Elcsattant egy pofon és ezzel szerintem új korszak kezdődött.
Egy rokkantnyugdíját elvesztett bányász szerda este, lakossági fórumon vágta pofon Polics József komlói polgármestert.
Mintegy ötven érintett (volt) bányász olvasta a fideszes országgyűlési képviselő fejére felháborodottan, hogy elvették a nyugdíjukat, és nincs miből megélniük.
A helyszíni tudósítások szerint amikor a bányászok úgy ítélték meg, hogy semmilyen választ sem kaptak panaszaikra, elhagyták a fórumot. Egyikük azonban azonban megütötte a fideszes politikust. Őt elvitték a rendőrök, büntetőeljárás indul ellene.
Nem emlékszem hogy ilyesmi történt volna az 1989-es rendszerváltás óta. Verbális szinten gyakran előkerül, hogy a parlamenti akolmelegben ücsörgő és bekiabálásra gombot nyomogató szavazógép-fogaskerekeknek egyszer majd szembesülniük kell tetteik következményeivel. Hallani ezt-azt képviselői fogadóórákról, illetve azok egyre gyakoribb elmaradásáról. De hogy valaki elkeseredésében személyes szabadságát tegye kockára, indulatainak ne legyen képes gátat szabni, nos ez egy határvonal.
„Adják vissza, amit elvettek! Egy éve tart az egyeztetés, de milyen eredménnyel? Próbálnak minket egymás ellen uszítani, mert ez a módszerük: oszd meg és uralkodj! Tőlünk mindent elvettek, ki hatalmazta fel erre? Amit tettek, az rablás!” - kiabálták a bányászok, akik előtte (nyilván egyre feljebb szökő vérnyomással) végighallgatták a székesfővárosban nagypolitikát csináló polgármester szokásos süket dumáját. Azt a süket dumát, amit naponta hallhatnak a tévéből, minden fideszes politikustól. Hogy milyen jó is a helyzet, mennyire biztató most már minden, és hogy itten kérem a terheket nem a zegyszerű embernek, hanem a csúnya bankoknak és multiknak kell viselniük és ezért legyen mindenki hálás a fidesznek, de legfőképpen Orbán Viktornak.
Talán bizony még azzal is előállt ez a szerencsétlen komlói polgármester, hogy ők semmi mást nem csinálnak, mint amivel a nép megbízta őket. Kétharmaddal.
A polgármester - akinek korábban az autóját is megrongálták - a pofon után folytatta a közgyűlést, de feltette a kérdést, most már majd féltenie kell a családját is, meg a gyerekeit?
Hát igen. Erről van szó.
Hogy az évértékelő beszédek, a diadaljelentést tartalmazó rádió- és tévészereplések olyan messze vannak a valóságtól, hogy amikor egy politikacsináló a maga konkrét valóságában találkozik a Fidesz-KDNP által kitalált, megvalósított és üzemeltetett NER áldozataival - bizony jogosan tart akár a fizikai atrocitástól is.
És ez egyre inkább így lesz.
A képviselői padsorokban ülők mind ez idáig csak Orbán Viktortól rettegtek, kizárólag az ő jóindulatát atyai-baráti támogatását igyekeztek megszerezni - mindenáron. Most majd egyre inkább megismerkednek áldásos működésük más következményeivel. Egyre kevésbé toleráns választópolgárok fogják számon kérni rajtuk az őket, családjukat ért igazságtalan, jogszerűtlen, vagy csak erkölcstelen, az ő érdekeiket semmibe vevő döntések következményeit.
Mindehhez járul a drága pénzért megvalósított hazug kormánypropaganda, a médiából áradó orbáni öntömjénező dicshimnusz, nagyjából naponta. Meg a rejtélyes módon gazdagodó közszolgák makogása, majd pökhendi mellébeszélése, amikor gyarapodásukról kérdezi őket a sajtó.
Most csak egy bányász türelme fogyott el. Biztos jól elítélik majd. De egyre több ember fogja úgy érezni, hogy már nem maradt semmi veszíteni valója. Ezzel kell szembenézni, kedves fideszes és kádéenpés politikusok, országgyűlési képviselők...
Pofon várja a fideszes képviselőket?
2013.02.27. 22:24 Poldi bá
532 komment
Címkék: pofon bányászok rokkantnyugdíj polics józsef Fidesz
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vantaan 2013.02.28. 12:04:41
No hála az Istennek! Megyek s teszek pénzt a perselybe!
Isten nem ver bottal, de most felkérte a bányászt üssön oda.
....s ha majd valaki Orbán és Kövér elvtiknek is lekever egyet akkor mondhatjuk eljött a Kánaán!

Nagykevély 2013.02.28. 12:05:59
@hot-spot:
Az előbb voltam az ehemalige Moszkva téren. A fél placc árul valamit :)

buday008 2013.02.28. 12:06:06
@Teszt.Elek: akkor megtudná a sok fideszes milyen államosítás...Zsiga marci az aszfalton arccal lefele heverne házát meg "államosítanák" a devizahiteleseknek.A demagóg politika nem játszadozna a szavakkal. Azt mondja a kommunizmus áldozatai, ugyan akkor mindent megtesz hogy az egykori áldozat ne felejtse el hóhérait. Államosítunk, kényszerítik az embereket járási hivatalba, ahol mellékese ott van a pártiroda is... sok ember még valóban látta a2 fegyveres mukásőrt a járás ajtajában, emlékeztesse csak őket, a trafikra is... hátha visszajő a" vörös "terror de az rajtuk fog csattanni...borítékolató..
hot-spot (törölt) 2013.02.28. 12:06:13
@Rwindx: Aha,saját vállalkozás.Hahaha!
Aztán kinek vállalkozzon?Annak a szűkre szabott fideszes holdudvarnak,vagy a hajléktalanoknak?
Csak mert a dolgozó réteg az elhúzott innen mint tudjuk.
Átképzés nincs.
Saját költségen van,de javaslom megnézni a szakápoló képzés költségét pölö vagy a C kategóriás jogsit,esetleg megnézheted mennyibe kerül ha valaki mozdonyvezetőnek szeretne tanulni.

