"Ez a szék kemény és kényelmetlen. Nyomja a fenekemet." Ezt láthattuk az ATV-n a vasárnapi kormányellenes tüntetés alatt.
Miután a Hírtévé vasárnap délutáni, 15 órás híradójában a tudósító bejelentkezett a budapesti kormányellenes tüntetésről és arról tájékoztatta a jobboldali nagyközönséget, hogy késik a nagygyűlés kezdete, kicsit még vártam, majd átkapcsoltam az ATV-re, hogy megnézzem a beszédeket, képet kapjak a rendezvény hangulatáról, arról, hogy hányan vannak ebben a téli időben.
Az ATV-n ez ment:
Körülbelül ennyi ideig bírtam. Azóta gondolkodom, mégis, hogy van az, hogy a baloldal folyton panaszkodik: a jogállamiságot sárba tipró orbáni hatalom kisajátít mindent, lenyúlja a közszolgálati médiát, zsebből eteti a hozzá közel álló "kereskedelmi" sajtót.
Nem sok eszköze maradt a baloldalnak a médiában, az kétségtelen. De hogy ahelyett, hogy ezek a médiumok felértékelődnének, szakmailag megmutatnák, hogy kell ezt csinálni talpraesetten, becsületesen és következetesen, szóval e helyett vagy görcsösen erőlködnek, de még inkább kivagyi, nagyképű, öntelt, a monopóliumok minden jegyeit magán viselő munkát végeznek.
Ezt nézzed, úgysincs más. Ha nem tetszik, mehetsz a Hírtévére.
Kell-e bizonygatnom, mekkora szerepet játszott a jobboldali média Orbán 2010-es választási sikerében (ha úgy tetszik, Gyurcsány bukásában). Az egész ország a Hírtévét nézte, amikor történt valami az utcán. Ma fordított szereposztásra volna szükség. Mi is akadályozza meg, hogy például az ATV betöltse azt a szerepet, amit a Hírtévé töltött be Gyurcsány alatt?
Az olcsó beszélgetős műsorokba ugyanaz a 38 ember jár be vetésforgóban, a folyamatosan csak magát reklámozó szégyenletes Havas Henrik lehet sztár, kérdezhet felkészületlenül politikusokat, miközben röhögve rabolják szét az országot. Hol van az oknyomozás? Hol van az ötlet, a szín, a kreativitás?
Kormány ennyi muníciót nem tálalt naponta ellenzéki erőknek - beleértve pártokat és szerkesztőségeket. Mit profitál ebből az ATV? Fut a hírek után, innen-onnan idézi a történéseket, amire reagáltatja mindig ugyanazt a 38 embert (vetésforgóban). És meg vannak arról győződve, hogy ők jól csinálják. Ez látszik a képernyőre kerülők arcán.
El kellene ezen gondolkodni ott a Kőbánya moziban és a Jókai utcában egyaránt, hölgyek és urak. Egy ilyen, a maihoz hasonló vasárnap délutáni szieszta közben nem szégyellik magukat - legalább egy kicsit?
Az ATV nyugalmas vasárnap délutánja
2014.02.02. 21:13 Poldi bá
75 komment
Címkék: média tüntetés kormányváltás ATV Hírtévé
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
belgabela 2014.02.03. 04:31:24
toportyánzsóti 2014.02.03. 05:17:31
toportyánzsóti 2014.02.03. 05:59:10
maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.02.03. 06:05:49
Mivel most az utcán nem történik semmi, ez nem működik most.
toportyánzsóti 2014.02.03. 08:09:11
maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.02.03. 08:16:46
Látnom kellene azt, ami nincs?
toportyánzsóti 2014.02.03. 08:23:17
toportyánzsóti 2014.02.03. 08:41:18
program készítő 2014.02.03. 10:44:01
Tisztelt Levélíró!
Az ATV Ügyfélszolgálatára küldött levele megérkezett. A lehető legrövidebb idő alatt megkezdjük az e-mail feldolgozását és amennyiben szükséges, az illetékeseknek történő továbbítását.
ATV/Ügyfélszol
és azóta is csak a számukra szimpatikus emberek beszélgetnek.
kulcsar2011 2014.02.03. 10:51:55
Koca Caola 2014.02.03. 10:56:41
Lehet, hogy olyan a szerződésük, hogy ebben az időben, ha törik, ha szakad, le kell mennie a reklámnak.
Csató 2014.02.03. 10:59:07
Megmutatnak 1000 dk-st, liberálist, szocit, hippit és utána bemondják, hogy "kormányváltó hangulat"
van?
Ez óriási öngól lenne!
1000 tüntető! Szerintem az összes egyéni és listás jelöltjük népesebb stábot adna ki. De hát ha maguk az esetleges jelöltek nem mennek el tüntetni, akkor mi a faszért mutogassák ugyanazokat a dk-s, mszp-s vándortüntetőket?!
Ha magát a "baloldalt" ennyire izgatja Paks, Orán Gyurcsány, akkor jobb ha tényleg kispárnát reklámoznak....
