A baltás gyilkos hazaengedése óta eltelt időszak fejleményei azt mutatják, hogy a feszültség nem enyhül, hibás volt az az elgondolás, hogy az indulatok felszínre kerülése után az ügy szépen elcsendesül. Vesszőfutás vár ránk, s hogy ez így van, az már nem csak magának a hibás döntésnek, hanem az ügy kezelésének is betudható.

Magyarország komolyságához és nemzetközi szerepéhez méltó szinten, Selmeczi Gabriella fideszes szóvivő szájából hangzott el az első hivatalos reagálás a hazaengedett baltás gyilkos ügyében. (Minden jogszerű volt.)

A kormány hosszú hallgatása, egy vérlázító, a tűzre olajat öntő első hivatalos közleménye után valahonnan előkerült egy levél, amely bizonyítja a magyar állami adminisztráció feddhetetlenségét a baltás gyilkos hazaengedésének ügyében. Pártunk és kormányunk becsületességét jól mutatja, hogy a dokumentumot kiszivárogtatták, más megközelítésben: nincs ember, aki saját arcát vállalva a nyilvánosság elé mer állni az azeri levéllel, amelyben egyébként nem szerepel olyan opció, hogy az ottani államfő kegyelmet is adhat. Pedig, mit tesz isten, ez történt.

Valahogy nem kerül továbbra sem nyilvánosság elé magyar forrásból olyan információ, amit pedig örmény részről már szombaton közöltek: az örmények figyelmeztették a magyar vezetést arra, hogy ha kiengedik az azerit, akkor ő a hazájában nem fogja letölteni büntetését. (Lehet, éppen azért történt kiszivárogtatás, hogy a kellemetlen kérdésekre nyílt színen megválasztása óta nem válaszoló Orbán-adminisztrációnak ne kelljen az ezzel kapcsolatos sajtóérdeklődésre reagálni?)

Amennyiben valóban létezik a Magyar Nemzetben internetes kiadásában nyilvánosságra hozott levél, felvetődik a kérdés, miért nem állt a világ elé Orbán Viktor már szombaton azzal, hogy Azerbajdzsán becsapta Magyarországot, mi abban a hiszemben adtuk ki nyolc év után a baltás gyilkost, hogy otthon folytatja büntetésének letöltését és erre "garanciát" is kaptunk. Azért Orbán Viktornak kellett volna ezt megtennie, mert hiteles azeri források szerint az ő látogatásakor, a vele folytatott tárgyalás után született meg az azeri nép számára győzelmet jelentő döntés. A nyilvánosság elé állás során lehetett volna bejelenteni egyébként az ügyben hivatalból érintett két kormánytisztviselő, Navracsics Tibor és Martonyi János távozását. Mert hát azért szándékok ide vagy oda, mégiscsak olyan skandalum történt, aminek a civilizált világban személyi következményei vannak. (Hogy Orbánnak megfordulna a fejében a lemondás gondolata, azt természetesen nem is merjük feltételezni.)

Miután kiderült(?), hogy Magyarország még csak nem is baksisért járatta le magát a világ előtt, hanem teljesen ingyen, pusztán a keleti nyitás szándékát demonstrálandó (amit persze kevesen hisznek el, de ez a hivatalos), s hozta magára mindazt, ami nemzetközi téren a következő időszakban rá vár, a minket érintő nemzetközi visszhang várhatóan megváltozik kicsit: a felháborodást felváltja a hitetlenkedés, valamint a - hm, hogy is mondjam... - derű. Vagyis a világ rajtunk fog röhögni.

Még egyértelműbbé válik nevetségességünk, ha újabb jelei lesznek annak, hogy az azeriek még csak nem is hálásak nekünk ezért a hazánkat lejárató akcióért. Már az első napon fikázták a magyar adminisztrációt, felrótták, hogy miként bántunk mi itt Safarovval, mennyire nem biztosítottuk számára az alapvető jogokat a vele kapcsolatos eljárás során.

Orbán alig néhány napja beszélt nagy vehemenciával a keleti kapcsolatok fontosságáról, a "szükséges szerződésekről". Nyilvánvaló, hogy elképzeléseiben Azerbajdzsán komoly helyet foglal el. Mostantól viszont minden magyar-azeri üzleti, pénzügyi hír más megvilágításba kerül, mint Safarov (már másodszor majdnem Safraneket írtam...) hazaengedése előtt.

Természetesen nem tudhatjuk, milyen aktív háttérmunka folyik a magyar kormányzat politikacsináló bugyraiban (szándékos képzavar), elképzelhető, hogy a magyar nemzeti lobogóra és nemzetünk külföldi megítélésére oly kényes Orbán Viktor mégiscsak kitalál valamit, hogy visszaszerezze tekintélyünket. Az már látható, hogy az első kísérlet nem vált be, hiába közölte a kormány, hogy mi tiszteletben tartjuk Örményország nemzeti hagyományait, az örmények haragja nem csitul, mással kell tehát próbálkozni.

Csak remélni merem, hogy Orbán Viktor nem adott utasítást a TEK-nek arra, hogy rajtaütésszerű kommandóakcióban hozzák vissza a baltás gyilkos Safarofot! Nem csak azért, mert a TEK akciói eddig főként egy mázsát meghaladó súlyú, félmeztelen bűnözők otthonukban való meglepetésszerű lerohanásában és az akciókat követő önfényező sajtótájékoztatókban összpontosultak. A pénze után futó diktátornak semmi sem drága, nehogy még majd visszasírjuk ezt a mai, "békés" állapotot azután, hogy konkrétan is tűzfészekké válik az örmény-karabahi-azeri térség.

Az egész ügynek egyetlen nagy előnye van Magyarország szempontjából. Most az egész világ látja, hogy milyen rendszerben élünk mi, magyarok. S hogy egy tekintélyuralmi, a "kétharmad" miatt bármire képes, a valós helyzetet és tetteinek következményeit felmérni képtelen kulturálatlan, primitív, eszement hatalom nem csak erre a kevesebb mint tízmillió emberre jelent veszélyt, hanem bizony támadhatnak nemzetközi ambíciói, s a hülyeség exportálásával valóban beleszólhat a történelem alakításába.

Az örmény nép és a világ bocsánatát kérjük - tüntetés szeptember 4-én kedden, 18 órakor a Parlament előtt

Pénzérmék az égő magyar zászló körül. Vajon a magyar konzul a végén összeszedegette őket? Hiszen kell a pénz az egykulcsos adó finanszírozásához...