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 12:06:56
@Nagykevély: Tényleg?
Akkor lehet én is megyek közéjük.
Akkor lehet én is megyek közéjük.
buday008 2013.02.28. 12:09:37
@TheSaurus: Marha egyszerű : kedves polgármester le kell mondani el kell hagyni az országot családostul,, nem fog hiányozni sok embernek, elhiheti.
buday008 2013.02.28. 12:12:06
@optizsiffin: az "ország keze" ... amúgy meg ah már államosítunk van egy kis mondóka: Munkás ököl vas ököl, odacsap ahova köll:_))
Rwindx 2013.02.28. 12:13:25
@hot-spot:
Eléggé szűkre szabott a fantáziád. Nekem jónéhány éve van cégem és soha nem éreztem szükségét hogy politikai kapcsolatokat építgessek azért hogy legyenek megrendeléseim. Egyszer dolgoztunk politikusnak, de csak a baj volt belőle, lévén fizetni nem nagyon szeretett, így elhajtottuk a francba.
"Csak mert a dolgozó réteg az elhúzott innen mint tudjuk."
Ha így van akkor mégis ki fogja összedobni a pénzt a követelésekre?
"Átképzés nincs.Saját költségen van" Most van vagy nincs? Vagy ha magadnak kell megoldanod már nem is érdekel? Kell munka vagy nem kell? Csak a kifogások...

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 12:13:44
@Nagykevély: Erről most eszmbe jutott szegény keresztapám,amikor a cocializmusban egyszer csak kitalálta,hogy ő elindul a meggazdagodás rögös útján és kiállt a főt kukoricával a szabad strandra,árulni.
5 perc nem telt bele és a rendőrök bevitték.
Aztán soha többet nem akart kitörni,maradt kőmíves inkább szegény.:)

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 12:15:31
@Rwindx: Nekem a vevőimet üldözték el külhonba.
Joggal vagyok dühös?
Nem értek máshoz,kereskedőnek tanultam,lehet hogy te szerencsésebb vagy és külföldre termelő manufaktúrád van és ezért nem érintett meg a válság.

sjános 2013.02.28. 12:16:09
@Kivlov: Tehát...hogy ne csak erkölcsről papoljak..:)
Deficites a költségvetés!
Ok....minimalizáljuk az államot! Kezdje magán a spórolást!
Picsába a sok léhűtővel! Nem kell ennyi megye! Nem kell ennyi Önkormányzat! Nem kell járás sem! Sőőőőt "ispánok" sem!
Nem kell ennyi mamut minisztérium! A kevesebb minisztériumban, ma többen "dolgoznak", mint 2010ben!
Hozzá kell nyúlni a nagy rendszerekhez! Nyugdíj, egészségügy, szociális, oktatás...stb....lyuk...lyuk hátán! Ömlik ki a pénz! Nem pénzkivonás kell! Racionalizálni, korszerűvé, működővé tenni!
Presztizsberuházásoknak, game over!!
Sporttámogatás...csak a tömeg és iskolai sportra! (Nem a fociakadémia!)
A látvány sport csináljon látványt! Majd ha tömegek mennek, ha van teljesítmény, akkor kap támogatást! Eredmény alapú támogatás! Úszás, kézilabda, vívás, birkózás, cselgáncs...kik szereztek olimpiai pontot?? Lófaszt a magyar fociba! (pedig kedvelem a jó futballt)
Követendőnek találom a Dán példát....Ők voltak a lesajnált skandináv rokon. Körülnéztek! Szakemberek! És rájöttek...jéééé...nincs olajunk...jééé, a mezőgazdaság kiszámíthatatlan és nincs is 2-3 nyár, mint Kínában! Jééé saját iparunk sincs komolyabb... Maradt a tudás alapú központok és a szolgáltatás! Ebbe befektettek!! Ééés jéééé....rakétáztak egy jót, felfelé! A 2 válság közepette is!
Nem pofáztak! Nem ügyeskedtek!
Dolgoztak! Tettek!

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 12:17:12
@Rwindx:
saját költségen átképezhetném magam szakápolónak 3 év alatt évi 140 ezerért.
De addigra a kórházakat is elkezdik leépíteni és ápolónőre sem lesz szükség.
Pedig szívesen adnék beöntést pár fideszesnek,főleg ha még fizetnének is érte.D

Nagykevély 2013.02.28. 12:21:00
@hot-spot:
Nem ajánlom. Csúnya vége lenne, és nem a rendőrök miatt. Bár igaz, néha ők is felbukkannak.

Kivlov 2013.02.28. 12:22:16
@sjános:
Minimalizáljuk! Mi rá a reakció? A duákok egyetemeket foglalnak el, a nyuggerek a Kossuth-téren hajigálják a tojást, a tanárok is a TVben b*zulnak minden este, az orvosok évek óta csak rinyálnak, a 40 éves nyugger rendőrök pártot alapítanak. tessék, minimalizálj...pedig azt kéne...

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 12:22:50
@Nagykevély: És mit ajánlanál nekem?
Taigetoszt?:)
Taigetoszt?:)
Uni1002 2013.02.28. 12:23:51
"Tudod az első pofon a legnagyobb..."
www.youtube.com/watch?v=kacGwAu5eg0
Van, aki öngyilkos lesz, sziven szúrja magát, mikor elveszik a rokkantnyugdíját, aztán van aki elrepíti az első pofont...

Rwindx 2013.02.28. 12:26:59
@hot-spot:
Belföldre dolgozunk, szoftverfejlesztő cég.
Ápolóra mindig lesz szükség, még ha nem is fizetik halálra őket, tudom, a barátnőm pont ápolónő. Egyébként idővel kénytelenek lesznek sokkal jobban megfizetni őket, mert rengetegen mennek külföldre a többszörös fizetésért, ugyanis tőlünk nyugatabbra is hiányszakma.
Mindezek figyelembevételével gondold végig megéri-e.

optizsiffin 2013.02.28. 12:28:21
@buday008: :) Szerintem igaza volt annak a bányásznak. Megjegyezném hogy aki bányász az nem élvezheti sokáig a nyugdíját mert hamar elhalálozik, a különböző,munkával szerzett betegségei következményeként.Ilyen pl:a sok ízületi kopás és gyulladás a tüdőroncsolódás és még sorolhatnám. Nem lehetett olyan vidító munka ahol szénport lélegzett be évekig és még ráadásul kőkemény fizikai munkát végzett(itt nem az akták cipelését értem A pontból B pontba). Aki fizikai munkát végez vagy szellemi munkát ami értéket képvisel(tanár aki a gyermekemet oktatja, orvos aki gyógyít, kutató aki felfedez azoktól én tuti nm sajnálok semmiféle juttatást. Viszont a politikusoktól minden támogatást és juttatást elvennék egytől egyig. Utána képviseljen meg hazudozzon.
kalaposinas 2013.02.28. 12:28:44
Meg tudom érteni a polgármester úr félelmét. A helyében én is félnék. Sőt a saját helyemben is. Én is felteszem a polgármester úr kérdését! Muszáj szinte mindenkinek rettegnie a Fidesz kormányzása miatt (természetesen a családtagokat is beleértve).
hot-spot (törölt) 2013.02.28. 12:31:31
@Rwindx: Te nem láttál még félig elrákosodott fejű embert.Fogalmas sincs milyen szaga van.
Ezt kell egy ápolónőnek átközözni és lefertőtleníteni.
Ehhez külön gyomor kell és bár nem vagyok finnyás fajta,de ezt nem tudnám csinálni.
Akkor inkább maradok takarítónő.