E.Csaba 2014.02.03. 11:01:24
Mária 2014.02.03. 11:03:42
Írhatnál helyette annyi másról, amivel meglenne az Index-címlap. Akár naponta is.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.03. 11:03:51
Fatal Error! System Halted! 2014.02.03. 11:06:43
Mária 2014.02.03. 11:06:50
"A riasztás és a csúszós utak miatt kérték is a vidékieket, hogy ne induljanak el."
Kétmilliós főváros, a vidék nélkül.
Kétmillióból csak 500 embert érdekelt?
tollas 2014.02.03. 11:07:38
Nem lett volna botrány a kötelet-ből.
Biztos most ezt akarták elkerülni, ki tudja milyen ocsmányságokat és hazugságokat ordítozott ez a törtélelem hamisító bagázs.
Az ülőpárna reklám jobb, hadd növesszék az antifasiszták kényelmesen a valagukat.
♔batyu♔ 2014.02.03. 11:12:02
nnnnnnnn 2014.02.03. 11:12:49
♔batyu♔ 2014.02.03. 11:12:56
nnnnnnnn 2014.02.03. 11:18:05
HunMag 2014.02.03. 11:23:01
" Kell-e bizonygatnom, mekkora szerepet játszott a jobboldali média Orbán 2010-es választási sikerében (ha úgy tetszik, Gyurcsány bukásában)"
a Hír TV a fasorban se volt, az igazi segítség az akkor éppen a másik oldal által megszállt (SZDSZ-MSZP) királyi (köz) TV-től jött...
azzal a zseniális húzással, hogy Viktorkáék bojkottálták a köz TV-t, az meg csak nyomatta az főleg SZDSZ-es, és valamennyire MSZP-s baromságot éjjel-nappal, az ásta meg Fletó sírját, na meg az, hogy az ÁLTALA SZÁNDÉKOSAN KISZIVÁROGTATOTT öszödi beszéd hatását rosszul mérte fel...
nincs az a mennyiségű ATV, amely ellensúlyozni tudná a BAMEG (Bajnai-Mesterházy-Gyurcsány) -féle idióták hatását, mert jó-jó, hogy le kellene váltani a FIDESZ-t, de EZEKKEL ???
Poldikám, kezdesz rohadtul szenilissé válni...
lesly &jerry 2014.02.03. 11:23:02
Lesz még Magyar Köztársaság 2014.02.03. 11:34:53
Nem is tudom, talán a tulaj Németh Sándor miatt?
Poldi, egyszer elméláznál azon, a Fidesz szemében vajon hogyan vált a Hitgyüli, mint korábban megvetendő szekta az egyházügyi tv. által bevett egyházzá?!
firefly29 2014.02.03. 11:57:45
Kivlov 2014.02.03. 11:58:37
MACISAJT 2014.02.03. 12:07:49
Csak megjegyzem. Az akkori ellenzék megfogadta a tanácsot és vett magának.
Ideje lenne a mostani (valamint jövőbeni) ellenzéknek is megfogadnia tehát a sajátját, a lopott pénz egy részét erre (is) fordítania, mert mégiscsak snassz egy vallási szektával társbérletben élni, egy Vidám vasárnap("Feltámadott? Csacsacsa"), egy kálmán olga, egy lábápolási reklám, egy sasjózsi, egy bánómészárosavarnémeth...
olyan ez a csatorna mint egy Dohány utcai lakodalmas kutyahányás..
(Tegnap közvetlenül a prédikátor után már a böszmének kellett volna következnie, lényegesen kevesebb hallgatóság előtt:D)
Trackers 2014.02.03. 12:10:48
Dehogy az az MSZP és Gyurcsány aki Paks 2 szükségességét törvénybe iktatta 2009-ben, aki maga is Putyinnal titkos szerződések garmadáját kötötte, az inkább a bohózat kategóriába sorolható.
Tudom-tudom.. A módjával van bajuk nem a létével.
Ami MSZP-nél pont annyit tesz, mint Fidesznél.
Nevezetesen hogy az a baj, ha nem ők szerződnek.
Kámasuka 2014.02.03. 12:16:42
- Talán az hogy semmi nem történik az uccán.
Jock Ewing 2014.02.03. 12:32:28
rockjano 2014.02.03. 12:46:12
De egyébként igaz lehetne az ATV is jobb meg az egész ellenzék…
enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.03. 13:16:10
Drágabolgárúr eközben mit csinált? Semmit? És a vidámvasárnap? Nem szakadt meg? Kálmánolgi meg csak az új könyvét promózza?
Kötelet mindenkinek!
DFK 2014.02.03. 13:37:41
Rátóti Mutyikos 2014.02.03. 13:43:55
londonline 2014.02.03. 13:58:34
Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.02.03. 14:00:47
sirwalter 2014.02.03. 14:01:35
"...miközben röhögve rabolják szét az országot...", ez már-már költészet... ;)
De télleg, azt kéne nyomassa az ATV, mi? A jómunkásembereknek... az vón' a kévánatos színvonal...
kvadrillio 2014.02.03. 14:06:21
ÉS EZ TÉNXYLEG ÍGY TÖRTÉNT MAGYARORSZÁGON ???
