Na. Kiderült végre, hogy szabolcsi kistelepüléseken miért érdeklődtek rendőrök a tüntetni szándékozó pedagógusok kiléte felől a február 13-i első esernyős demonstráció előtt. Kapaszkodjanak meg!
Egy szocialista parlamenti képviselő február végén interpellálta a belügyminisztert, hogy választ kapjon: kinek az utasítására érdeklődtek rendőrök két szabolcsi iskolában is arról, hogy mennek-e tüntetni Pestre pedagógusok, s ha igen, kik.
Válaszában akkor Kontrát Károly államtitkár szó szerint ezt mondta:
Az ön által feltett konkrét kérdésre a válaszom a következő: senki nem adott parancsot arra vonatkozóan, hogy azokat az információkat összegyűjtsék, amelyeket ön állít, sem az Országos Rendőr-főkapitányság, sem pedig a helyi, megyei rendőr-főkapitányság, sem pedig egyéb rendőri szerv vezetője e tekintetben, erre vonatkozóan nem adott parancsot vagy utasítást. A rendőrség törvényesen jár el, tiszteletben tartja minden körülmények között az állampolgárok Alaptörvényben rögzített gyülekezéshez való jogát.
Tisztelt képviselő úr, tehát a válasz az ön által föltett kérdésre, hogy ilyen utasítás nem hangzott el, ilyen adatgyűjtés nem történt. Kérem, hogy fogadja el a válaszomat.
A képviselő természetesen nem fogadta el. Ez normális, pláne, hogy a kifogásolt adatgyűjtés megtörtént.
Ha nem történt meg, vajon miért rendelt el vizsgálatot a megyei rendőr-főkapitányság vezetője? Mert bizony elrendelt.
A szocialista képviselő (Tukacs István) a mai, hétfői parlamenti ülésen azonnali kérdésben tudakolta a vizsgálat eredményét.
Nos, Kontrát Károly ezt bírta mondani:
Úgy, ahogy azt korábban, az Ön által feltett kérdésre válaszolva megadtam, most is meg tudom erősíteni, hogy sem az Országos Rendőr-Főkapitányág, sem pedig más rendőri szerv nem adott ki arra vonatkozó utasítást, hogy a rendőrök pedagógusdemonstrációval összefüggésben a részvevők személye iránt az oktatási intézménynél érdeklődjenek. A részvevők személyét illetően a rendőrség adatokat nem gyűjtött, és azokat természetszerűleg nem is rögzítette.
Tekintettel azonban arra, ahogy Ön is ezt a mostani azonnali kérdésében megerősítette, a sajtóban hírek jelentek meg, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, a megyei rendőr-főkapitány vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat eredményeként megállapítást nyert, hogy az iskoláknál tájékoztatást kérő körzeti megbízott részére feladatot meghatározó rendőr szakszerűtlenül járt el, ugyanis a tájékoztatás kérése csupán arra irányulhatott volna, hogy a demonstráció részvevői hány autóbuszt vesznek igénybe, arra nem, hogy hány fő és milyen módon tervezi az utazást. Az autóbuszok számára a rendőrségnek azért lett volna szüksége, hogy azok parkolását a demonstráció helyszínének közelében biztosítani tudja. Tekintettel arra, hogy a körzeti megbízott tájékozódása tartalmilag ezen célnak részben nem felelt meg, feladatot meghatározó rendőr ellen szakszerűtlen munkavégzés miatt fegyelmi eljárás került elrendelésre.
Köszönöm szépen.
Szóval ráverték a túlbuzgó kis rendőrre.
Mindezt elhadarta Kontrát úr, nyilván maga is érezte, mennyire égő mindaz, amit mond.
Mert ugye van itt egy ordas hazugság. A februári interpellációs válaszban nem csak azt mondta az államtitkár, hogy senki nem adott parancsot, hanem azt is, hogy ilyen adatgyűjtés nem történt.
Ezt most is mondja, de közben elkotyogja, hogy a majdani parkolást segítendő (hahaha) érdeklődtek a pedagógusokat szállító buszok száma felől. (Kistelepülésen, ahol csak néhány ember volt helyben érintett. Persze...)
Így a korábbi interpellációs válaszával Kontrát úr egyszerűen hazugságban marad. Elnézést nem kért. Megismételte, hogy a rendőrség kurvára demokratikus és nem korlátoz a jogaiban senkit sem.
Persze, értjük.
Íme, így történt:
The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.03.22. 07:17:18