Most vasárnap délután három óra van. Még majdnem három órát kell várni arra, hogy kiderüljön, el meri-e énekelni a veszprémi közönség a magyar himnuszt az MKB Veszprém-Ademar León EHF Bajnokok Ligája férfi kézilabda-mérkőzés előtt.
Az esélyek jók, általában sem hagyjuk magunkat, himnusz-ügyben meg különösen nem. Mi az, hogy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) szabályzata csak válogatott meccseken teszi lehetővé a nemzeti himnusz programba iktatását? Már megint megmondják nekünk, hogy mit szabad és mit nem egy magyarországi rendezvényen?
Na ennek vége. Napnál világosabb, hogy az EHF nem az időcsúszás tévéközvetítésre gyakorolt hatásától tart, hanem nemzeti identitásunk sárba tiprására tör. Ezt akkor sem hagyhatnánk, ha nem a himnuszunkról lenne szó, hanem a ruhatári jegyekre nyomtatott számok méretéről. De a himnuszunkat akarják elhallgattatni!
Rossz nyelvek szerint az EHF illetékesei a pénzbüntetést kilátásba helyező döntés meghozatala előtt felvételről meghallgatták a veszprémi összesített himnusz-kórus előadását és a művészi érték teljes hiánya miatt döntöttek a tiltás és a szankciók mellett. Viszont azzal nem számoltak, hogy milyen kényes politikai szituációban hozzák meg drákói határozatukat.
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének úgy kellenek a minket sújtó ilyen EU-s rendelkezések, mint egy falat kenyér. (Hogy mi köze az EHF-nek az EU-hoz, azt senki ne kérdezze, nincs.) Ismét fel lehet mutatni egy (egyébként valóban ostoba) rendelkezést, amely sérti az ezeréves magyarságot, porig alázza nemzeti identitásunkat, beleszól legszemélyesebb magánügyünkbe.
Jó alkalom ez a politikának, hogy keménykedjen egy kicsit. Navracsics miniszterelnök-helyettes úr, a térség országgyűlési képviselője Porga Gyulával, a város polgármesterével közösen írt tiltakozó levelet az EHF-nek, amelyben egyúttal nemzeti dallamunk intonálására szólítja fel a lelátón helyet foglaló ezerfejű cézárt. Amennyiben milliós büntetés jár ezért, majd gyűjtésből közösen fizetjük azt, büszkén.
Mivel időközben az ország legnépszerűbb klubja, az FTC is közleményben kelt ki a felháborító igazságtalanság ellen (csak Deutsch Tamás MTK-ja hallgat, sehol egy barátikör-kommüniké vagy egy twitterbejegyzés, ami rettentően gyanús...) - nem lehet kétséges, hogy a magyar himnusz elhangzik ma kora este Veszprémben.
Már nem kell sokat várni.
(Posztunkat 18 óra után frissítjük.)
FRISSÍTÉS!
Na! Az történt, hogy a veszprémiek érdekes módját választották a tiltakozásnak. Ha jól értelmezzük a televízióközvetítést nézve a történteket, nem volt magyar himnusz, viszont a bemutatásra felsorakozott csapatok számára az előírás szerint lejátszott EHF Bajnokok Ligája himnuszt szétdudálta a közönség, egyetlen hangot nem lehetett belőle hallani! (Ezzel a szurkolók eleget tettek a klubvezetés kérésének, mert a posztban elfelejtettem megírni, hogy a hivatalos kérés - Navracsics buzdításával ellentétben - az volt, hogy ne legyen himnusz, ne kelljen emiatt milliós bírságot fizetni.)
A közvetítő riporter egyébként újabb információval szolgált, szerinte az EHF nem a himnusz eléneklését kifogásolta, hanem azt, hogy emiatt az éneklés miatt nem tudott elkezdődni a bemutatást követő 3 percen belül a mérkőzés, pedig ez előírás.
A tiltakozás része volt, hogy a lelátó közepén egy hatalmas méretű magyar zászló felső, piros mezőjében a magyar himnusz első sora szerepelt.
Íme, a meccs előtt történtek:
(A középső szektor azért üres, mert a "B-közép" tiltakozásul nem volt jelen a bemutatásnál.)
Himnusz
2012.03.25. 15:02 Poldi bá
234 komment
Címkék: navracsics tibor himnusz
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.03.25. 15:59:03
Stefánia kisasszony 2012.03.25. 16:02:31
ComLo 2012.03.25. 16:08:22
Tény egy nemzetközi tv-s meccs esetén percre pontos menetrend szerint történnek a dolgok (tudom mert dolgoztam ilyenen). Egyrészről érthető a nemzetközi szövetségtől hogy próbálják sztenderdizálni, egységesíteni ezáltal tervezhetőbbé tenni a meccskezdést.
Másrészről ez szerintem is kicsit rugalmatlanság, sokkal jobban jött volna ki mindenki a dologból ha egyezkednek és születik egy ésszerű komprumiszum (pl a himnusz még a nemzetközi meccskezdés elött elhangzik, vagy az idejét lecsípik a bemutatásból).
Arról pedig nincs kétségem hogy ilyen előzmények után "márcsak azért is" el fogják énekelni.
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.03.25. 16:08:41
A szövetség megérdemli a szabályainak tiszteletben tartását, mellesleg ez az általuk igazgatott torna, mi válalltuk az igazodást a szabályzathoz.
Egyébként pedig egy klubcsapatban annyi a nem hazai játékos, hogy a himnusz ez esetben nekem kissé indokolatlan is, bár értem, miről van szó. De nem szabad, ezért nem is kell csinálni. Ha csináljuk, most már a figyelmeztetés ellenére is, akkor kihúztuk a gyufát, szándékosan.
SenchoPenze 2012.03.25. 16:09:28
csiri bá 2012.03.25. 16:15:13
Azt irod: "nekünk nem csak a nemzeti válogatottunk áll tiszta magyarokból"
Csak egy példa:
Carlos Perez... mond neked ez a név valamit?
44szer szerepelt a MAGYAR válogatottban...
Éhes_ló 2012.03.25. 16:15:17
Itt a nacionalistának, rasszistának és antiszemitának minősített szurkolóik megregulázásáról szól a történetük, a benevezett csapatok súlyos büntetéssel zsarolása árán.
Ez elterjedt gyakorlattá vált, amióta a PC korrekt elmebaj a sportokat is elérte azok nemzetközi (milyen hihetetlenül találó magyar szó ezekre a sehová nem tartozó, hazátlan senkikre) szövetségeik révén.
