Két és fél éves uralkodásának egyik legundorítóbb törvényhozási aktusára készül az orbáni hatalom. Az alaptörvény részévé teszik, hogy ha valakinek nincs otthona, ez még nem jogosítja fel őt arra, hogy az utcán éljen.
Aki ismeri az előzményeket, tudja, hogy ezt a "szabályt" már korábban bevezették, s az az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek részét képezte. Szegény Orbán Viktor meg volt arról, győződve, hogy ez az "átmenetirendelkezés-fejezet" egy igazi jolly joker, része is az "alkotmánynak" meg nem is. Annyira mindenképpen részévé akarta tenni, hogy az Alkotmánybíróság ne vizsgálhassa a tartalmát. Csakhogy az AB az ide írt passzusok lényegi elemeit vizsgálta, s az egész pakkot úgy minősítette, hogy - mivel átmeneti jellegű intézkedéseket tartalmaz - nem része az alaptörvénynek. Ez pedig lehetővé tette, hogy hozzányúljon.
Az így "formai okok miatt" elmeszelt jogszabályok "kijavítására" természetesen lehetőséget ad a kétharmados parlamenti többség. Nem is titkolták a fülkeforradalom zászlóvivői, hogy megteszik a szükséges lépéseket. Íme, eljött az idő.
Gyanítom, hogy a pénteken bejelentett döntés nem is annyira a hajléktalanoknak szól, hanem sokkal inkább az Alkotmánybíróságnak. Orbán Viktor nehezen viseli, hogy ha ő azt mondja valamire, hogy az az alkotmány része, akkor ezt mások felülbírálják, ráadásul következményekkel járó módon. Tehát a lényeg: coki, Alkotmánybíróság, ha már eddig nem értettél a szép szóból!
Magyarország miniszterelnöke a legkisebb kérdésben sem képes elviselni a vereséget, alkalmatlan arra, hogy belássa, ha elrontott valamit. A nehezebb utat választva inkább óriási kerülőt tesz, időt, energiát, pénzt, politikai hitelességet nem kímélve bizonyítja: el tudja intézni, hogy végül neki legyen igaza.
Az erődemonstráció természetesen tovább rontja a helyzetet, hiszen a hajléktalanok ügye ezzel nem oldódik meg, s Magyarország ismét olyan képet nyújt magáról a külvilág felé, hogy itt nem a modern európaiság hatja át az ország irányítóinak gondolkodását és magatartását. Sokkal inkább valamiféle feudális gondolkodással ötvözött bolseviki diktatúra működésére csodálkozhatnak rá a kontinensen élők.
Mellesleg tovább farigcsálják az Alkotmánybíróság lehetőségeit is (korábbi határozatokra nem lehet majd "automatikusan hivatkozni).
Természetes közegében érezve magát, egyenes vonalú ívben folytatja a demokratikus (eszközökkel visszaélő) diktatúra kiépítését Orbán Viktor.
Coki, Alkotmánybíróság!
2013.02.08. 14:06 Poldi bá
440 komment
Címkék: orbán viktor hajléktalanok Alkotmánybíróság
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mike36 2013.02.09. 06:55:57
Mennyi fideszes komcsi nyalonc van már itt is. Gondolom feláll majd a kis pöcsük ha végre mi is eljutunk Fehéroroszország szintjére. De aki ennek tapsol az bizony komcsi és a demokrácia árulója. Meg persze jellegzetes igaz magyar, amit lehet tönkretesz sőt örül ennek. Hogy bírtunk mi ennyi hulladék szemét emberrel 1000 évig fennmaradni?
Mike36 2013.02.09. 07:00:47
Shaw bizonyvannak akik nem olyan hitvány emberek mint te és segítik a szegényeket és az elesetteket. Verjen meg téged Isten, gonoszságodért. Én megbocsátok, ő nem fog.
Mike36 2013.02.09. 07:04:45
Dtk te barom! Miért is jobb drágán hitelt felvenni mint olcsóbban az imf-től? Miért jobb megint a ruszkikhoz dörgölőzni? Azt ne hidd hogy nem fogják megkérni az árát!
nu pagagyí 2013.02.09. 07:16:09
@DFK: A Fidesz kormány eddig abból vitézkedett, amit az előző kormányok megtakarítottak (magánpénztárak 3000 milliárdja), most meg a felvett IMF hitel 6000 milliárdjára fáj a foguk, ami hiánytalanul megvan az MNB devizatartalékában. Sajnos saját hozzáadott értéket ez a kormány nem produkált. A gazdaságot a reménytelenségbe lökte, külpolitikailag elszigetelődött, az országot lejáratta. A legnagyobb bűne azonban az intollerancia terjesztése, amivel a jövőt mérgezi meg.
nu pagagyí 2013.02.09. 07:25:30
@DFK: Orbán nem véletlenül szervezte az Astoriához a naggyűlését és nem véletlenül húzott el a balhé előtt, otthagyva a sok hülyét.
midnight coder 2013.02.09. 07:37:23
@nu pagagyí: A manyup 3000 milliátdja mögött pontosan 3000 milliárd államadósság volt. Úgy hogy megtakarításról beszélni elég vicces ez ügyben.
midnight coder 2013.02.09. 07:40:05
@Lakásfelújító Feri: Ha elvinnéd őket kényszergyógykezelni, akkor az ellenzék azonnal koncentrációs táborokat emlegetne.
zellerlevél 2013.02.09. 07:44:07
A hajléktalanok gondjainak megoldása az lenne, hogy metro-aluljárókban, kartonpapírokon legyen joguk aludni? Nem hinném, hogy ez bármire is megoldás lenne, sőt.
Egyébként meg érdemes elgondolkodni rajta, Mucsogaröcsögény polgármesterének miért nem kell törvényt hozni arról, hogy a falusi buszmegállóba nem lehet beköltözni...