sjános 2013.02.28. 12:35:17
@Kivlov: Mert nem amputálni kell egyik napról a másikra! Talán egyeztetni kéne...felkészülési időt adni! Talán be kéne vonna azt, akiről döntenek!
Mint mondtam...nem kivonni kéne a pénzt...aztán várni, cinikusan, hogy egymást felzabálva marakodjanak a maradék koncon! Racionalizálni!
Tele vagyunk ulibuli, haverok által gründolt, semmit mondó főiskolákkal...egyetemekkel! A fele mehet a levesbe! De kiket szívatnak?? A Corvinust...meg a többi, még úgy ahogy európai szintű iskolánkat!
Pl...fel lehet fortyanni..:) de ha a Pázmány nevében is vállaltan egyházi egyetem, akkor tartsa el és fenn az egyház! Lófszt adóforintok! Tartsa el egyházi adóból! Ilyesmik..:)

Felkelanap Napsugár 2013.02.28. 12:35:45
@TheSaurus:
Nagyon igazad van! Mi is féltjük! Még pedig a nincstelenségtől, éhezéstől, fagyoskodástól, kilátástalanságtól!!!!!!!
A hatalmon lévők meg csak lopnak, milliárdosodnak!!!

Kivlov 2013.02.28. 12:38:30
@sjános:
Pedig épp időhúzásra nincs szükség.
Radikális kiadáscsökkentés kellene adócsökkentéssel karöltve. Nem pedig 8-10 éves átmeneti időszakkal tökölni. Mert addigra jön egy új kormány, aki gyökeresen mást csinál és az addig elért eredményke is mehetnek a kukába.

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 12:40:41
@Felkelanap Napsugár: Így van,ez egyre reálisabb minden állampolgár számára már.Sajnos.
Tehát jogos a félelem.
Tehát jogos a félelem.
Rwindx 2013.02.28. 12:47:58
@hot-spot:
Nem, valóban nem láttam, de ha ez érdekelt volna, akkor ennek tanultam volna.
Viszont nem minden intézményben illetve osztályon foglalkoznak elrákosodott fejű emberekkel, tehát ha nem bírja a gyomrod, nem kell feltétlen velük foglalkoznod. Viszont én, ha a családom megélhetése múlna rajta, veled ellentétben vállalnám akár leprásokkal való foglalkozást is. Ezzel vissza is tértünk oda ahonnan indultunk: tesznek-e az emberek eleget saját magukért nehéz helyzetben, vagy csak panaszkodnak, illetve mástól várják az életük jobbra fordulását?
Na most már viszont dolgoznom kell, mert helyettem sem csinálja meg senki a mai napra való feladatokat, és ha nincs bevétel nincs fizetés sem.

sjános 2013.02.28. 12:48:02
@Kivlov: Nem mondtam hogy 8-10 év....pontosan elég lett volna ez a 2-3 év, amit elbaszott ez a kormány!
De fontosabb volt a látszat, a presztizs...az eltöröljük, a megbüntetjük! 2/3-uk volt! Megléphettek volna bármit! Annyira elegük volt az embereknek az MSZP-SZDSZ-ből...hogy mindenki elfogadta volna, ha ezekkel kezdik a munkát! Ha gazdaságilag egy növekedési pályára állítják az országot! Ha hozzá nyúltak volna a kritikus rendszerekhez!
De neeeeem...fontosabb volt ez az elbaszott, már 4szer átírt..de még garantáltam 2-3szor átíródó, szar, alkotmánynak csúfolt alaptörvény összefércelni! Fontosabb volt az utcanév nevezgetés! Fontosabb Nyírő meg Horty! Fontosabb volt a haverok zsebének megtömködése, akik 8 évig tolták a pénzt a pártba és benyújtották a számlát!
és fontosabb volt újabb és újabb magas kamatozású hiteleket felvenni az államadósság elleni harchoz! Érted TE ezt??? Én nem! És közben állandóan jönnek a maszlaggal...haza...meg tegyél az országért...már csak 18 év és Kánaán...
Szégyen!

buday008 2013.02.28. 12:53:36
@hot-spot: Most még sokan azt mondjuk egyelőre nem kell a jobbik tanuljanak..( így is 20 százalékon vannak- romákk szavazatai ellenére) . de ha nem sikerül még 4-5 év múlva se akkor jöjjön aminek jönnie kell...
Csetepaté márki 2013.02.28. 12:55:07
Majd ha nem ällami alkalmazott, 35 eves nyugällomänyu rendör, nyugdijas, rokkantnyugdijas vagy egyeb inaktiv adja a pofont, szoljatok, mert akkor tenyleg baj van.
Addig azonban tölem mehet a fröcsöges.
Addig azonban tölem mehet a fröcsöges.
buday008 2013.02.28. 12:55:28
én ezt vallom, ha nem megy ésszerrű érvekkel demokratikus pártokkal , leszarom jöjjön aminek jönnie kell. oszt jó napot lehet 8 évezni a börtönbe
buday008 2013.02.28. 12:56:54
börtönbe meg majd zsiga győzködheti az ózdiakat hoyg ne "szúrják " seggbe:_))...
buday008 2013.02.28. 13:00:48
@optizsiffin: pontosan, menne mind a börtönbe..és akkor még humánus és úriember lennék velük..nem tudja ez a polgármester milyen az a szenvedni egész nap éhen egy fűtetlen helységbe fázva..
buday008 2013.02.28. 13:02:31
Én láttam mikor fideszes szimpatizánsok utcán nyugdíjast téptek meg.. Ne haragudjunk hogy jöttek ehhez?? Tisztelet ez már 2006ban sem volt bennük, mit várunk kormányon meg 2013-ba.
buday008 2013.02.28. 13:03:48
megérdemelték a pofont és örüljenek hogy egyelőre ennyi volt..
Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.28. 13:09:03
Megvárom amíg ez a pofozkodás divatba jön, aztán csak türelmesen ülök, amíg Bajnai, Mesterházy vagy Gyurcsány fel nem tűnik a színen.
Aztán csak lazán képen baszom ököllel őket, mert megérdemlik !