A nemzeti zászlók is betiltásra kerülnek, mint az oláhoknál és mint az olimpiai eredményhirdetések során is...
krferi 2012.03.25. 16:15:20
ComLo 2012.03.25. 16:15:42
csiri bá 2012.03.25. 16:16:05
Az év magyar kézilabdázója (2003, 2004, 2005, 2011)
Jakab Andor 2012.03.25. 16:17:46
Valahol szerveznek egy nemzetközi (sport) rendezvényt, mi meg odamegyünk és képtelenek vagyunk elfogadni és betartani a szervezők által meghatározott szabályokat, hanem a saját szabályainkat politikusok (Navracsics) akarják ráerőltetni a nemzetközi szervezetekre is. Olyan ez, mintha nekem akarna dolgozni egy alkalmazott, de azt követelné, hogy mielőtt mondjuk valamilyen munkát elvégez, ő márpedig az ügyfélnek elénekli a himnuszt, és ha mondom neki, hogy márpedig az én cégemben nem éneklünk himnuszt mielőtt kiszolgáljuk az ügyfelet, akkor panaszkodna a politikusának, hogy ő itt jogaiban korlátozva van. Értelmetlen trollkodás ez, hazafiasság ürügyén súlyos károk okozása az országnak, a magyarságnak. Égés.
Éhes_ló 2012.03.25. 16:17:57
szentkoronaradio.com/franciaorszag/2010_06_23_a-francia-nemzeti-tizenegy-kiesesenek-okai
krferi 2012.03.25. 16:18:02
okoshka 2012.03.25. 16:20:14
Kiß B. 2012.03.25. 16:23:59
bigthereal 2012.03.25. 16:25:09
nem szereted a zsidókat?
Pan Modry 2012.03.25. 16:26:54
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.03.25. 16:27:34
És ha énekelni egyáltalán nem szabad, a szabályzat szerint, a himnuszt, a közönség ugyanakkor nem akarja hagyni magát, akkor el is lehet szavalni, skandálni, dallam nélkül. A szabályokat betartani pedig kötelező.
Kiß B. 2012.03.25. 16:27:44
komplikato 2012.03.25. 16:28:26
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.03.25. 16:28:50
SenchoPenze 2012.03.25. 16:29:01
Kiß B. 2012.03.25. 16:29:20
Stefánia kisasszony 2012.03.25. 16:29:24
Akkor énekeld Hatikvát vagy Bródy János "Lesz még Magyar Köztársaság!" című liberális indulóját, te nyomorult faszfej!
okoshka 2012.03.25. 16:29:44
Az lesz amúgy, hogy elénekeljük a himnuszt, a szövetség meg rajtunk fog röhögni, hogy nahát, ezek a magyarok szeretik nekünk adni a pénzüket, nem is csoda, ha szarban van az ország.
Kiß B. 2012.03.25. 16:30:13
egy maréknyi dollár 2012.03.25. 16:31:12
Áthidaló megoldásként magukban(fejben) énekeljék el a szurkolók.
mojszipupi 2012.03.25. 16:34:31
ComLo 2012.03.25. 16:39:33
- Klubcsapatok esetében a meccs elején elénekelt himnusznak több bajnokságban több sportágban komoly hagyományai vannak, nem egyedülálló esetről van itt szó.
- A Veszprém nemzetközi meccsei előtt is évek óta a szurkolók részéről volt humnuszéneklés. Pár emlékezetes és szép pillanatot tudott ez hozni (pl a 2008-as KEK döntőn mikor a Löwen csapatában Budai is énekelte).
- A probléma itt azzal van hogy a csaptok ilyenkor megállnak és ez egy plusz 1-2 percet beletesz egy egyébként precizen kb másodperc pontosan kiszámolt menetrendbe.
- Tartom hogy buta döntés volt a nemzetközi szövetségtől, egy csarnoknyi túlfűtött szurkolót ilyenben megakadályozni, csak még nagyobb ellenállást fog szülni.
- Szerintem az ideális megoldás az lett volna ha előre egyeztetve pl a bemutatás előtt, vagy egyenkénti bemutatás helyett énekeltették volna a szukolókat.
- Azért remélem Mosonyi (helyi műsorközlő) tudja úgy kezelni a tömeget hogy ne legyen belőle nagy probléma.
Kiß B. 2012.03.25. 16:40:37
Beteg egy világ ez!
djangyu 2012.03.25. 16:45:54
@ComLo: fociban minden nemzetközi meccs (klubcsapat is) eléneklik az ország himnuszát a magyar szurkolók. elvégre nemzetek közti mérkőzésről van szó. ahol magyar székhelyű csapat játszik ki a jobbat. és ahol a magyar fél az országot képviseli.
ÉS mivel nem hivatalos program, ezért csak büntetni tudnak érte. mert megzavarja a rendet.
vénkujon 2012.03.25. 16:46:56
nem tudom, hogy fentebb válaszolt-e már neked valaki ezügyben, de a veszprémben játszik egy feka.
Pinka-Panka 2012.03.25. 16:48:07
Nem is értem mi itt a probléma, miért ne énekelhetik, ráadásul sportmérkőzésen?
djangyu 2012.03.25. 16:48:40
Rich.mond 2012.03.25. 16:49:10
Kinek mi köze van hozzá, hogy a már zajló mérkőzéssel (!!!) egy időben mit énekelnek a szurkolók?
A többségetek a jelek szerint még soha nem volt sporteseményen, tehát nem tudjátok, hogy mik a hagyományok. Ráadásul a veszprémi meccsekre még Kertész Ákos sem mondhatná, hogy a bakonyiakra jellemző a gyűlölködés.
De néhányotoknak fontos volt valami nagyon humorosnak szánt bejegyzéssel gazdagítani ezt a blogot.
SenchoPenze 2012.03.25. 16:49:40
pokesz70 2012.03.25. 16:50:43
Netuddki. 2012.03.25. 16:51:13
Ezzel párhuzamot látok a között ahogy a fidesz anno kisajátította a kokárdát. Mellesleg Veszprémnek amúgy is van (volt?) valami indulója. Miért nem azt éneklik? Miután győz a csapat persze. De előtte? Előre éneklünk a medve bőrére? Hülék...
Közbiztonság Szilárd 2012.03.25. 16:53:41
A magyar válogatottban is megfordult Carlos Perez, Ivo Diaz, Nenad Puljezevics, Mikola Eklemovics, Milorad Krivokapics (igaz, neki az anyja magyar, de a többieknek csak az állampolgársága a honosítás óta).
Ez ugyebár egy fő híján egy teljes csapat (a pozícióktól eltekintve, mert míg balátlövő több is van, szélső egy sincs a felsoroltak között).
A Veszprém meg tele van külföldiekkel (8 játékos a 17-ből, és ebben a 17-ben vannak olyan magyarok, akiket még nevezni is ritkán nevenek meccsekre, pl. 3. számú kapus stb.).
Ha már magyar csapat, akkor inkább a Szeged, ott jóval kevesebb a külföldi.
Ja, a cikkíró idiótának meg annyit, hogy az MTK-nak nincs kézilabdacsapata.
ComLo 2012.03.25. 16:54:02
Meccsek előtt másodperc pontos ütemterv van hogy mikor ki hol mit csinál, hogyan vonulnak be a csapatok, mit mond a speaker. Ha nem lenne akkor nem tudnának közvetlen meccs előtt reklámidőt eladni, és nem lenne szép csarnok, és jó csapat.
Közbiztonság Szilárd 2012.03.25. 16:54:45
Ezt azért még gondold át.
Vagy legalább olvass utána még egyszer.
Térerő (törölt) 2012.03.25. 16:54:55
M. Bertalan 2012.03.25. 16:56:22
Az EHF nem tiltja a himnuszok eléneklését. ennek a programba iktatását nem engedi. tehát a közönség nyugodtan elénekelheti. Természetesen.
Stefánia kisasszonynak, meg a többi idiótának meg már megírták a többiek: van olyan meccspillanat, amikor a Veszprémben nincsen magyar...
djangyu 2012.03.25. 16:56:31
Lehet hogy rasszilag hozzájuk tartozik, és Halopjai is még az afro-jegyeket viselik, de ő afrolatin. tehát afrikai származású latin.
egyszer beszélj egy dél-amerikai feketével, és kérdezd meg tőle, mennyire tartja magát négernek.
ha megúszod pofon nélkül, akkor még szerencsésnek tarthatod magadat. :)
Közbiztonság Szilárd 2012.03.25. 16:58:04
Mondjuk a szélsőséges jobbos magyar seggfejeken kívül más nemzetek szurkolói nem nagyon szokták énekelni klubcsapatok meccsei előtt a himnuszt.
Nálunk is csak 2002 tavasza óta, amikor az Orbán Viktor nevű idióta kisajátította magának a magyarságmeghatározást.
Lencsés lstván 2012.03.25. 16:59:57
djangyu 2012.03.25. 17:00:11
@ComLo: most ez nem a hivatalos program része. a fogadó ország himnuszát mióta bűn elénekelni a nézőtéren? ja, igen, Európában az.
Kiß B. 2012.03.25. 17:01:14
ComLo 2012.03.25. 17:01:18
Még jó, hogy FIDESZ! 2012.03.25. 17:01:21
Mesterlövész 2012.03.25. 17:01:31
Pan Modry 2012.03.25. 17:02:38
Ha eletedben akar egyszer is elolvastad volna a himnuszt tudnad hogy az egesz csak egy konstans nyavalygas, bunbakkereses stb... Az egesz Himnusz totalisan alkalmatlan a Himnusz szerepenek betoltesere, ha vki sokat hallgatja pont akkora luzer lesz mint te!!
krferi 2012.03.25. 17:03:06
Mesterlövész 2012.03.25. 17:03:23
Na, jöhet a zsidózás!
LEndy 2012.03.25. 17:03:44
Milyen himunszt kell énekelnie és tisztelnie annak a hollandnak, osztráknak, aki francia földön edző csapatban játszik? Mitől lenne már nemzeti egy klubcsapat? Nem rémlik például, hogy egy BL focimeccsen énekelnének (bár az lehet, hogy mégis, sztem nem).
LEndy 2012.03.25. 17:04:14
csiri bá 2012.03.25. 17:04:24
Én Carlos Perez 44szeres magyar válogatottat példának erre a mondatra irtam: "nekünk nem csak a nemzeti válogatottunk áll tiszta magyarokból", mely mondatot idéztem is, szóval:
olvasni értelmezni olvasni. :D
ComLo 2012.03.25. 17:06:05
Közbiztonság Szilárd 2012.03.25. 17:06:24
Aha. Carl Lewis meg afrofehér, nem?
Azt meg afrikai négertől is megkérdezheted, mennyire tartja magát négernek, az eredmény ugyanaz lesz.
kemény keleti kommentelő 2012.03.25. 17:07:23
Egyébként remek a legújabb fidesznyikes ötlet, nekem már a tegnapi Falco-Körmend kosármeccsen is bejött a minden négerre legalább 1 magyar zászlót szabály.
Mesterlövész 2012.03.25. 17:07:38
Netuddki. 2012.03.25. 17:07:53
A himnuszt ugye akkor szoktuk énekelni amikor valami emelkedett pillanat van. Ha győz az ország csapata vagy ünnepségeken. De egy sima meccs ELŐTT? Ahova nyilvánvalóan szórakozni mennek a zemberek? De hát ők tudják, én meg nem járok meccsekre...
Közbiztonság Szilárd 2012.03.25. 17:08:32
Inkább te vagy beteg.
Nézd meg, hogy Dopeman mit csinált, utána nyilatkozz. És lehetőleg ne baromságokat, mint most.
kfg966 · http://kfgblog.blog.hu 2012.03.25. 17:08:59
másrészt jellemző, hogy nem nagyon lehet ráakadni arra a levélre - nekem legalábbis nem sikerült -, ami a veszprémi hivatalos közlemény alapjául szolgált.
aki volt már kézilabda-meccsen, nemzetközi kupán, az tudja, hogy mi a hivatalos menetrend, percre pontosan mindig ugyanaz. el is lehet olvasni: ebook.eurohandball.com/2011-regulations/MCL/MCL/Regulations_%20CLRegulations.pdf. ezt követően szokott - az általam ismert fradi-csarnokban is - következni a himnusz, spontán módon, olykor a két tábor egymás után elénekli a sajátját. és valóban, ahogy az egyik előttem szóló írta helyesen: a himnusz kivált egy feltétlen reflexet: amíg az szól, jv nem ad jelet a kezdésre, játékosok is vigyázzban állnak.
nem gondolom, hogy a veszprémet meg lehetne jogosan inteni ezért: nem iktatták be a hivatalos programba, nem tértek el az ehf rendelkezéseitől.
szerintem legalább annyira jogos lenne a jv-t felelősségre vonni, hogy a programban nem szereplő himnusz-éneklés ellenére (elvileg a hivatalos program szempontjából a himnusz eléneklése ugyanolyan értékű, mint bármely más induló, dal, rigmus eléneklése a közönség részéről) nem adott jelt a mérkőzés elkezdésére. (mert kérdezem én, ha az első félidő 17. percében kezdené el a közönség a himnuszt énekelni, akkor megállítaná a játékot arra az időre? ugye nem?)
mondom ezt annak ellenére, hogy én a nemzetközi kupákat sokkal inkább két klubcsapat összecsapásának tartom, nem pedig nemzeti ügynek és így nem gondolom olyan fontosnak, hogy legyen himnusz-éneklés. ettől még persze nem gondolom azt sem, hogy helytelen, hogy szurkolók eléneklik. azt viszont mindenképpen furcsának tartom, hogy egy klubot szankcionáljanak azért, mert a szurkolói eléneklik a nemzeti himnuszt.
Pan Modry 2012.03.25. 17:09:01
Bl meccsen sem eneklik, peldaul egy porto barca meccsen kurvara nem vagyok kivancsi se a spanyol se a portugal himnuszra. Halistennek nem raboljak ilyenekkel az idot.
Kiß B. 2012.03.25. 17:10:02
ComLo 2012.03.25. 17:10:04
Közbiztonság Szilárd 2012.03.25. 17:10:58
Nem nemzetközi meccs.
Két klubcsapat meccse.
Most történetesen különböző országokból, de volt olyan a kézilabda-kupameccsek történetében, amikor mindkét csapat magyar volt (mondjuk Székesfehérvár-Győr). Ja, és az volt a döntő. Előtte meg volt Székesfehérvár-Fradi elődöntő.
Közbiztonság Szilárd 2012.03.25. 17:12:08
Talán egyszer olvasd el a Lopni c. szám szövegét is, és majd ha megtanulsz szöveget értelmezni, rájössz, hogy az is miről szól.
A lényege NEM az, hogy "megyünk lopni".
Netuddki. 2012.03.25. 17:15:22
Azt kéne megérteni, hogy az ilyen meccsek semmi más mint színtiszta üzlet azoknak akik benne vannak. Hatalmas pénzek forognak benne. A nézőknek meg szórakozás amit szépen meg is fizetnek. Ilyen helyre nem való nemzeti himnusz...
nimonic 2012.03.25. 17:15:52
Szerintem egyébként az USA-ban is csak nagyobb döntők előtt, bár ebben nem vagyok biztos.Sajnos soha nem nézek onnan semmit, mert nem éri el egy sportáguk sem az ingerküszöbömet.
Az azonban biztos, hogy Európában egyetlen klubcsapat nemzeti vagy nemzetközi meccsén sincs a programban himnusz.Az a nemzeti válogatottak kiváltsága.Szerintem úgy normális is.Ha jól belegondolok, arra sem láttam még példát, hogy valahol a közönség önszorgalomból énekelné. Kivéve bennünket.
Nálunk biztos valami kompenzáció akar lenni. Vagy akármi.
Kiß B. 2012.03.25. 17:16:04
"A tanítók mondták, hogy a bűn nem fizet
De iskola után a soron néztük a striciket
És amit tanultunk, bizony abban csalódtunk
És csak azt hittük el, amit a szemünkkel láttunk
Kilós fuxokkal, a Mercikben ültek
A gádzsik ludáztak, ők meg örültek
Kártyáztak, loptak, gépeztek és csaltak
De mi felnéztünk rájuk, mert gengszterek voltak"
Te oktatsz bárkit is szövegértelmezésre?!
ComLo 2012.03.25. 17:16:50
www.youtube.com/watch?v=6j5ucKaBtR4
de akár egy veszprémi példát is vehetünk:
www.youtube.com/watch?v=uwllNHiWE5Y
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.03.25. 17:17:16
@djangyu: "a reklámidő fontosabb a modern Európában, mint egy sehonnai nemzeti dal."
Pontosan. Ehhez már hozzászokhattunk volna, ha tudnánk, amikor csak a himnuszok elejét játsszák le sok versenyen. Az szerintem nagyobb parasztság, mint le sem játszani.
@Térerő: "miféle torzagyú elmefogyott emberroncsnak kell ahhoz lenni, hogy valaki ezt a balsorsos balfasz nótát akarja vinnyogni?"
Kösz. Ezzel be is lőhettük, hogy melyik szutykos bandához tartozol, te szarkupac.
@pokesz70: "mondjuk Gera Zolinak kéne udvariasságból vigyázállásba vágnia magát az angol himnusz alatt egy West Brom - Fradi meccsen?"
Ez valóban egy nagyon érdekes probléma, ott a pont.
@ComLo: "A meccsek előtti himnuszéneklésnek mint írtam komoly hagyománya van több sport több bajnokságában."
Ezt én el is fogadnám, csakhogy a kézilabda-szövetség saját hatáskörben hozhat döntéseket a saját tornájáról. A tornára való benevezéssel elfogadjuk a szabályokat is, vagy pedig sportszerűtlen parasztok vagyunk. Ez a helyzet. Azon lehet vitatkozni, hevesen is akár, hogy a szabály miért szól így. A torna után.
@Közbiztonság Szilárd: "A magyar válogatottban is megfordult Carlos Perez, Ivo Diaz, ..."
Igaz. Nekem sem teljesen szimpatikus a dolog. De a válogatottat az ország indítja egy versenyen, az ország képviseletében, és ha idegenek vállalják az országunk bajnokaként való harcbaszállást, akkor valamennyire ők is megérdemlik, hogy a magyar csapatnak szánt üdvözlést megkapják. Egy klubcsapat nem magyar, hanem a tulajdonosé.
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 17:19:39
ComLo 2012.03.25. 17:19:48
Európai csapatnak pl jó a Riga?:
www.youtube.com/watch?v=VF-9LlLjbbY
nimonic 2012.03.25. 17:19:49
Vagy hogy kell érteni, hogy mindkét csapat himnuszát eljátsszák?
Vagy esetleg ha úgy hozza a sorsolás, akkor USA-Kanada?
Azért kérdezem, mert tényleg nem láttam még, s nem tudom hogyan működik.
LEndy 2012.03.25. 17:19:55
USA-ban eleve minden róluk szól, örülök, hogy itt nem. Hidd el, hogy ott még feszítettebb az ütemterv. De egyetértek: játszunk minden meccsen EU-s himnuszt, mint az amcsik! Ja, hogy olyan nincs?
Éhes_ló 2012.03.25. 17:19:59
Semmi gondom nincs a magyar csapatokban magyar mezben játszó emberekkel, amíg nincs gondjuk a magyarokkal és a mezzel, amit viselnek.
Sőt.
Azokkal sincs gondom, akinek itthon - különböző okokból - nem termett babér és külföldön próbálkoznak.
A szabadságot fontos dolognak tartom.
A himnuszéneklés (no jó: éneklés szerű csoportos előadás)szabadságát sem vitatnám el senkitől.
engem nem zavar az identitás felvállalása, váltása.
A haszonelvű cserélgetése annál inkább.
Netuddki. 2012.03.25. 17:20:04
Mondjuk az nem jut senkinek eszébe, hogy némely országnak nem tetszhet ez a "szokás". Inkább innen kéne megközelíteni a dolgot. De hát tudom, magyarok vagymuk, a többiek meg kinyalhatják...
(Ez nem neked szól, csak úgy általában)
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 17:20:23
akkor ennek megfelelően az európai himnuszt kellene elénekelni. az usában dél-dakota állam himnuszát nem éneklik sehol.
nimonic 2012.03.25. 17:24:25
Nem szocializálódtam jégkorongon, így inkább csak futballból és kézilabdából indultam ki. Javamra írandó, hogy épp az egyik az alaptéma, s nem a hoki.
ComLo 2012.03.25. 17:25:20
Én csak azt vetettem fel, hogy nem túl életszerű 5000 túlfűtött szorkolónak azt mondani hogy "nem énekelhetsz himnuszt", pláne ha hagyomány a klubnál. Okosan le kellett volna managelni hogy a hivatalos program előtt énekeljék pl.
nimonic 2012.03.25. 17:25:32
Kiß B. 2012.03.25. 17:26:11
Ott az ilyen kommentekért a Nemzeti Himnuszról amit itt egyik-másik megenged magának bárki kiverné a fogait.
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 17:26:33
az európai kézilabda-szövetségnek ehhez valami köze mégis csak van. miért volna illetékes ebben az igazságügyminiszter?
Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.03.25. 17:28:04
Kiß B. 2012.03.25. 17:28:38
M. Bertalan 2012.03.25. 17:29:39
Alamio 2012.03.25. 17:30:48
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 17:31:41
az usa egy unió. a zászlajuk union jack. benne észak, és déldakota államok. united states of america. amerikai egyesült államok.
ComLo 2012.03.25. 17:31:45
nimonic 2012.03.25. 17:31:55
Az európai szitu teljesen más. Elég megnézni akár a Veszprém akár a Győr, egyébként a csapatok gerincét adó idegenlégiósainak arcát, mikor a közönség rázendít.Sok minden tükröződik rajtuk, de hogy ettől lelkesednének be...
Az meg talán érthető is esetükben.
Kiß B. 2012.03.25. 17:34:21
nimonic 2012.03.25. 17:34:42
Pan Modry 2012.03.25. 17:34:45
South dakota egy allam te kis pocs, nem kellene idefosnod ezt a blodseget.
Egyebkent meg szerintem a magyar himnusz nagyon bena, nem valo himnusznak.
bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.25. 17:35:01
S ha ez valamiért nem tetszene a rohadék globalista-magyarellenes sportszövetségnek, akkor megtoldják még a János vitéz elmondásával is.
Ha ezek után a globalista magyarellenes zsidók örökre kitiltják a csapatot, az nem gond: csinálunk egy új, magyar szellemiségű nemzetközi szövetséget! Ott a csapatok eleve labda nélkül mennek ki majd a játéktérre, hogy a cionista-magyarellenes-globalista labda ne vonja el figyelmüket hazafias érzéseik buzgó demonstrálásától.
ComLo 2012.03.25. 17:35:42
Netuddki. 2012.03.25. 17:35:57
Itt meg nem a program része. Főleg, hogy huszonvalahány országból vannak csapatok és semmi köze a meccseknek a nemzeti érzelmekhez.
Attól meg igazán nem lesz valaki hazafi, hogy meccs előtt himnuszt énekel. Főleg nem egy megélhetési "politikus" aki elsikkasztja az adónkat. Kőtségtírítés és egyebek formájában...
Guillaume sous guillotine 2012.03.25. 17:37:15
Kiß B. 2012.03.25. 17:37:27
Viszont jobb helyeken aki nemzeti jelképet sérteget (ami már az előző alkotmány szerint is bűn volt), az rég repülne örökös bannal minden fórumról. Komikus, hogy ebben a nagy szólásszabadságban siratják egyesek a szólásszabadságot...
Netuddki. 2012.03.25. 17:38:53
Kiß B. 2012.03.25. 17:39:59
Remélem ezért a himnuszgyalázó véleményedért beveri még valaki az arcod.
Netuddki. 2012.03.25. 17:40:34
bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.25. 17:41:13
Az összes dél-dakotai hivatalos eseményen bizony éneklik.
"Southern Dakota greatest country in the world.
All other countries are run by little girls.
Southern Dakota number one exporter of potassium.
Other countries have inferior potassium."
nimonic 2012.03.25. 17:41:52
Azonban ez sem változtat azon, hogy ez esetben mindenki betartja a szabályt, csak mi nem.
Eszembe is jutott egy régi ismerősöm, aki azt hitte magáról, hogy tökös gyerek, mert mindenkinek elvből mondott ellent. Pedig csak simán hülye volt.
LEndy 2012.03.25. 17:42:08
nimonic 2012.03.25. 17:42:35
Kiß B. 2012.03.25. 17:42:49
- amúgy gáz sztori volt-
ComLo 2012.03.25. 17:43:16
Mindezek mellett mint írtam dolgozotam pont a magyar csaptok kézi BL meccsén, tudom hogy milyen örült percíz forgatókönyv van, és megértem hogy miért tiltják.
Kiß B. 2012.03.25. 17:44:26
okoshka 2012.03.25. 17:44:37
Na talán ezért sem engedik énekelni a meccsen.
Kiß B. 2012.03.25. 17:46:23
ComLo 2012.03.25. 17:46:32
2012.03.25. 17:47:32
okoshka 2012.03.25. 17:47:54
nimonic 2012.03.25. 17:48:44
Csak éppen magukat a sportolókat nem különösebben lelkesíti egy másik nemzet himnusza.Márpedig jelenleg Európában minden, sportágában komolyan jegyzett klubcsapat több külföldit foglalkoztat, mint saját nemzetbelit./Megahatározó játékost/Hirtelen nem is jut eszembe kivétel.Ami egyébként is max. a szabályt erősítené. Ez a Veszprémre minimum fokozottan érvényes.Például. Mellesleg a BL-nek van saját himnusza. Biztos valami hasonló okból alkották, mint amit felvázoltál.Más kérdés, hogy nekünk már úgyse jó semmi, ami nem magyar.:)
nimonic 2012.03.25. 17:49:30
pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.25. 17:52:18
Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.03.25. 17:52:26
@Dr. Mesterlövész: Oké. :D Zsidó! Be happy! ;)
@Jakab Andor: Inkább az az égés, hogy valaki ennyire nem tiszteli a saját hazájának nemzeti himnuszát. Mondjuk egy bértollnoktól nem is várok mást, minthogy pökhendi módon a világba kiáltsa a véleményét és arra élezze ki a dolgot, hogy még az a geci és tirpák, aki meri énekli, meccsen, buliban, akárhol. Mert utálni van jogod, nekem szavalni nem. Ez így korrekt. Tök jó.
nimonic 2012.03.25. 17:52:51
Kiß B. 2012.03.25. 17:53:40
Kiß B. 2012.03.25. 17:54:20
egyenlítő 2012.03.25. 17:55:35
Egyszer kitántorog a medve a fülkéből, szaros lábszárral, és azt üvölti:
- Nyuszika, ha még egyszer felrakod a himnuszt, széttéplek!
ComLo 2012.03.25. 17:56:08
A BL himnusz a program része a hivatalos TV-s bemutatás arra történik. Szöveg nélküli zene. Nem valami énekelhető dolog :-).
nimonic 2012.03.25. 17:56:26
Mivel, minden sértettségünk ellnére is akceptálható az EHF álláspontja, én abban bízom, hogy a közönség felelősen megspórolja azt a pénzt a klubnak. Azt nem állítanám, hogy ebben hiszek is:)
2012.03.25. 17:56:28
ComLo 2012.03.25. 17:57:19
FritzBarbarossa 2012.03.25. 17:58:56
pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.25. 17:59:07
2012.03.25. 17:59:27
gittegylet.
Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.03.25. 17:59:47
Kiß B. 2012.03.25. 18:00:06
nimonic 2012.03.25. 18:00:52
cardenio 2012.03.25. 18:01:42
Az nem jutott senkinek eszébe, hogy ez a szabály nem nekünk magyaroknek szól, pláne nem a magyarok ellen (Jajjaj, megint bánt bennünket Európa!), hanem esetleg ez egy általános szabály arra vonatkozólag, hogy semmilyen sportesemény ne lehessen már terepe - mégoly jogos - nemzeti identitást követelő politikai szándékoknak. Bizonyára emlékeztek arra az úszóra, akit megbüntettek, mert kis hazája zászlajával jelent meg a dobogón és aztán megbüntették. Szerintem jogosan.
Tényleg nem érzékelitek, hogy gyönyörű nemzeti jelképeinket jó ideje a napi politika sajátítja ki?
A veszprémi csapathoz való tartozásnak mi köze is van a Himnuszhoz? Nem lehet, hogy a Himnusz újra és újra éneklése nem használ a Himnusz "ügyének"? Emeli e nemzeti énekünk fényét, ha minden sporteseményen elénekeljük sörrel a kezünkben?
Jaj, már megint sokan bedőlnek ennek a nemzetieskedő hangulatnak. De elbeszélgetnék én azokkal szurkolókkal Kölcsey verséről! Jaj, de sok okosság szóba kerülne akkor...
ComLo 2012.03.25. 18:02:39
ÉPÍTŐK!!!!!!!!!!!!!!! :-D
Kiß B. 2012.03.25. 18:04:22
LEndy 2012.03.25. 18:04:33
@Comlo: "A meccs eleji himnusznál kevés jobb dolog van."
Őőőőőő... ezeket mind te írtad...
ComLo 2012.03.25. 18:08:32
És annak ellenére hogy jó dolognak tartom, nem gondolom azt hogy amit másnak nem szabad, azt nekünk meg kéne engedni :-D.
LEndy 2012.03.25. 18:15:39
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 18:30:38
itt arról van szó, hogy a meccset időben kell elkezdeni. ha áll a sor a cba-ban, akkor valószínűleg ott sem énekelheted el a himnuszt. nem kérheted azt, hogy álljon már vigyázban mindenki, mert rád tört a nemzeti érzület.
a másik probléma, hogy a bajnokok ligája városok versenye. városi sportklubok csapnak össze.
szerintem egyébként teljesen jó ez:
www.youtube.com/watch?v=MNCBpkatCDs
egy percen át minkét szurkolótábor büszkén felemeli a jelképeit. lokálpartriotizmus. uniós nemzet. európai nacionalizmus. ami persze nem zárja ki a nemzetiségek összecsapjanak. olyankor nincs közös himnusz. akkor ez van.
www.youtube.com/watch?v=ueWsX-N9u7Y
és ez ellen az ehf-nek semmi kifogása nincsen. na most a navracsics tiborhoz hasonló kábabélő párttitkárok, pontagyú politikusok ezt valahogy nem fogják fel.
Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.03.25. 18:37:25
Fullánkos Algol 2012.03.25. 18:39:12
Itt írod hogy az EHF gondolja így, nem más, de hát a magyar már csak ilyen, szeret mindenhol odaszarni az asztalra aztán másra mutogatni hogy miért utálják. Persze mindenki hülye csak te vagy a helikopter.
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 18:41:21
The following basic run down which starts 10 minutes before the throw off can be adapted to
local arrangements during:
10:00-03:00
End of warm up individual presentation (referee presentation/delegate presentation)
03:00
Beginning of the official ceremony / Playing of the official anthem, players line up
01:00
Ending of opening ceremony (handshake); Fair play text (in local and English version by 00:30 Players get ready for the throw-off;
00:00
Throw-off (start-up signal of EHF delegate)
Kiß B. 2012.03.25. 18:44:17
Rich.mond 2012.03.25. 18:45:21
Sokszor egy klubcsapat nemzeti büszkeség tárgya -lásd Celtic-Írország, Bilbao-Baszkföld, az angoloknál gyak. minden csapat.
Komolyan, olyan vehemensen támadjátok ezt a szép szokást, mint Orbán parancsolta volna. Értsétek már meg, hogy ez egy régi, szép hagyomány, és koránt sem csak magyar jelenség.
lobster thermidor 2012.03.25. 18:45:22
A kétharmad azonnal, késlekedés nélkül, visszamenőleges hatállyal hozzon egy törvényt!
- Törvénykezzen arról, hogy ránk, magyar szabadságharcosokra semmilyen törvény nem vonatkozik. Még azok a hatályos nemzetközi szerződések sem, amiket önszántunkból, saját érdekeink szem előtt tartásával írtunk alá.
Kizárólag azt tartunk be minden törvényből és szabályból, amit akarunk! De persze azt is csak akkor, ha valami előnyünk származik belőle, vagy különös érdekünk fűződik hozzá!
- Továbbá követelem még azt is, hogy minden sportesemény előtt kötelezően hangozzon el a magyar himnusz. Ne legyen ez alól kivétel a párizsi Roland Garos teníszstadion, de a Maccabi Tel Aviv kosárlabda pályája sem.
- Felszólítom Navracsics államminiszter urat, hogy diplomáciai úton azonnal vegye fel a kapcsolatot, és haladéktalanul lépjen érintkezésbe a NOB illetékeseivel, hogy az olimpiák hivatalos himnusza visszamenőlegesen az első görög játékoktól, az idők végeztéig a magyar legyen!
Rich.mond 2012.03.25. 18:50:02
lobster thermidor 2012.03.25. 18:51:18
Kiß B. 2012.03.25. 18:54:09
sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2012.03.25. 18:56:20
Mint irodalmi művet meg lehet említeni, lehet róla tanulni, de már réges-rég le kellett volna cserélni.
Ez egy jajveszékelő, nem aktuális, sirató ima.. Vannak nálunk sokkal vallásosabb népek, akik mégse keverik bele sem isteneket, sem tündéreket.. Gyerekkoromban mindig is megalázónak éreztem, hogy imára kényszerítenek, Himnusz éneklésre hivatkozva.. Kevésszer panaszkodik erről az ember, mert belénk verik, hogy aki a Himnuszt szidja, az a nemzetet szidja..pedig ez óriási hülyeség. Hazaszeretet van még akkor is, ha a Himnuszt nem érzi sajátjának. Ez az egyik.
A másik maga a kézi meccs. Van egy NEMZETKÖZI bajnokság, amihez lehet csatlakozni. A bajnokságban húznak szabályokat, aki bent akar lenni az betartja őket. Ezen most mit kell kiakadni? Szerintem se való klubcsapatnak a himnusz, se fociban, se más sportban. De ha vannak eszement szövetségek, ahol mindenképpen ezt akarják, akkor azok csináljanak új bajnokságot. Ha a többség úgy gondolja, hogy kell, akkor életképes lesz, ha nem, akkor nem. Ehelyett mit csinálnak? Rinyálnak és úgy beszélnek, mintha az országot támadnák meg.. És amúgy pont ezért nem való himnusz a klubmeccsekhez: Az országoknak semmi közük hozzá. A lakosság 0,001%át érdekli a kézilabda meccs, ezek meg úgy csinálnak, mintha megbántották volna a magyar nemzetet. Nem minket bántottak meg, hanem egy kézilabdás réteget.
lobster thermidor 2012.03.25. 18:58:21
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 18:59:33
elég pontosan előírják hogyan is zajlik a mérkőzés előtti ceremónia. hogyan kell viselkedni a szurkolóknak, a játékosoknak, az ehf delegáltaknak. azt is megmondják, hogy a játékvezető mikor veszi le a melegítő felsőt. mikor áll be a kezdőkör közepébe. azt is, hogyan zajlik a a mérkőzés utáni sajtótájékoztató.
erről ugyanis a szövetségek és az ellenérdekelt klubok előzetesen megállapodtak. mert ugye verseny van. de a versenynek nem egy klub diktálja a szabályait. hanem erről született egy előzetes egyezség. ez nem a fidesz. nem kétharmados törvénnyel írnak elő bármit visszamenőleg. a nép nevében. ezek nem kommunisták, hanem kapitalisták. jelzem így van ez amerikában is. és a világon mindenhol. japánban is. leszámítva a balkánt, és a törzsi afrikát.
ARTista 2012.03.25. 18:59:53
Az, hogy egy tök idegen ember halálát kívánod, téged minősít. Ennél mélyebbre nem tudsz süllyedni. Nem baj, te kis frusztált fasz, a sors ver téged rendesen...
Poldi bá 2012.03.25. 19:01:32
ARTista 2012.03.25. 19:01:45
Fullánkos Algol 2012.03.25. 19:03:33
A nemzeti büszkeség csak a magyaroknál egyenlő a provokatív szabályszegéssel, mutass azok közül akiket írtál olyat aki ilyet csinál. Ez szerintem kirekesztés. Fizesse is meg az árát aki részt vesz benne.
Nem a kirekesztésükre büszkék akiket írtál, hanem a klubjukra.
A Celtic amúgy skót ha jól tudom.
Az Orbán az meg kicsoda? Nem vagyok Kun Béla fan.
Kiß B. 2012.03.25. 19:05:11
Rich.mond 2012.03.25. 19:06:09
Hallgasd már meg a szlovák,ukrán himuszt, ha szerinted a magyar siratódal. Egyébként itt nem arról van szó, hogy milyen a Himnusz. A szurkolók azt énekelnek, amit akarnak, amennyiben nem rasszista. A magyar himnusz pedig nem az.
Rich.mond 2012.03.25. 19:07:04
sportige.com/wp-content/uploads/2011/02/Celtic-Fans.jpg
Kiß B. 2012.03.25. 19:07:45
Itt van valami utólagos moderálás, vagy minden gyalázkodást elbír a lapod?
Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.03.25. 19:08:34
Rich.mond 2012.03.25. 19:08:37
lobster thermidor 2012.03.25. 19:08:56
Igazad van!
Sajnos ez valóban nem vicces, sőt ez egy nagyon szomorú dolog.
Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.03.25. 19:09:53
Kandabula 2012.03.25. 19:13:32
Poldi bá 2012.03.25. 19:14:39
Kiß B. 2012.03.25. 19:17:46
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 19:28:50
úgy van ez az egész kitalálva, hogy mindenféle szurkolói (törzsi) érzületnek helye legyen. de - és ez is nagyon fontos - a bajnokok ligája kulturális értelemben arról szól, hogy történelmi csaták ellenére az összes európai törzsnek egyesülnie kell. a gallok, a vikingek, az ibériaiak, a csehek, vagy a magyarok mind európaiak. ehhez ezt a dallamot találták ki:
www.ehfmarketing.com/PortalData/1/Resources/dateien/cl_music/Track01.mp3
javasolni kell az európai kézilabda föderációnak, hogy vegyék át erkel ferenc örökbecsű szerzeményét.
Kiß B. 2012.03.25. 19:40:57
JohnHenry 2012.03.25. 19:44:39
béla a görög (törölt) 2012.03.25. 19:49:28
Ha lenne vér a pucába akkor danolászás lenne, utána meg perkálás! Ja hogy akkor fizetni kell az meg nem buli... Ja kérem.
Valamit már el kéne tudni fogadni. Vagy azt, hogy szabályok vannak amik ránk is vonatkoznak vagy azt, hogy pénzbe kerül a hülyeség.
Húsleves 2012.03.25. 19:53:33
Niffy 2012.03.25. 20:05:19
www.mediafire.com/?vardowbg5425cdl
Az előadásmód borzalmas, de remélem nem veszi tiszteletlenségnek. :)
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 20:06:29
bármit lehet énekelni, de nem bárhol és bármikor. a bajnokok ligája meccs előtti három percben elvben ez a himnusz szól. ez a track:
www.ehfmarketing.com/PortalData/1/Resources/dateien/cl_music/Track01.mp3
ez egy föderális (szövetségi) dallam. ezt választották ki a klubok. ebben állapodtak meg. ez idő alatt a szurkolóknak nem kell feltétlen vigyázban állni. megfoghatod a csajod fenekét, vagy a haverod vállát. magad előtt, vagy magad fölött tarthatsz bármilyen olyan jelképet vagy relikviát, ami másokat nem sért. a válogatott meccsek előtti három percben nem ez a himnusz szól. hanem a két nemzetiségé másfél-másfél percben. olyankor a szurkolók azt üvöltik teli torokból. ezek a konvenciók.
2012.03.25. 20:06:53
pünkösdirozs 2012.03.25. 20:15:10
A közvetítő riporter egyébként újabb információval szolgált, szerinte az EHF nem a himnusz eléneklését kifogásolta, hanem azt, hogy emiatt az éneklés miatt nem tudott elkezdődni a bemutatást követő 3 percen belül a mérkőzés, pedig ez előírás.
Csak számomra volt egyértelmű eddig is, hogy az EHF pont leszarja, hogy a Himnuszt, vagy az Internacionálét énekli a közönség, mert őket a közvetítés menete érdekli?
Gondolkodjunk már, ha van mivel.
Kandabula 2012.03.25. 20:44:38
Mitzimackó 2012.03.25. 20:46:38
pünkösdirozs 2012.03.25. 20:55:13
Mitzimackó 2012.03.25. 20:56:01
nesztek. biztos nem azért kaptak ki, mert szarabbak voltak, hanem azért, mert nem hallották a himnuszt. na ennyit erről, meg a viharról a biliben, a félkegyelmű navracsiccsal az élen.
roka 2012.03.25. 21:05:45
Valójában egy magánszemély tulajdonában lévő klub ne a magyar himnusszal akarjon pozicióba jönni, lehet, hogy a játékosok fele vagy még akár több is azt se tudja mi az Magyarország. Szeretném, ha egy csapat megnyerné a döntőt és a bevételt amit kapnak azt felajánlanák a magyar államkasszába. Akkor igazán fineszesek lennének. :)
klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.03.25. 21:13:45
"Ezzel a szurkolók eleget tettek a klubvezetés kérésének, mert a posztban elfelejtettem megírni, hogy a hivatalos kérés - Navracsics buzdításával ellentétben - az volt, hogy ne legyen himnusz, ne kelljen emiatt milliós bírságot fizetni."
Ebből is látszik, h a magyar átlagember nem hülye, sőt nagyon is okos. Aki itt hülye az a politikus, pláne ha kormánypárti. Ezeket kellene már végre fenéken billenteni és akkor talán minden jóra fordulna végre...
finalNmbr 2012.03.25. 21:19:29
finalNmbr 2012.03.25. 21:20:01
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 21:20:25
ha jól figyel valaki, akkor láthatja két koncepció fonódik egybe. az egyik a válogatott meccsek koreográfiája. akkor a mérkőzés előtti utolsó három percben a két nemzetiség himnuszát játsszák el. a bajnokok ligája meccsen pedig egy föderális (szövetségi) himnuszt.
LYRICS:
Chorus 1
We are the champions, the best in the world
We are the greatest, we’ll fight till the end
We are all heroes, we are the best in the world
The best in the world, the best in the world
Chorus 2
We are the champions, the best in the world
We are the greatest, we’ll fight till the end
We are all heroes, we are the best in the world
Chorus 3
We are the best in the world
the best in the world
in the world.
ennek lehetne magyar szövege. és ezt lehetne énekelni. egyszerre lenne magyar és európai.
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 21:24:01
a bajnokok himnuszának van szövege.
Anti Anyag (törölt) 2012.03.25. 21:33:40
Persze a csapatok elfogadják, kénytelenek elfogadni, mi a lófaszt csináljanak.
A libsi pedig dörzsöli a tenyerét. Ez egyébként azért van, mert az EU polgár beszavazza a libsit, végül is olyan szép eszme, az meg persze első lépésben rögtön megtilt valamit, mert rendnek kell lenni.
ARTista 2012.03.25. 21:42:39
Gratulálok, ez ismét egy intelligens hozzászólás volt! Bepöccentél, te szerencsétlen? :)Ennyit tudsz, ennyit érsz...
Az én fattyú népem? Ezek szerint te nem vagy magyar. Remélem, nem Magyarországon laksz, mert, ha igen, akkor takarodj haza (ha van neked olyan...) és ne rontsd itt a levegőt!
takács bálint (törölt) 2012.03.25. 21:44:39
amiről szó van az bajnokok ligája, és nem európa bajnokság. tehát itt az egy városban élők küzdenek egymással (veszprém, barcelona, zágráb stb.) vagy a rivális városi klubok (pl. fociban a manchester united és city), és nem egy nyelven beszélők (magyarok, spanyolok) vagy nemzetiségek (németek, osztrákok). pontagyú népnemzeti naciolisták ezt nem értik. ugyanúgy, ahogy a pontagyú minisztereik.
roka 2012.03.25. 21:49:08
Fullánkos Algol 2012.03.25. 22:55:34
Egy nézőtéren lehet lengetni sok mindent, de Európában mindenhol körberöhögnek ezen az országon kívül, ha úgy csinálnátok mintha C.Ronaldonak jópofát kéne vágni a csapatszintű spanyol himnuszhoz.
Persze senkinek nem kötelező európai csapatokkal játszani.
Kandabula 2012.03.25. 22:59:05
töreki 2012.03.25. 23:46:24
Kandabula 2012.03.25. 23:51:41
djangyu 2012.03.26. 00:11:13
az igazi ámerikáner, aki tud magyarul, de csak a "The Star-Spangled Banner"-re áll fel a farka. jobb is hogy kint vagy. inkább olvadj be.
djangyu 2012.03.26. 00:12:43
Kandabula 2012.03.26. 00:13:24
djangyu 2012.03.26. 00:13:41
djangyu 2012.03.26. 00:14:31
djangyu 2012.03.26. 00:16:07
djangyu 2012.03.26. 00:17:10
djangyu 2012.03.26. 00:18:03
djangyu 2012.03.26. 00:20:21
Kandabula 2012.03.26. 00:22:28
Csináltak egy zenélő vécét. Amikor ráült valaki, elkezdett zenélni. Józsi bácsi bement, nyomizott, kijött. Felesége kérdi: - Te Józsi! Tiszta szar a gatyád! Mi történt?
- Tudod, amikor ráültem a Himnuszt kezdték játszani, ezért aztán állva kellett szarnom.
djangyu 2012.03.26. 00:23:50
djangyu 2012.03.26. 00:25:05
djangyu 2012.03.26. 00:27:50
Kandabula 2012.03.26. 00:28:57
Kandabula 2012.03.26. 00:31:37
djangyu 2012.03.26. 00:31:57
djangyu 2012.03.26. 00:32:47
djangyu 2012.03.26. 00:33:35
:D
djangyu 2012.03.26. 00:38:02
djangyu 2012.03.26. 00:41:09
egy klub nem attól lesz az, hogy milyen nemzetiségű játékosok játszanak benne. hanem az, hogy milyen országban van regelve - főképp.
Kandabula 2012.03.26. 00:42:19
Kandabula 2012.03.26. 00:44:46
djangyu 2012.03.26. 00:45:07
amúgy gyenge. mármint azolyanabszurdanmegírtkiskommented. vagy mi. :(
djangyu 2012.03.26. 00:46:50
aludj jól, nehogy a magyar Himnusz köré álmodj valami fasisztát.
djangyu 2012.03.26. 00:52:41
rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.03.26. 01:41:47
welow 2012.03.26. 05:38:52
2012.03.26. 08:24:55
a fenti idézet fényében kérdezzük meg plagibát hogy mit gondol erről
Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.03.26. 10:40:17
2012.03.26. 14:11:55
Saját kezembe kellett venni a sorsom alakulását, ezért kezdtem el keresni az interneten. Így bukkantam rá a KMD által kínált lehetősére, melyet mindenkinek ajánlok a mellékelt honlapon:
http:/kmdholding.com/hub3p3a
Amennyiben gyorsabban szeretnél a pénzkeresetben előrelépni és nem igényled a segítséget, a következő oldalon rögtön megkezdheted a regísztrációt és a dollárok keresését!
FM0204.iwowwe.com/
kfg966 · http://kfgblog.blog.hu 2012.03.26. 18:11:18
igen, köszönöm, ezt láttam én is, csak az oldalszámot felejtettem el odaírni. teljesen precíz menetrend, amiben nyilvánvalóan egy hivatalos dal, mégpedig az ehf bl hivatalos himnuszának vagy indulója szerepel.
Fullánkos Algol 2012.03.26. 20:28:56
Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.03.26. 23:29:35
Kandabula 2012.03.27. 00:05:43
Kandabula 2012.03.27. 00:14:14
Kandabula 2012.03.27. 00:36:12
dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 01:35:21
Kénytelen, mivel akkora hülye vagy, hogy nem fogod fel, miről szól a dal. Magyarul funkcionális analfabéta vagy.
A lényeg ugyanis abban a sorban van:
"És senki nem szól ránk."
@djangyu:
Nem nemzetközi kupa.
Egy nemzetközi szervezet által kiírt kupa, ahol a szervezet szabja meg, hogy mely országokból mely csapatok indulhatnak, milyen feltételekkel, és ez a szervezet fizet a résztvevőknek. Az, hogy több ország csapatai is ott vannak, lehet akár merő véletlen is, nyugodtan kiírhatná úgy is, hogy csak norvég vagy dán csapatok játszhatnak benne.
Félek, nem fogod fel, szóval nem erőltetném tovább, mert úgyis fölösleges.
@Éhes_ló:
Jaja, a szabadságot fontos dolognak tartod - addig, amíg a te szabadságodról van szó. Amint máséról, akkor már tutira nem. Az egész szélsőjobbos fajtád ilyen.
@Androsz:
Nagyjából egyetértünk.
Én mondjuk a honosítást egyszerűen megtiltanám, ki milyen állampolgárnak született, ott játszhat, ha nem tetszik neki, akkor lemond a válogatottbeli szereplésekről, pont.
Minden sportágban.
djangyu 2012.03.29. 06:08:16
Éhes_ló 2012.03.29. 17:18:19
Ez csak a magadfajtáknak okoz gondot és ezért tiltanák.