Én úgy láttam, hogy megszeppentek egy kicsit a diákok. Mármint akik a teremben voltak. Mind Debrecenben, mind Budapesten.
Lehet, hogy először találták magukat szembe a nyers erővel, a kérlelhetetlen és befolyásolhatatlan primitív gonoszsággal. Az intoleranciával. A könyörtelenséggel.
Nem voltak felkészülve a "futballdrukkerek" látogatására, arra, hogy nem internetes fórumokon, hanem az ő pályájukon, fizikai közelségben, a katedra mellett mondják el nekik, mit is gondolnak az ő kis "buzeráns játszadozásaikról".
Egyáltalán nem örülök, de a hallgatók talán egy kicsit jobban megértenek minket, idősebbeket, akik ámulva néztük az ő tiszta (talán éppen a naivságtól tiszta) "forradalmukat". Mert mi már megkaptuk ezeket a szemtől szembe pofonokat. S megkapjuk naponta. Bizony, mi most már sokszor akaratlanul is mérlegelünk, beivódott ez a zsigereinkbe: mi éri meg és minek milyen következménye várható.
Rossz volt nézni, hogy senkinek nem ugrott be hirtelen, mit kell, mit lehet válaszolni egy ilyen artikulátlan hőzöngésre, amely csak látszatra tartalmaz érvet, valójában kétségbeejtő, a normális embert szinte megbénító erőfitogtatás. Nem is biztos, hogy lehet rá reagálni. Mert mondhatja a hallgató, hogy buzi a te öregapád - de azzal éppen az ellenfél játékát játssza. Visszavághat, hogy én a diplomámmal, meg a tudásommal, tehetségemmel nem a londoni McDonald's konyháján végzem, ami neked a csúcs lenne. Viszont a hazaküldött pénzemből költ majd a családom és tudod, az a sok megfizetett áfa teremti majd meg a te segélyed alapját, esetleg a börtönbeli állami ellátásodat, te faszfej. Ezek már érvek, de mindenki érezte, itt nem helyénvalók, ez nem igazi beszélgetés. A "futballdrukkerek" eljöttek az ellenfél pályájára, hogy jelezzék: ha végleg megelégelik a hőzöngést, beverik mindenki pofáját.
És az igazán ijesztő az, hogy mintha a regnáló hatalom hivatalos álláspontját hallottuk volna. És mintha éreztük volna, ahogy az a sok-sok ember összedörzsöli a tenyerét: jól megadták ezeknek a kis köcsögöknek.
Nem pusztán az értelmiséggel szembeni klasszikus kisebbségi érzés megnyilvánulását lehetett kiérezni a tévékben sokszor bemutatott "incidensekből". Ez a hatalom hangja volt. A békemeneté, a goj motorosoké, a 2006-os "békés tüntetőké". A Kossuth téri provokáló transzparens eltűrőinek, a törvényességgel, az alkotmányossággal, a parlamentáris demokrácia eszközrendszerével saját érdekei szerint játszadozó erőknek a hangja.
És húsz "futballdrukker" rendet fog tudni tenni mindaddig, amíg a diákok csak saját röghöz kötésük ellen tiltakoznak, amíg az egészségügyben dolgozókat nem háborítja fel, nem készteti aktív cselekvésre a bírák idő előtti nyugdíjazása, a rendvédelmi dolgozók együtt érző szimpátiával (csak) nézik a pedagógusok harcát egzisztenciájukért, s a jog tudorai is csak saját ügyükben lépnek fel, de nem emelték fel szavukat akkor, amikor elkezdődött a visszamenőleges törvényhozás.
Ha hétfőn a diákok, kedden a tanárok, szerdán az ápolók, csütörtökön a színházi kultúrát féltők, pénteken pedig a szélsőjobb nyílt megjelenése ellen tiltakozók vonulnak az utcára.
A társadalmi szolidaritás egységes sodorba szerveződése söpörheti csak el ezt az állami szintre emelt mentalitást, stílust, a kegyetlen, eszközökben nem válogató hatalmat.
Ezen mindenkinek el kellene gondolkodnia.
Kinemugrál, buzidiák, hej, hej!
2013.02.14. 01:35 Poldi bá
15 komment
Címkék: szolidaritás futballdrukkerek hallgatói tiltakozás
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Erzsébet Pásztor 2013.02.14. 06:55:13
Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2013.02.14. 07:05:31
Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.02.14. 09:13:51
fideszfigyelo.blog.hu/2013/02/13/fidesz-kepviselojelolt_volt_a_diakokat_fenyegeto_focihuligan
Squid 2013.02.14. 11:09:00
Így kell egy urban legendnek titulált közvélelmet 1 mozdulattal átsegíteni a logikus elfogadható párhuzam kategóriába.
A dolog másik fele, hogy az illető effektíve megfenyegette a vitapartnerét és ez rögzítésre került ami már simán jogi kategória bizonyítékkal..
A leirat itt: kepviselofunky.blog.hu/2013/02/13/oruljetek_hogy_nem_vertuk_szet_az_egesz_kocsmatokat
Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.02.14. 12:00:18
Szívembe mart hogy ez mennyire így van!
Kiégek 2013.02.14. 12:30:36
ez ugyanolyan undorító demagógia, mint az h "titeket külföldről pénzelnek". És ez a baj.
Az a szomorú hogy ez a megszeppenés nem csak a suttyó stílusnak, és a pirmitív erőelvűségnek az eredménye! Nézzünk szembe vele, hogy ha tuskó formában is, de az "úriember" érveket is sorakoztatott fel, és leginkább ettől szeppentek meg az emberek, sajnálom de szerintem ez az igazság. Debrecen nem képes az egyre növekvő szurkolói érdeklődésnek helyet biztiosítani, de a csapat meg egyre jobban szuperál. Bevételektől esik el a város azáltal hogy csapat jól teljesít de nincs egy normális stadiona. Ezek tények!
Az is tény, hogy a város már költött a "kulturára" , megépült a MODEM. stb...
Ilyen környezetben a "lelátók népe" ellen hangolni az "egyetem népét" ostobaság, és hiteltelenségre utal. Arról nem is beszélve, hogy a rendezvényt megzavaró "szurkolók" között is voltak egyetemisták. Egyetemi végzettséggel is lehet meccsre járni erre még nem gondoltatok? :D
Aztán...merjük-e észrevenni, hogy szerencsétlen "buzi egyetemistán" kívül senki se akart érdemi választ adni...más kérdés hogy lebaszták a mikrofont, esélyt se adva rá... de a többiek mint valami tyúkanyó próbálták bevédeni a srácot, attól hogy felelősséget vállaljon a saját szavaiért... ez se a hitelesség jelképe.
Squid 2013.02.14. 14:56:56
Az ember egy olyan tajpán büdös bunkó volt, hogy görbítette a teret? Érvelés? Te hol láttál olyat? Az ember berohant mint egy felajzott vadkan és lebuzizott mindenkit aki nem osztotta a véleményét, majd elmondta hogy NEKI miért kell stadion, majd megint lebuzizott mindenkit aztán kiment és köszönésképpen odavetette, hogy örüljenek hogy megúszták..
Teljesen egyértelmű volt, hogy az illető létezése,stílusa valamint térgörbítő primitívsége a LEGJOBB példa arra miért kell oktatásra és nem focira költeni a pénzt..
Kb ennyi!
kutya vacsorája 2013.02.14. 15:14:52
egyetlen kérdésem van: hogy a picsába mehettek be az egyetem területére? csak úgy besétáltak? ezt lehet?
Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.02.14. 16:31:29
ehelyett javaslom a "magyaros humánorienációval megáldott"
vagy az
"átlagoshoz húzó társadalmi érzékenységű"
jelzőket
Squid 2013.02.14. 17:20:47
A kis MirrMurr 2013.02.14. 20:15:47
Annyit szeretnék hozzátenni egyetemet megjárt (sok év, nem 10 perc), lelátón igencsak jártas emberként, hogy az ott található csőcselék jelentős hányada kifejezetten rühelli az aktuális kormányt. Tegyük hozzá, általában az éppen aktuálist, de ez már egy másik kérdés.
Az is tény, hogy teljesen más szinten zajlik a kommunikáció.. sokszor hangosabb, egyszerűbb, indulatosabb, ha úgy tetszik primitívebb. Én azt tanultam (többek közt az egyetemen), hogy az okos enged. Hogy egy gyerektől nem elvárható hogy felnőttként gondolkodjon -ugyanez igaz a kevesebb intelligenciával megáldottakra is. Nem?
Az egyetemisták, diplomások és általában az "értelmiség" , vagy legalábbis magát annak tartó réteget minősíti az a hozzáállás, hogy majd az ő adójából telik segélyre. Ez nem az a réteg, amelyik a segílyből tengődik. Ezek az emberek (nagyobb részük, ebben is van kivétel természetesen) napi nem 8 órákat, hanem többeket dolgozik, sokkal kevesebb pénzért, mint diplomás kortársaik. Igen, sokan közülük járhattak volna egyetemre (és sokan nem, mert úgy hozta az élet. Vagy egyszerűen csak nem izgatta, esetleg igen, nem volt meg hozzá az esze -megesik), de azért az értelmiség se felejtse el, hogy ezek a többnyire szakmunkást esetleg technikumot végzett emberek is elég fontos munkákat végeznek. Bármilyen meglepő, de ha ők nincsenek, nálatok nincs villany, mert nincs aki megjavítsa (gondolom nem a bölcsész fogja átkábelezni a lakást), nincs fűtés, nincs aki vezesse a buszt amivel ti egyetemre mentek, és a többi meg a többi. Szóval ha már annyira értelmiségi és toleráns meg elfogadó mindenki, talán el kéne tudni fogadni hogy négerek ,sárgák meg cigányok mellett van egy ilyen "kisebbség" is, akiknek ugyanúgy megvannak a maguk problémái, és akik semmivel sem értéktelenebb tagjai a társadalomnak mint az úgynevezett értelmiség. És ha már mindenki olyan emelkedett, azt is észre kéne venni, hogy van az országban x ultra, y huligán, és x-n ill y-n köztük csak a primitív bunkó. Akik mellesleg alkalmasint még egy lelátón is alaposan helyre vannak téve. Csak arról nem regél a TV.
nandras01 2013.02.14. 22:09:17
mit lehet válaszolni..?
semmit.
ugyanaz a helyzet, mint a fórumtrollokkal:
- ne vitatkozz egy idiótával, mert lehúz a szintjére és legyőz a rutinjával
- ne birkózz a disznóval, mert mindketten mocskosak lesztek, de a disznó még élvezi is
mondom, itt a monitor előtt ülve.
és irl?
valószínűleg leblokkolok...
kanálwarrior 2013.02.15. 18:19:44
gébics · http://www.geebics.blog.hu 2013.02.15. 19:41:45
Lesből Támadó Szárítókötél 2013.02.17. 19:50:27