Naki vagyok kerdojel 2013.02.09. 08:19:03
A cikkhez: erre mondják úri körökben, hogy szarfaszú tapló. Ha ez a kocsog megint nyerni fog, akkor Magyarországnak annyi.
hot-spot (törölt) 2013.02.09. 08:43:05
Ez nem hír.
Az lesz a hír,ha az kerül az alkotmányba,hogy nincs jogod élni sem,amennyiben nincs lakásod.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.09. 08:47:42
tényleg undorító, és tényleg az eddigi legrosszabb.
De az se sokkal szebb, hogy hagyták azt a rengeteg embert eljutni a hajléktalanságig...

nu pagagyí 2013.02.09. 08:56:44
@midnight coder: A MANYUP-ban valódi pénz volt, az emberek pénze. Én munkáltató vagyok, így pontosan tudom, hogy pénzt utaltam át a magánpénztárakba és nem színes cetlit. A magánpénztárak pedig abba fektetették a befolyt tőkét, ami a legjövedelmezőbb, egy részét államkötvénybe, ami biztos kamatot fizetett, más részét részvénybe. A számla tulajdonosa választhatott portfóliót. A Fidesz állam úgy döntött, hogy jobb neki, ha külföldi karvalytőkések nyerészkednek az állampapíron, ez a magyar kisbefektetőket nem illeti meg. Kivéve persze Simicskát és a többi állami forrásból felpumpált álmagyar "vállalkozót", akik természetesem most is halomra veszik a kötvényeket a Matolcsy álta felsrófolt hozammal.
A magánemberek kifosztásából származó követeléseket a Fidesz kormány egy összegbe leírta, az ellopott államkötvényeket ugyanis nem kell már visszafizetnie. Ez a tétel egymaga 1700 milliárd volt (A GDP minimum 5,6%-a), egy hónapig, a leírás hónapjában csökkent is az államadósság, nem győztük hallgatni a kormányzati sikerpropagandát. Sajnos azóta ez is eltűnt, a hiányt visszatornázták, mintha nem is loptak volna, eltűnt ahogy a gazdasági növekedés is.

hot-spot (törölt) 2013.02.09. 09:01:00
@nu pagagyí: Eltűnt és a gazdaságba sem jelent meg.
Elpárolgott.
Elpárolgott.
nu pagagyí 2013.02.09. 09:08:14
@zellerlevél: Nyilván nem a metróaluljáróban kellene aludnia a hajléktalanoknak. Hogy ott aludnak, az a társadalom szégyene. Minden önkormányzatot kötelezni kellene arra, hogy tisztességes körülményeket biztosítson minden ember számára, aki önerőből képtelen erre. Tisztességes körülményen olyan szállást értek, ahol van saját területe mindenkinek, ahol egyedül lehet, összeszedheti magát, nem kell a másiktól sem féltenie a motyóját. És természetesen mindenféle segítő szándékú program is kell, munka és tanulási lehetőség, orvosi felügyelet stb. De mindenek előtt kevésbé irígy és kevésbé önző emberek kellenek, akik képesek szembe nézni a problémákkal, keresik a megoldásokat és nem rendőrért kiáltanak először, mások nyomorát látva. Egy undorító társadalom lett a miénk, sem nemzetnek, sem országnak, sem népnek nem nevezném. Egy rakás kíméletlen maffiózó, tehetetlen bábok, szipogó, megfélemlített embercsordák szerencsétlen ötvözete.
hot-spot (törölt) 2013.02.09. 09:10:12
@nu pagagyí: Egy szóval,barbárok.
Éhes_ló 2013.02.09. 09:12:35
Coki bizony.
Coki a "láthatatlan alkotmány" mindenek felett lebegő antiszociális és romboló, soha senki által meg nem választott, semmilyen munkarenddel nem rendelkező, több mint kétévtizedes ügyhátrányait, hozzá forduló panaszosait leszaró, a politikai kurvává züllött, senkinek nem felelő véglények vircsaftjának.
Menjenek nagy haverjaik a hajlékonyak mellé, mert még a hideg vízre valót sem érdemlik meg azért amit ez alatt a 22 év alatt tenni mertek.

Blogger Géza 2013.02.09. 09:14:05
@alf: A Fidesz levitte a normál Tao kulcsot 10%-ra, az SZJÁ-t pedig 16%-ra úgy, hogy emellett még van családi kedvezmény is. Az előző rezsim miféle hasonlót tudott felmutatni?
centurio 2013.02.09. 09:14:58
Az alapfeltevésben van hiba. Valami "modern európaiságban" és a "külvilág" rosszallásában bízva ragaszkodnak sokan valami misztikus,és elvont jóléti állammodelhez. Ami sajnos nem létezik. A külvilág jelentős része nálunk sokkal rosszabb azokban a körülményekben amit felrónak saját országunknak. Európa, a szűk kontinens sem csak Németország, Franciaország, vagy Svájc. Bizony területre az élen olyanokállnak,mint Oroszország, Kazahsztán, Törökország, Ukrajna. És akkor még nem beszéltünk arról,hogy a külvilág nem csak Európa. Nagyjából olyan ez a nyafogás, mint amikor a budai zárt lakóövezetben két életunt pubi arról panaszkodik, hogy vége a világnak, itt az éhezés hiszen most is 4 percet késett a pizzafutár.
hot-spot (törölt) 2013.02.09. 09:19:35
@centurio: Hazudsz.Létezik,csak nem itt.
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2013.02.09. 09:20:22
@fidesz = népirtó csőcselék:
Hallod a csizmák dobogását? A fasiszták gyakorlatoznak a szekrényben. Egy nap érted is eljönnek.

jog-ász 2013.02.09. 09:21:32
a MANYUP-ból tőlem, 12 év alatt összerakott 4millám nyúlta le az állam, az az én lóvém volt, örökölhető lett volna, ennyivel járultam hozzá az államadósság csökkentéséhez, és nyirtam ki a jövőbeni nyugdijam, mert megfenyegettek ha nem adom baj lesz..ugyhogy nyugodtan befoghatja az állam a pofáját, nekem ne dumáljon, vagy fizesse vissza az utolsó fillérig és akkor ujra irányíthat.
hot-spot (törölt) 2013.02.09. 09:23:09
@Blogger Géza: A családi kedvezményt nagyon kevés munkavállaló tudja érvényesíteni,csak mert pont leszarják a munkaügyön és fel sem világosítják,vagy mert van egyéb kitalált adótartozása.
Ennyit a családi kedvezményekről.
Az előző rezsim alatt pedig nem volt lerohadva a gazdaság,lehetett vállalkozni mert volt értelme mert volt fogyasztás.És voltak emberek,fiatalok,akik fogyasztottak,voltak munkahelyek és nem üldözték a nyomorultakat,továbbá nem volt ekkora rohadvány nagy antiszociális hozzáállás az egyszerűbb emberekhez és nem uszítottak mindenkit mindenki ellen.
Továbbá hozzáértőbb alakok ültek a fontos helyeken,nem puttóarcú seggfejek.

