyiunk mosolygó nagypapájának állítsa be magát.

Ám Schmitt Pál kisdoktori disszertációnának plágiumvádja miatt "útelágazódáshoz" érkezett. Innsbrucki forralt borokkal a kézben (fejben) kellett végiggondolnia, mihez kezd, ha hazamegy és valamit mondani kénytelen erről a régi, poros ügyről. Alaposan végiggondolta tehát és a szerinte egyedül lehetséges megoldást választotta: mindent tagadni kell. Pedig itt lett volna a lehetőség, hogy legalább magánemberként visszaszerezzen valamit abból a furcsa, megfoghatatlan izéből, amit a köznyelvben becsületnek neveznek. Nem ezt választotta. Miért?

Nem gondolom, hogy egzisztenciális okok játszottak közre, noha ugye két évi tisztségben maradás kell ahhoz, hogy számára és családjának már itt legyen a korábban célként sokat emlegetett kommunizmus, az állam által finanszírozott terül-terülj-asztalkám! Viszont azt sem hiszem, hogy álllamfőnk reggelente úgy kel fel: Na megint egy nap, amikor a magyar nép érdekében feláldozom a becsületemet. Plagi bá valószínűleg egyszerűen fut a pénze után. Fontos posztot tölt be, és amíg nem lesz világbotrány az őt magas tisztségbe emelő országló működéséből, addig védett férfinak tekinthető. (Azért Innsbruckból interturb..., intergurb..., távolsági beszélgetésben biztos érdeklődött: van-e valami változás a vele kapcsolatos orbáni megítélés ügyében, mert ő szívesen, bármikor, a haza és a határon túli magyarság érdekét mindenek előtt szem előtt tartva, stb...)

Kiállt tehát a nyilvánosság elé és olyan orbitális baromságokat hazudott a dolgozatáról, hogy az elmondottakat olvasó ember arcát borítja el a pír. Ez a mi köztársasági elnökünk.

Schmitt Pál nem buta ember. Tudja, hogy amit mond, az nem igaz, de ezt kell mondani. Abban nem vagyok biztos, hogy tudja: akiknek mondja, azok is tudják-e, hogy nem igaz. Lehet, már egy álomvilágban él, középkori díszletek között, strázsák által őriztetve, ki tudja, talán még egy Derelye főszakács is megtalálható a felduzzasztott létszámú személyzetben. (Később majd esetleg rá lehet kenni mindent.)

Na de ne humorizáljuk el. Schmitt Pál az útelágazódásnál döntött. Újólag, véglegesen és egyértelműen vállalta a hazug, pökhendi Fidesz-báb szerepét, lemondva az emberek megbecsüléséről, a történelemkönyvekbe később esetleg róla bekerülő néhány jó szóról. Mindent egy lapra tett fel, akár a főnöke.