"'A Budapesten megrendezett Zsidó Világkongresszuson az egyik amerikai zsidó képviselőnő egy zsidó tv-nek nyilatkozva Magyarország elpusztítását helyezte kilátásba, ha nem csökken az antiszemitizmus." ???????
ÉS KIBASZTÁK-E AZÓTA EZT A PICSÁT A HÓRA ???????!
...szak kérdezem...... fékek meg ellensúlyok !!!!!!!!
kvadrillio 2014.02.03. 14:08:02
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.02.03. 14:09:12
kvadrillio 2014.02.03. 14:13:49
kvadrillio 2014.02.03. 14:14:18
kvadrillio 2014.02.03. 14:21:37
kvadrillio 2014.02.03. 14:23:33
AVAGY...ÁL----ŰR------ŐK !
kvadrillio 2014.02.03. 14:31:37
kvadrillio 2014.02.03. 14:33:32
DFK 2014.02.03. 14:34:16
DFK 2014.02.03. 15:01:15
DFK 2014.02.03. 15:09:49
Csekkliszt#10 2014.02.03. 15:13:52
Bartus László sokat ír erről :
nepszava.com/2013/11/magyarorszag/hogyan-jut-fideszes-penz-az-atv-tulajdonosahoz.html
Csekkliszt#10 2014.02.03. 15:20:39
rexcramer 2014.02.03. 15:35:22
Hipok Rita · http://tinyurl.hu/a16D/ 2014.02.03. 16:03:14
Ad Dio 2014.02.03. 16:15:17
EZT én sem mutogatnám. Mert ez demoralizáló...
Blogger Géza 2014.02.03. 16:24:07
2) Az üzlet az üzlet, a Teleshop csak fizet valamit, a kretén tüntetők meg nem. :) Németh Sanya is megmondta annak idején egy "istentiszteleten", amíg van cash, addig nincs probléma. :)
Conchobar 2014.02.03. 16:52:41
2014.02.03. 17:01:35
2014.02.03. 17:03:25
2014.02.03. 17:08:33
A főnöködnek, mármint a felcsúti vajdának, mi a fedőneve Putyin elvtársnál (atyuskánál)? Nyomorék.
2014.02.03. 17:18:45
Sehol. Szerintük Kálmán Volga elegendő. Ezért vannak azon a szinten, ahol vannak. Levelekre nem válaszolnak, kritikákra nem reagálnak...
Ha meg bemegy egy szakember a soha nem egyenes beszédbe (hogy micsoda hülye műsor címeket tudnak kitalálni), akkor Volga mindig félbeszakítja a gondolatmenetét valami ostoba, naiv kérdéssel. Pedig nem kellene, mert attól hogy ő nem ért valamit, a nézők még igen. Persze, a fideszcsikkek rendre zsebre vágják Volgát, azokkal nem bír...
Wagem 2014.02.03. 17:23:29
De anyád még lesexik kifelé.
Biztos ami biztos.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.03. 18:19:08
Ferkó helye állítólag csökkent! :)
György Szokolai 2014.02.03. 19:24:23
Venyigeszu 2014.02.03. 19:54:28
Tényleg: a "közszolgálati médiában" mi ment ezen idő alatt?
Koca Caola 2014.02.04. 16:45:13
Ha nekem nem hiszel, akkor hívj fel egy random tv-t és kérdezt meg.
Amúgy jók voltak a zenéid régen, de most egy idióta vagy.
Koca Caola 2014.02.04. 16:50:11
3dom'f'speech 2014.02.08. 10:17:41
nem mellesleg, undorító, ahogy a fröcsögő proli klubrágyóban és a hitgyüli-tévében szűrik a betelefonálókat, megkérdezik a politikai hovatartozását, mielőtt műsorba kerülne - ha egyáltalán műsorba kerül egy, az idiótaságaikkal nem egyetértő hallgató/néző
Nem leszünk gyarmat ! 2014.02.08. 16:14:42
nlgy.blog.hu/2014/02/06/balliberalis_tortenelemhamisitas_i
narmer 2014.02.10. 19:07:26
Mark Bolt 2014.02.11. 19:34:23
Ez van, ennyire van kapacitásuk, a húzóembereknek kell a pihenés különben kiégnek, csak ugye meg kellene oldani a váltást, mert az élet nem áll meg amikor Olga szabira megy.
floborm 2014.03.13. 14:36:14
Mark: "Ez van, ennyire van kapacitásuk, a húzóembereknek kell a pihenés különben kiégnek"
Namost élőben közvetíteni elég egy kocsi, kb 2+2 technikus meg egy riporter kameramannal a háta mögött. Ez inkább felkészületlenség/belharcokban lecsupaszodás, nem "túlterheltség".
nevergone 2014.03.14. 19:08:40