nu pagagyí 2013.02.09. 09:27:08
@Blogger Géza: A TAO alsó kulcsát Bajnaiék csökkentették 10%-ra, 50 milliós alapig. A kisvállalkozásokat segítették ezzel a lépéssel. A Fidesz 500 millióra terjesztette ki a határt, így a kisvállalkozóknak csak a hátrány maradt, ami egy nagyobb és tőkeerősebb céggel szemben mindig is fennállt. A Fidesz nem a gazdaság fellendítése miatt növelte a határt, hiszen aki tényleg pöröghetne: telekomunikációs cégek, energia szektor, kereskedelem, különadókat és versenytorzító szabályozást kapott mellé. A cél az állami pénzből helyzetbe hozott Fidesz cégek osztalék növelése volt, hiszen az oda pumpált adófizetői pénzeket az ilyen cégek osztalékából kapja vissza Orbán és bandája.
nu pagagyí 2013.02.09. 09:33:44
@Blogger Géza: Az SZJA-ról is lenne néhány szavam. Az előző ciklusban minimálbér környékén gyakorlatilag 0% volt az alkalmazottak adókulcsa, ezt emelte fel a Fidesz 16%-ra. Mellesleg a járulékok is alacsonyabbak voltak. Remélem populista izlésednek megfelel populista válaszom.
alf (törölt) 2013.02.09. 09:33:57
@Blogger Géza: Ennyire azért nem lehettek vakok. A TAO-hoz először is nyereséget kell termelni (jó vicc ez egy olyan KKV szektorban, ahol az életben maradás a tét, ahol a piac, a fogyasztás drasztikusan lecsökkent), a 16% SZJA pedig a nagy keresetűeket kivéve (a keresők 4%-ka!) semmi jót nem jelent. Például lássuk a minimálbért.
A bruttó 74 ezres minimálbérből (Bajnai) a dolgozó 72 ezret vitt haza és a vállalkozásnak került mindez 96 ezr forintjába. Ma a bruttó 98 ezres minimálbérből szintén 74 ezret visz haza a dolgozó, de a vállalkozásnak ez 143 ezer forintjába kerül.
Gratulálok, de lehet tovább szajkózni gondolkodás nélkül, hogy 'demostjajdejó'.
Aztán mi van az összes többi adóval? Mert ugye például a Tao 10%-ra még rájön további 33%, amikor kiveszed. (SZJA, TB+, EÜ).
De egyébként ez a 40% nem is lenne olyan rettenetes, csak hát a nyereségig hány vállalkozás is jut el ilyen környezetben?
Mint fentebb említettem több mint 50 (!!!) jogcímen kell fizetnie egy vállalkozásnak, amit valahogy elfelejtenek megemlíteni amikor az adók mértékéről van szó.
Pl. a bruttó árbevételből számolandó (!!!) helyi adót. Például a hulladékgazdálkodási, forgalomba helyezési díjat.
Lehet vaknak lenni, de a valóságon ez mit sem változtat.
és ki lehet plakátozni, hogy a Bajnai/Gyurcsány el akar venni 32 ezret a minimálbérből, de vajon ezt ki eszi meg? Az érintettek biztosan nem, akik február elsején megint kevesebbet kaptak készhez.
De kérdezzük már meg például a tanárokat, hogy nekik milyen jó is most, egye... :(

Hawks 2013.02.09. 09:34:25
@Éhes_ló: Ugye az nem zavar hogy az elmúlt 22 évben a fidesz jelöltjei ugyanúgy alkotmánybírók voltak? Akkor is ugyanez volt a véleményed amikor a szocik törvényeit semmisítették meg (jogosan)? Majd ha a másik oldal kerül kormányra akkor fogsz panaszkodni hogy a fityisz soha nem fordulhat majd az akkor már többségi szoci alkotmánybírósághoz? Költői kérdések, valszeg túl agymosott vagy hogy válaszolj.
antiorgazda 2013.02.09. 09:34:31
@dr. mesterseges szinezek:
Kedves Dr! Én nyugodtan bolsizom a pufajkást és az ávós gyerekek gyülekezetét. Gyávává váltak, nem mertek lépni. Nekem 1952-ben megmondta a rendőr a kitelepitésben: "Veletek nem kell elszámolni!" Akkor az életünkkel nem kellett nekik, a módszerváltásban most a tulajdonommal nem számolnak el.
Az Alaptörvény elinditotta az igazság felé vezető utat.
Sajnos az általam gondolkodónak tartott emberek sem látják például a vidékfejlesztés legfontosabb feladatát, a Közösség tulajdonának visszaadását. (Közbirtokossági legelők, erdők, szántók.) Nyafognak, hogy nincs állat, nincs közösség. A magántulajdon visszaadása az elemi igény nálam.
Hazugságban éltek dr. ezt kéne látni! Nem Orbán Viktor szekerét tolom, de nincs más akikre szavazhatnék. A valódi Kisgazdákat elsőre kiirtották (Torgyánék a beépült bolsik). Ez a tákolmánybiróság meg apszurd volt mostanáig, visszaélt illetve az MSzMP és utódaik hatalmát védte. Utódaikat ma még alkotmányosan mondom.

