Az elmúlt hetekben jelentős változások tanúi voltunk s csak most kezd letisztulni, hogy ezek nem voltak véletlenek, tudatos, átgondolt stratégiaváltás történt, amely logikus és kellően körmönfont ahhoz, hogy komolyan vegyük.

Orbán Viktor - valószínűleg az akkumulátorfeltöltés közben, eltávolodva kicsit a napi mókuskerék kötelezettségeitől - felmérte országa, kétharmados parlamenti többsége és a saját helyzetét. Elvégezte az újratervezést, aminek következtében számos prioritást megváltoztatott.

Először is regisztrálta, hogy nagyjából befejezettnek tekinthető a hatalom meghosszabbítása érdekében szükségesnek ítélt törvényhozási folyamat. A választási eljárásról szóló jogszabály módosításával teljes lesz a mű, lehetővé válik (vagy inkább fogalmazzunk úgy: nagyon valószínű lehet), hogy óriási népszerűségvesztéssel is sikerüljön megnyerni a 2014-es választásokat.

Paradox módon még erősíti is a győzelmi érzést, hogy mindezt kontinentális gazdasági katasztrófahelyzetben tudta elérni, ügyes lavírozással, ide-oda táncolással. Emellett sikerült bosszút állni szinte mindenkin, a közszféra elmúltnyolcévet "szolgaian" kiszolgáló embereitől kezdve a gyűlölt rendőrökön át a bírákig - demonstrálva egyúttal, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van.

Orbán villámgyorsan felszámolta a társadalmunkat a rendszerváltás óta egyensúlyban tartó inkorrekt háttérmechanizmust: te engeded nekem, hogy eltegyem a közpénzt, cserébe már most kapsz egy kicsit belőle te is, aztán majd ha fordul a helyzet, én is beérem ugyanezzel a másik oldalon.

A kétharmad lehetővé tette, hogy "a győztes mindent visz" elve érvényesüljön, már csak azért is, mert jó esély van arra, hogy ez a győztes hosszú időre berendezkedhessen, nem kell tehát számolnia a "megállapodás" felrúgásának következményeivel. Sőt! Most már mindent egy lapra kell feltenni, mert egy esetleges választási vereség után tényleg vége mindennek.

Ha az a rohadt gazdasági válság nem jön, akkor nem is lenne semmi gond. De jött. A külvilágnak kiszolgáltatott mai Magyarország maga az anakronizmus. Úgy próbálunk (természetesen jól "megideologizált" módon) autark politikát folytatni, hogy közben eszeveszett tempóban igyekszünk szívni az EU csöcseit, hogy életben maradjunk. Az Orbán-Matolcsy tandem azt hihette, hogy ennek a válságnak hamarabb vége lesz. Úgy gondolhatták, megéri még egy kicsit áldozni, hogy a bekövetkező fellendülés során valóban kinőjük a gondjainkat, s ha ez sikerül, akkor diadalmasan, látszatfüggetlenségünket megőrizve kerülünk ki az egészből.

De válság csak nem akar múlni. A tábor egyre zsugorodik, a korábban tervezettekhez képest egyre több szabályváltoztatásra van szükség ahhoz, hogy a miniszterelnök biztonságban érezze magát. Valószínű, hogy régebben elegendőnek gondolta pusztán a választókörzetek neki kedvező átrajzolását és az egyfordulós rendszert, de az érzékelt népszerűségvesztés hatására további garanciális elemeket tartott szükségesnek a 2014-es sikerhez. Jött tehát a regisztráció, majd az egyéni jelöltek szereplének növelése. (Utóbbinak az az értelme, hogy ha az egyfordulós rendszer miatt már eleve összefogva vágtok neki a választásnak, akkor dögöljetek éhen, hiszen a majdani ellenzéki szövetség mindenütt csak egy jelöltet indít.)

A mű tehát immár teljesnek, befejezettnek tűnik, a garanciák megteremtve. Ettől kezdve valóban  csak az a fontos, hogy a jelenlegi tábor tovább már ne olvadjon. A szavaknak, a gesztusoknak most már az érzelmileg is megbízhatóan ("bármi áron") Orbán mögött állók kiszolgálását kell szolgálnia. Erre az érzelemre, a feltétlen hitre kell építeni, ezt kell erősíteni azokban, akikben megvan. És ha ez sikeres, akkor tökmindegy, mit mond a külföld, a hazai ellenzék, a szaros terrorista bloggerekből álló második média.

Korábban megálltak ott a fideszes szónokok, hogy sima csúsztatással mindenből a nekik kedvezőt emelték ki. Ma már tényekről állítanak valótlant, immár lényegtelen, ha direkt hazugságon kapják őket, akár fél órán belül. Mindez semmit nem számít, a szemük sem rebben. Bármit lehet mondani, az ég nem szakad le, Orbán Viktor másnap is miniszterelnök. Újabb és újabb megszólalásait pedig komoly kormányfői mondanivalóként kell tudósítani, azon egyszerű okból, hogy valóban ő a kormányfő.

Új helyzet ez a politikai ellenzéknek és az ellenzéki médiának is. Korábban a szónoklatokon belüli non plus ultra volt, ha a mondanivaló csúcspontján azt találta állítani valaki, hogy a kormány/miniszterelnök hazudott. Most erre csak egy félmosoly a válasz, hiszen ez az állítás még tovább is erősíti a tábor elkötelezettségét, hűségét.

Gyanítom, ma is megnyugszik, aki kimondja a tényt, hazudsz, Viktor! De Viktor ezen már túlvan. Na és? Mondja ő, és erre már nincs válasz. S példáját látva ugyanezt csinálja a vezér alatti összes hajbókoló. Mi bloggerek, hiába írjuk meg a "tutit", matematikai alapossággal rábizonyítva ezekre az emberekre, hogy nem mondanak igazat. Írásainknak semmilyen következménye nincs. Már el sem szégyellik el magukat, fel sem háborodnak. Lepereg róluk minden, mert rájöttek, hogy semminek nincs következménye.

Mit kezdjünk hát a már nem is pironkodva előadott hazugságokkal a leleplezésen, a gúnyolódáson, a bosszankodáson kívül? Nos, erre kell választ találni ellenzéki politikusoknak, pártoknak és nekünk, bloggereknek is.