Mindig reménykedünk és mindig csalódnunk kell. Pedig általában nagyon jó és olykor egészen különleges dalt küldünk hazánk képviseletében az Eurovíziós Dalfesztiválra. Azt sem lehet mondani, hogy nem próbálunk változtatni: volt egészen profi blues, nyálas diszkósláger, igazi fesztiválgyőztes-gyanús dal - de valahogy nem megy.

Persze különleges verseny ez a dalfesztivál, mert nemcsak a dalok minőségéről, az előadó teljesítményéről, hanem - nem is kicsit - a küldő ország iránti szimpátiáról is szól.

Nézzük a tényeket.

Először 1956-ban (!) rendezték meg, egyfajta televíziós kísérletként. A dalokat élőben kell előadni, a műsort az induló ország EBU-tag televíziójának közvetítenie kell, a program évente változó szabályzatának megfelelve. A végső sorrend közönségszavazással dől el, egy adott ország lakosai a saját versenyzőjükre nem voksolhatnak. A győztes pénzdíjat nem kap, csak trófeát, de az igazi első díj az, hogy országa rendezheti meg a következő évi dalfesztivált.

Fontos, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválnak nincs köze az Európai Unióhoz, a wikipédián olvasható információ szerint "Alkalmas résztevőknek a European Broadcasting Union aktív tagjai számítanak (a társult tagok nem vehetnek részt). Azok az aktív tagok, kiknek államai az Európai Sugárzási Területen (European Broadcasting Area) belülre esik, vagy akik tagjai az Európa Tanácsnak. Az Európai Sugárzási Területet a Nemzetközi Telekommunikációs Unió (International Telecommunication Union) határozza meg".

2004 óta a jelentkezők nagy száma miatt kvalifikációs fordulót is tartanak a döntő előtt, 2008 óta nem is egyet, hanem kettőt. 2009 óta a döntőben, 2010 óta az elődöntőkben is úgy dől el a dalok sorrendje, hogy a hivatásosokból álló zsűri és a közönségszavazás eredményét együtt veszik figyelembe. (Ennek gyakorlati módszereiről nincs információ.)

Az elődöntők bevezetése óta vannak kiemelt "nagy országok", amelyek versenyzői közvetlenül a döntőben szerepelhetnek először. Az eredeti négy nagy, az EBU-t a legtöbb pénzzel támogató Németország, Franciaország, Spanyolország és az Egyesült Királyság volt, hozzájuk csatlakozott tavaly Olaszország, s rajtuk kívül a tavalyi győztes, a mostani házigazda Azerbajdzsán is "alanyi jogon" szerepelhetett idén a döntőben.

A versenyek legizgalmasabb része minden évben az egyes országok szavazási eredményének ismertetése. A telefonon és sms-en leadható voksok összesítése után minden ország rangsort állít fel, s egytől nyolcig, valamint 10 és 12 ponttal jutalmazza a leginkább tetszést aratott dalokat. Vagy nem a dalokat, hanem a pontozott országot. Erre abból lehet következtetni, hogy számos ország tradicionálisan egymásnak adja a legtöbb pontot. A görögök Ciprusnak és fordítva, a románok és a moldovaiak oda-vissza, kiszámítható az északi országoknak, a volt jugoszláv köztársaság egykori tagjainak és az európai térség keleti peremvidékén élőknek a szavazási preferenciája is.

Ezeknél az országoknál igazából az alacsonyabb értékű pontok mutatják a dalok valódi tetszésindexét, viszonylag kevés pont jut csak, de lehet feltételezni, hogy ez a sorrend valóban aszerint alakul ki, hogy tetszett-e a dallam, az előadás. Illetve..., ha egy-egy ország a szavazatok ismertetésénél következetesen és rendszeresen kimarad ebből a körből is, akkor két dologra lehet következtetnünk. Vagy annyira gyenge az előadott szám, hogy nem érte el sehol az értékelhető szintet - ez nyilván ízlés kérdése, egy adott kor uralkodó divatját is jelzi. Vagy pedig visszafelé is működik egy ország megítélésének figyelembe vétele, vagyis nemcsak szavazatokkal preferálják a szimpatikus nemzeteket, hanem működik az unszimpátia is. Függetlenül a daltól - ezekre? Na neee...

A magyar nyelv elszigeteltsége mellett az országunkról uralkodó és enyhén szólva nem javuló kép, a magyarok kapcsán az európaiakban kialakult érzület is szerepet játszhat abban, hogy ha megfeszülünk, akkor sem tudunk átütő sikert elérni ezeken a fesztiválokon. Hiszen tegnap este is: a magyar versenydal, a Compact Disco száma úgy kapott összesen 19 pontot Európától, hogy ebből 15-öt a határon túli magyaroknak köszönhet.

Sajtóhírek szerint a magyar dalt a szakemberek a 9. helyre várták, előadóink természetesen győzni akartak, de már a legjobb 10-be jutásnak is örültek volna. A végeredmény a 24. (hátulról a harmadik) hely lett, csak az Egyesült Királyságot és Norvégiát sikerült megelőzni.

Az elődöntők szavazási eredményét csak a finálé vége felé hozták nyilvánosságra. Ebből kiderült, hogy bizony már a döntőbe kerülést is sikernek tekinthettük, mert a magyar csapat a keddi elődöntőből az utolsó, 10. helyen csúszott be a fináléba.

A Compact Disco mind az elődöntőben, mind a döntőben tökéletesen adta elő a versenydalt. A szám jó, egyedi, divatos, jól hangszerelt, kicsit még különleges is, a világon semmi gond nem lehet vele. Ennek ellenére a szavazásnál egyre kínosabb érzésekkel néztük, ahogy sorra maradunk le a ponttal jutalmazott országok listájáról. A legtöbb pontot, 8-at Szlovákiától kaptuk. Ez szép, de annak ellenére, hogy a szlovák versenydal nem jutott a döntőbe, tehát északi szomszédainknál szombatra meglehetősen lankadhatott a figyelem a dalfesztivál iránt, a felvidéki magyarok ereje csak a harmadik legerősebb pontszámra volt elegendő. Szlovákia 10 pontját az észt dalnak, 12 pontját pedig a végső győztes svédeknek adta.

A román tévénézőktől (nyilvánvalóan az ottani magyaroktól) szép teljesítmény a 7 pont, amivel a Compact Discót honorálták, de e két (valljuk be, elvárt) "juttatáson" kívül a magyar dal  Szerbiától kapott 2, valamint Törökországtól és Moldovától 1-1 pontot.

Az alábbi országokban úgy ítélték meg, hogy a magyar versenydal nem fér be az első tízbe, így nem érdemel egyetlen pontocskát sem:

Egyesült Királyság,
Albánia,
Litvánia,
Bosznia-Hercegovina,
Oroszország,
Izland,
Ciprus,
Franciaország,
Olaszország,
Észtország,
Norvégia,
Azerbajdzsán,
Dánia,
Görögország,
Svédország,
Spanyolország,
Németország,
Málta,
Macedónia,
Írország,
Ukrajna,
Montenegró,
Lettország,
Svájc,
Belgium,
Finnország,
Izrael,
San Marino,
Ausztria,
Hollandia,
Fehér-Oroszország,
Portugália,
Bulgária,
Szlovénia,
Horvátország,
Grúzia.

Svédország 372 ponttal nyert, Magyarország 19 ponttal lett 24.

Tavaly a győzelemre is esélyesnek tartott, egészen kiváló és jól előadott (valamint remekül menedzselt) Wolf Kati-dal - What About My Dreams (Szerelem, miért múlsz?) - a 22. helyen végzett, s a magyar televíziósok által "felfokoztatott" várakozás miatt hasonlóan égő arccal néztük a Hungary feliratot sorra nélkülöző pontozásos táblákat. Bakiból (a mostani versenyhelyszínről) származó sajtóhírek szerint a kifejezetten az Eurovíziós Dalfesztivál esélyeivel foglalkozó Europrediction 2012 közvélemény-kutatása - a jól megjósolt svéd győzelem mellett! - még a kilencedik helyre várta Magyarországot.

Valamin talán el kellene gondolkodnunk. Lehet, hogy nem a dalokkal van baj. Lehet, hogy velünk, magyarokkal. Nem nagyon rajonganak értünk, ez most már elég nyilvánvaló, noha mi szeretjük abban az illúzióban ringatni magunkat, hogy kiváló kvalitásainkat mindenütt elismerik, barátságos, nyitott "lelkületünk" szimpátiát vált ki világszerte.

Hát úgy néz ki, ez sajnos nincs így. Meg kellene keresni az okokat és változtatni azokon.

Sajnos attól tartok, nem ez fog következni. A sértődöttségre nagyobb esélyt látok, s természetesen annak következményei tovább rontják majd a helyzetünket. Nyilvánvaló, hogy egy önértékelés, a kialakult Magyarország-kép megvitatása a hazai közéletben még akkor sem hozna gyors változást, ha konszenzus jönne létre a változás szükségességét illetően. (Nem fog...) Jövőre se mi nyerjük a dalfesztivált - ha ezek után egyáltalán elindulunk azon...

De ezt a fajta gondolkodást nem lehet megspórolni. Az országban élők jövőjéről van szó, gyermekeink, unokáink életlehetőségeiről az egyre jobban egymásba fonódó európai országok környezetében. Az se lenne rossz, ha egyszer Budapest is rendezhetne Eurovíziós Dalfesztivált, de nem elsősorban ezért kellene, hogy valamit végre már nyerjünk is...