Hawks 2013.02.09. 09:39:55
@centurio: Azt mondod nekünk le kéne szarni a jól működő országok példáját, és inkább örülni hogy vannak szarabb helyek is pl. Ukrajna? Ha átvesszük az ukrán állammodellt akkor szted mi nem fogunk lassan ugyanolyan szarul élni?
rezvez 2013.02.09. 09:40:00
Mennyi itt (meg máshol is) az egymás lehülyézése, baromnak, agyatlannak nevezése. Ha nem tudtok emberi hangon szólni egymáshoz, akkor mitől vártok emberibb életet?
Nyrségi Trolls (törölt) 2013.02.09. 09:41:10
Én azért örülök, mikor a vén kommancsokat vakarózni látom kínjukban, hogy mi mindent olvashatnának még a kormány fejére, mikor a rezsicsökkentés után még népszerűek lesznek, a baloldal pedig közelükbe sem ér. Yes!
Poldi bácsi! Remélem a 13. havi nyugdíjat visszaküldöd Orbánnak, mert erkölcsi alapon nem fogadhatod és a rezsiszámlák különbségével kisegítesz néhány aluljáróba szaró hajléktalant.

alf (törölt) 2013.02.09. 09:42:28
@centurio: Döbbenetes. Akkor tehát ne a fejlett nyugathoz, az európaisághoz akarjunk csatlakozni? Fehéroroszország a példa?
Mindig van lejjebb. Például ha majd elérjük Moldávia színvonalát, akkor lehet mondani, hogy az észak-afrikai rezsimek még rosszabbak és ezért verjük a fenekünket a földhöz?

hot-spot (törölt) 2013.02.09. 09:43:47
@alf: Fehéroroszország túl jó példa lenne.Esetünkben vagy É-Korea,vagy Etiópia a megfelelő.
Kerek négyszög 2013.02.09. 09:44:27
@DFK: Olvasd el Debreceni könyvét. Tényekkel, hivatkozásokkal, alátámasztva logikusan igazolja, hogyan szervezte meg a fidesz az utcai balhékat.
"Ha nem nyerünk, forradalmat kell csinálni (2006)"

alf (törölt) 2013.02.09. 09:45:02
@Nyrségi Trolls: Rezsicsökkentés? Ja. a 28600,- forintos gáz-átalány számlám most 27800,-Ft. (Ennyit a 10% csökkenésről) De micsoda siker! És a 13. havi nyugdíj is nagyszerű, mert ugye ki is fizeti azt?
De nagy árat fogunk fizetni (mi, emberek, senki más) ezért a néhány populista, egyébként teljesen álságos intézkedésért.:(

Kerek négyszög 2013.02.09. 09:48:15
@Hawks:
"Azt mondod nekünk le kéne szarni a jól működő országok példáját,"
Pontosan ezt gondolják a trollok, csak nem merik kimondani.
Ugyanis a nyugati demokráciák egyben jogállamok is. És ugye itt van a dolog nemtetsző része fideszéknél. Ezért kell sunyi kettősbeszéddel uszítani a normális demokratikus államok ellen.

hot-spot (törölt) 2013.02.09. 09:48:17
@alf: Kezdjünk el találgatni,hogy mi lesz az a nagy ár?
Mi lehet még ennél nagyobb ár,ami jelenleg van?Hm?

alf (törölt) 2013.02.09. 09:49:23
@hot-spot: Ez ugye költői kérdés volt..? :/
hot-spot (törölt) 2013.02.09. 09:50:37
@kerek négyszög: Nálad a pont.
Orbán Putyin példáját követi és ebbe nem fér bele a nyugati demokratikus jogállamiság!

Hawks 2013.02.09. 09:51:49
@antiorgazda: tedd túl magad a sérelmeiden, ilyenek mindenkinek vannak. A fidesznek elképzelése az ország jövőjéről nincs, a programja eddig a bosszúról szól, ergo kinyírni mindenkit aki az ellenoldalhoz tartozik és nem az ő hatalmukat szolgálja. Most ez egy ideig menni fog, aztán ne legyenek illúzióid, bukni fognak, és akkor jön a bosszú a másik oldalról. És ez így megy örökké... attól mert a komcsik szemetek voltak, most a fidesznek muszáj gecinek lenni?
Kerek négyszög 2013.02.09. 09:51:51
@alf: Azt a rezsicsökkentést mi kamatostúl fogjuk visszafizetni más rejtett adókon keresztül. Hihetetlen milyen buták azok, akik elhiszik ezt a kommunista rezsicsökkentős humbukot.
alf (törölt) 2013.02.09. 09:53:14
@kerek négyszög: Akinek nincs belelátása mondjuk egy Ausztria hétköznapjaiba, avval el lehet hitetni, hogy ott nem jó irányba mennek a dolgok. Azaz a kizárólag plakátháborúból, HírTV-ből és MH-ból "tájékozódó" emberek (bár ma már elég a közTV is) azt hiszik, hogy hát ott már milyen rossz.
Ahogy ugye Virág elvtárs mondta a magyar narancs gálaestjén. "nem szeretnék most az imperialisták bőrében lenni!"
Fekete humor ez persze, nagyon fekete. :(

hot-spot (törölt) 2013.02.09. 09:54:10
@kerek négyszög: De hogy?
Ezt próbáljuk éppen kitalálni,hogy melyik réteg és hogyan lesz rejtett módon és a legnagyobb titokban megcsapolva?

hot-spot (törölt) 2013.02.09. 09:55:46
Ahhh!
Ha csak...!
Nem csinálnak 10% inflációt...
Ha csak...!
Nem csinálnak 10% inflációt...
alf (törölt) 2013.02.09. 09:56:39
@hot-spot: Az lesz még szép! :(
Egyébként meg csinálnak, hiszen elég nyilvánvaló Kuszaszem célja.

Kerek négyszög 2013.02.09. 09:56:45
@hot-spot:
Az IMF ellen is ezért uszítanak kozpénzből. Az olcsó hitelnek az lenne az ára, hogy jogállami keretek közé kéne terelni a gazdaság működését.
No, ettől rettegnek Orbánék, mint ördög a tömjénfüsttől.
Az ő szabadságharcuk olyan, mint amikor a maffia valamiért nem akar rendőrt látni a környezetében.
Ilyen értelemben persze a maffia is szabadságharcot vív.

hot-spot (törölt) 2013.02.09. 10:00:02
@alf: Hát akkor ebben az esetben a nagylelkűen kiosztogatott pénzeket a benzinen és az élelmiszeren keresztül vissza is kapják.
Oszt csá!
Oszt csá!
rezvez 2013.02.09. 10:02:32
@Hawks: :-) Köszönöm!
Arra lennék még kíváncsi, hogy az út szélén az a rengeteg szemét kinek a műve? Fideszes, MSZP-s Jobbikos, ...?