lobster thermidor 2013.02.28. 13:09:06
@hot-spot:
A radioaktív sugárzó anyag pedig, mint tudjuk egyes nemzetközi példákból is, kiváltképpen jót tesz a bányász egészségének.
Ezért járt az uránbányászoknak korkedvezményes nyugdíj, és amennyiben tartós egészségromlás állt be, a rokkantosítást a sugárzásveszélynek kitettség fokozatainak megfelelően intézték.
@Ad Dio:
Én is ismerek egy volt bányászt, aki ráadásul rokkantnyugdíjas. A Bonyhádon lakó 80 éves bácsi, akit a bányában töltött évek alatt szerzett szív, tüdő, és vérnyomás rendellenességei miatt jutott a rokkantak sorába, még kártérítést is kapott az államtól. Remélem nem sajnálod tőle azt a pénzt, amiért az egészségét adta cserébe!
Mellesleg fegyelmezetten élő ember, aki nem fogyaszt alkoholt, nem dohányzik, vigyáz az étkezésére, ezért kellőképpen szikár testalkatú, melyet kerti munkával, a friss levegőn edz nap, mint nap. Úgyhogy bátran mondom, rokkantsága ellenére simán ki tud osztani a meglévő egészségkárosodása ellenére egy - két sallert az elvtelen gombnyomogató polgármesterhez hasonló naplopóknak.

sjános 2013.02.28. 13:09:53
@Kivlov: Egyébként meg hogy a bejegyzéshez is konkrétan hozzá szóljak...sajnos....ez a kurzus csak ebből ért!
Csak az erőből
Csak abból ha pofán verik!
A "Fiúk" még mindig koleszosok...aki nincs velünk az ellenünk...és ha valami nem tetszik valakinek, verekedjünk meg!
Ez is el fog jönni! Sőt! Ennél cifrább dolgok is! Lesz egy pont, amikor már semmit nem lehet és nem kell félteni! "Kérdezzék" meg csak a cári családot...el nem tudták képzelni, hogy mi történhet! Mi már tudjuk...megtanultuk..de lehet csak én olvastam el a történelem könyvet???

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.28. 13:11:08
@buday008: Én meg azt láttam mikor MSZP-s csürhe esett neki nyugdíjasoknak gyerekekkel sétáló anyukáknak, öregeknek.
Ennyit tud a ballib csürhe, hírből se tudják mi az a becsület, tisztesség.

Kivlov 2013.02.28. 13:11:39
@sjános:
A magar csak abból: a pofánverésből. Vagy inkább még abból sem, sajnos.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.28. 13:13:25
@sjános:
Gondolom te is a demokratikus ellenzék egyik nagy drukkere lehetsz.
Gyurcsány Ferenc példaképeddel nagyon megértenétek egymást, demokrácia ügyileg.
Ő is csak a pofánbaszásban hitt 2006 tájékán, mikor ellenvéleményt hallattak ellenzékiek az utcán.

collateral collector (törölt) 2013.02.28. 13:14:29
Na hol van az 1 millió munkahely?
:D
:D
Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.28. 13:15:37
@collateral collector:
Ha 1 darab munkahellyel se lesz több, az is sokkal több, mint amit az MSZP tett az ügyben, aki alatt megduplázódott a munkanélküliségi ráta !

collateral collector (törölt) 2013.02.28. 13:16:24
Már csak 18 év és jó lesz!
:DDDDDDD
:DDDDDDD
sjános 2013.02.28. 13:17:43
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem tudom, hogy ezt honnan szűrted le..:) hogy jött ide Gyurcsány?...ott él a fejedben??
Csak sajnálni tudlak..:)
Olvasva a hozzászólásaid....ezt is..:)...azt gondolom, igazabb és jobb oldalibb vagyok mint TE!
Többet tudok a jobb oldalról, az eszméjéről a polgárról, mint TE és fröcsögő bajtársaid!
De nem minősítelek..:)
Minősíted TE magad!

VT Man 2013.02.28. 13:20:03
@hot-spot:
"Aztán kinek vállalkozzon?Annak a szűkre szabott fideszes holdudvarnak,vagy a hajléktalanoknak?
Csak mert a dolgozó réteg az elhúzott innen mint tudjuk."
Érdekes, hogy szerinted elhúzott a dolgozó réteg, ehhez képest 3 millióan dolgoznak a versenyszférában..
Őket szembeköpöd.

buday008 2013.02.28. 13:21:19
ezek fideszes egyetemista lányok voltak. de ezen nem vitatkozom elfogadom hogy olyan is megeshetett.Viszont amiben nem tágítok 2010ben takarodnia keltt a korrupt mszp-nek,most 2014ben mennie kell az országot elnyomorító kormánynak.Egyszerűbb ett volna szerintem matolcsyt seggbe billenteni és egy értelmes politikát folytatni,de ők inkább az elsüllyedést válasszák..Én mozgok az emberek közt és látok is..egyre több -és több az elkeseredett , semmi vesztenivalója nincs típusú ember (megjegyzem rengeteg kint a fegyver is). és azokat kurvára nem érdekli már hogy 8éve, mer ha jobban megnézik 20 év volt szar úgy ahogy van..ezeknek az embereknek a dühe a mindenkori kormányon csapódik le ha nem tud bármiféle eredményt produkálni. aláírom iszonyat nehéz helyzetben van a fidesz, de ha nem boldogulnak ismerjék el és vagy menjenek vagy kérjenek segítséget csak ne magyarázzák meg a szarról hogy ehető.
hot-spot (törölt) 2013.02.28. 13:21:19
@VT Man: 2,6 milló az.
Na és egy TV manó nyilván sokat hozzá tud tenni a GDP-hez.

buday008 2013.02.28. 13:23:10
én sem Gyurcsányt várom vissza a politikába, sem KUnczét stb..
Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.28. 13:24:06
@sjános:
Te magad írtad le szerencsétlen:
".sajnos....ez a kurzus csak ebből ért! "
Írod a pofon kapcsán.
Nos drága barátom, pont ennyit értessz a demokráciából, mint amennyit mutatsz !
Mint Gyurcsány 2006-os pofánverésekben.
A jobboldaliságodat meg hagyjuk, mert erről röhögés nélkül nehéz tárgyalni.
Ekkora seggnyalója régen volt Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy hármasnak mint te, és csak remélem hogy pénzért szívatod magad önként miattuk !

collateral collector (törölt) 2013.02.28. 13:24:51
@másfél iván: igazad van, de ahhoz képest részletkérdés, hogy az emberek csak annyit látnak, hogy több tízezer Ft-al kevesebbet kapnak havonta, miközben futballstadionokra, nemzeti konzultációra, meg kormányzati kommunikációra felfoghatatlanul sok pénz áll rendelkezésre...
Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.28. 13:28:35
@collateral collector:
Azt hittem eddig hogy azt a kemény 4 milliárdot a két stadionból az oktatástól veszik el.
Erre kiderül, hogy az oktatástól a bányásznyugdíjon keresztül, a TB-ig mindent meg lehet ennyiből oldani.

sjános 2013.02.28. 13:35:12
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Mondom..:)..csak sajnálni tudlak! :)
De valahol "örömmel" tölt el az a tudat..hogy élnek még köztünk gondolatolvasók (gondolatrendőrségre már gondolni sem merek), mindent tudó, megmondó emberek! Akik mindenkiről, mindent tudnak, mindenhez értenek! Kinyilatkoztatnak! Ja és persze bocsánat...mindent jobban tudnak! :)
Változatlanul nem értem, hogy került ide Gyurcsány...2006?? Mi köze a polgármester pofán veréséhez? Mi köze a mostani kormányzáshoz?
De ha már olyan okostojás vagy...másolj már ide egy olyan bejegyzést, ahol én dicsértem az MSZP-SZDSZ kormányt..:)...ha már ennyire ismersz..:)
Vagy maradsz szimplán a hazudozás, indulatos fröcsögés talaján, mint eddig??
Egyébként meg szánom bánom bűnömet, hogy merek másképp gondolni dolgokat! :)..és azt is hogy válaszolok Neked..:)

Mindfield 2013.02.28. 13:40:44
Most egy pofon csattant el, régebben zavargások voltak. Na, melyik a durvább?
engem gyíkká változtatott 2013.02.28. 13:42:22
"A polgármester - akinek korábban az autóját is megrongálták - a pofon után folytatta a közgyűlést, de feltette a kérdést, most már majd féltenie kell a családját is, meg a gyerekeit?"
Én nem vagyok elég képzett ideológiailag (hát merek én az lenni?), meg hát nekem semmi bajom az vadiúj egypártrendszerrel (ami persze nincs, ugye), a diplomatámat sem nemzetközi helyzetből kaptam, és én nem vagyok egy szadizmus sem, de hogy ezek a helyi párttitkárok szopni fognak, az bizony rizikó.
Szóval szerintem a tőlem független válasz: igen.

kérődzőgiliszta 2013.02.28. 13:49:59
Javasolnám a tisztelt bányász úrnak, hogy Habony Árpáddal álljon le pofozkodni! Olybá tűnik, mindkettőjükben fellelhető némi harcikedv!
Nincs ám abban semmilyen büdöskomcsilibsi kettős mérce, hogy itt ajnároznak egy fideszest pofozó bányászt, amott meg fikáznak egy akárkit sallerozó fideszest.

irógép 2013.02.28. 13:53:38
Ezt a primitív propaganda blogot!!!
Ezek szerint, az a sok sok tízezer ember akik a mszp-szdsz alatt szegényedtek el, és vesztették el a munkájukat, ők is lepofozhatják a képviselőket?
Természetesen, ha ez fordítva történik, ez a blog arról szólna, hogy micsoda egy csürhe aki megüt egy polgármestert, de így hogy egy fideszessel történt, az erőszak csak az elkeseredés jogos hangja!
Na ezért a folyamatos gusztustalan kettős mércéért nem kívánja vissza az ország nem hithű ballib része a ballibeket vissza a hatalomba, még ha a fidesz sem egy leányálom!

lobster thermidor 2013.02.28. 13:55:48
@kérődzőgiliszta:
Ha te simán egyenlőségjelet teszel a két ügy közé, akkor veled valami komoly baj lehet.

sjános 2013.02.28. 13:56:23
@kérődzőgiliszta: Nahhh...már vártam..:)
Megjött az első kettős mérce..:)...jöhet még a gyűlölet beszéd...na persze mindig a másik..:) ééés a végén egy laza hazaárulózás...igaz magyarozás!
Hát ez van. :(

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.28. 14:04:17
@kérődzőgiliszta:
Te most tényleg csodálkozol a ballibek mentalitásán ?
A pofonért elismerés, persze kizárólag demokratikusan, csak akkor jár ha azt Fideszes kapta.
A többi az náci agresszió.

irógép 2013.02.28. 14:10:35
@sjános:
Hát, mert ha ez mondjuk 4 éve egy mszp-szdsz es vezetővel történik ballib propaganda tele lenne azzal, hogy milyen egy erőszakos csürhék vannak!
Bármilyen tettlegesség, ha az a jobb oldallal szemben van, az úgy a demokrácia nevében van:)
Ha fordítva van, akkor rohadt erőszakos náci banda az egész jobb oldal!!
Annyira kilóg már a lóláb már a ballib oldal kettős mércéjétől, hogy a fidesz minden szarsága ellenére a nép nagy része látni nem akarja őket újra a hatalmon. leszámítva a hithű Orbán fóbiásokat persze.
De most is látszik az ellenzék nem gyarapszik, hanem egymástól vesznek el mx. Amennyivel nőtt az E 2014, annyival csökkent az mszp.

purplehaze 2013.02.28. 14:14:44
@irógép: Itt csak az történt hogy egy ember aki el volt keseredve pofán nyomott egy képviselőt! Nem valószinű hogy érdekelte a párthovatartozás. Tudjátok?! "Munkásököl vasököl odasújt ahova köll."
irógép 2013.02.28. 14:18:19
@purplehaze:
Ebben igazad van, csak a tálalás ami gusztustalan.
Ha ez nem egy fideszessel történt volna, ez a bejegyzés arról szólna, hogy hova süllyedtünk már!
Így viszont arról szól, meg is érdemlik amit kapnak.
Pedig emberek messze nem most kezdtek elszegényedni és elveszteni az állásukat!

MAClSAJT 2013.02.28. 14:20:52
@irógép: Nem akarok beleszólni, de a szóban forgó bányász most szegényedett el, miközben azt hallja a párttévéből, hogy mennyivel jobban élünk.
purplehaze 2013.02.28. 14:22:59
@Tamás Csacsicska: Teljesen jól látod onnan a helyzetet. A szemkilövéshez visszatérve azért láttam hogy nálatok (az USA-ban) se franciakrémessel kínálgatják a nem békés tüntetőket. a rohamrendőrök. Amikor voltak 2006-ban azok a balhék azért elötte és utána is láttam USA vagy némelyik európai ország rendőrsége hogy lép fel a randalírozó tömeg ellen. Hát igen, van különbség.
purplehaze 2013.02.28. 14:24:08
@irógép: Csak most telt be a pohár!
irógép 2013.02.28. 14:26:42
@MAClSAJT:
Hát ebben igazad van! De sokan nagyon sokan szegényedtek el már jóval korábban is, és a párt tévéből Lendvay feje akkor is azt magyarázta, hogy pedig most mennyivel jobb!
Mindig ez megy itthon!
És nem is mentegetem a kormányt, meg a bácsit sem ítélem el teljesen.
A tálalás ami nagyon nagyon gáz! Hogy az erőszakot hol el kell ítélni, hol jogosnak tartják, persze szigorúan attól függően ki mit és ki ellen követi el.
Ez a gusztustalan!

kérődzőgiliszta 2013.02.28. 14:32:15
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Most, hogy így rákérdeztél, tényleg!
:-)
Ez nekem új!
Mivel meglehetősen vizuális típus vagyok, elképzeltem a komlói polgit, mint Habony Árpádot, aki kap egy maflást és erősen önkontrollált válaszként lerúgja az elszegényedéstől legyengült bányász úr fejét, amúgy lightcontact.

babo81 2013.02.28. 14:39:22
@Rwindx: Akkor röviden:pesten lakom,vidéken még kevesebb a munka.Mindent megteszek,százegynéhány e-mailre egy! válasz érkezett ott is pénzt akartak lehúzni rólam! Én nem élősködök senkin,a párom fizetéséből rezsizünk,bérletet vesz,kifizetem magam után a egészségbizt.hozzájárulást havi 6660Ft és marad kb.20 ezer forint. Ennyiből élünk apukám! Nem azért írom,hogy bárki megsajnáljon. Én dolgozni szeretnék,de nagyon nehéz munkát találni! Fogd fel végre!!!
kérődzőgiliszta 2013.02.28. 14:40:39
@lobster thermidor:
Biztos lehet valami baj, mert nem találom az egyenlőségjelet!

kérődzőgiliszta 2013.02.28. 14:41:46
@babo81:
Akkor már épp itt az ideje, hogy lenyomj egy sallert a polgidnak!

babo81 2013.02.28. 14:43:01
@Rwindx: átképzésc pénzbe kerül.Egy tanfolyam (szakmától függ)kb.:80ezer-től sokszázezres kiadást jelenthet! Akinek nincs bevétele mi a picsából fizesse ki?!
MAClSAJT 2013.02.28. 14:45:30
@irógép: Ez tök rendben lenne, amit mondasz, mert ez tényleg kettős mérce.
Csakhogy ezt úgy szokás, hogy akkor a kettős mérce elkövetőinek a szavait a pofájába vágod, hogy lám, itt véded az erőszakot, ott nem.
Ezzel szemben mindenki gyurcsányozik meg ballibezik, miközben a kutya nem védi gyurcsányt, és az ország fele még csak el sem menne szavazni, ha most most vasárnap lennének a választások, annyira elege van ballibestül-jobbosostul az egész csődtömegből.
Vagy mindenki "ballib", akinek tele van a töke az elmúlt húsz évvel, és még a fidesszel is, akik feltették az i-re a pontot?
Mert akkor az ország többsége (a nemszavazók) mind "ballibek".

kérődzőgiliszta 2013.02.28. 14:46:22
@babo81:
Most komolyan! Vannak ingyenes átképzések. Sőt, olyanok is, amely alatt fizetnek is, és garantált foglalkoztatás is társul hozzá. Nézz utána a munkaügyi kp-ban, kormányhivatalban!

irógép 2013.02.28. 15:04:19
@MAClSAJT: Nem nem az!
És nem is így értettem!
Ráadásul a jobb oldal is alkalmaz kettős mércét sokszor, csak mostanában az ellenzék és tollforgatóik kezdi olyan erkölcsi magaslatokba helyezni magát, amit nagyon nem kéne pont nekik sem!
Mindegy nem ér az egész ennyit.
A kormánnyal sok a baj, a bácsit is megértem akár!
A politika és a média mocskossága a gusztustalan!

komplikato 2013.02.28. 15:13:55
@Kivlov: Ja Budapest-Vác 5000-ért mint versenyképesség, mi? Ungarische módi?
Az a versenyképes, amikor a RealJet jegy oda-vissza 7000 forint Bécsbe és 160Km-el teszi meg az utat, amíg a magyar "gyorsvonat"-ra ennyiből nem mész el még a határig sem, és azt is 40-80Km között zötyögve.

komplikato 2013.02.28. 15:17:14
@kérődzőgiliszta: Munkaügyiben inkább ne, mert a valóság meg amit leírtál itt az köszönő viszonyban sincs. Az a nem vicces amikor érdeklődik valaki és nagy hümmögve közlik, hogy LEHET a következő negyedévben TALÁN indul olyan képzés amit támogatnak. Persze a támogatott az soha sem olyasmi amivel elhelyezkedhetsz, mert keresett szakma ilyen 240-600.000 forint közötti áron van, ami meg ilyen 0-100.000 között van, azzal 2120-ban sem helyezkedsz majd el. Például tök jó, hogy van kereskedelmi OKJ 35.000-ért, ha pont a kereskedelem dőlt romokba 3-4 év alatt és zéró kereslet van rá.
komplikato 2013.02.28. 15:21:38
@VT Man: "Aha. Tehát 1 millió magyarnak hiányzik a végtagja vagy pár fő szerve?
Nonszensz."
Szerintem is nonszensz ha állításod igazolására a 340.000 = 1.000.000 matematikai képtelenséggel próbálod "igazolni".
Ki beszélt itt 10%-ról?

komplikato 2013.02.28. 15:23:10
@lobster thermidor: "A radioaktív sugárzó anyag pedig, mint tudjuk egyes nemzetközi példákból is, kiváltképpen jót tesz a bányász egészségének.
Ezért járt az uránbányászoknak korkedvezményes nyugdíj, és amennyiben tartós egészségromlás állt be, a rokkantosítást a sugárzásveszélynek kitettség fokozatainak megfelelően intézték."
És ami nem mindegy, hogy sokan nem tudják, de a szénbányában lévő szénizotópoktól ez hamarabb előjön, mint uránbányában. nem véletlenül van egy szénerőműnek 4x(!!!) akkor sugárterhelése a környezetre, mint egy atomerőműnek ...

kérődzőgiliszta 2013.02.28. 15:28:14
@komplikato:
Érdekes! Nekem véletlenül sikerült kétszer is államilag finanszírozott átképzésben részt vennem, amikor is fizettek az oktatás alatt is, meg utána egy évig foglalkoztattak.
Pedig egy mezei munkanélküliként mentem be a munkaügyi központba!
Akkor most ki beszél hülyeséget?

komplikato 2013.02.28. 15:28:56
@Kivlov: Annyira tudja mindenki kitől kell elvenni ebben az országban, gondolom neked habzana a szád elöször amikor majd rád kerül a sor ...
Az senkit nem zavar, hogy emberek ezrei élnek komplett adócsalásból, direkt csődbe vitt cégekkel? Milliárdokat lehet egy gagyi KFt.-ből kilapátolni és persze ezen embereket a NAV nem cseszteti, de ha neked 5000 hátralékod van jön a TEK. És nem 1-2 éve hanem több mint évtizede ez megy. Az nem fáj a költségvetésnek, hogy cégek százai csődölnek be az idióta rendszerből faadó körbetartozás miatt? Mennyi járulék és adó esik így ki? Hány ezer milliárd??? És persze ki az akit a törvény keze nem bánt? Aki az egész piramis csúcsán lenyúlta a lét!!!
Mi van a Vegyépszer által tönkretett cégek százaival? És miért nincs eljárás a Vegyépszer ellen, azért 30 MILLIÁRD az nem kevés pénz! Ja, mert akkor nyeretlen ciklusban nem lehet belőle a pártokba pénzt lapátolni?
A lényeg az, hogy lehessen basztatni mindenkit aki csóró és a bele kilóg, de akik a rendszerből csak kivesznek és milliárdos tételben azokat nem szabad bántani, mert jujj mi lesz?

komplikato 2013.02.28. 15:31:20
@kérődzőgiliszta: Ez az előtt vagy után volt, hogy kétszer összevonták a munkaügyi központokat, kivágtak onnan egy csomó embert és közmunkásokat meg köz-foglalkoztatottakat kezdtek el alkalmazni szakemberek helyett?
Nem találkoztam olyan élő emberrel rajtad kívül, aki pozitív választ kapott volna bármilyen továbbképzési támogatással kapcsolatban ... Ha megadnád ennek a tökéletesen működő műintézménynek az elérhetőségeit, szívesen venném.

Kivlov 2013.02.28. 15:38:59
@komplikato:
jogos.
az évek óta 0 közelében működő cégekre, minimálbérre bejelentett vállalkozókra, hó végén/hó elején rendszeres nagyobb összegű KP felvételt muatótó cégekre egyesével kéne rászállni és átnyálazni minden papírjukat évekre visszamenőleg. Megérné erre pár1000 APEHost felvenni pluszban.
Kitől kéne elvenni? Attól aki még életében nem tett be semmit a közösbe (kisebbség), attól akik irracionális mértékű és logikájú transzfert kapnak egy szegény országban (nyugik ingyenes utazgatása), stb, stb.
Amúgy rossz a megközelítés: nem elvenni kéne, hanem csak annyit szétosztani, amennyi van. És pl egy önkormányzatnál nem a seélyek kifizetése kéne legyen az első a sorban, hanem a rezsi, a működés fenntartása, az intézmények fenntartása, meg a munkavállaók bére

sjános 2013.02.28. 15:53:21
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Még mindig várom az idézeted, Tőlem....amikor MSZp_SZDSZ kormányt dicsőítek!
Vagy tényleg csak ennyire telik Tőled??
Ennél egy agitátornak felkészültebbnek kéne lennie..:)

sjános 2013.02.28. 15:59:26
@irógép: Nincs hát ha... Nincs, ha most ezekkel történne..akkor..blabla.. Most nem emezek..hanem amazok vannak!
Arról van szó, hogy egy elkeseredett ember, akinek már nincs mit veszítenie, ennek a kormánynak az ügyködése miatt, kérdezett! Hogy mit és miért! Hogy miért pont vele! És mivel az állam jeles képviselője erre nem tud normális észérveket, válaszokat, megoldási alternatívákat felhozni, elpattan az a húr, aminek nem kéne! És lendült egy kéz! Nagy baj a reakció is! De nem lenne ha maga az akció nem lenne!

Rwindx 2013.02.28. 16:00:59
@babo81:
A százegynéhány email biztosan nem lehet a "minden". Nem állítottam hogy élősködsz, de ha jól sejtem még mindig a fentiekről (is) van szó.
"Én dolgozni szeretnék,de nagyon nehéz munkát találni! Fogd fel végre!!! " - Egyszer sem gondoltam vagy írtam az ellenkezőjét. A Dél-Dunántúlon ez sok-sok éve a mindennapi valóság, van tapasztalatom.
És igen az átképzés, legalábbis a használható, pénzbe kerül, de én nem találhatok ki mindent helyetted, hisz nem ismerlek sem a körülményeidet, max tippeket adhatok, amire - az eddigiek alapján - úgyis azt írnád hogy tudjam mit csináljak vele.
Végül pedig, korábban szóvá tetted a lenéző stílusomat (mondjuk aki pofonnal, kötéllel, vagy seggnyalózással, stb nyit nekem, mit vár tőlem? aranyhalat?), akkor engedd meg hogy én is megjegyezzem: egy 32 éves nő ne beszéljen már ennyire csúnyán.

kérődzőgiliszta 2013.02.28. 16:07:47
@komplikato:
Fura lenne, ha a zemberek lakóhelye szerint illetékes munkaügyi kirendeltségek, kormányhivatalok nem egységes eljárásrend szerint működnének! Az viszont tény és való, hogy minden egyes munkaügyi központnak külön-külön kellett pályáznia a pénzért azokhoz az átképzési projektekhez, amiket össze tudtak rakni. Itt már szerepe lehetett annak, hogy Bp. ügyesebb volt. Az is belátható, hogy egy jobb szellemi kondíciójú munkanélküli diplomás számára nem ugyanolyan képzéseket kínálnak, mint a nem diplomások részére. Ráadásul mára a diplomások megkülönböztetettsége is megszűnt!

Rwindx 2013.02.28. 16:36:52
@babo81: bocs, 31 éves nő.
komplikato 2013.02.28. 17:04:15
@kérődzőgiliszta: Nekem az is fura amikor a kirendeltség polcain zéró képzési tájékoztató van, állásból meg X ezer emberre kemény 2db, ebből egyik 1 megyével odébb, a másik meg a nyugati határnál ... és akkor megy a TV-ben a kamu, hogy ott tudnak segíteni. Igen vicces amikor kínjukba már inkább német, meg osztrák melót ajánlanak ki ők is.
babo81 2013.02.28. 17:08:55
@kérődzőgiliszta: ingyenes képzés megvolt,bocs ez lemaradt!Jeles OKJ bizim van parkgondozó szakmából. Nagyon örültem a lehetőségnek de sajnos hamar koppantam! A szakmában nincs üresedés mert és itt jön Orbán és Matolcsy közmunkásokkal végeztetik el a munkát! Tehát adtak a szarnak egy pofont! Pedig nagyon szerettem volna a szakmában dolgozni! :(További ingyenes képzésre nincs lehetőség! Gonolhatod,hogy utánaérdeklődtem a dolognak! Mégegyszer mondom a frissen szerzett szakmában nincs lehetőségem a pénzkeresetre! :(
babo81 2013.02.28. 17:17:39
@Rwindx: Nem kell elnézést kérned,02.16-án betöltöttem a harminckettőt!Sajna!:( Én kérek elnézést a szóhasználatért,de mentségemre legyen mondva,a kilátástalanság miatt nagyon harapok arra,ha sokan azzal jönnek:aki dolgozni akar az igenis talál munkát....ha így lenne,nem lenne ennyi munkanélküli,hidd el nekem!!!
Tamás Csacsicska 2013.02.28. 17:49:29
@neoteny:
Álomvilágban élsz. Mindenki fizet adót, aki áfát fizet. Mindenen van áfa, élelmiszeren, szolgáltatáson, árukon - most már a büntetésekre is ráraknak áfát. Adó sokféle van, te biztosan a jövedelemadóra gondoltál. Nos, nem abból él az állam.
Áfát – és további adókat, de még mennyit! -még a hontalan is fizet, amikor megveszi a napi üveg pálinkáját, vagy cigarettáját.
Csak Orbán házi pálinkafőzői nem fizetnek adót…

Tamás Csacsicska 2013.02.28. 17:53:47
@Rwindx:
Szövegértési nehézségeid lehetnek, fordulj szakemberhez. Én nemcsak láttam a történéseket, de mint a csatolt link mutatta, meg is örökítettem őket. Ennél többet nem tehetek a hazudozós Fideszesek érdekében.
Most gyere elő a te bizonyítékaiddal. Ne valami zavaros bejegyzéssel.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.02.28. 18:47:00
@Tamás Csacsicska:
"Álomvilágban élsz."
Nem, Kanadában.
"Adó sokféle van, te biztosan a jövedelemadóra gondoltál. Nos, nem abból él az állam."
Adóbevételek Mo-n:
1) ÁFA (8,8%)
2) Jövedelemadó (4,8%)
3) Jövedéki adók (3,1%)
4) Egyebek (??? %)
(A százalékok a GDP arányában.)
Valóban, az ÁFA csaknem kétszer annyit "hoz" mint a jövedelemadó. Ettől még a jövedelemadó nem elhanyagolható.
A csóróknak pedig nem kell sem inniuk, sem dohányozniuk, sem benzint venniük (amiből a jövedéki adó túlnyomó része származik). Enniük, lakniuk és fűteniük kell; az összes többi opcionális.
Mivel az ÁFÁ-t valamivel nehezebb kikerülni Mo-n mint a jövedelemadót, persze hogy az ÁFÁ-ra koncentrál a jelenlegi kormányzat. A jövedelemadót pedig épp' azok fizetik be, akik relatíve jól keresnek (elsősorban multiknál dolgozók), így hát bizony ők fizetik be a jövedelemadók túlnyomó részét.

komplikato 2013.02.28. 18:57:08
@neoteny: "Enniük, lakniuk és fűteniük kell; az összes többi opcionális."
Aki csóró és elég sokan vannak, azoknak ezekre SE telik ...
Lásd még LÉTMINIMUM versus MINIMÁLBÉR.

Rwindx 2013.02.28. 19:31:57
Nézegesd, mert a világ talán szélesebb mint ami az ablakodból látszódik...
www.youtube.com/watch?v=7GHvUVZZqaw
www.youtube.com/watch?v=neVi1cfUAdE
www.youtube.com/watch?v=HcpvoRFsR2U
A képeket a blogmotor nem engedi linkelni, képeket itt találsz: www.google.hu/search?q=k%C3%A9p+budapest+okt%C3%B3ber+23&hl=hu&newwindow=1&safe=off&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=aaIvUem8OoXBtAbe4IDQBg&ved=0CEgQsAQ&biw=1920&bih=888

Rwindx 2013.02.28. 19:32:39
@Tamás Csacsicska:
egyel feljebb.
egyel feljebb.
Rwindx 2013.02.28. 19:38:29
@Tamás Csacsicska:
Aztán gondolom a következő az lesz hogy hírtv, meg fotoshop, meg satöbbi, és ez nem igaz. Vagy simán meg sem nézed nehogy összetörjön a kis nyomi elképzelt világod.
Ha akarnál találnál ezerszámra hiteles forrást, de ahhoz is gyáva vagy hogy informálódj. De te a Bajcsy 5-ből lefényképezted az Erzsébet hidat, az Astoriát, a Kálvin teret, a Kossuth teret és az egész belvárost... hehehehe

Rwindx 2013.02.28. 22:24:24
@babo81:
Mivel statisztikailag több esélye volt a 31-nek, ezért inkább korrigáltam, nem kell hogy újra nekem ess azzal hogy nőként is megsértettelek akaratlanul :)
Egyébként a politikai blogokon az ember hozzáedződik a csúnya, esetleg ocsmány beszédhez, szóval nem megsértődtem, csak egyszerűen nőktől furán hangzik. Ha esetleg te is pl kötelet ajánlgattál volna nekem, az valószínűleg más tészta lenne, de nem ez történt, spongyát rá.
Akiről meg lehull a civilizáció máza, azzal meg úgy kell beszélni hogy a félember is megértse mi a véleményem.
Zárszóként, remélem hamarosan találsz magadnak olyan munkát amilyet szeretnél, én pedig nem szoktam az alaptörvénnyel példálózni, ellenben szívesen idézek pl egy újságcikkből, akkor is ha tudálékosnak és nagyképűnek hat, főleg egy ellenséges hangulatú közönség körében aki minden szavamat kiforgatná :)

babo81 2013.02.28. 23:28:51
Az emberek el vannak keseredve,nincs min csodálkozni. Én is vagdalkozom ès"nekimegyek"azoknak akiknek a jelen rendszer szép és jó! DE! A halálát én senkinek sem kívánnám soha! Maradjunk annyiban,hogy "nemszeretem" munka is jól jönne! Azért köszi,rendes tőled! :)
jaminai · http://www.yellowphone.hu 2013.03.02. 15:19:02
@buday008: "...nehéz helyzetben van a fidesz, de ha nem boldogulnak ismerjék el és vagy menjenek vagy kérjenek segítséget csak ne magyarázzák meg a szarról hogy ehető."
Ezzel teljes mértékben egyetértek. És még sokan mások.

Az utolsó 100 komment: