Egyre több társadalmi réteghez tartozók morgolódnak és most már mozgolódnak. De hol vannak azok, akiknek az érdekvédelmi harc profi szervezése lenne a dolga? A kemény fellépés, aminek súlyát a mögöttük lévő tömeg tekintélye adja meg.

Furcsa kontraszt látszik. A hagyományos politikai erők, az ellenzéki pártok tudomásul vették, hogy nem élveznek közbizalmat. Teszik azt, amit tenniük kell, hiszen a "demokrácia" jelenlegi rendszerében mégiscsak politikai pártok mérettetnek meg a választásokon, de naponta látható, hogy megértették: nagyot változott a világ. Eltűnt a korábbi dölyfösség, kifejezetten dicséretes módon próbálják minden megnyilvánulásukkal támogatni a "civilek", jelenleg elsősorban a pedagógusok és a hozzájuk csatlakozó szervezetek akcióit. Nemhogy nem telepednek rá az újfajta mozgalomra, tisztességesen viselkednek, s "maradék tekintélyükkel" igyekeznek segítséget nyújtani.

A másik szokatlan kép számomra az, ahogy a "hivatásos forradalmárok", a szakszervezeti funkcionáriusok kezdenek viselkedni.

És tudom, hogy itt most nagyon óvatosan kell fogalmaznom. Tisztában vagyok azzal, hogy nem minden szakszervezeti vezető feküdt be a hatalomnak (mert persze ilyenek is vannak), egészen biztos, hogy a többségük becsületesen dolgozik hosszú évek óta, hogy minél hatékonyabb legyen a szervezete, minél többet érjen el az adott területen dolgozók számára.

De.

A jelenlegi szakszervezeti érdekvédelem - a benne tevékenykedők akaratán kívül - alkalmatlanná vált arra, hogy elérjen valamit. Ugyanúgy járt, mint Orbán szerencsétlen ellenzéke: azt hitte, hogy a hagyományos demokratikus játékszabályok szerint kell dolgoznia, mert ebben szocializálódott, ehhez ért, ehhez alkalmazkodott a gondolkodása, az érvrendszere egész pályafutása során.

De könyörgöm! A szabályok megváltoztak. Ez már nem titok, nem is csak a napi fejleményekből, a hatalom működési gyakorlatából lehet tudni, Orbán Viktor már rég kimondta: a polkorektség ostobaság, annak vége.

Szerencsétlen ellenzékiek, akik egész életüket politikacsinálással töltötték, már rég tudják, hogy nem úgy van, ahogy rég, hogy az ellenzékiség is kifizetődő, mert van betyárbecsület, leosztás oda is, szervezeti és személyi tekintély, hiszen a váltógazdaságban fordulhat a kocka. Itt olyan a berendezkedés, hogy NE FORDULHASSON a kocka. Minek akkor nyújtani bármit is (és nem anyagiakra gondolok, bár arra is igaz, hanem jogra, érvényesülési lehetőségre, partnerséget demonstráló gesztusokra) a másik oldalnak, ha soha nem kell azt neki viszonozni, hiszen soha nem kerül már hatalomra?

Szóval az ellenzéki politikusok tudják, hogy ez a helyzet, de még nem emésztették meg és nem is értik teljesen, hogy most mi van, mit kellene csinálni.

Ez pedig elvileg hihetetlen módon kedvezne a szakszervezeteknek, amelyek a rendszerváltás után folyamatosan veszítették el erejüket, bázisukat, tekintélyüket. Ez nem csoda, végig asszisztálták a rablóprivatizációt, nemcsak gyárak, hanem egész ágazatok leépítését, a munkavállalók folyamatos el- és megnyomorítását, az őket valamennyire védő jogi környezet szétzúzását, a különböző területeken dolgozók egymás ellen hangolását. És persze közelről nézték-nézik végig a nagypolitikai gazemberségeket, a jogállami intézményrendszer eltüntetését, a törvények hozzáigazítását a korrupció éppen aktuális szükségleteihez, a szolidaritás, a szociális gondoskodás érzésének, igényének és gyakorlatának szisztematikus megszüntetését.

Bizony, sajnos ez az objektív eredmény. Akárhova nézünk, csak a nihil, a szenvedés, a kiszolgáltatottság, a félelem és a rosszkedv. Nincs ehhez Önöknek valami közük? - kérdem tisztelettel.

Meglehet, voltak eredmények is, apró, közepes, esetleg nagy pillanatnyi sikerek, győzelmek vagy legalább elfogadható kompromisszumok a tárgyalóasztal mellett. De hát itt tartunk, ahol tartunk.

És bizony azért sem csoda, hogy a hatalom nem vett komolyan semmit, amit a szakszervezetek mondtak, mert hát hiányzott mögülük az erő, a háttér, a tagok tömegének támogatása.

Most pedig itt vagyunk, egy új korszak nyitányán. A régi érdekvédők nem ismerték fel, hogy amit ők járható útnak tartanak, amihez igazodni akarnak, az színjáték. Számukra a megszokott, egyedül "polkorekt" út jöhet csak számításba. Igen. Az, amire Orbán Viktor azt mondta, hogy ostobaság és félre kell söpörni. Na ez a vicces, nem a Pukli-felhívás! Istenem, hányszor bizonyította a kormányzat, hogy komolytalan, egyszerre mímeli, hogy konstruktív, tárgyalni, megegyezni akar, közben gúnyolja, kiröhögi leendő "tárgyalópartnereit". Nem csak Orbánra célzok, emlékezzenek Balog Zoltán miniszter hogy vigyorgott a kamerába, amikor azt mondta, hogy "Itt a diákolimpikonok mind fehér ingben vannak, nem láttam egy kockásat sem!".

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke húzza a száját, szerinte különbséget kell tenni a sztrájk és a polgári engedetlenség között. Azt mondja, a köznevelés rendszerében - bár nem lehetetlen, de - hosszadalmas és nem egyszerű dolog sztrájkot szervezni. Kockázatos dolog ez... Láthatóan nem tetszik neki, amire Pukliék buzdítják a pedagógusokat: ne féljenek, hanem álljanak ki magukért és ha ezt MINDENKI megteszi, valóban nem lesz mitől félni.

Mendrey László, a PDSZ elnöke kerek-perec kijelenti, hogy mindenféleképpen a jogszerűség elve alapján állnak, tehát nem kívánnak olyan megmozdulásban részt venni, amely jogszerűtlenségre hívja fel az abban részt vevőket, ez egy szakszervezet tevékenységébe nem fér bele. Mindez úgy, hogy már jogász nyilatkozza a tévében: a polgári engedetlenség igenis jogszerű.

És itt két olyan emberről van szó, akik valóban tisztességesek, legjobb meggyőződésük szerint harcolnak, csak éppen nem vették észre, hogy munkájuk értelmetlenné vált, nincs eszközük, valójában őket röhögi ki hangosan a hatalom már évek óta.

Mit szóljunk a többi szakszervezetről? Hallott valaki komoly érdekvédelmi munkáról az egészségügy és a szociális szféra területén?? Hja, hogy ott Cser Ágnes, a szakszervezeti mozgalom Szili Katalinja a góré?

Emlékeznek, hogy mit mondott a Fekete Ruhás Nővér az első esernyős tüntetésen? Hogy irigyli a pedagógusokat, amiért megszervezik magukat. Az egészségügyben az érdekvédelmi vezetők is azt állítják, nem kell ugrálni, mert itt európai szintű egészségügy van. Persze. A kórházaink pedig lassan halálgyárakká válnak.

Valami nagyon nincs rendben. És jönnek ezek a fiatalok, akik most egyetlen tollvonással áthúzzák az eléjük tett csalafinta, csapdák sorát rejtő diktátum-szabályokat. Egyenes beszédet, nyilvánosságot, érdemi partneri viszonyt követelnek. Csupa olyasmit, amelyek létezését eddig elhitették Önökkel, kedves szakszervezeti vezetők. Az eredményt látjuk.

El kellene ezen gondolkodni... Az Önök módszereiről már bebizonyosodott, hogy használhatatlanok. Szálljanak magukba, váltsanak, értsék meg, hogy az Önök által képviselt emberekben elfogyott a türelem.

Si vis pacem, para bellum.