Hawks 2013.02.09. 10:03:17
@kerek négyszög: szegények mindent elhisznek amit leír az mno és társai, amiket véletlenül a simicska-nyerges cégcsoport tart a kezében. Ha most holnap ennek az ellenkezőjét kezdenék nyomatni, ezek a madarak azt is bevennék. Hittan helyett a kritikus gondolkodást kéne erőltetni, persze abból egy párt se jönne ki jól
hot-spot (törölt) 2013.02.09. 10:03:30
@kerek négyszög: Nem szabadságharc ez,hanem a Trónok harca élőben.
hot-spot (törölt) 2013.02.09. 10:04:40
@rezvez: A tied,amennyiben nem szeded össze.
szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.09. 10:08:28
Az a baj ha ez így megy tovább (márpedig van rá esély) akkor újabb 40 évig tartó hanyatlás veszi kezdetét Magyarországon. 23 év eltelt a semmittevéssel....meddig lehet még ezt folytatni...mikor tér már észre a magyar nép józanabbul gondolkodó rétege aki tudna valamit is csinálni azért, hogy ne így menjenek a dolgok.
Szomorú, hogy nincs összefogás pedig van már egy új és tiszta erő a láthatáron.
Szép gondolat az, hogy itt és a többi fórumon minden kedves kommentelő leírja a maga kis véleményét és ezzel azt hiszi mindent rendbe is tett önmagában. De téved. Ezzel még nem lépünk előre egy centit sem. A baj pedig egyre sokasodik. Attól még nem lesz jobb életünk itt ha csak a véleményeket írogatunk arról, hogy ki mit baszott el, hogyan kellene csinálni, ki a felelős stb. ha nem cselekszünk és nem fogunk össze!

hot-spot (törölt) 2013.02.09. 10:12:17
@szabadmagyarnép: Milyen bajokra gondolsz?
Hogy nem tudod kifizetni a gázt?
Na ügy, a középkorban is megoldották fatüzelésű kályhákkal.
Hogy nem kapsz nyugdíjat?
Nem probléma, a középkorban sem volt nyugdíj azt még is eléltek 100 évig is.
Hogy nem tudsz élelmiszert venni?
Itt van a Duna és a budai hegyek.
Kicsit kellemetlen lesz lemondani a sok luxusról mint internet meg hasonló,de hidd el,azon túl is van élet.
Na és a kapuk nyitva vannak.

Kerek négyszög 2013.02.09. 10:13:18
@Hawks: Tíz év kemény munkájának eredménye érett be. Tíz év elbutítás. Abban volt Orbán zseniális, hogy a pénzéhes oligarchákkal kiegyezett: ők adják a milliárdokat az agymosó médiába éveken keresztül, cserébe megkapják az ország gazdságának jelentős részét, minden közbeszerzésen nyerni fognak, megkapják a cafetéria milliárdjait, a dohányforgalmazás milliárdjait stb...
2006-ban azért fordultak ki magukból ennyire, mert arra volt datálva a rendszer kifizetős része. Milliárdokat vártak vissza az elbutítást finanszírozók. Akkor pedig azt kellett hallaniuk, hogy még sajnos nem tudnak nekik fizetni.

rezvez 2013.02.09. 10:20:40
@hot-spot:" A tied,amennyiben nem szeded össze."
Valóban, az enyém is a látvány.
Valóban, az enyém is a látvány.
Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2013.02.09. 10:26:01
Az unió sok országból tevődik össze.
Ugyan mi okból lehetne jó mindenkinek?
Vannak nyertesek és vesztesek.
De ne kanyarodjunk el a hajléktalanság szörnyűségeitől.
Valóban az ellenzék koncentrációs tábort kiáltana, ha egy egyszerű átnevelő központot hoznának részre az adófizetők pénzéből. Feljebb már írtam. Semmi értelme az alapítványokat támogatni.
Nem etetni és szállást adni kellene a hajléktalanoknak, hanem megfogni a kezüket és visszavezetni Őket a munka és a becsületes élet világába.

hot-spot (törölt) 2013.02.09. 10:27:21
@rezvez: Majd jó lesz az hamarosan tüzelőnek.DDD
Még megérheted,ha találsz egy kis szemetet az út szélén,amit eltüzelhetsz.:)

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.09. 10:30:39
@hot-spot:
Kedves kommentelő...és te ezt szeretnéd látni viszont, így akarsz élni? Gyermekeidet, unokáidat ilyen világba akarod taszítani?
Gondolod ez a megoldás ?

felcsutisuttyo 2013.02.09. 10:32:46
Meg lesz döntve a Nemzeti Szar hatalom!
hot-spot (törölt) 2013.02.09. 10:32:48
@szabadmagyarnép: Fogd fel időutazásnak.:O))
Hawks 2013.02.09. 10:33:19
@hot-spot: feltéve ha addig nem írják bele az Alkotmá...bocsánat, alaptörvénybe, hogy 10 év fegyház jár ezért, szigorúan a keresztény-nemzeti szellemiség és a szent korona-tan nevében
felcsutisuttyo 2013.02.09. 10:34:54
azaz a Parlamenti diktatúra, mert csalással lett 2/3
LÁNCSZAVAZÁS.. STB..ÉS MA MÁR 1/3 juk SINCS...TEHÁT CSALÓ, HAZUG KORRUPT GAZEMBER ez a Banda!

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.09. 10:46:17
@hot-spot:
De nem szeretnék még további negyven gyötrelmes évig utazni kilátástalanul a semmibe!!!!!!! Egyszer már megtettem, nem akarom vissza !!! NEEEEEMMMMM !!!!

rezvez 2013.02.09. 10:49:18
@hot-spot: Szemét az lesz bőven.
Tanyán lakom, az igényeim igazodnak a lehetőségekhez, nem élek máról holnapra (egyelőre).
A vesztemet leghamarabb az új divatszó, az "öregezés" okozhatja majd. Amúgy, hogy Fidesz, vagy MSZP, egyre megy szinte. De inkább Fidesz. Jobbikra szavazok, de nem azért, mert akkor jobb lenne.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.09. 10:50:47
@felcsutisuttyo:
Ez mind igaz, de akkor miért nem fog össze a józan ésszel előrelátóan gondolkodó magyarok többsége, hogy leváltsa ezt az 1/3-ot?
Miért akarja azt, hogy ez továbbra is így maradjon? Miért akar rosszat gyermekeinek, unokáinak? Nem értem.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.09. 10:53:27
@rezvez:
érdekesen közelíted meg a dolgokat és a döntésed is érdekes ennek tükrében....lemondtál már egy jobb élet reményéről az sül ki a kommentedből.
A beletörődés nem megoldás, nem vezet semmibe.

Nyrségi Trolls (törölt) 2013.02.09. 10:57:34
Kíváncsi vagyok ki gondolja komolyan, hogy az Index blogketrecben most látható Mária, Poldi és Varánusz blogok írói a haza haladása, az emberek boldogulása és az elfogulatlan politikai tisztánlátás érdekében emeli fel hangját, különösen kiemelve az "undorító" és hasonló kifejezéseket.
Ezekből a blogokból süt az, amiért ismét vereséget szenved az ún. baloldal a választásokon. Mert süt belőletek a gyűlölet. És ha az a válasz, hogy a Fidesz is gyűlölködik, akkor is meg kell kérdezni: És, akkor miért válasszalak titeket?

antiorgazda 2013.02.09. 11:05:53
@Hawks:
Hawks! Ha udvarias vagyok akkor ez egy kommunista kollaboráns lib-bolsi duma. (Felejtsd el az elrabolt tulajdonod és nézd, hogy mi hogyan romboljuk szét, vagy hogy gazdagodunk belőle!) Az alternativa, primitiv a másikat hülyének néző duma.
Lehet választani!

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.09. 11:08:21
@Nyrségi Trolls:
Most olvastam Lázár szavait:
"a nemzeti bank élén áll, ügyelnie kell arra, hogy közmegbecsülés övezze."
Kérdezem: ez miért nem vonatkozik a miniszterelnökünkre is?
Milyen ország az ahol a miniszterelnököt 2/3 -nyi magyar nem fogadja el és súlyos kritikákkal illeti.
Miért nem néz magába és vonja le a tanulságot !
Sokkal többet tenne az országáért (ha még egyáltalán szereti) ha mindezt megtenné !
Szégyenlem magam a külföldiek szemében ez miatt.
Nem vagyok bolsi, sohasem voltam tagja egyetlen pártnak sem...az én pártom MAGYARORSZÁG...OV ehhez képest egy paprikajancsi !!!!!!!

rezvez 2013.02.09. 11:20:51
@szabadmagyarnép: "A beletörődés nem megoldás, nem vezet semmibe."
Nem érzem én beletörődésnek. Nem is vagyok elkeseredve. 56 éves múltam, a világot nem akarom megváltani.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.09. 11:27:48
@rezvez:
Látod ez a gondolatmenet a hibás...már megbocsáss. Én 60 vagyok de meg akarom váltani, mert egy új, szebb és élhetőbb MAGYARORSZÁGOT akarok a gyermekeimnek, unokáimnak.... és te? (ha van családod)

rezvez 2013.02.09. 11:33:28
@szabadmagyarnép: "Én 60 vagyok de meg akarom váltani, mert egy új, szebb és élhetőbb MAGYARORSZÁGOT akarok a gyermekeimnek,..."
Kívánom, hogy sikerüljön! Amúgy csak télen "lazsálok", Honfoglalózom, nemsokára elkezdődik a munka.

Hawks 2013.02.09. 11:39:48
@antiorgazda: Nem gondolom hogy 2013-ban annak kéne meghatározni a magyar politikát, hogy téged és rengeteg más embert 1952-ben sérelem ért. Ezzel nem csak én vagyok így, hanem a fiatalok nagy része, és valszeg az elvándorolt félmillió ember is: nem érdekel. Engem az érdekel, hogy a jövőben mitől lesz jobb, és eddig a fidesztől csak szart láttam. Ha a fidesz jól kormányozna, nem érdekelne az átlátszó komcsizás, rájuk szavaznék. De eddig egyedül egy dologban remekelnek: az alkotmányos rendszer lebontásában, a saját embereik 9-10 évekre bebetonozásában, a tömegmanipulációban, és a bosszúállásban. A gazdaság és társadalompolitikában viszont kritikán aluliak, ezért elhúzhatnak a picsába.
politikus-omm 2013.02.09. 11:47:57
@Hawks: Miért átlátszó a komcsizás? Ők az egyetlen fidesz alternatíva.
Lencsés István 2013.02.09. 11:56:19
MAGYARORSZÁG - on nem királyság van , így uralkodás nincs . A törvényhozás nem aktus , és hatalom sincs . 3 hazugság csak a bevezetőben .... Szánalmas , pláne név nélkül ....
Hawks 2013.02.09. 12:02:58
@politikus-omm: szar lehet úgy komcsizni, hogy a fideszben több ex-komcsi van mint a teljes mostani ellenzék mérete. Köztük olyan prominens példányokkal mint Pozsgay bácsi, aki nemrég még központi bizottság tagja volt, most viszont éppen a székely zászlót lengeti, és az igaz komcsi után most részt vett az újkomcsi alkotmány kidolgozásában is. De akár a fő békemenetes Bencsik újságíró urat is említhetném, aki a népszabadságban a szovjet-magyar barátságról ömlengett, hithű komcsiként, most pedig nem leszünk gyarmat.
Hawks 2013.02.09. 12:03:45
@Nyrségi Trolls:
Sajnos kinézem belőled hogy Bayer Zsótit is olvasgatsz. Az alábbiak jelzők az "Miskolctól Kolozsvárig" című agymenéséből származnak:
"szarember", "vérdisznó”,"érzéketlen tahó", "nyomorult alak", "gusztustalan",„minősíthetetlen gazember”, „tudatlan, ostoba barom”, „aljas”, „elmebeteg”, „dicstelen és nyomorult”, „odvas vackának félhomályában", „árulja a nemzetet és a hazát”, „álságos”, „Gyurcsány sunyi kis talpasa”, „ócska segédje”, „nemzetáruló”
Itt nem merülnek fel benned kérdések a gyűlöletkeltésről? Ja, nem bocs, ott épp verted a pélód a zsidó/libsi gyalázós dumára...

Nyrségi Trolls (törölt) 2013.02.09. 12:07:41
@Hawks: Az előző ciklusban elért 600e helyett 720e az uniós támogatás. Lehet nyíni, hogy ez miért rossz, igaz?
Őszintén leszarom, hogy milyen álproblémákon veri magát a libsi ellenzék. A baloldal nem tud kormányozni. Mindenféle ideológiai problémák mellett ezért sem érdemlik meg, hogy hatalomra jussanak.

Nyrségi Trolls (törölt) 2013.02.09. 12:10:48
@Hawks: Ja igen. Ha érvek nincsenek, akkor jön a személyeskedés. Már pusztán ezért a jó szokásért hiteltelen az ellenzéki bagázs.
butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.02.09. 12:14:50
Megszólalt Vásárhely szemete, ő csak tudja, hiszen szuperemeber, mindenhez ért. Persze legjobban a lopáshoz:
"Lázár: Sólyom Lászlónak súlyos felelőssége van a rendszerváltás csődjében'

Hawks 2013.02.09. 12:19:25
@Nyrségi Trolls: Remélem nem vagy funkcionális analfabéta. Arról panaszkodsz, hogy szerinted az ellenzék gyűlöletet kelt, de a kommentemre nem vagy képes értelmesen válaszolni. Szerinted Bayerzsóti nem gyűlöletkeltő, hanem a szeretet és béke üzenetének hordozója?
Túl Hosszú Captcha (törölt) 2013.02.09. 12:25:17
@Hawks: Már ne haragudj, de nem tartozom válaszolási kötelezettséggel feléd. Főleg nem úgy, hogy eleve egy feltételezéssel indítasz, mint hogy hűséges Bayer olvasó lennék.
Török Zsolt és Nyakó sem különbözik egy hajszállal sem Bayertől, csak más szavakat használnak.
butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Nem kedvelem Lázárt, de ebben most teljesen igaza van. Sólyom az egyik legkártékonyabb politikus modern történelmünkben. Kezdve a zöldmozgalomtól az AB elnökéig és közt. elnöki ténykedéséig. Bár ez utóbbi nem olyan vészes, mert nem volt elég hatalma. Amit jót csinált (Gyurcsány felé megnyilvánuló megvetése), az viszont kevés volt.

rezvez 2013.02.09. 12:32:27
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: "Megszólalt Vásárhely szemete..."
Ahogy rápillantottam, hirtelen Vásárhelyi "Lámpaernyő" Mária jutott eszembe.

Hawks 2013.02.09. 12:42:08
@Túl Hosszú Captcha: Sólyom csak addig volt fasza gyerek amíg a gyurcsányt lemondásra szólította fel, amikor a fideszt kritizálja, akkor hirtelen kártékony elem lesz. Ugyan a fidesz által lett elnök,és a párt ünnepelte amikor nem írt alá egy törvényt. Tudsz említeni valakit, aki nem kártékony komcsi/libsi/sértett ember stb, de nyíltan kritizálja a fideszt?
togoornottogo 2013.02.09. 12:55:30
@midnight coder: kék, ha kérhetem...
A "zöldávó" a határőrség volt. A szókapcsolat születésekor a szervezet neve éppen Államvédeli Hatóság és Határőrség volt. A határőrök vállapjának alapszíne volt a zöld, az államvédelmiseké a kék.

Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 13:05:42
kanadaihirlap.com/2012/12/08/jezus/
Van itten ez a világnézeti probléma, hogy akarhatok-e minden körülmények, a másik saját akaratával szembemenve is akár, "jót" vagy el kell viselnem azt ami szerintem ( de nem biztos, hogy a másik saját akarata szerint) rossz!
A hajléktalanok nem akarnak bemenni a hajléktalanszállókra, a megátalkodottak, hanem meg akarnak fagyni ami egyértelműen rossz, és/vagy engem akarnak idegesíteni azzal, hogy látom őket koszosan büdösen lepukkanva, ami megint egyértelműen rossz!
Mi a megoldás, az egyértelműen jó megoldás?
Korlátoznom kell Alkotmányos jogukat ahhoz, hogy ott éljenek (ahogy tudnak) vagy dögöljenek (ahogy sikerül) meg ahol csak nekik tetszik!
Mivel az életüket védem ezzel, ez egyértelműen jó!
Mivel nem kell látnom a szenvedéseiket, nem kell szagolnom a bűzüket, nem fosztanak meg a tiszta és jó illatú, nem vizeletszagú környezethez való Alkotmányos jogomtól ez megint csak jó!
Mivel én csak jót akarok keresztény vagyok, igaz, hogy van az a mondás, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, de azt biztosan egy nemkeresztény ballibsi mondhatta, nem emlékszem, hogy ki volt!
Mindenki csak jól jár tehát, ez az optimális megoldás!
A kanadaiaknak van hová fejlődni még!
Igyekeztem tőlem elfogadható szinten nem káromkodni de azért a végén hadd írjam ide, hogy aki nem érti az íróniát az vegye be a faszomat bő nyállal!-.)

antiorgazda 2013.02.09. 13:15:20
@Hawks:
Nem minősitem a válaszod. De az alkotmányos rendszer amit a Fidesz szerinted lebontott nem létezett. A kommunista 49X-est a senki fel nem kérte Sólyom fogalmazta át a módszerváltás igényeinek. Egyetlen szabadon választott parlament nem hagyta jóvá, nem erősitette meg. Egyszerűen nem volt sem alkotmány, sem alkotmányos rendszer. Most az Alaptörvény helyreállitotta a Történeti Alkotmányt, aminek magyarázata hosszú lenne itt. Most már csak fel kell épiteni a demokráciát.

Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 13:22:46
@antiorgazda:
"1989-ben a rendszerváltás keretében sor került az Alkotmány alapvető, gyökeres módosítására, melynek eredményeképpen Magyarország államberendezkedése – a modern demokráciák mintáját követve – átalakult. Természetesen egy teljesen új alkotmány kidolgozásának elképzelése is felmerült a rendszerváltó erőkben, de ehhez az akkor hatályos rendelkezések értelmében népszavazásra lett volna szükség, amelynek kimenetelét - a még az országban állomásozó szovjet csapatokra is figyelemmel - kétségesnek ítélték. Az Ellenzéki Kerekasztal pártjai ezt a feladatot az új, szabadon választott Országgyűlésre akarták bízni, ezért a jogállam létrehozásához szükséges legalapvetőbb módosítások elfogadásában egyeztek meg a Magyar Szocialista Munkáspárttal. Az átfogó alkotmányreform révén gyakorlatilag így is teljesen új alaptörvény született." (wiki)
@antiorgazda:"Egyszerűen nem volt sem alkotmány, sem alkotmányos rendszer."
Ebben az Alkotmány és alkotmányos rendszer nélküli időben eltöltött a fidesz 20 évet és közben számtalanszor fordult a nem létező alkotmányos rendszerben a nem létező Alkotmányra hivatkozva jogértelmezésért egy olyan testülethez ami ez előzőekből levezetve szintén nem létezett!

Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 13:34:40
@antiorgazda: Most az Alaptörvény helyreállitotta a Történeti Alkotmányt, aminek magyarázata hosszú lenne itt.
Azért egy kicsit időzzünk el itt, hogy közösen, spirituális transzba esve, rácsodálkozhassunk a fidesz aktuális unortodox abszurd lózungjára!
Mit jelent a "történeti alkotmány" kifejezés?
"Történeti (történelmi) alkotmánynak nevezik az állam és a társadalom működésének a korszaknak megfelelően kiválasztott szabályait, mely tartalmazza az állammá egyesülésének alaptörvényeit, az államfőhatalomnak és a társadalmi rendeknek (társadalmi osztályoknak) az állam vezetése végett adott jogait és kötelességeit (közjog), a társadalom tagjainak az állam és mások iránti jogait és kötelességét (részint köz- és részint magánjogi törvények) és a szokásjogot. Időszakonként egymást felváltó, kiegészítő és nem mindig pontosan módosító alkotmányjellegű jogszabályokat, illetve a szokásjog szabályrendszerét foglalják magukban. Itt a szokásjog szerepe általában lényegesen nagyobb, mint általában a kartális alkotmányra épülő alkotmányjogban. (!!!! Figyelem, figyelem, most kéretik nagyon mereszteni a jobb szemedet a mondatra)Az ide tartozó szabályok kiválasztása a hagyomány alapján történik, tehát nincsenek hivatalosan és tételesen felsorolva, nincs egy egységes, írásba foglalt alaptörvény, ezért nagy a jelentősége az írott jog mellett a (!!!) jogértelmezésnek (!!!) is." (wiki)
Ha követed az aktuális történéseket a politikában akkor tudhatod, hogy min folyik most az ügyködés!
""Az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozat és annak indokolása az Alaptörvény értelmezése során nem vehető figyelembe. ” (IV. módosítási javaslat)"
index.hu/bloghu/morgasjoga/2013/02/09/alaptorveny-modositas_4

politikus-omm 2013.02.09. 13:37:34
@Hawks: Pozsgay valóban részt vett az alkotmányok kidolgozásában. Máskor az a baj hogy a fidesz nem vonta be a máskéntgondolkodókat. Amúgy mi köze a fidesznek Pozsgayhoz?
Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 13:43:20
@politikus-omm:
Amúgy mi köze a fidesznek Pozsgayhoz?
Sok köze van!
"A párt a jóléti ígéretekkel, a választókat közvetlenül megszólító akciókkal (nemzeti petíció (2004), nemzeti konzultáció (2005), illetve a korábban a baloldalhoz kötődő közszereplők megnyerésével (Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás) igyekezett bővíteni bázisát." (wiki)
"...1997-ben az MDF szakértője lett, a párt képviselőjelöltje az 1998-as országgyűlési választáson. A politikai szintéren 2005-ben jelent meg újra, amikor az Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testület egyik tagja lett. Emellett 1995 és 2000 között a Szent László Akadémia rektora, illetve 1996-tól 2001-ig az MVSZ elnökségi tagja volt. A 2010-es országgyűlési választás után Orbán Viktor többek között Pozsgayt is felkérte az új alkotmány kidolgozására..."
hu.wikipedia.org/wiki/Pozsgay_Imre

politikus-omm 2013.02.09. 13:51:59
@Jimmy Reiszmüller: Tehát szerinted sem volt soha a fidesz tagja. Mert a kolléga így próbált csúsztatni.
Éhes_ló 2013.02.09. 13:54:30
@Hawks: nem zavar, mert a véleméynem nem attól függ, hogy melyik rablóbanda tolta be oda a poltikai lotyóját elfekvőként használva ezt a jobb sorsra érdemes intézményt.
Ebben a madár kezdte a vadulást a reprivatizáció és a felelősségre vonás elszabotálásával és az utódai sem voltak képesek átlépni ezen a meglehetősen setét árnyékon azóta se.
Ezért a poster helyesen fogalmazott: coki nekik!

antiorgazda 2013.02.09. 14:12:16
@Jimmy Reiszmüller:
Az un. szocialista demokráciában is láttunk már ilyen cifraságokat.

antiorgazda 2013.02.09. 14:19:00
@Jimmy Reiszmüller:
Nagyon jól értem és egyetértek vele.
Egyébként a FIDESz megkapta a felhatalmazást mind erre. A kevesebb mint egyharmadnak természetesen nem tetszik. Tudomásul veszem.
A Történeti Alkotmány valóban Szent Istvánnal kezdődik és vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó úr korával (1944-03-19) fejeződött be. Az alkotmányosság folyamatosságát az 1920 I. tc. és az Alaptörvény biztositja. Ez a rend nem tetszik egyeseknek. Megértem őket, de kevesen vannak, csak a hangjuk nagy.

alf (törölt) 2013.02.09. 15:51:16
@antiorgazda: Ideje volna már hagyni ezt a "kevés a maradék 1/3" és a "2/3-os többség". Dumát.
Tiszteletben tartom a választási eredményt, még ha az torz is. Olyannyira torz, hogy a több mnint 8 millió választásra jogosultból 2.7 mill. választotta meg a Fideszt, ami a résztvevők arányában is csak 53% volt.
Tehát 2/3 semmilyen számítással, soha.
Azaz rendben, a rendszer miatt a Parlamentben ilyen arányban ülnek a képviselők, de civil ember, mondjuk itt e blogban ne erre hivatkozzon, mert netto hülyeség.

dr. mesterséges színezék 2013.02.09. 16:49:46
@hot-spot: "Milyen bajokra gondolsz?
Hogy nem tudod kifizetni a gázt?"
Délelőtt könyvtárban jártunk a gyerekekkel. Mivel ahhoz már nagyok, régen jártunk a legfelső emeleten, a Csiriptanyán, ami zenés, bábos, rajzos, stb. foglalkoztató a kicsiknek. Most a kíváncsiság kedvéért felkukkantottunk... volna, de tavaly márciusban megszűnt.
A NER megállíthatatlan.

Az utolsó 100 komment: